Hinata mordult egyet, ahogy üres tudatába lassan, de biztosan különböző hangok kezdtek beszivárogni. Finom duruzsolás, koppanás, lépések, valahonnan távolról vízcsobogás... Egy ideig próbálta kizárni fejéből az idegesítő hangokat, de mivel nem volt túl sikeres, egy újabb morgás kíséretében megfordult "ágyában", felhívva a zajongók figyelmét még alvásra vágyó személyére. Mozdulata közben szerencsétlenül bevágta könyökét a padlóba, amit hiába takartak le plédekkel, azért elég kemény volt ahhoz, hogy egy bosszús nyögést csaljon ki belőle. Tudata kezdett egyre tisztább lenni, s így a zajok is erősödtek fülében, noha kétségbeesetten igyekezett az álom édes tudattalanságába kapaszkodni.
Morgolódása feltűnhetett zargatóinak is, mert a hangok egy pillanatra elhaltak. 'Na végre!' Gondolta magában Hinata, s lehunyt szemei előtt megpróbálta felidézni az utolsó képet, amit ébredése előtt látott. De mikor tudata már kezdett volna visszatérni korábbi békés, mit sem tudó állapotába, kemény ajtócsapódás zökkentette vissza a valóságba.
- Ébredezik?
- Ja, úgy morgolódik, mint valami álmos kishercegnő.
- Pedig általában könnyen ébred. Hé, nem látta valaki a...
- Rázd már ki az ágyból. Idő van.
Hinata fülében összemosódtak a hangok, de nem kellett egy géniusznak lennie, hogy leszűrje, róla beszélnek. Máskor bosszúsan visszavágott volna, de ez alkalommal nem volt kedve hozzá. Inkább ki akart élvezni minden pillanatot, amit még fejét a párnán pihentetve tölthet. Való igaz, általában könnyen kelt, de az utóbbi napokban vajmi keveset tudott aludni... Na és mégis kiknek a köszönhetően...?
- Hát, nem is tudom... - Tétovázott a jól ismert hang gazdája. - Talán könnyen ébred, de ha felköltik, harap, mint egy kutya.
- Inkább csak ugat... - Szólt közbe egy másik, mélyebb hang. Sajnos, ezt is túlságosan jól ismerte. - Nos, én lementem kávét főzni. Anya már elment, és gondolom, neki is szüksége lesz majd rá...
Ismét léptek, majd finom ajtózáródás. Hinata most már tüntetőleg nem mozdult. Hiszen, mégis kiknek köszönhető, hogy három napja alig aludt valamit? A többiek megoldották, mert délután kipihenték magukat, de neki még dolgoznia is kellett menni! Jiraiya szigorú kikötése volt, hogy dolgozni jár Naruto helyett a Vörös Rókába, ingyen és bérmentve. Máskor eszébe sem jutott volna elfogadni, de sajnos tisztában volt vele, hogy ennyivel törlesztenie kell az öregnek... Hirtelen valami keményen az arcába csapódott, s ezzel egy időben hangos kiabálás harsant fel.
- ÉÉÉBRESZTŐ, HINATAAA! - A lány még épp hogy csak félredobta a nyavalyás párnát, mikor valami sokkal nehezebb esett neki. A tüdejéből szinte kiszorult a levegő, s megpróbált felülni, de visszaesett, ahogy a rajta vidáman üldögélő fiú a csípőjén emelve ugrott egyet. - Hallod? Hasadra süt a nap! - Hinata úgy döntött, épp eleget tiporták már az önérzetét. Megragadta Naruto karját, miközben lassan kinyitotta a szemeit. Ahogy gondolta, kissé nehezére esett megszokni a fényt.
- Azonnal mássz le rólam, idióta! - Sziszegte, miközben lökött egyet a fiún, hogy mozgásra bírja. De amint látása végre kitisztult, döbbenten meredt rá.
- Na... Naruto! Mi a francot csinálsz itt pucéran?!
A szőke elrántotta a kezét, és végignézett magán. Hinata ugyanazt tette. Nem számít, hányszor látja, annak a tökéletes, barna mellkasnak mindig sikerül elérnie, hogy szája kissé kiszáradjon. Főleg ha áttetsző vízcseppek díszítik, pont úgy, mint most... Pillantásával követte az egyik guruló csepp útját, mely végigszaladt a feszes hasfalon, s végül megállapodott a köldök félholdjában. De szemei nem álltak meg ennyinél, s lejjebb siklottak. Na erre a látványra már tényleg nyelnie kellett egyet, de a következő pillanatban tudatába hasított a felismerés. És szemlátomást, Narutónak is.
- Á, basszus, tényleg! - Kiáltott, és felpattant. Hinata legszívesebben visszarántotta volna, hogy azonnal köré tekerje takaróját. 'Mi a fenét képzel, hogy itt császkál egy szál ruha nélkül, mikor ennyien vagyunk a házban?' - Persze, már az előbb is akartam kérdezni. Nem láttad az alsógatyámat? - Naruto szemlátomást abszolút nem volt zavarban. Ellépett a felkönyökölő Hinata mellől, és tekintetével a földet pásztázta. - Nem vittem magammal a zuhanyzóba, de fogalmam sincs, hova tettem.
A Hyuuga körbekapta tekintetét a szobában. Észrevette, hogy Gaara ül az ablakpárkányon felhúzott lábakkal, összefont karokkal, és szokásos hideg tekintetével némán követte a szőke mozdulatait. Hinata azon tűnődött, vajon mikor kerülhetett oda a vörös hajú fiú, majd Narutóhoz fordult.
- Bocsi, még csak most keltem... - Védekezett gyorsan. - De nem vitte el őket Neji a szennyesbe?
- Ne-em... - Mondta elnyújtva Naruto, miközben időnként lehajolt a földre a kérdéses alsónemű után kutatva. - Mondom, nemrég még itt volt valahol.
- Hé, nem azt keresed, ami ott lóg Sai oldalára erősítve? - Mutatott hirtelen jobbra az épp ajtón belépő fiúra Gaara. Minden szem az ajtó irányába fordult, erre az olvasgató Sai felpillantott.
- Á, igen, ott van! - Kiáltott Naruto, és egy óriási ugrásnak tűnő lépéssel a fekete hajú mellett termett. Sai kifejezéstelenül nézte, ahogy a szőke kikapja a nadrágja oldalából a narancssárga alsót, majd hirtelen mosolyra húzta a száját.
- Bocsáss meg, Naruto. Nem vettem észre... - Hinata szemei azonnal elsötétültek. Hiába telt el csaknem két hónap, még mindig nem bízott a fiúban. Főleg, mikor az így mosolygott... Ugyan kit akar megtéveszteni?! Azzal az álszent mosolyával...
- Semmi gond... - Szólt Naruto, miközben felöltötte szokásos vigyorát, és felhúzta a gatyát. Sai lerakta a könyvét, majd miután megpaskolgatta barátja vállát, az ajtóhoz lépett. Keze már a kilincsen volt, de mielőtt még kilépett volna, hirtelen Hinatára nézett, s megvillantotta neki mosolyát. A Hyuuga kezei ökölbe szorultak. Amint Sai eltűnt a láthatárról, Hinata nem fogta vissza magát tovább.
- Naruto, nem hanyagolhatnánk máskor ezeket a reggeli jeleneteidet? - Kérdezte bosszúsan. A kérdezett csodálkozva nézett rá, miközben az ágyhoz lépett, hogy a rajta heverő ruhadarabok közül kiválogassa a sajátjait.
- He? Mi bajod? - A kék szemek olyan őszinte csodálkozással nyíltak nagyra, hogy Hinata legszívesebben sóhajtva dörzsölte volna meg a homlokát. De végül nem volt rá szükség. - Ja, hogy az? Hinata, ne problémázz. Koliban szobatársak vagyunk, emlékszel? Itt senki nem zavartatja magát.
