Sai és Naruto már úgy jártak keltek a lakásban, mintha mindig is ott éltek volna. De Gaara... Csak nagyon ritkán beszélt, és olyankor is inkább Narutóhoz, de azok a pillantások, amiket időnként vetett egy-egy berendezésre, vagy épp, a szoba urára... A szőke gyakran nem értette, miért bámulja egymást mereven Hinata és Gaara hosszú-hosszú percekig, de még a többiek is megjegyzés nélkül hagyták az egyértelműen közöttük vibráló feszültséget. Mert Hinata feszült volt, ó, nagyon is. És elsősorban nem ez az abszurd helyzet okozta, hanem sokkal inkább az, hogy Naruto tilalmat állított fel, amíg a barátai itt vannak. Nem hogy nincs szex, vagy egyéb testi élvezkedés, de még rendes csókokat is csak hébe-hóba sikerült kierőszakolnia belőle, amikor néhány percre kettesben maradtak. Nem értette, hova ez a nagy zavartság. Ha egyszer meztelenül minden szégyenlőség nélkül szaladgál előttük, egy-egy csók mit számít? De persze, ha valamit Naruto egyszer eldöntött, akkor ember legyen a talpán, aki arról lebeszéli.
De a Naruto-megvonást leszámítva, tulajdonképpen nem volt rossz ez a négy nap. A bagázst először körbevezették Konohában, aztán megjárták a strandot, a tekepályát, jó pár múzeumot, standokat... mindezt a konohai csapat hozzácsapódásával. Chouji szemlátomást mindenkivel egészen jól elvolt, ez vonatkozott Shikamarura, Inóra és Tentenre is. Egyedül Sai volt az, akinek tipikus mosolyait ferde szemekkel nézték, de nem szóltak semmit. Sakura viszont... Na igen, Sakura és Gaara első találkozását filmre kellett volna venni. Ha a kórházban a Haruno zavartan és félve nézte Hinatát, akkor a "halálra rémült" kifejezéssel lehetne leginkább leírni az első pillantást, amit a vörösre vetett. Persze nincs mit csodálkozni, a lány nyilván tisztában volt azzal, hogy Gaara mindent tud arról, ki is volt a Narutót érintő tervecske igazi szülőanyja... És ezt még csak tetézte, mikor Sai a Gaaráéhoz hasonló tekintettel lépett Sakura elé. Sai persze áldozatának pár percnyi kínzása után felvette szokásos mosolyát, de Gaara abban a pár napban jéghideg szemekkel követte Sakura minden mozdulatát. Sasuke volt az egyetlen, akit túlságosan lekötött Sakura testének ostromlása, ezért nem is foglalkozott nagyon a fiúkkal. Amikor Naruto és Temari bementek az egyik lemezboltba, még Tayuyával is összefutottak. Hinata először megdöbbent, honnan ismeri a szőke az osztálytársát, de Naruto aztán elmondta, hogy a bálon találkoztak, és egész sokat beszélgettek. A Hyuuga ezek után összehúzott szemekkel méregette a lányt, aki nevetve mesélt Narutónak osztálybeli történeteket, amik rendre Hinatát érintették. Leginkább, amikor a Sakura féle akciók után igyekezett elsimítani a dolgokat. Legszívesebben leütötte volna a hencegő lányt, de inkább csak sóhajtott egyet, és csatlakozott Shikamaruhoz, aki épp Kankuróval és Nejivel tanulmányozta a bolt előtt felállított pavilonok kínálatát. A nyári szünet vége előtt pár nappal rendszerint standokat szoktak felállítani a főút mentén, s az árusok leárazva igyekeznek megválni a megmaradt termékektől. Ahogy szemeivel érdektelenül figyelte az üvegdíszeket, tekintete hirtelen megakadt az egyik világoskék delfinen. Ismerős volt... Túlontúl ismerős. Az eladóra kapta szemét.
 

- Ön... Iruka? - Kérdezte csodálkozva, de fölösleges volt a kérdés, hisz tudta rá a választ. A fiatal férfi egy pillanatig elgondolkozva nézett rá, aztán nagyra nyíltak a szemei.
 

- Á, te vagy az a vásárról, igaz? Akinek felsebezte a kezét a delfin! - Amikor Hinata bólintott, őszinte mosoly terült el az arcán. - És hogy van a kezed? Nem lett semmi baj?
 

