Felhívnám mindenki figyelmét arra, hogy ez egy saját vélemény, egy szerkesztéssel foglalkozó szakember nem feltétlenül értene egyet. Amit leírok, azt mind a saját tapasztalom alapján teszem, nem törvény, ezért garanciát sem tudok rá vállalni.

Történetkezdés

Sokan nem fektetnek nagy hangsúlyt arra, hogyan is kezdődik a története. Pedig ez egy nagyon fontos dolog. Nem mondom, hogy a legfontosabb, de rengeteg múlik azon, miként tálalod magad az olvasódnak. Mert minden sztoriban, amit leírsz, valahol egy részt adsz át magadból a meséden keresztül. És ezért számít az, ahogyan elkezded az írásodat. Ezen áll, vagy bukik, hogy aki megnyitja a történeted, meddig marad az oldaladon. Fontos megtalálni azt a kiindulási pontot, amivel nem untatsz senkit, de nem is áradozol oldalakon keresztül egy jelentéktelen dologról. Találni kell egy köztes megoldást, ami elég érdekes, de nem árul el mindent már az első sorokban. Úgy is, mondhatnám: ne spoilerezd a saját történeted.

Gondolom, olvastatok már olyan történetkezdést, amit az előbb említettem. Általában fiatal írással próbálkozóknál szoktam találkozni ilyen megoldással. A legszembetűnőbb az, amikor az író már az első mondatban, annyi tényt árul el a szereplőiről, hogy felesleges tovább olvasnom, mert szinte mindent tudok róla. Itt egy példa:

„Susan vagyok, tizenhat éves, Bostonban lakom és a Szent Krisztus Gimnáziumba járok. Hosszú szőke hajam van, és anyukámmal élek egy kertes házban.”

Ha ilyenre bukkanok, akkor nagyon sok emberhez hasonlóan, rögtön otthagyom a történetet. Ebben az esetben a szerző az első pár mondatban szinte mindent lényegeset elmondott. Ezután, úgy gondolom, hogy már nem sok minden újat tud mutatni nekem. Vagy ha mégis, akkor előreláthatólag ugyanezen az elven fog  a továbbiakban is mozogni az információadagolás. Ami lássuk be, nem igazán izgalmas dolog. Az író egy mondatban - ami jó esetben összetett mondat -, összefoglalja a lényeget, a többi részt pedig kitölti felesleges apróságokkal. Hogy a példamondatnál maradjak valószínű, hogy ezután olyan jelentéktelen részleteket ír le hosszadalmasan, mint a főszereplő ruhája. Nem mondom, hogy ez teljesen érdektelen részlet lenne, de azért nem is kell divatbemutatót tartani. Találkoztam már olyan sztorival, ahol a szereplő ruházatát az író tetőtől-talpig igen érzékletesen megmutatta. Olyan szinten, hogy még azt is megtudtam, milyen színű az adott cipőfűző. Ezt azért túlzásnak tartom. Itt is igaz az a szabály, hogy néha a kevesebb, az több. Próbáljuk meg az arany középutat választani. Ami pedig egy-egy részlet hosszú kifejtését illeti, az már túlírás. Mert igen, ilyen is van, és jómagam is többször belestem ebbe a hibába. Tökéletes példa erre a Talán megérjük novellám.

Ha hozzáfogunk egy regény, novella megírásához, akkor válaszunk egy ütős, erős kezdést. Egy olyan felütést, ami megfogja az olvasót, és arra biztatja, hogy olvassa tovább a sorokat. Egyáltalán legyen miért tovább olvasnia. Ez lehet egy tájleírás, amit megspékelhetünk valamivel, ami kilóg a környezetből, egy olyan cselekmény, ami nem mindennapi. A lényeg, fel kell keltenünk az olvasó kíváncsiságát. Sok oldalon olvastam, és jómagam is tapasztaltam, hogy a történet egyik legfontosabb része az első pár mondat. Ez alapján dönti el az olvasó, hogy folytatja, vagy otthagyja az egészet.