- Nejivel nem vagy az... - Jegyezte meg rögtön, miközben felállt, s a szekrényéhez lépett. Nem akart durcázó kisgyereknek tűnni, de baromira zavarta, hogy Naruto ennyire lazán kezeli a helyzetet. Normális esetben, csak neki kéne tartogatnia a testét, nem igaz? Hiszen, a fiú még mindig gyakran elpirul amikor levetkőzteti. Hát még amikor egyéb dolgokat csinál vele... Erre most itt van Hinatán kívül több másik sráccal összezárva, akik közül egyet ráadásul még csak két hónapja ismer, és a zavartság legkisebb jele nélkül flangál előttük anyaszült meztelenül. Normális, hogy ez idegessé teszi, nem igaz? Bár, talán nem mindenki véli így. Legalábbis, a felnevető Naruto szemmel láthatóan nem volt így vele.
- Lemegyek inni egy kávét... - Szólalt meg hirtelen Gaara, miközben lecsusszant a párkányról, s továbbra is összefont kezekkel az ajtó felé indult. - Haruno azt mondta, félre ott lesz, úgyhogy nem árt összekapni magatokat.
- Ah, igen! - Vágta rá rögtön a fiú. - Köszi!
- Hyuuga, te is rászólhatnál a barátaidra... - Folytatta Gaara, miközben tekintetét Hinatára szegezte. - Bár Shikamaru ébrenlétében erősen kételkedem, de Temari vele van, ezért biztosan felrázza. Akimichi pontosságát viszont nem ismerem.
- Persze... - Mondta gúnyos hangon Hinata. Egyáltalán nem tetszett neki, hogy a vörös úgy beszél, mintha valami parancsokat osztogató főnök volna. Már elnézést, de ez az Ő háza! Az egyetlen, akinek joga van parancsokat osztogatni, az Hyuuga Hinata.
Gaara szemlátomást tisztában volt a hangjából áradó gúny mibenlétével, mert szája sarkában tipikus félmosoly jelent meg. A feszültség szinte izzott a levegőben, míg tekintetük egy pillanatra összekapcsolódott, aztán a Sunai fiú távozni készült a szobából. Naruto amolyan "persze, menj csak" pillantással bólintott Gaarara, mire az félszegen elmosolyodott, és már emelte is füléhez a mobilját, miközben kiment a szobából. Egy végtelenül hosszú percig néma csend telepedett rájuk. Hinata lassan megfordult, és Narutóra nézett, aki ugyanezt a pillanatot választotta, hogy elszakítsa tekintetét az ajtótól. Ahogy elmerült a kék szemekben, a Hyuuga érezte, hogy minden korábbi bosszúsága elszáll. Valahogy már olyan természetessé vált, hogy a szőke itt van mellette, és mintha minden rossz, ami korábban történt velük, soha nem is lett volna. Néha a nyakát tekerte volna ki, annyira idióta volt, és mégis... Mint például most is. Az egyik pillanatban Naruto még hosszú lépésekre állt tőle, és némán meredt a szemeibe, a következőben már előtte állt, s miközben karjait a nyaka köré fonta, érezte a nedves ajkakat a szájára nyomódni.
- Jó reggelt, Hinata... - Mondta mosolyogva Naruto a gyors puszi után. Kék szemei vidáman csillogtak, rókabajszai megnyúltak az arcán.
- Hát ez meg mi volt?! - Vonta össze a szemöldökét a Hyuuga, mire Naruto mosolya eltűnt, s arcán értetlen kifejezés jelent meg. - Ennyi?!
- Hogy ér... - Kezdte volna, de Hinata, kihasználva a helyzetet, azonnal a piros ajkak közé dugta a nyelvét.
Naruto csak egy pillanatig akadékoskodott, utána karjai ellazultak, s odaadón kapcsolódott be a táncba, melybe a lila hajú nyelve hívogatta őt. Hinata ujjaival a puha, zuhanyozástól nedves fürtök közé túrt, s miközben a lehető legközelebb húzta magához a fiút, lehunyt szemei előtt is látta a fénylő, szőke tincseket. A hideg jól esett ujjainak, ahogy a meztelen mellkasának nyomódó bőr érzése is, ami mögött a másik szíve ütemesen kalimpált.
- Így! - Válaszolta meg a befejezetlen kérdést Hinata, miután szétváltak. Naruto egy pillanatig csak nézte őt, még végül szélesen elmosolyodott.
*
Olyan gyorsan elszállt ez a két hónap, mintha csak két nap lett volna. És mégis, az életében annyi változás történt! Mondhatjuk, hogy elemében változott meg minden. A kapcsolata a barátaival, a családjával, a felfogása a világról, és önmagáról... Sok mindent tanult meg, sok mindent megértett, és még több kérdés merült fel benne. Talán... magáról az életről. Korábban úgy gondolta, Naruto megismerésével indult meg a nagy változások kora. Amint ő megjelent az életében, kő kövön nem maradt. És lehetetlennek gondolta, hogy ennél több új dolgot képes legyen feldolgozni.
És lám, az élet megint nem neki adott igazat. Mert amint elfogadta sorát, és felvállalta Narutót, lényegében az összes addigi kapcsolata, köteléke új színt nyert. Van, ami sötétebb lett, van, ami világosabb... És csak alig egy-kettő maradt meg eredeti színében. Neji... Na igen, ő egy érdekes személyiség. Korábban mindig tudta, hányadán áll vele. Egy idegesítő, nagyzoló testvér, aki abban leli örömét, hogy őt szekálja. Lehetőleg, minél perverzebb módokon. Egyébként viszont nem számíthat rá, nem érti meg, és csak szálka a szemében. De mióta ez az egész dolog tart Narutóval... Tulajdonképpen, ha épp nem tör rá bátyjára a hülyeség, egészen jól el tud beszélgetni vele. Amikor komolyra fordul a helyzet, segít neki. Ha pedig nem tud, tanácsokat ad. Hinata sosem értette, mit esznek a nők úgy Nejiben. Már kisebb korában is gyakran jöttek hozzá az idősebb lányok, hogy információkat csaljanak ki a gyanútlan hugicából. Mind arról áradoztak, hogy Neji mennyire hűvösen szexi, kifinomult a modora, és annak ellenére, hogy van benne valami hideg távolságtartás, mégis előzékeny. Hinata nem egyszer töprengett azon, nem-e tévesztik össze bátyját egy másik férfival. Mert az a Neji, akit ő ismert, teljesen más volt. Talán végig csak neki mutatta meg a másik oldalát...? Nem tudja, miért ment végbe a változás, de valahogy mégis megtörtént. Ezt egyértelműen észrevette Neji is, noha soha nem tette szóvá. Vajon mennyi köze volt ennek a változáshoz Sainak? Valószínűleg elég nagy, hisz ha nem találkozik össze a bátyjával, Neji valószínűleg most is cukkolná a húgát, amiért egy nincstelen fiúval jár.