- Nem, minden rendben... - Mondta halvány mosollyal a Hyuuga, miközben egy pillanatra megemelte kezét, amin még a leghalványabb karcolás sem látszott. - Azt a delfint megvenném. - Mutatott rá határozottan annak a dísznek a másolatára, ami néhány hónapja a sérülést okozta neki. Amíg Iruka jókedvűen csomagolt, vetett egy pillantást Hinata háta mögé.
 

- Hát az a szőke fiú? Ő is itt van?
 

- Igen. - Felelte a lány, miközben ő is hátranézett. Naruto pár bolttal arrébb állt, és épp Temarival, Choujival, és Tayuyával beszélgetett lelkesen.

Végül kifizette az üvegdelfint, s ahogy odébbállt, mintha jókedve is megnőtt volna valamennyire. Később este aztán Narutónak adta a díszt, aki széles vigyorral egyből felismerte, s gondosan el is csomagolta, hogy ne történjen baja, ha majd viszi magával a bőröndben. 'A dolgok már-már túlságosan is jól mennek...' Gondolta aznap este Hinata, miközben a Sakura által hozott filmet nézték, össze-vissza elhelyezkedve a szobájában. 'Az ember azt hiszi, ilyen nincs is.'


- Héé, srácok! - Harsant fel hirtelen Gaara hangja. Hinata úgy kapta fel a fejét, mintha álomból ébredt volna. Úristen, mostanság tényleg ennyit nosztalgiázna?! - Lejöttök végre? Indulni kéne!
 

- Megyünk már! - Kiáltott Naruto, s Hinata még alig eszmélt fel, a szőke már húzta is maga után, le a lépcsőn.
 

A lány, miután nagy nehezen visszazökkent, egy erőteljes rántással jelezte, hogy tud egyedül közlekedni, mire Naruto azonnal elengedte. Odalenn Neji, Sai és Gaara már készen, felöltözve várták őket. Így, a nyár végére egészen lehűlt az idő, s a Nap már rég nem sütött olyan ragyogással, mint akkor, amikor a szőke srác bedugta fejét Konohába. Neji Hinata felé fordult.
 

- Anyával megbeszéltem, és kihozza majd a bőröndöket az állomásra. Azt mondta, a szennyeseket hagyjuk csak az ágyadon, majd elintézi őket. - Hinata csak bólintott, miközben papucsát cipőre cserélte, de összehúzott szemekkel felpillantott, amint meghallotta Sai szinte már ártatlanul kedvesnek tetsző hangját.
 

- Nyolc tizenhét... - Jegyezte meg egy furcsa mosollyal, miközben a karórájára nézett. - Elég sokáig elhúztátok az időt. Nem árt összekapni magunkat. - Nejinek elég volt egyetlen pillantást vetnie húga arcára, s jobbnak látta azonnal átvenni az irányítást. Az ajtóhoz lépett, s lenyomta a kilincset. A benn tartózkodókat egyszerre csapta meg a kellemesen hűvös kinti levegő.
 

- Akkor indulás!


 

*

- Tessék, fiúk-lányok, szolgáljátok ki magatokat. - Szólt Jiraiya, miközben lerakott az összetolt asztalokra két nagy kancsó jégkását. Miközben Sakura és Neji épp azon ügyködtek, hogy minél több széket vigyenek az asztalhoz, az öreg a fejével hátra intett. - Naruto, Hinata, gyertek befelé, és segítsetek Matsurinak kihordani a kelyheket.
 

Ők szó nélkül felálltak, s már indultak is hátra a raktárba. Sajnos már Hinata is elég jól ismerte a járást. Magában legalább megállapíthatta, hogy semmit nem tévedett, amikor az itteni munkán filózott. Amióta ő volt az egyik felszolgáló, jelentősen megnőtt a cukrászda forgalma, főleg a fiú vendégek jóvoltából. Még ha feleannyira sem volt barátságos és beszédes, mint elődje, a szabadságolt Naruto, és valljuk be, nem is nagyon próbált az lenni. Mégsem sikerült elüldöznie az őt zargató fiúkat. Főleg az olyan extrém eseteket, mint Kiba és Shino, akiket még az sem tudott eltántorítani, hogy fültanúi voltak a Naruto iránti vallomásának. "Majd mi ráébresztjük, hogy igazából a jómódú fiúkat szereti!" Kapta el egyszer a susmorgásukat. Matsuri, amint odabenn meglátta őket, kissé elpirulva köszönt, és máris nyomta a kezükbe a kelyheket.
 

