Aranypenna

Mielőtt bármit is küldenél, kattints:
Beküldési szabályzat
Fanfiction kifejezések
~ Hibabejelentő ~

Szerkesztők Celia Celin és Emilly
Elérhetőség: aranypenna.info@gmail.com
Facebook oldal:   Aranypenna (link)
Facebook csoport:   Aranypenna (link)
Nyitás: 2016.03.18.
Téma írás, olvasás
Régi designok megnézem
Grafika Ninaa
Kódok LindaDesign | GlamourFactory

 

 
Az oldal hivatalos lektorai

Akikhez fordulhatok segítségért, ha úgy érzitek, hogy nem a legtökéletesebb a helyesírásotok:
Zakuro
elérhetőség: sarada11@citromail.hu
Naoto
elérhetőség: naoto@citromail.hu

 
Jiraiya Tolla

Szabályzat  2018

Kulcsok 2018

Történetek 2018

 

 
 
Írói kisokos
1. Alapok: helyesírás, lektor
2. Szóismétlések, szereplők gondolatainak szövegbe ágyazása
3. Vesszők 1.
4. Vesszők 2.
5. A történet kezdése, információadagolás

 

 
Társoldalak





 
Kedvenc linkek



 
Ennyien jártatok itt:
Indulás: 2012-03-04
 

Zsinóron rángva

 Kulcs: 2. karate, tükör, láva

Hiába nem ez az első előadásom, még mindig izgulok előtte. Szeretem a függöny vörösét, a fadeszkák édes hangját, ahogy koppan rajtuk a cipőm. A halk duruzsolást, amit a türelmetlen közönség hallat, mielőtt kezdetét venné a produkció. A testem köré ragyogást varázsoló lámpákat. Mind-mind része az egésznek, aminek a közepén ott állok én.

Mély lélegzetvétel és egy apró köhintés szakítja félbe az összegyűltek társalgását. A zongorajáték a hallás pereméről szólal meg, én pedig lassan felemelem az egyik lábam. A hangszer dallamára mintegy válaszként mozdul tovább a testem. Minden tagom, minden ízem teljes összhangban van a zene hullámzásával. Lélegzet visszafojtva figyelik, hogy pörgök, ugrok, hajolok kecsesen. Ahogy a húrokat egyre nagyon tempóban pengnek, úgy én is egyre gyorsabb vagyok. Végül már szinte követhetet a mozgásom.
Aztán a zene megáll. Csend. A hátsó sorból valaki gyengén, mintha nem lenne biztos a dolgában, elkezd tapsolni. Aztán hirtelen ezer madár csivitelése köszön a nézőtérről. Számtalan tapsmadár. Udvarias meghajlás következik részemről és a zongora egy újabb nótába fog.
Az elkövetkezendő egy óra mintha csak egyetlen pillanat lett volna. Egybefolyt zene és csend, taps és tánc. Csak egy dolog maradt hátra: a végmeghajlás. Most pedig figyelhetem, hogy az engem imádó emberek hátra tolják a széküket, felállnak és kilépnek az ajtón. Némelyik elmormol egy apró köszönömöt vagy viszlátot, aztán megy vissza a saját világába.
– Már csak ketten maradtunk, nem igaz Marie? – kérdezi tőlem Mathys, miközben lekapcsolja a magnót, hogy ne recsegjen feleslegesen.
Felnézek rá. Megmozdítja az egyik kezét, mire én bólintok.
– Szép kis bevételt szedtünk össze. – A karjaiba vesz és leültet az egyik székre. – Pedig ez egy lepukkant koszfészek. – A gazdám a földre köp. Mindig is volt érzéke a nyomatékosításhoz. – Nézd csak meg ezt az épületet! Omladozik. A székek fele is penészes. De legalább eljöttek és fizettek az előadásunkért. Nem igaz kicsike? – felém kacsint, én pedig rezzenéstelenül nézek vissza rá. – Na persze én végzem az oroszlánrészét. Az a sok zsinór meg pálcika! Te neked elég szépnek lenned.
Sóhajt egyet, megvakarja méretes hátsófelét, majd azzal a lendülettel elkezdi szétszerelni aprócska színpadom. Leszedi, amit le kell, összecsukja, amit össze lehet. Nem telik sok időbe és mindent összepakol.