De... jó, hogy így alakultak a dolgok. Bár nem szívesen ismerte be, bátyja mindig is amolyan példakép volt a számára. Egy időben elvesztette az iránta érzett tiszteletet, de az érzés lassacskán kezdett visszaszökni a szívébe. Azon az estén, amikor kitálaltak a szüleiknek, Neji nélkül valószínűleg sokkal nehezebben mentek volna a dolgok. Hinata valahol mindig tartott az apjától, de Neji még Hiashit is kordában tudta tartani. Nem tartotta elképzelhetetlennek, hogy ha egyedül lett volna, Hiashi talán még ki is hajítja őt a lakásból. A kitagadás durva lett volna, de anyjuk annyira tudott volna hatni férjére, hogy ez ne történjen meg. De így, hogy Neji is Hinata oldalán állt, bár, a saját érdeke kívánta ezt, jelentősen megnőtt az erejük. A férfi nyugodt, szinte már hideg közönye, ahogy közölte a tényeket, szemmel láthatóan nagyon hatott apjukra. Valószínűleg csak ennek volt köszönhető, hogy még mindig élvezhették saját házuk vendégszeretetét. Igaz, ami igaz, Hiashi azóta csak akkor szól hozzájuk, ha nagyon muszáj, és amennyi időt csak tud, házon kívül tölt. A "nagy bevallást" követő napon el is sietett az irodába, és rögtön el is intézte, hogy egy héten belül újra el kelljen utaznia. Üzleti ügyek miatt, természetesen.
Na nem mintha Hinata és Neji annyira bánta volna. És amúgy is sokkal könnyebb volt, hogy csak Hinamit tudták otthon.
Na igen, Hinami. Bár ő viszonylag hamar fel tudta dolgozni a hallottakat, azért a történtek őt is megrendítették. De elsősorban nem a tény, hogy a gyermekei ellent szegültek akaratuknak. Nem... Sai ebből nem sokat érzékelhetett, de a két Hyuuga és Naruto pontosan tudták, mi volt az, ami azon a napon könnyekre fakasztotta az asszonyt, s arra késztesse, hogy a karjaiba zárja a meglepődött szőkét. Hiashi és Sai arcát le kellett volna festeni... De Neji esze a helyén volt, s miután összekapta magát, kitessékelte az említett kettőt, magára hagyva a fiatalokat Hinamival. Hogy mit beszéltek ezután? Igazából, nehéz lenne elmondani. Hinata kissé kívülállónak érezte magát, így csak csendben hallgatott, és hagyta, hogy Naruto beszéljen. A szőke elmondta az asszonynak, hogy még kiskorában, és most, két hete találkozott vele, Hinatával, bár ennek a találkozásnak a körülményeit kihagyta... És a lány nem is szólt közbe. Csak nézte édesanyját, s magában megállapította, hogy nagyon rég volt, mikor utoljára ilyen heves érzelmeket látott az arcán. Bár össze sem lehetett hasonlítani a természetét az apjáéval, Hinamit még sosem látta sírni, vagy kiabálni... Az ő szemében anyja a biztonság, a nyugalom és a béke mintaszobra volt, s lelkének gyermeki része egészen megrendült, ahogy tudatára ébred, az anyja is csak ember. Aztán valami szöget ütött Hinata fejébe. A gondolatra halványan elmosolyodott, s intett a másik kettőnek, hogy kövessék a szobájába. Ahogy felmentek a lépcsőn, a lány még tudott vetni egy futó pillantást a konyhába. Neji és Sai egymás mellett ültek, utóbbi mosolyogva, előbbi egy kávét kortyolgatva, miközben Hiashi velük szemben ült, enyhén szólva gyilkos tekintettel meredve a fiatalokra.
A szobába érve a szekrényéhez lépett, s még anyja és Naruto kérdő tekintettel leültek az ágyára, ő előhúzta a faajtó mögül azt, aminek már nagyon régen ott kellett volna lennie. Naruto csak döbbenten meredt a sárkányra, s arcára fokozatosan ült ki a felismerés, míg Hinami szemei azonnal ráismertek a játékra. Olyannyira, hogy szemeibe ismét jól látható könnyek tolultak.
- Ez volt az, ami miatt akkor elszöktem... - Mondta Hinata, inkább Narutónak címezve, miközben a plüsst Hinami kezébe adta. Az asszony egy ideig csak némán nézte, aztán automatikusan megfordította, hogy elolvashassa a mancsába vésett szöveget. Valószínűleg, már sokadjára.