A történet elején nem kell, és nem is szabad mindent elmesélni a főszereplőről, a cselekményről, mert akkor nincs értelme tovább írni. Ha igazán érdekes eseménysort szeretnél összehozni, akkor nemcsak az első bekezdésre kell figyelned, hanem a továbbiakban is hoznod kell ugyanazt a színvonalat. Most kérdezhetitek, hogy akkor mivel indítsak? Legjobb erre, ha fogtok pár könyvet, fellapozzátok és elolvassátok az első pár mondatot. Látni fogjátok, hogy a legtöbb esetben egy cselekménnyel indít a szerző. Legalábbis a mostaniakban, mert korábban szokás volt, több oldalon keresztül egy tájat leírni. Persze, ez még abban az időben lényeges is volt, hiszen nem mindenki tehette meg, hogy világot lát, és még internet sem létezett. Ma már semmi akadálya annak, hogy egy-egy tájnak, jelenségnek utánanézzen az ember. A lényeg, hogy mindig tartsátok szem előtt az arany középutat. Ne eresszétek túl bő lére a mondandótokat, de ne is tőmondatokba meséljétek el a bonyodalmat.

A napokban került a szemem elé egy olyan írás, mely megragadta a figyelmem. Buli Vivien - Ments meg! című novelláját ajánlom a figyelmetekbe. Nemcsak amiatt, ahogy elkezdte a sztoriját, hanem az információadagolása is szenzációs. De erről, egy picit később.

Felkerestem az írót, és elkértem tőle pár részletet, hogy tudjátok, miről is beszélek. Itt az első bekezdés, ahol láthatjátok, milyennek kellene lennie egy jó kezdésnek.

„ Átkozottul hideg volt.

Bár hogy tényleg az időjárás volt-e fogvacogtató, vagy a félelem fagyasztotta meg a vért az ereikben, azt az árnyékban lesben álló hét fiú nem tudta. A karjuk libabőrös volt, a hátukon jeges izzadság úszott, tagjaikat fagyos düh itatta át. Négynek közülük ökölbe szorult a keze, az inak az ijesztő erő hatására kirajzolódtak a kézfejükön. Mindegyikük háta megfeszült, mellkasuk egyenetlenül emelkedett és süllyedt az indulattól. Tekintetükből kiürült minden emberség, s a megszokott melegséget a harag hideg, éles szilánkjai vették át. Ahogy az előttük tornyosuló, félig lerombolt raktárházra meredtek, tekintetük egy vadállatéra hasonlított, aki jeges nyugalommal vár a megfelelő pillanatra, hogy lecsapjon áldozatára.”

Az első mondat, mint azt ti is láthatjátok egy tőmondat. Nem hiszem, hogy ezzel újat mondok. Általában azt gondolom, hogy nem ildomos ezzel kezdeni, de ez itt a helyén van, mert logikailag innen indul el a szerző, erre épít az elkövetkezendő események folyamán. Ez még nem lenne érdekes, de a következő leírás indokolttá teszi, hogy az ott jó. A másik, amire felhívnám a figyelmetek, hogy ez a bekezdés, nemcsak egy részleges tájleírás, hanem egyben a szereplők lelki, érzelmi világát is bemutatja. Úgy érzem, ez egy megfelelő történetkezdés. Érdekes, mert az első mondat után, rögtön felkeltette az érdeklődésem, hiszen olvasás közben kérdéseket tettem fel, amire a későbbiekben választ kaptam. Persze, ehhez el kellett olvasnom az egész művet. És kérem szépen, ez a lényeg.

És ez még semmi, mert közben képbe jön a bejegyzés második témája, mégpedig az információadagolás. Mint azt a bemásolt részletből is látjátok, az írótól már kaptunk pár infromációt, de nem eleget ahhoz, hogy mindent értsünk és tudjunk, vagy nem olyat, ami teljesen érdektelen. Mert mit tudtunk meg? Például azt, hogy hét fiú van, akik nem tudják, hogy a hidegtől vagy a félelemtől remegnek. Aztán jön egy apró részlet a helyszínről. Nem túl sok, de ahhoz éppen elég, hogy arra sarkaljon, ne hagyjam abba az olvasást.

Információadagolás

A következő téma, amit úgy érzem, hogy ha egy picit is, de érintenünk kell, az a bonyodalom kibontakozása, pontosabban fogalmazva az információ adagolása.

Amikor elkezdünk egy történetet, akkor már nagyjából tudjuk, hogy miről szeretnénk írni, és azzal is tisztában vagyunk, hogy a fő bonyodalom nem elég, kellenek apró mellékszálak, mellékszereplők. Ugyan, ezek apróságoknak tűnnek, de egyáltalán nem azok. Képzeljetek el, egy mesét, amiben senki más nem szerepel, csak a főszereplő. Mit csinál, hová megy, kivel beszél, és miért? Ezek mind olyan kérdések, melyekre a szerzőnek tudnia kell válaszolni, még akkor is, ha csak az első fejezetnél tart. Mindig gondoljátok át, hogy a szereplőtöket, milyen környezetben helyezitek el, kik vannak körülötte. Ez a történet alappillére, amire építkezni lehet. Érdemes egy alap vázlatot készíteni, amiben megjelöltök pontokat, ahol bekapcsolódik egy szereplő, esetleg adódik egy kis kellemetlenség, amiből a későbbiek folyamán kialakulhat a fő bonyodalomszál. A vázlat, nemcsak erre jó, hanem arra is, hogy lásd magad előtt, hogy mikor, mit osztottál meg az olvasóval. Mindig, mindennek megvan a maga ideje, és helye. Ugyan ezeket a pontokat ti helyezitek el a képzeletbeli idővonalon, de nagyon fontos, hogy minden újabb, nagyobb horderejű eseménynek kellőképp elő legyen készítve a terep.

Mondok egy példát, hogy egy picit jobban értsétek. A történeted egy fiatal szerelmespárról szól, akik boldogok együtt. Elmeséled, hogy imádják egymást, aztán a következő jelenetben a fiú elmegy bulizni, meglát egy lányt, és rögtön szerelmes lesz. Egyfelől ez egyáltalán nem életszerű, másfelől pedig nem vezetted végig azt az érzelmi és cselekményvonalat, ami arra ad okot az olvasónak, hogy elhiggye, amit leírtál. Nem magyaráztad meg, hogy mi, miért történt. Ha már az első fejezeteknél elszórod az apró infókat arról, hogy mégsem minden olyan tökéletes, mint ahogy azt, akkor ott látják, érzik a szereplőid, akkor ebből kiindulva el tudod juttatni az olvasód odáig, hogy nemhogy el fogja hinni a megcsalást, hanem már szinte azért fog izgulni, hogy valami úton-módon szakadjon el egymástól ez a pár.

Ehhez a témakörhöz nemcsak a világ felépítése, egy-egy esemény fontosságának kiemelése a lényeg, hanem a benne részt vevő emberek, különféle lények (attól függően, milyen műfajban alkotunk) érzelmi, jellembeli fejlődése is. Ezt hívjuk a karakter jellemfejlődésének, de ezzel most nem foglalkozom behatóbban, az egy másik bejegyzés témája lesz.

Most megint Buli Vivien – Ments meg! novellájából hozok egy apró részt példaként. Engem azért fogott meg, mert nem egyszerűen tájékoztat minket egy szereplő jelleméről, hanem ezt egy picit viccesebben teszi, ahol az olvasó elmosolyogja magát.

„ – Bemegyek, és lenyomom a torkán ezt a pengét annak, aki kezet mert rá emelni! – jött Kyu méreggel átitatott hangja pár méterrel arrébbról. A keze remegett a dühtől, félő volt, hogy elejti a tőrt, amit két marokkal tartott maga előtt.

– Aztán a te mellkasodat fogja díszíteni egy szexi félhold – szólt visszafojtott hangon Zeya. – Nem ronthatunk rá harminc gyilkosra terv nélkül.

– Pedig nekem pont úgy tűnik, hogy terv nélkül vágtunk bele ebbe a mentőakcióba – jegyezte meg epésen Dong.

– Ha van bármi ötleted, szívesen végighallgatjuk – vágott vissza Zeya, szúrós pillantást vetve barátjára.

– Kicsit elkéstünk ezzel, nem? – jött Seb fojtott hangja a sor legvégéről. – Azelőtt kellett volna ötletbörzét tartani, hogy átléptük a francos határt. – Szortyintott egyet, mint aki az aznapi ebédről beszél. – Szerintem abban a pillanatban tudtak az érkezésünkről, hogy elhagytuk a körzetünket, és az övékbe léptünk. Kész csoda, hogy még élünk.

– Imádom az optimizmusod, Sebie, mindig feldobja a hangulatot! – vigyorgott a sor másik végéről Leo.”

Mára zárom soraimat, és tényleg tudom ajánlani Buli Vivien - Ments meg című novelláját, ami tökéletes példa arra nézve, hogyan kell egy történet elkezdeni, illetve az információadagolást is kifogástalanul megoldotta. A teljes novellát itt találjátok:

Buli Vivien Hivatalos Oldala