- Öhm... Nem tudom, melyik melyikőtöké, de... Kint elrendezitek, rendben?
 

- Persze! - Vigyorgott Naruto, mire a lány zavara mintha oldódni látszott volna. Csupán ötször kellett fordulniuk, hogy kivigyék az összes kelyhet. Bár Hinata nem szerette az édességeket, és Gaara is közölte, hogy nem eszik, Narutónak határozott kikötése volt, hogy mindenki egyen. Miután mindent lepakoltak az asztalra, Matsuri már sietve távozott is volna, de Naruto elkapta a karját.
 

- Hohó, ne siess úgy! - Mondta vidáman. - Miért nem ülsz te is ide?
 

- Hát... Nem tudom... - Motyogta zavartan a lány, miközben óvatosan felnézett, de mikor szemei megakadtak valakin, kicsit megnyikkant. - Ah... Szi-szia Ga... Gaara...
 

- Szia. - A jégszínű szemek Matsuri felé fordultak, mire a lány zavara szemlátomást még nagyobb lett.
A többiek csak némán pillantottak hol egyikre, hol másikra, míg végül Neji tette fel a kérdést.
 

- Na várjatok... Ti ismeritek egymást?! - Matsuri egészen vörös volt, ahogy lehajtotta a fejét, és csak néha-néha pillantott fel óvatosan a kérdezőre.
 

- I-igen... Tegnap előtt... Öhm...
 

- Két napja éjjel akadt egy kis problémája pár magukat menőnek képzelő alakkal. - Szólt közbe teljesen kifejezéstelenül Gaara, mire minden szem felé fordult. - Arra jártam, és helyre igazítottam őket. - Naruto  és Sai megborzongtak, majd sokat mondón egymásra pillantottak. Ők már ismerték eléggé ahhoz a fiút, hogy tudják, mit jelent ez.
 

- Ez akkor volt, amikor olyan későn értél haza? - Pillantott aggódva Hinata Matsurira, mire az zavartan bólintott. - De Matsuri! Látod, ezért mondtam, hogy ne menj ki olyan későn egyedül! Mi lett volna, ha...

- Hé, hé, hé! Valami még mindig nem oké! - Állította le a kezdődő vitát Naruto, akinek szemlátomást valami hirtelen szöget ütött a fejébe. - Gaara, te mit kerestél kinn éjjel? Senki nem vette észre, hogy eltűntél! - Hinata erre felkapta a fejét. Tényleg! Ha ez a Gaara kölyök ilyen lazán szökik, bármit képes lenne...  A vörös hajúnak azonban egyetlen arcizma sem rándult. Ugyanolyan kifejezéstelenséggel fordult Naruto felé.
 

- Csak sétáltam egyet. - Egy hosszú percig néma csend volt. Temari ciccegett egyet, aztán Naruto és Hinata már egyszerre nyitották volna a szájukat, mikor Jiraiya visszatért, egy üveggel a kezében.
 

- Na gyerekek, most már itt az ital is. A pihenésetek utolsó napja, úgyhogy erre koccintani kell! - Ekkor vette észre az asztal mellett még mindig zavartan álldogáló Matsurit. Azonnal a vállára tette a kezét, és lenyomta a legközelebbi székbe. - Ne álldogálj, kislány! - Matsuri már szóra nyitotta a száját, de végül becsukta. Csak az arca váltott kissé pirosabb színre.
 

- Nincs rendes ital? - Kérdezte Neji, miközben lekicsinylő pillantást vetett a likőrre, amit Jiraiya éppen szétöntött a fiatalok poharában. Az öreg vetett rá egy csúnya pillantást, aztán folytatta az ital szétosztását.
 

- Nem mindenki nagykorú, tudod? - Jegyezte meg kissé bosszúsan, de jókedve azonnal visszatért, amint az üveg kiürült. - Na, akkor jó mulatást, én pedig megyek vissza a szakémhoz... Az idősebbik Hyuuga kedvesnek nem nevezhető pillantást vetett rá, de szó nélkül hagyta a dolgot. Matsuri végre legyőzni látszott félénkségét, s tisztelettudón meghajtotta fejét.
 

- Örvendek, Matsuri vagyok. - Mutatkozott be, miközben halvány pír jelent meg az arcán.
 

- Jól van, Matsuri, majd én bemutatom, akiket nem ismersz! - Veregette meg a lány hátát Naruto, miközben tipikus vigyora ott ült az arcán. - Neji, Hinata bátyja. Sai és Gaara, a szobatársaim a koliban. Valamint Temari, Shikamaru barátnője, és egyben Gaara nővére.
 