Csak egy dolog maradt hátra: én. Odalép elém, végignéz rajtam, elmosolyodik. Odanyúl a támlára helyezett fadarabokért. Felemeli őket, a húrok megfeszülnek és én is katonás rendbe vágom magam. Maga elé tartja a kezét és úgy vezet engem. Figyeli, ahogy minden kéz- és ujjmozdulatára más-más ízem moccan meg. A röpke séta végére pedig elérkezünk a dobozomhoz. Szépen belehelyez, elrendezi a tagjaim, sárga fogait rám villantja. Aztán sötétség és kattanás. Érzem, ahogy felemel, hallom a faborítás és a rongybelsőn keresztül is, hogy felnyalából mindent holmit, ami a következő előadáshoz kell, és elindul.
Ilyenkor több-kevesebb időre csak az imbolygás az egyetlen dolog, ami történik velem. Közben Mathys megy és keres valami másik várost, falut, országot, akármit.
Végül is nem kéne panaszkodnom. Nem minden marionett járja be a világot. Legalábbis a jelenlegi gazdám ezt mondja mindig. Aztán meg morog. Borzasztó egy alak. Nem vigyáz rám annyira, amennyire kéne. Egyszer elázott a ládám alja és azóta a bal lábam biztos, hogy nagyobb két milliméterrel. Bezzeg az előző mesterem! Illetve, hogy pontos legyek: az első mesterem. Tudniillik ő készített.


Hugo bácsi volt az első, akit életemben megpillantottam. A második saját magam, amikor egy tükröt tartott elém, hogy megcsodálhassam az alkotását. Magamat. Előtte azt hiszem, nem is léteztem. Talán csak, mint kecses fa, valami kellemes erdő szélén, folytonos napsütésben. Ő faragott ki engem és még számtalan testvéremet. Némelyik születését magam is megcsodálhattam az egyik falon lógva. Nagyon szeretett minket. Védett minket. Lakkozott és felöltöztetett minket. Aztán eladott minket.
Ez az emlék könnyet csalna a szembe, ha éppenséggel lenne valamim, amit kisírhatok. Valami kedves emberhez akartam kerülni, de ehelyett Mathyshoz kerültem. Persze örülök, hogy eljutunk mindenfelé. Meg örülök, hogy táncolhatok. Az az életem. De akármennyire szép is, valami hiányzik. Illetve valami sok. A drótok. Azok miatt tudok csak mozogni. Hajj, pedig, hogy perdülnék és fordulnék a színpadon egyedül. Csak az enyém lenne a taps. És minden mozdulatom saját erőből jönne világra. Nem általa.
A sértett vágyakozásomból a fadoboz erőteljes rázkódása zökkentett ki. Szívesen kikopogtam volna, hogy na de kérem szépen, itt épp egy táncos próbál pihenni, és az eszeveszett cibálás nem igazán van ínyére. Pufff. Helyesbítek. Az eszeveszett dobálás, és a hirtelen, minden magyarázat nélküli csattanás valamin kifejezetten ellenszenves nekem.
Visítás. Itt, illetve ott kint, valaki visít. Sőt, mondhatnám egyenesen, hogy sikong. Mathys még nem igazán adott ki ilyen hangot. Kezdtem elbizonytalanodni, majd egyenesen kétségbe esni. Aztán Katt és hirtelen világosság.
A kétségbeesésemet a teljes megrökönyödés váltotta fel. Mathys lefogyott fél mázsát, megnövesztette a haját, vörösre változtatta, összement, szeplőt festett az arcára és úgy egy tizenéves forma kislánnyá alakult. Bár, ha hihetek egy ilyen fafejű előadó megérzésének, mint én (bár, hogy őszinte legyek, más választásom nincs) akkor ez nem Ő.
– Anyuuuuciiiiiiii – hallottam a Nem-Mathys vékony, sipító hangját miközben fölém hajol és magához szorít. – Nézd mit kaptam Chloétól! Egy babát! Viiiiiiii
– Jól van kincsem. Mit kell ilyenkor mondani a nővérednek Camille? – búgta egy nyugodtabb női hang valahonnan abból a térből, amit nem láthattam a kislány fojtogatása miatt.
– Köszönöm szépen – duruzsolja a kislány és a földre hajít, hogy a testvére nyakába ugorhasson. Na szép. Így kell bánni egy ajándékkal?

Alig pihenhettem ki a földet érés sokkját, máris felkapott Camille és már csak annyit hallhattam a háttérből, hogy az idősebb hang tulajdonosa, megkérdez valakit, hogy mégis mennyiért vette ezt a furcsa fababát.
Sajnos a megérzésem, miszerint nem épp a legjobb helyre kerültem, hamar beigazolódott. Az a fruska nem igazán tudott mit kezdeni a zsinórokkal, össze-vissza rángatóztam tőle, mint akinek minden farostja külön életet él. Egy idő után megunhatta, és áttért a végtagjaim közvetlen cibálására. Első naptól fogva pedig velem aludt.
Pár nap elteltével már kezdtem visszasírni Mathyst. Hiába volt egy furcsa alak, legalább ő táncoltatott. Az ő kezei között szépnek érezhettem magam, még ha nem is annyira, mint Hugonál. Most pedig egy megtépázott játék lettem. Hova fog ez fajulni?

A választ a nem is tudom hányadik napon kaptam meg. Már egy ideje nem nyaggatott annyit és végül egy olyan sarkába kerültem a szobának, amit eddig csak távolról láttam, hisz messze esett a (most már tudom) kiemelt helynek számító fekvőhelyétől. Ezen a félreesőbb ponton már számtalan játék várt rám hanyagul elhelyezve. Mindegyikünk szeméből mérhetetlen szomorúság árad. Ők tudták mit jelent a sarokba kerülni. Egyenlő szinte a végtelenségig való porosodással. Ez a megunt játékok helye.
Először egyikünk sem szólal meg. Várjuk, hogy az éjszaka órái teljesek, hallgattuk, ahogy Camille hortyog álmában. Végül én töröm meg a csendet.
– Marienak hívnak – szólalok meg, amikor már végképp nem bírtam a feszült hangulatot.
– Én Lola vagyok – nyihogja egy lóra emlékeztető játék.
– Pierre – dünnyögi a diótörő.
– Watashi wa Akinobu Isami – böki ki egy fehér lepedőszerű valamibe öltözött, mozgatható karú bábu. – Akarom mondani – teszi hozzá kisvártatva – Nobu vagyok.
Ezután még rengeteg név érkezik mindenféle számomra ismert vagy ismeretlen dologtól. Vannak darázsderekú műanyag lányok, mindenféle kitömött, kiöntött, megfaragott állatok és furcsa járművek is. Mindegyiknek más és más a hangja. A játékok beszédét leginkább nyikorgásra, suttogásra, szélfúvásra lehetne hasonlítani. Mi értjük egymást, de azt hiszem, minket nem értenek.

