Sasuke
Egész éjszaka nem jött álom a szememre, ezért kint dekkoltam az erkélyen napkeltéig. Benéztem az üvegajtón. A kislány békésen aludt, nem is sejtve, hogy nemsokára fel kell keltenem, hogy megindulhassunk a Konohába tartó utunkra. Kelletlenül feltornáztam magam álló helyzetbe, és elindultam befelé. Elballagtam az ágy felé, ahol a kislány aludt, de ott meg is torpantam. Ötletem sem volt, hogyan kellene felkeltenem, pedig már szinte biztos voltam benne, hogy a többiek ránk várnak.
– Sakura – szólítottam meg, eleinte csak halkan, reménykedve, hogy talán meghallja.
Persze nem így történt.
– Sakura! – ráztam meg egy kicsit a vállát, de még mindig semmi reakciót nem kaptam válaszul. Ne már, motyogtam magamban, és arrébb söpörtem az arcát eltakaró rózsaszín tincseket, majd közelebb hajoltam hozzá és a fülébe súgtam.
– Tudod, hány nemi erőszak történik évente? Nem elég.
– Eddig is ébren voltam – morogta álmoskás hangon. – De öröm volt látni, ahogyan szenvedsz.
– Akkor legalább hallottad, amit mondtam – húztam gúnyos mosolyra a szám.
– Egyébként – komolyodott el a hangja –, gondolom nem csak viccből keltettél fel.
Lehervadt a mosoly az arcomról.
– Valóban nem azért.
– Nem... nem tudnál beszélni velük? – kérdezte bizonytalanul.
– Próbáltam. De a bátyám és Kakashi ügyeibe tisztában vagy vele, mennyi beleszólásom van – feleltem.
– Nem akarom azt, hogy mikor visszamegyek, a maradék ember úgy nézzen rám, mint aki elbukott, nem képes semmire.
– Te is tudod, hogy nem azért küldünk vissza, mert elbuktál, hanem mert pihenésre van szükséged, és ezt nekik is nyugodtan elmondhatod – magyaráztam.
– Sejted, ki fog hinni nekem. Tsunade-samán kívül senki más.
– Öltözz fel – köszörültem meg a torkom. – Indulnunk kell.
Sakura
– Meddig fogsz még szemmel verni? – lépett mellém Itachi.
– Nem csináltam semmit. Nincs ok arra, hogy visszaküldj. Nem tehetek róla, hogy az a...
– Sakura
– ...az őrült tönkretett mindent. Akit.... akit... megöltem.
– Nem is ez az oka annak, hogy jobbnak láttuk, ha visszamész. Figyelj, a mi csapatunk már több mindent megélt, mint ahány fa van a földön. Számtalan embert láttunk meghalni, némelyikük halálának oka is mi vagyunk. De neked ez az első megrázkódtatás, és nem tud egyikünk sem olyan támaszt nyújtani számodra, mint Tsunade.
– Meg sem kérdeztetek! Nincs szükségem támaszra, én is ninja vagyok, hozzá tartozik ez a dologhoz. Ha elfogadtad, hogy itt legyek, akkor ezt is igazán megérthetnéd – emeltem meg a hangom.
– Nem örökre mész vissza, csak egy kis időre. Felesleges mindezt ennyire felfújni, és ezen ennyit vitatkozni – lépett elém, majd az előttem pár méterrel sétáló Shisuihoz és Kakashihoz csatlakozott.
Idegesen fújtattam egyet, és belerúgtam a lábamba ütköző kavicsba. Már hosszú órák óta sétáltunk, mikor elértünk ahhoz a hídhoz, ahol ez az egész ténylegesen elkezdődött, a bonyodalmaink Sasuke-vel, és akkor még naivan azt gondoltam, hogy sokáig tart majd a dolog. A fiú is ugyanazt érezhette, mint én, mert észrevétlenül odalépett hozzám és odasúgta nekem:
– Megismételhetnéd egyszer azt, ami itt történt – nevetett halkan.
– Nagyon vicces, ez ma már a második, mi van veled?
– Néha rám jön – vonta meg a vállát – mellesleg, ugye látunk még a csapatban, kunoichi?
– Ha rajtam múlna, el sem mennék! – vágtam rá. – Ugyanakkor nincs sok okom maradni sem, tekintve, hogy mennyire nem látnak szívesen a csapatban.
Sasuke erre nem reagált semmit, de fekete szemeiben egy kis sértettséget véltem felfedezni.
Sasuke
Kusagakure határához érve, monoton menetelésünket egy halk sikkantás zavarta meg. Egyszerre hátrafordultunk, és láttuk, hogy három ninja közül az egyik Sakura torkához fog egy kunait.
– Mit kereshetnek Konoha ninjái, és egy elbűvölő kislány a mi kis falunkban? – kérdezte gúnyosan az egyik.
– Ha nem mondjátok meg, a lány meghal! – recsegte a másik.
A többiek rögtön kapcsoltak, de nekem túl riasztó volt látni, ahogy Sakura torkához kést szorítanak. Az egyik pillanatban még dermedten álltam, és csak a fülemben dobogó vért hallottam, a másikban viszont Shisui üvöltésére feleszméltem, és a testem magától elindult a lányt fogva tartó ember felé.
– Sasuke, megőrültél? – kiabált ismét Shisui, mikor meglátta az ujjaim végén pattogó chidori első szikráit. – Sakura is meghalhat közben, legyen már eszed!
Alapjáraton volt is, akkor viszont csak az lebegett a szemem előtt, hogy a kést tartó figurát holtan akarom látni, a kislányt pedig minden esetben egy karcolás nélkül.
– Hűtsd le magad öcskös, még egy lépést teszel és mindketten halottak vagytok – húzta mosolyra a száját a Sakurát tartó.
– A vezetéknevem Uchiha, én a helyedben átgondolnám a szavaimat! – Vöröslöttek fel a sharinganjaim, és megindultam a férfi felé.
Utamat állta a másik kettő, de ekkor már Itachi is mellettem termett, és lefoglalta az egyiket. A velem harcoló ember víz természetű ninja volt, és rögtön meg is próbált ellenem bevetni egy vízsugár jutsut, amit egy jól irányzott tűzgolyóval elhárítottam. A meglepetés erejéből előnyt kovácsolva belerúgtam ellenfelembe, mire az métereket repült hátra.
– Öcsi, ezeknek magasabb szintű geninekhez hasonló a tudásuk – kiabált nekem oda Itachi, aki éppen likvidálta ellenfelét.
– Állj! – ordította el magát a fogva tartó. – A társaim nem érdekelnek, de egy mozdulat, és a lány meghal! – fenyegetőzött már sokadszorra.
– Ha igazán meg akarnád ölni, már rég megtetted volna! – mondtam.
– Ne provokáld! – kiabált rám Kakashi.
– Mit akarsz tőlünk azért, hogy elengedd a lányt? – kezdett egyezkedésbe a bátyám.
– Mondjátok meg, mit akartok Kusagakurétól, majd hagyjátok el a falut!
– Mint mondtuk, csak átutazóban vagyunk, viszont a lány nélkül nem megyünk sehova.
– Ha így állunk, mivel két falubeli ninját is megöltetek, be kell vigyelek titeket a központba.
Ekkor Itachi szeme megváltozott, és a következő észrevehető dolog az volt, ahogy a férfi ordítva esik össze a tsukuyomija hatása alatt.
– Menjünk gyorsan! – kiáltott Itachi, mire odaugrottam végre a kunoichinkhez és felkaptam, majd a többiek után futottam.
– Letehetsz Sasuke, semmi bajom – hallottam méltatlan hangját a lánynak.
– Te csak elégedetlenkedni tudsz? – sóhajtottam.
Sakura
Konoha kapuját látva elfogott egy rossz érzés. Nem akartam visszamenni, reményem, hogy valahová végre tartozom teljesen szertefoszlott. Lassítottam picit, hogy legalább az utolsó perceim tovább tarthassanak Sasuke-vel meg az alakulat többi tagjával. Ugyanazzal kapcsolatban a véleményem, hogy Sasuke egy öntelt seggfej nem változott, de így a végére kezdtem úgy érezni, hogy tud törődő is lenni, és az első benyomásomhoz képest lényegesen jobban megkedveltem. Talán túlságosan is. Időközben beértünk a faluba, és gondolataim közepette nem vettem észre, hogy megállt a társaságunk, és egyenesen nekimentem Sasuke hátának.
– Mi van? – fordult hátra.
– Bocsánat, csak eltakartad a Napot, ezért neked mentem – ironizáltam.
– Aha, vagy csak nehezen viseled, ha nem rád figyelek – mosolyodott el.
– Ezentúl nem is szükséges rám figyelned, ezért vigyázz magadra, hogy ha visszalátogatsz, be tudd pótolni.
– Van egy jobb ötletem – mondta –, csak most az egyszer fogd be.
Az utolsó szavait halkabban és szenvedélyesebben címezte nekem, majd ezután közelebb lépett hozzám, lehajolt, hogy egy magasságba kerüljön az arcunk. Ezután a derekamnál fogva lassan a közelben álló fa árnyékába húzott, ahol már veszélyes közelségbe kerültünk egymással. Sasuke látva ijedtségemet gyengéden, fél kézzel megfogta az arcomat, miközben kereste a tekintetem. Amint a pillantásunk összekapcsolódott, az arcomra pír szökött attól, amilyen intenzíven engem bámult. A homlokomnak döntötte az övét, és a pillanat töredéke alatt éreztem meg, hogy ugyan rövid ideig, de az ajkai az enyémeket súrolták.
– Csakhogy legyen okod továbbra is ilyen akaratosnak maradni. És persze, amint lehet, visszajönni. – Féloldalasan mosolyogva suttogta a számra a szavakat.
Hátrébb lépett, majd a mutató ujjával a homlokomra bökött, és egész egyszerűen csak elsétált.
Mi. A. Jó. Büdös. Fene. Volt. Ez.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