- Anya... - Suttogta Naruto, miközben szemei Kushina betűin cikáztak. Szemmel láthatóan egész lénye igyekezett befogadni a látvány, az új emléket, ami az anyjától hátra maradt. Aztán hirtelen Hinatára pillantott. - De te nem azt mondtad, hogy a játék elszakadt, és Neji kidobta?
- De igen... - Bólintott rá Hinata, mire Hinami is felpillantott, és gyorsan megtörölte a szemét. - Nem tudom, hogyan került vissza a pincébe. Azt pedig végképp nem, hogy ki varrta meg.
- Én voltam. - A lila és a kék szemek egyszerre pattantak a nőre, aki csak az ölében fekvő plüsst nézte szomorú szemekkel. Kezei szinte öntudatlanul simogatták a puha játékot, miközben olyan tekintettel figyelte, mintha régen elvesztett barátnője pihentetné fejét az ölében.
- Hogyhogy te voltál? - Kérdezte döbbenten Hinata, mert nem úgy tűnt, mintha Hinami folytatni akarná. - A saját szememmel láttam, hogy Neji kidobta, miután elszakadt! És te... Te amúgy sem akartad, hogy nálam legyen, hisz ezért vettétek el! Akkor meg... miért...
- Sajnálom, Hinata... - Szólt halkan Hinami, de továbbra sem nézett fel. - Önző voltam, amiért megtagadtam tőled... és magamtól Kushina emlékét. Csak... Túlságosan féltem attól, hogy a fájdalom visszatér, valahányszor ránézek. De amikor te eltűntél, és Nejitől megtudtam, mi történt... Rájöttem, hogy az önzőségem és a gyávaságom okozta az egészet. Úgy éreztem, a porba tipornám a barátnőm emlékét, ha hagynám, hogy csak úgy tönkremenjen. De... - Az asszony hirtelen felnézett, egyenesen Hinata szemeibe. - Mire hazaértem, ez a játék már a dobozban volt, a pincében. Én csupán megvarrtam. Később oda akartam neked adni, de... Úgy tűnik, végül mégis csak nagyobb volt a gyávaságom. Te pedig elfeledkeztél az egészről, így...
- Várj! - Állította meg Hinata. A feje kicsit zsongott, és egész testét bizsergette valami, de nem tudta volna megnevezni az érzést. Egyszerre volt kellemes és fullasztó, gyötrő és... kíváncsiságot ébresztő. - Ha már ott volt... Akkor ki tette vissza? - Hinami csak megrázta a fejét, Hinata agya pedig szinte már hallhatóan zakatolni kezdett. Ha nem az anyja volt, és apját is egyértelműen ki lehet zárni, akkor nem maradt más, mint...
- Neji? - Pislogott rá egy nagyot Naruto.
Hinata nem reagált, csak némán nézett maga elé. Ahogy végiggondolta, tényleg nincsen más értelmes magyarázat, hiszen a játék nem mászhatott vissza magától, de... de mégis... Neji tette volna? Azok után, ahogyan bánt vele, amilyen durván elvette tőle? Annyira abszurdnak tűnt az egész, és valahol mégis logikusnak... Végül Hinamival még hosszú órákat maradtak Hinata szobájában, s ez alatt a nő végig mesélt nekik. Elmondta, hogyan ismerkedtek meg Kushinával, hogyan lettek barátnők, miket csináltak együtt... Mesélt arról, amikor Kushina születésnapján összefogtak Hinamival, és meglepetéspartit szerveztek neki, és még rengeteg hasonlót. Szemmel láthatóan a nőnek is jót tett a mesélés, mintha a hosszú évekig magában tartogatott titkokat adta volna ki, hogy minden szóval, minden mondattal újabb emlék törjön belőle a felszínre. Naruto csillogó szemekkel itta minden szavát, arca egészen kipirult, ahogy a szüleiről hallott. Amennyire Hinata tudta, Jiraiya csak Hinamit ismerte korábban, ezért Kushináról nem tudott valami sokat mesélni fogadott fiának. Szemmel láthatóan ez volt az első alkalom, hogy ennyire valóságos, élő történeteket hallott... Egy olyan valakitől, aki megélte őket, s valamilyen szinten a fiú múltjához kötődött. A sárkány visszakerült helyére, a szekrénybe. Annak egyik nagy polca korábban mindig üresen állt, mintha csak erre a játékra várt volna, s most már be is teljesült a "kívánsága". Többszörösen is. Mert az elsőt követően hamarosan a második sárkány is beköltözött.