- Örvendek. - Ismételte meg Matsuri, mire a nevezettek hasonlóképp reagáltak.
 

- A nyári szünet utolsó napja... - Motyogta halkan, de azért jól érthetően Chouji. A mondat értelme talán megrendítően jutott el a tudatáig, mert hirtelen lerakta a kanalat, amivel már javában falta a fagylaltját.

- Ki mond köszöntőt?
 

- Esetleg én? - Húzta nehezen elemezhető mosolyra a száját Neji, mire Hinata és Naruto egyre szólaltak meg.
 

- Nem! - Hinata kérdőn nézett a szőkére, aki folytatta. - Én szeretnék! - A nagy asztaltársaság tagjai egymásra néztek, de végül mind rábólintottak. Naruto szélesen mosolygott, miközben felállt, s felemelte poharát. A többiek hasonlóan tettek.
 

- Nos, akkor szeret... - De hirtelen elhallgatott, ahogy egy másik hang szakította félbe a mondata közepén. A kék szemek, csakúgy, mint az összes többi, a párkány felé fordultak, ahol egy maszkos férfi integetett nekik.
 

- Hé, sziasztok! - Köszönt vidám hangon az illető. - Nahát, sejthettem volna, hogy itt lesztek! Buli van, vagy mi?
 

- Hatake Professzor! - Szólt kissé csodálkozva Neji. - Mit... - De Hinata közbeszólt.
 

- Kakashi, mit akarsz? - A Hyuuga lány vetett rá egy csúnya pillantást, de kommentár nélkül hagyta a dolgokat. Kakashi jókedve mintha kissé lelombozódott volna, s leeresztette az addig kezében tartott könyvét.
 

- Á, mi ez a hűvös fogadtatás, Hinata? - Kérdezte sajnálkozva, de aztán kihúzta magát. - Nos, mindegy. Épp az imént beszéltem telefonon Gaijal, és azt mondta, ha belebotlok Nejibe, aki most Konohában van, adjam át neki legforróbb üdvözletét. - Neji ennek hallatán előre dőlt az asztalon, s kezét a homlokához emelte, miközben fáradt sóhaj hagyta el a száját.
 

- Öö, nos, ennyi. Akkor további jó szórakozást, srácok! - A társaság nagy többsége még egy ideig követte a férfit a tekintetével, majd végül mindenki visszafordult az asztalhoz. Naruto, aki még mindig állt, megrázta a fejét, majd megköszörülte a torkát.
 

- Öhm... Jó. Csak annyit szerettem volna, hogy... - Hirtelen mintha elakadt volna a hangja, de aztán elvigyorodott. - Szóval remélem, még nagyon sokat lehetünk így együtt. Életem egyik legjobb nyara volt, és még nagyon sok hasonlót szeretnék! És remélem, ti is. Persze az incidenseket legközelebb hanyagoljuk. Hát... Egy új kezdetre! És vele együtt... Mindannyiunkra!
 

Mindenki helyeslőn bólogatott, s mormoló duruzsolás töltötte be a füleket, miközben a poharak összekoccantak. Hinata mindenkire vetett egy pillantást, s egészen furcsa hangulat lett újjá rajta. Ez lett volna Naruto életének egyik legjobb nyara? És a számára? Igen... Valahol most kezdődött el minden. Egyszerre ért véget és kezdődött el benne valami. Új meglátások... új élet. Hogy egy új tanév jön, az valahogy annyira természetes, és mégis, egészen másként gondol rá, mint korábban. Ez lesz az utolsó éve a gimnáziumban, utána végez... De, akkor már valószínűleg Naruto is itt lesz mellette. A fiú azt mondta, amikor Jiraiyával beszélt erről, ő is úgy gondolta, hogy középiskola után Naruto Konohába költözik. Már csak egy évet kell kibírnia, és utána minden egészen más lesz. 'Új tanév? Új kötelékek? Mi mindannyian?' Ahogy Hinata körbenézett a sok arcon, magában megállapította, hogy nem igaz. Ez sokkal több mindenről szól. Legalábbis, számára. Nem csupán egy új év... De maga a jövő. Egy új élettel. Nem is sejtette, hogy mennyire... Naruto hírtelen felállt, és elindult Hinata felé. A lány székét maga felé fordította, és letérdelt vele szembe. A beszélgetés hírtelen elhalt, és mindenki néma csendbe, meglepetten figyelte őket. Naruto egy kis dobozkát húzott elő a farzsebéből, Hinata szíve pedig a torkában dobogott.

- Hyuuga Hinata... Hozzám jössz feleségül? - A kis társaság minden tagjának szeme, nagyra kerekedett a hírtelen jött leánykéréstől. Jiraya, aki bentről vetett egy pillantást kifelé, elkezdett fuldokolni a félrenyelt italtól, mikor meglátta, hogy térdeplő keresztfia épp megéri a Hyuuga lány kezét. Tsunade csak annyit mondott: Milyen megható pillanat... Ezután mindenki lélegzetvisszafojtva figyelte a megszeppent Hyuuga lányt, és kíváncsian várták, hogy mit reagál rá.

-Na.. Naruto... - Suttogta rák vörösen kipirulva. Mindenki közelebb hajolt az asztalon, közben Tsunadéék is hallótávon belülre húzódtak. - Én... Én... - Kezdte könnyekig meghatódva. - Boldagan hozzád megyek! Semmisem tenne boldogabbá ezen a világon! - Majd megragadva Narutót, felrántotta magához, és megcsókolta. A kis társaság elkezdett tapsolni és ujjongani.

Ezután már csak a Hyuuga szülőknek kellet valahogy elmondani a leánykérést. Persze mondani sem kell, hogy ki kezdett el dühöngeni és tombolni a hallottak után. Hát nem más, mint Hyuuga Hiashi. Valósággal őrjöngött a dühtől, és legszívesebben kitekerte volna az Uzumaki nyakát, aki elvette lánya ártatlanságát. "Ami persze pont fordítva volt, mert Hinata mászott rá Narutóra." Hinatát meg kiátkozta volna a családból, amiért egy ilyen névtelen, nincstelen senkivel szűrte össze a levet. Eddig úgy gondolta, csak egy múló szeszéj ez lányánál, és majd elmúlik. De amint elért a tudatáig az "esküvő" szó, ráébredt, hogy ez bizony nem holmi múló szeszéj. Már indult volna az újdonsült párocska irányába. Ám ekkor Neji és Hinami gyilkos pillantásával találta szembe magát. Hosszas üvöltözés, veszekedés, és magyarázkodás után, kénytelen volt beadni a derekát és beletörődni a történtekbe. Bizony, a lánya férjhez fog menni, és ő semmit sem tehet ellene. Mikor már kissé lecsillapodtak a kedélyek, megbeszélték, hogy az esküvő 1 év múlva lesz a tanév után. A két fiatal kicsit sokallta az időpontot, de ebből a mogorva Hyuuga apuka már nem volt hajlandó engedni. A párocska meg nem is nagyon akarta kísérteni a szerencséjét. Így inkább elfogadták és örültek, hogy végül is a lány szülei, még ha nehezen is, főleg Hiashi részéről, de áldásukat adták rájuk...


 

*

- Mikor látlak legközelebb?! - Sajnos eléggé hangosan kellett beszélnie, hogy hangját érteni lehessen a vonatok sípoló zaja közepette. Naruto közelebb lépett hozzá.

- Két hét múlva hétvégén lejövünk! - Válaszolt a fiú, miközben a peron mellett elhaladó egyik vonat áramlata belekapott a hajába, s meglobogtatta szőke tincseit. - Jövő héten sajnos nem tudunk, de nem kell aggódni, fogunk jönni, amikor csak lehet. Elvégre, Sainak is érdeke, hogy minél több időt töltsünk Konohában. - Tette hozzá vigyorogva.
 

Hinata megeresztett egy halvány mosolyt, majd körbenézett. Temari már egy fél órája elment, hisz egyetemista lévén ő Kankurót követte haza, Sunába. Csak Shikamaru miatt nem ment el korábban. Gaara a falat támasztotta jó pár méterrel arrébb, mellette Matsuri állt mozdulatlanul.

- Vonat, mi... - Jegyezte meg Neji, ahogy a lassan beálló, nagyot sípoló mozdonyra nézett. - Nosztalgikus, nem?

- Az bizony... - Bólintott rá mosolyogva Sai, de a következő pillanatban szomorú szemekkel nézett Nejire. - Olyan kár, hogy te nem jössz velünk. Hiányozni fogsz, barátom.

- Ne aggódj. A képmegrendelések miatt úgyis gyakrabban találkozunk majd. - Hinata Narutóra pillantott, majd a szőkéből kipukkant a nevetés.

- Ne- ne haragudj, de annyira furcsa Sait ilyen... passzív helyzetben látni... - Kacagott a fiú, de olyan aranyosan, hogy Hinatát még az sem zavarta, ki miatt ilyen.

- Hinata! - A nevezett a hang irányába fordult, s látta, hogy anyja siet felé, miközben táskájába rakja a mobilját. - Most beszéltem apátokkal, elment, de este jön haza.

- Remek... - Morogta a fiatal Hyuuga, s előbbi jókedvét mintha a szél fújta volna el, amit csak tetézett anyja csúnya pillantása. De a nő aztán mosolyogva Narutóra nézett. - Mindenki elvitte a bőröndjeit?

- Igen, asszonyom. - Felelte a fiú, s mintegy jelzésként megemelte a sajátját. - Köszönjük szépen.
A bőrönd viszont nem lehetett valami jól összezárva, mert ahogy visszahuppant a földre, a csat egy hangos csattanással szétpattant, s a felső zseb minden tartalma a földre gurult. - Ááá! - Kiáltott fel Naruto, s már guggolt is le, hogy összeszedje a holmijait. - A fenébe...

- Rendesen is bezárhatnád, idióta! - Morogta Hinata, de azért már hajolt is segíteni. Az igazolványok és a fiú tárcája már biztonságban nyugodott a kezében, mikor Hinami hirtelen elvékonyodott hangon mutatott az egyik elgurult tárgyra.

- Az... Az mi? - Hinata felnézett anyjára, de ő lila szemeit mereven a zenélődobozra szegezte. Naruto követte a nő pillantását, majd felkapta a dobozt, s Hinami felé nyújtotta. Az arckifejezése egészen ellágyult, ahogy válaszolt.

- Ez... Ezt Hinatától kaptam. Még kiskorunkban.

- E-elkérhetem?

Az ifjabb Hyuuga kérdő tekintettel állt fel, s nézett anyjára, aki szinte transzba esve kezdte el forgatni ujjai közt a kis tárgyat. Már lassan kezdett hozzászokni a meglepetésekhez, de Hinami megint új arcát mutatta neki. Korábban sosem látta ilyen arckifejezéssel. Egyszerre szomorú és boldog, fájdalmas és örömteli...

- Mi van vele? - Tette fel a kérdést Hinata, ami nyilván Naruto száját is készült elhagyni. Az asszony egy pillanatig még némán nézett maga elé, aztán felpattintotta a dobozka tetejét.

 

Akármilyen halk volt is, de a zene tisztán felcsendült. A kék és a lila szemek automatikusan egymásra fordultak, s a két fiatal arcán halvány mosoly jelent meg az emlékektől. Viszont mindketten kérdőn néztek Hinamira, aki hirtelen bezárta a dobozt, s egy sóhajjal visszanyújtotta Narutónak.

- Semmi. Csupán azt hittem, már rég elveszett.
- Tessék? - Kapta fel a fejét a szőke. - Hogy érti? - Hinami szemei egészen ellágyultak, ahogy Narutóra nézett. Mintha nem is őt látta volna... S ki tudja, talán valamilyen szinten ez történt.

- Ezt az ékszeres dobozt tőlem kapta Kushina... - Mondta halkan, de eléggé érthetően ahhoz, hogy a két fiatal jéggé dermedjen. - Amikor a kilencedik hónapba lépett.

Hinata egy végtelennek tűnő percig csak döbbenten meredt anyjára, aztán Naruto felé kapta a tekintetét. A fiú kék szemei nagyra kerekedtek, s csak meredt maga elé, próbálva feldolgozni a hallottakat. Hinata nem bírt várni, s kérdőn támadt anyjának.

- De az nem lehet! Ezt egy régiségkereskedőtől vettem! Rég volt, az igaz, de emlékszem rá!

- Igen... - Hinami bánatos mosolyra húzta ajkait. - Kushina halála után Minato azonnal elköltözött a babával, és úgy tudom, egy fényképen kívül semmit nem vitt magával, ami a feleségére emlékeztetné. A többi holmi eladásra került, és az ékszeres doboz, ezek szerint, a régiségkereskedőhöz.

'Ilyen nincs!' Gondolta magában hüledezve Hinata. 'Ennyi mindenen mentünk keresztül, és még mindig vannak olyan kötelékek közöttünk, amiknek a létezéséről nem tudunk? Még mindig rejteget a sors újabb titkokat előlünk?'

- Hol... van ez a bolt? - Naruto hangja egészen halk volt. A két lila szempár egyből felé fordult. Aztán Hinata az anyjára nézett.

- Ez igaz. Itt élek Konohában, és tudom, hogy itt vettem, de még sosem botlottam bele abba a kereskedésbe. Már nincs meg? - Hinami megrázta a fejét.

- Nincs. Azt hiszem, kilenc éve lesz, hogy lebontották, és a telket a Sarutobi család vásárolta meg.

Hinata lehajtotta a fejét. Csak egy pillanatra ugyan, de annyira elöntötte a mellkasát a vágy, hogy odamenjen! Narutóval együtt... Akkor régen egyedül látogatta meg a bolt öreg vezetőjét, de szerette volna a fiút is elvinni oda. Arra a helyre, ahol először megpillantotta őt... Ahol minden elkezdődött.

- Sarutobi...?  - Hinata Narutóra nézett. A fiú arcán, ha lehet, még nagyobb döbbenet ült, de ezt most nem tudta mire vélni.

- Mi az, Naruto?

- A Sarutobi család vásárolta meg? A telket? - Ismételte Naruto, nehogy valamit is félreértsen. Mikor Hinami bólintott, szemei még nagyobbra nyíltak, s a felismerés lángja csillant meg bennünk. Kék szemét először Hinatára, majd Hinamira szegezte, ahogy sebesen beszélni kezdett. - Sarutobinak hívták azt az öregurat is, aki a Hegyi-kéjencre hagyta a cukrászdát! Akkor... Akkor... - Hinata szemei kikerekedtek.

- Azt mondod, hogy a régiségbolt helyén... most a Vörös Róka van? - A Hyuuga elmerült a kék tekintet mélységében, s bár választ nem nyert belőlük, az valahogy mégis megszületett a mellkasában. A fejében. A lelkében. 'Ilyen nincs...' Szinte csak megerősítést várva pillantottak az asszonyra, aki határozottan bólintott.

- Nem lehet... - Suttogta Naruto, miközben maga elé emelte a kis dobozkát. Úgy nézett rá, mintha most látná életében először, és minimum színarany bevonat takarná. Hinatának viszont egy másik gondolat jelent meg a fejében. Hirtelen Naruto felé fordult, aki mozdulatára felemelte a fejét.

- Hyuuga adta... Uzumakinak... - Mondta halkan, s érezte hogy Naruto teste megdermed, ahogy megérti.

Ez lenne a Sors? Úgy játszik az emberi életekkel, mintha csak bábuk lennének egy végtelenre nyújtott játékban. Ő biztosan élvezi, a szereplők kevésbé. És lám, mégis tudja úgy alakítani, hogy a leglehetetlenebb pillanatokban válik a bánat örömmé, a titkok feltárulnak, s az életek visszavonhatatlanul összekapcsolódnak... hogy többé lélegezni se tudjanak a másik nélkül.

- Naruto! - Kiáltott Gaara, mire mind a hárman a hang irányába fordították a fejüket. A fiú ott intett a nagy, mélykék vagon előtt, s ott állt mellette mindenki. - Gyere, mindjárt indul a vonat!

- Pi... Pillanat! - Szólt vissza Naruto, s gyorsan visszadugta az ékszeres dobozt a bőröndje zsebébe. Ezúttal rendesen bekapcsolta a csatot, majd kiegyenesedett, s ahogy felnézett, meghajolt Hinami előtt. - Köszönök mindent, főleg azt, hogy áldásukat adták az esküvőre! - Az asszony csak egy pillanatra mosolyodott el, aztán magához húzta a meglepett fiút, s szorosan megölelte. Az a hirtelen mozdulat miatt csak nagyra nyílt szemekkel állt, míg Hinami a fülébe nem suttogta...

- Vigyázz magadra, Naruto. - A kék szemek egészen ellágyultak, de a nő a következő pillanatban elengedte őt. - Hinata, menjetek.

Nem kellett kétszer mondani. Naruto felkapta a bőröndjét, és sietős tempóban megindultak Hinatával a vagon felé. Mire odaértek, Gaara és Sai már fel is szálltak, s miután elfoglalták az első üléseket, kidugták fejüket az ablakon. Neji Naruto bőröndje után nyúlt, majd feladta azt Sainak.

- Akkor, Hinata... - Kezdett volna bele Naruto, de a Hyuuga nem hagyta szóhoz jutni. Magához húzta, és fikarcnyit sem törődve a körülöttük álló emberekkel, hosszan megcsókolta. Naruto egy pillanatig dermedten állt a karjaiban, aztán hozzá nyomult, amennyire csak tudott, s gyengéden viszonozta. A Hyuuga igyekezett magába zárni az illatot, a bőre tapintását, a szájának ízét, s minden apró kis dolgot, ami Narutóhoz, és csakis hozzá tartozott. Két hét... Annyira nem vészes időtartam, és mégis, ha arra gondol, hogy most két hétig nem láthatja, nem érhet hozzá...

- Jó van már, hugi, hagyd felszállni! - Hallotta a háta mögül Neji hangját. - A végén elmegy nélküle a vonat.

Hinata legszívesebben addig szorította volna a fiút, míg a vonat tényleg el nem megy nélküle, de végül sikerült elszakítania magát Naruto szájától. Még egy utolsó, futó csókot nyomott az ajkaira, aztán szinte szó szerint fellökte a lépcsőn a kipirult fiút.

 

Hihetetlen volt ez a nyár. Akkor, aznap, amikor Sakura áthívta magához, álmában sem gondolta volna, hogy így fog alakulni a nyara... az élete. Számtalanszor gondolt arra a hetek folyamán, bár visszacsinálhatna mindent, s bár még mindig vágyott arra, hogy néhány dolgot megváltoztasson, valahogy mégsem akarta. Minden okkal történt, és mindennek megvolt a maga eredménye. Nem csak ő változott, mindenki más is körülötte. Sakura, és a többiek... Mindannyian kaptak valamit ebben a pár hónapban. Érettebbek lettek, tapasztalatokkal gazdagodtak, megtanulták, mi is az "élet". Milyen az, ha valaki "más", és valahol mégis "egyforma". Közelebb kerültek ahhoz, amit úgy neveznek, "felnőttkor".
Hinatából pedig menyasszony lett. És mindezt egy ostoba, gyerekes csínynek köszönhetően.
Ki lehet számítani a sorsot? Nem. De talán... nem kéne kételkedni benne. Nincs ember, aki ép ésszel fel tudná fogni, miért irányítja úgy a dolgokat, ahogy, hogy miért löki az embert néha a legrosszabb, legkínzóbb pokol közepére. És mégis, a tüzes valóság olykor képes édes mennyországgá változni.
Furcsamód, ha arra gondolt, hogy másnap megkezdődik az iskola, valahogy nem az jutott először eszébe, hogy újra el kell foglalnia helyét a padokban. Újra az unalmas órák, az érdektelen napok, a dolgozatok és feleltetések, esszék és vizsgák... Az egész mintha értelmét vesztette volna.
Vagy talán, pont fordítva. Minden most nyert értelmet. Azzal a szőke buksival, amelyik kalimpálva, nevetve kiabál neki az ablakban, aki a vőlegénye. 

Hinami érzelmektől összeszorult torokkal állt a peron szélén, és némán figyelte lányát, aki a zakatolva elinduló vonatra szegezte tekintetét, s mosolyogva követte szemével távozó szerelmét. Mennyi minden történhetett vele, amíg ők nem voltak itthon! Teljesen más lett. Felnőtt. Az élet néha vicces, nem igaz? Könnyekre fakaszt, de mégis mosolyogsz. Ironikus és nosztalgikus. A történelem tényleg szeretni ismételni önmagát... És az emberek ugyanúgy élik meg. Nem számít, tíz, húsz, vagy száz év a különbség, vannak helyzetek, amikben mindenki ugyanúgy reagál. Mert az érzelmek örök érvényűek.
'Hinata, Naruto... Most már megértettétek, igaz?' Hinami az ég felé emelte tekintetét, ami a hűvös szellő ellenére is ragyogó kék színben világított. Olyan hatalmas, olyan messzi, hogy mellette minden élőlény apró foltnak tűnik a végtelenségben... És mégis annyira közeli, hogy szinte úgy érzed, kinyújtott ujjaiddal elérheted a messzeséget, ami mögött az eltávozott lelkek lakoznak. 'Látod, Kushina?' A makulátlan kékségét mindössze egyetlen lény törte meg. Egy vakítóan fehér madár, ami erőteljes szárnycsapásokkal szelte át a távoli égboltot, hogy apró folttá zsugorodva végleg eltűnjön a nő figyelő lila szemei előtt. 'A gyermekeink boldogok, és egymásra találtak...'