De egy idő után minden név elhal és a fejemben csak kusza összevisszaság marad. Megint csend.
– Meséljetek kérlek, ti hogyan kerültetek ide – kérem őket illedelmesen.
– Engem egy gyár nevű helyen készítettek – kezdi Lola. – Legalább is az első emlékem, hogy fut alattam a talaj, és emberek nyúlkálnak felém, hogy mind adjon hozzám valamit. Sörényt, nyerget, ilyeneket. Aztán rengeteg társammal egy dobozba kerültünk majd egy boltba, ahol rengeteg más játék volt. Szerettem azt a helyet. Ott ismerkedtem meg az egyik legjobb barátommal, Hanssal, aki egy hegymászó figura volt. Nagyon jókat tudtunk beszélgetni. – Mély sóhajtás érkezik az irányából. – Persze nem ugyanaz az ember vett meg minket. Sajnos, azóta sem találkoztam vele, pedig már gazdát cseréltem vagy ötször. Voltam már Angliában egy kisfiúnál, aztán… aztán elvittek… – folytatja a szócséplést még sokáig, hirtelen váltogatva a vidám mesélést a szomorú közbeszúrással, hogy Hans azóta sincs meg, és hogy mennyire szeretné látni. A mondandója lezárásaként ennyit mond: – De egyszer úgy is meg fogom találni. Ha addig kell is gazdát cserélnem, míg mind a négy patám teljesen lekopik! – Fogadkozik nyihogva.
– És te Marie? – kérdezi egy vékony lánybaba.
– Hát tudjátok, egy Hugo nevű… – kezdek bele a kis történetembe. Majd lezárásként annyit teszek hozzá sóhajtva: – Egyszer úgy szeretnék táncolni, hogy nem dróton rángatnak. Kecses akarok lenni és szabad. – Kisebb éljenzés hangzik fel és a többiek is felbátorodnak.
– Én Japánban készültem – mondja Nobu. Aztán elhallgat. Amikor rájön, hogy ennyi nem elég, megköszörüli a torkát, mintha csak hatásszünetet akart volna tartani és folytatja. – Egy kisgyermek készített engem mindenféle rongyból és hasonlókból, amit talált. Nagyon szeretett és meg is tanított karatézni, judozni és minden küzdő sportra, amit ő ismert.
– Engem egy hasonló ember készíthetett, mint kegyedet, kisasszony – nyekergi Pierre. Kicsit el is pirulnék, ha éppenséggel a fa képes lenne elpirulni, és nem csak megpirulni. – Egy fajáték faragó. Mindegyikünket saját kézzel készített, a legjobb helyekről származó fákból. – Úgy érzem, most kihúzná magát, ha képes lenne magától mozogni. – A legaprólékosabban festett ki mindannyiunkat, és még a dió is minőségi volt, amit előszőr törtünk.
– Khhhhm, felvágós – köhögi közbe valamelyik plüssállat.
– Tehát – folytatja megrovással a hangjában Pierre. – Egy tisztességes fiatalúrnak adtak el, ha jól gondolom már elég régen, hiszen már férfivá cseperedett, mikor odaadott a gyermekének. Sajnos az a suhanc már kevésbé volt tisztességes, és arra használt, hogy diók helyett mások karját csipkedtesse velem. – Hangja egész helytelenítővé vált, amit teljesen meg tudtam érteni, főleg azután, ahogy folytatta. – Egyszer nem átallott a sárba ejteni. De végül ő is felnőtt és ő is tovább adott. A lányának. Ő ismét kedves asszony volt. Még ma is látom néha, hisz ő a két bakfis édesanyja. De jó is lenne újra vele játszani és diókat törni! – annyi vágyakozás volt a hangjában, hogy menten megsajnáltam.
– Ne reménykedj fafej – mordul fel egy kisautó. – A játékokra csak a tejes elmúlás marad. Már alig játszik velünk. A fajátékok tűzre kerülnek, ami olyan forró, mint a láva. – Nem igazán tudom mi az a láva, de nagyon ijesztőnek hangzik. Bár nem ez volt az egyetlen szó, amit nem értettem.
– De még ott van a kirándulás – szúrja közbe az egyik kisautó.
– Milyen kirándulás? – kérdezem a körülöttem lévőktől.
– A család évente elmegy nyaralni – válaszolja Lola.
– És ilyenkor Camille kiválasztja többünket és magával viszi, hogy legyen mivel elütnie az időt utazás közben – szúrta közbe Nobu.
– Engem is elvitt a legutolsó ilyen útra – áradozik Pierre. És hatalmas hangzavar támad, mert mindenki vagy azt kiabálja, hogy „bárcsak őt is elvinné”, vagy hogy „engem is elvitt”.

Eldöntöttem magamban, hogy legközelebb, amikor el akarnak hárman menni valahova, akkor addig fogom szuggerálni a kislányt, míg engem választ.
Viszonylag türelmetlen teremtés vagyok, de úgy éreztem, ezt talán ki tudom várni. Addig is minden nap úgy fog telni, hogy látom elmenni Camillet előttünk, ahogy ránk se bagózik. Mi meg itt fogunk diskurálni plüssbélésekről, fafajtákról és babaruhákról.
Egyik nap valami változás történt. Hallani lehetett, hogy az egész ház felpezsdült. Táskák puffantak, cipőtalpak koppantak, és természetesen Camille sikongatott. A játékok is teljesen feldobódtak. Tudták, mi következik. A kislány idelépett elénk és most úgy mustrál minket, mint valami szigorú szülő a neveletlen csemetéit. Hirtelen kinyújtja a karját és megragadja Lolát. Örömteli nyerítése mindenki kedvét tovább fokozza. Aztán még egy mozdulat és megfog egy plüssmedvét, aki elégedett brummogással nyugtázza a helyzetet. Újabb szemráncolás, orrfintorgás, tétovázás. Felemel egy kisautót, majd visszateszi és elvesz egy másikat. Azzal a lendülettel pedig sarkon fordul és kiviharzik a szobából.
Szomorú csend ülepedett a szobára.
– Ennyi? – kérdezi Pierre.
– Többet szokott vinni – magyarázza a sértett kisautó, akit visszatett.
– Akkor… most mi történik? – értetlenkedem.
Már érkezett volna a lesújtott válasz, hogy „ennyi” és „semmi”, amikor Chloé lassan besétált a szobába, és megragadott engem.
– Ezt itt hagytad, hugi! – kiáltja a kint lévő testvérének, majd a hóna alá csap végül egy utazóbőröndbe.

A következő, amit látok, mármint a táska sötét belseje után, az a kék ég volt. Rövid szemlélődés után, amit Camille kezei közt rángatózva tudok megtenni, ráeszmélek, hogy bizony mozog a talaj alattunk. De nem is akárhogy! Annyira, hogy meg merném kockáztatni, hogy bizony vízen vagyunk. És ezt alátámasztja az is, hogy olyan madarak repkednek a fejünk fölött, mint amiket a kikötőkben látni. Utazunk. Egy hajón!
– Anyuci nézd! – szólal meg a kis gazdám és a drótjaimnál fogva feltesz a korlátra és úgy csinál, mintha sikerülne azok rángatásával mozgásra bírnia. Bár én inkább epilepsziás rohamnak titulálnám, de az anyuka mégis széles mosollyal megtapsolja.
A következő pillanatokban sok dolog történik. A hajót megdobja egy nagyobb hullám. Camille sikkant egyet, és hogy el ne essen, maga elé tartja a kezeit. Chloé felé rohan, hogy segítsen neki. A drótjaim, tartó ujjak hiányában, megadják magukat a gravitációnak. Én pedig egy hatalmas placcsanással a vízbe zuhanok.
– Beleesett a babáááááám! – sírja a volt kisgazda. A nővére pedig csitítgatja. Én pedig egyre távolabb és távolabb kerülök a hajótól.
Különös érzés fogott el. A drótjaim használatlanul és használhatatlanul sodródtak velem együtt, én mégis mozogtam. A hullámzó tengerben pedig minden tagom külön és együtt is hol felemelkedett, hol pedig süllyedt. Hirtelen rádöbbenek, hogy ez olyan, mintha táncolnék. Táncolnék a hatalmas azúr vízben az óriási zafír ég alatt. Végülis – morfondíroztam teljes nyugalomban – az álmom teljesült. Most már csak azt kívánom, hogy a többieknek is sikerüljön.

 

VÉGE

 

Még nincs hozzászólás.
 

Gyere és csatlakozz a -Karstjäger- magyar airsoft csapatába!    *****    Szoba gyerekkel kiadó film meg tekinthetõ gportálon klikk ide!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Eladó luxus lakások, házak, telkek, üzletek, lakóparki ingatlanok. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Ajándékozz Horoszkópot! Lepd meg szeretteidet egy Személyre szóló asztrológiai elemzéssel és 1 éves elõrejelzéssel.    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie, ehhez adok én,sok segítséget. Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Az asztrológia sok segítséget ad az élet minden területén, de képzett, tapasztalt asztrológus kell hozzá, keress meg!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,konzultáció.Tájékoztatás az oldalon! látogass,meg!!!    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Bérkalkulátor    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést „BECSÜLET KASSZÁS” alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!    *****    Légy te is Farmasi tanácsadó! Kötetlen munka, befektetés nékül, minõségi termékek, jó kereseti lehetõség!    *****    Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!