- Biztos vagy benne, hogy itt akarod tartani? - Kérdezte Hinata, miközben a fogasok közül kiemelte egyik lila felsőjét. - Még mindig úgy tartom, hogy jobb helye lenne nálad.
- Igen, biztos vagyok benne. - Mondta határozottan Naruto. Ahogy a Hyuuga hátranézett, látta, hogy a fiú épp az ágyon szanaszét heverő ruhákat igyekszik szétválogatni gazdájuk szerint. Hinata legszívesebben megjegyezte volna, hogy most úgy viselkedik, mint valami háziasszony, holott nem is az ő szobájáról van szó, ráadásul köztudott volt, hogy Naruto nem épp a rendszeretetéről híres. Hogy a neméről már ne is beszéljünk. De végül nem szólt semmit, mert nem akarta, hogy a bizonytalan ideig utolsó együtt töltött napokon ilyen apróságon kapjanak hajba. Mert Naruto magára venné, abban biztos volt. - Nézz rájuk! Összetartoznak, és én nem fogom azért elválasztani őket, hogy nálam egy dobozban szenvedjen. Amúgy sem vagyok már sírós kisbaba, hogy hozzábújjak, ha félek.
- Arra majd itt leszek én, mi? - Húzta félmosolyra a száját Hinata. Élvezettel figyelte, hogy Naruto dühösen, és, "igen" vörösen rápillant, majd elkapja a fejét, és bosszúsan folytatja a semmit nem érő takarítást. Ahogy visszafordult azonban, kénytelen volt igazat adni a fiúnak. Az a két plüssállat tényleg úgy üldögélt ott, mintha mindig is azt tették volna. A két szempár szinte barátságosan hunyorgott, miközben a mancsuk összeért. Mintha csak kezet fogtak volna.
- Ááá! - Hinata épp húzta volna fel a felsőjét, de Naruto kiáltását hallva megpördült. Már kérdezte volna, hogy mi történt, mikor észrevette, hogy a fiú egy meghatározhatatlan könyvet szorongat a kezében, miközben a földön hempereg. Nagyra nyílt szemei szinte ragyogtak, s szájával emberfeletti boldogsággal hápogott. - Ez... ez... - Hinata erősen kérdő tekintettel mered a fiúra, aki ujjai között gyorsan pergette a könyv lapjait. Bár, mint kiderült, az nem is könyv volt. - Ez a manga... Ez honnan van?! Már mindenhol próbáltam felkutatni ezt a kötetet, de a boltokban azt mondták, már nem forgalmazzák... - Hinata felsóhajtott. 'Ne... Már megint kezdi.' Ennél csak az volt a rosszabb, amikor Nejit és Narutót összeeresztették a kedvenc történetük legújabb fejezetének kijövetele után.
- Biztos Neji hagyta itt... - Morogta, miközben újra hátat fordított a szőkének. - Kérd el, és majd odaadja.
- De szuper! - Visongott Naruto. - Nem értem, mit panaszkodtál folyton. Olyan jófej bátyád van! Én is szeretnék ilyen testvért! - Az ifjabb Hyuuga alig bírta ki, hogy ne horkantson fel hangosan. 'Ne félj, két hétre odaadom, és sikoltozva menekülnél tőle...'
De akkor is hihetetlen, milyen álszent tud lenni Neji. Tegnap Sai is azt állította, mennyire kedves a férfi. Egyedül Gaara volt az, aki szemmel láthatóan nem szimpatizált vele különösebben, bár jó, ha három mondatot váltottak egymással a négy nap alatt. Mintha valami meg nem nevezhető feszültség lengett volna kettejük között, de egyikük sem tett semmit azért, hogy eltüntessék, vagy akár, megismerjék azt.
Naruto szerette volna, hogy Hinata jobban ismerje meg a barátait. Na de hogy ennyit legyen együtt Saival és Gaarával... Nem, köszöni szépen, ez bőven több volt, mint elég. Persze, az egész Naruto ötlete volt. A nyári szünet vége előtti utolsó héten bejelentette, hogy lehívja Konohába néhány barátját. Nem mintha nyáron nem utazgatott volna hol ide, hol oda, de azt állította, a többiek is meg akarják ismerni Hinatát. Ezzel még nem is lett volna semmi baj, de a szőke kitalálta, hogy az utolsó négy napra jöjjenek le, és akkor az utolsó napon együtt utazhatnának vissza a kollégiumba. Hinata a világért sem ismerte volna be, de valahol annyira hozzászokott már Naruto jelenlétéhez, hogy eszébe sem jutott, nem lehet mindig mellette. Márpedig, a fiú messze élt, igencsak messze... És még egy teljes tanévet ki kell ott húznia. Nem akart önző lenni, és még kevésbé akart féltékenynek tűnni, de a rossz érzés folyton a mellkasába mart, valahányszor arra gondolt, hogy amíg ő itthon fog szenvedni a testvérével, addig Sai a napok jó részét együtt töltheti az ő szőkéjével. Hiába haverkodott össze a kis művész Nejivel, ez nem akadályozta meg a srácot abban, hogy ne érjen hozzá Narutóhoz ahányszor csak tud, vagy ne próbálja meg zavarba hozni. Bár Naruto az esetek nagy többségében nem is tudatosította magában a dolgot, úgyhogy Hinata megállapíthatta, ezek a kis közjátékok inkább neki szólnak. És Sai rendszeres mosolyai is erre mutattak. Pedig, ha igaz, amit Naruto mondott, akkor egy év múlva talán egy osztályba fog kerülni a sráccal... Egyébként, az még oké is volt, hogy a barátai lejöttek. Na de a szállás kérdése már teljesen más. Temari ellakott Shikamaruval, de a többieket a fiú nem tudta vállalni. Ők, Kankuróval együtt, az első nap még alhattak Narutóéknál, mert Jiraiya kívül töltötte az estét Ahogy kiderült, új barátnője bizony nem más, mint Tsunade, ahogy azt korábban megsejtették. Az öreg viszont nem volt hajlandó megengedni, hogy a többi éjszakát is ott töltsék. Neji és Hinata természetesen hazavihették volna őket, hiszen a házuk eleve jóval nagyobb volt, mint Jiraiyáé. A gond csak az volt, hogy anyjuk aznapra beszélt meg találkozót nagyapjukkal. Végül hosszas rábeszélések után sikerült rávenni Hinamit, hogy beszélje le a férfival, inkább hagyják ezt ki, vagy legalábbis napolják el, és a fiúkat Hinata és Neji szobájában szállásolták el. A lány áldotta, amiért jó nagy a szobája, noha Kankuronak a harmadik, tehát utolsó éjszaka előtt el kellett utaznia. Ő ugyanis már egyetemen kezdi meg az új tanévet, ezért hazament, hogy még megvásárolja a szükséges eszközöket. Persze, a nyomorgásban az is szerepet játszhatott, hogy Gaara és Naruto kitalálták, senki ne aludjon az ágyon, mert az igazságtalan lenne. Hinata olyan nagyon nem bánta, hogy nem verik szét az ágyát, így az pusztán szennyes tartóként működött. Mi tagadás, elég nagy összevisszaságban.
Tovább a 2. részre --> katt
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó