− Szia, szépfiú, van tüzed? – megálltam vele szemben ujjaim között egy szál cigivel, és elővéve a legcsábosabb pillantásomat, a szemébe néztem. Alaposan megnézett magának, mielőtt elővette öngyújtóját. Rágyújtottam, és megköszönve visszaadtam neki a tűzszerszámot.
− Egy ilyen csinos lány dohányzik? – kérdezte.
− Szeretek veszélyesen élni! – Látványosan megigazítottam a dekoltázsomat, majd a néhány lépésnyire lévő bárpulthoz sétáltam. 
Olyan családban nőttem fel, ahol a szüleimet nem érdekelték, mit csinálok. Soha nem mondták, hogy tanulj, vagy csináld ezt, csináld azt. Nem érdekelte őket, hogy milyen jegyet hozok haza. Szerintem egyáltalán nem is akartak gyereket. Azt sem tudom, hogy nőttem fel mellettük. Apám mindig a munkájával volt elfoglalva. Anyám pedig saját magával. Tíz éves lehettem, amikor keresztanyámnál Mandynél nyaraltam. A nyaralás egy hetesnek indult, majd lett belőle kettő, végül három. Itt már elkezdtem gyanakodni, hogy anyámnak nem nagyon hiányzok. Mandynél maradtam, aki végül anyám helyett anyám lett. Nagyon sokat köszönhetek neki, többek között azt is, hogy a rendőrkapitányságon én vagyok a második legjobb. Vagyis, ezt nagyrészt magamnak köszönhetem, de ha ő nem lenne, akkor ma sehol sem tartanék. Az az álmom, hogy letartóztatom a rossz fiúkat. Már ki is néztem, kivel akarom kezdeni a sort. Kezdésnek keresztanyám gyilkosa jó választás lesz. Marco tekintetét még mindig magamon érzem. Próbálok nyugodtnak látszani, de a gyomrom remeg. Remélem, hogy ez kívülről nem látszik. Hónapokig könyörögtem a főnöknek, aki engedte a nyomozást. Nem kéne elszúrni. Még Linda is megpróbált lebeszélni róla. Nála aggódóbb, paranoiásabb barátnőt el sem tudnék képzelni. Még most is a fülembe csengenek a szavai: veszélyes, miért nem hallgatsz rám, meg is halhatsz. 
– Úgy látom nem érted! Nem meg mondta a főnököd, hogy ne bonyolódj bele?
– Befejeznéd Linda? Utoljára mondom el. Ő ölte meg keresztanyámat. Nem nyugszom, míg rács mögött nem látom.
– Tudom, hogy sokat köszönhetsz Mandynek, de emlékezz vissza, mit mondott neked utoljára. Vagy segítsek visszaemlékezni? – kérdezi a drága szőke barinőm, ahogyan körbe kőrbe sétál az irodában.
– El ne kezd te is! – Felháborodott hangon válaszolok.
– Ne akarj a legjobb lenni, mert ha valamit elszúrsz ott vége. Meg is hallhatsz. Amúgy is ez nem a járőr dolga. – Szegezi rám mutató úját Linda.
Egyszerűen nem értem, ha az ember megkéri a másikat, hogy fejezze be, miért nem törődik a saját dolgával?
– Nagyon jól tudom, hogy nem az én dolgom. De ne magyarázzak még egyszer. És most fejeztük be a beszélgetést. Remélem, van jobb dolgod is, mint hogy okoskodjál nekem! Egyébként meg ne szólj bele, hogy mit csináljak. Van munkád. Örülnék, ha azzal foglalkoznál! –förmedek rá.
– Jó nem szólok bele, mert neked hiába mondja az ember, hogy nem! De aztán ne gyere hozzám sírva, összeverve, hogy húzzalak ki a szarból! 
Kezet érzek derekamon. Majdnem elfelejtem, hogy hol is vagyok.  Nem kell gondolkodnom, ki lehet az. Magamban elmosolyodom. 
– Foglalt ez a hely? – Kérdezi Marco a székre mutatva.
– Nem. – Mondom, miközben csavargatni kezdem, hajam. Mire leül mellém, a pincér már előttünk áll. – Italt? – Mosolyog.
– Nem. Köszönöm. – Az rendben van, hogy nem rég  tettem le a vizsgám, hogy nyomozó legyek, amire sokat tanultam, de ha munka van, sajnos alkoholt nem ihatok. Ha az álmomat meg tudtam valósítani, nem fogom elrontani.
Marco körbe néz a bárban, majd szembe fordul velem. Hátam mögé tekint, és biccent egyet fejével. 
– Egyedül vagy itt?
– Igen – Válaszolok. Lábamat keresztbe teszem, és egy kicsit feljebb csúsztatom szoknyám.
Végig nézi műveletemet. — Veszélyes egy ilyen elbűvölő lánynak egyedül lennie. Szerencsésnek érzem magam, amiért találkoztunk. - Telefonja megszólal. Kiveszi zsebéből. Elnézést kér, amiért felveszi. Úgy tűnik, nem zavarja, hogy itt vagyok mellette és hallom minden egyes szavát Felemeli kezét, és int kettő biztonsági őrnek, akik azonnal Marcohoz mennek. Felveszem a pultról a vizem, kortyolok egyet. Egy névjegy kártyát látok magam előtt.
– Most mennem kell. Hívj fel holnap.– Feláll a helyéről és fülembe súgja — Találkozunk még.
Nagyot sóhajtok. Nem pazarolom időm. Egyenesen a rendőrkapitányságra megyek. Belépve szélesen mosolygok. Akik bent vannak köpni nyelni nem tudnak a kinézetemtől. Nem tud lázba hozni a kollégáim nyálcsorgatása.
Az irodám ajtaját nyitva találom. Jobban kinyitom, és hat szempár néz rám. A telefonszámot David a főnököm kezébe nyomom.
– Holnap fel kell hívnom. Egy találkozóra elmegyek. Valami gond volt a szállítmánnyal. És ha most nem haragudnátok meg folytatnám a munkám. Rontjátok a levegőt.
– Remélem tisztába vagy vele, hogy még két napja lettél kinevezve nyomozónak. Egy telefonszámot megszerezni nem nagy ügy! Hogyan tovább? Van már valami terved? – Érdeklődik David
Gyűlölöm, ha ilyen. Annyira okoskodó tudd lenni. Elengedem fülem mellett, amit mondott. 
– Most már tényleg egyedül szeretnék lenni. – mutatok az ajtómra. Linda és Kevin szó nélkül mennek ki.
– Nem egyedül fogod végig csinálni. Három nyomozó még a segítséged lesz. Pluszba, még a rendőrök. – Hallom még Davidet
Fél háromkor állok fel helyemről. Kopogásra leszek figyelmes. Nagy ásítással nyitom ki az ajtót. Kevin áll előttem.
– Egy kicsit pihenni is kellene. – Mondja kedvesen.
Felveszem táskámat a székről. A monitorra pillantok.
– Elmentem. Ha van, valami azonnal hívjál.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés