Nha belenzek a tkrbe, s tanulmnyozni kezdem az arcom. Prblok rjnni arra, hogy mindaz, ami megtrtnt velem, az vajon ott van-e rajta. Kutatom az rulkod jeleket, htha rjuk bukkanok. Mert akkor elrejthetem ket. Nem akarom, hogy msok lssk, hogy mibl vltam, miv.
„Az ember csak egyet akar, az lmaihoz felnni... Mire feln az lmokat, lassan elfelejti…”
Mirt van ez gy? Mirt felejtnk el nmagunk lenni, mikzben felntt vlunk? Ha szembe kne nznem a tz vvel ezeltti nmagammal, akkor nem tudnm mindezt szgyenkezs nlkl megtenni.
Korai n: – Meslj nekem magunkrl! Miv fogok vlni?
Mostani n: – Gyerekekkel fogsz foglalkozni. Azt fogod nekik tantani, amit te is nagyon szerettl rgen. Prblsz a legjobb lenni. Nha elbuksz. Sokszor elbizonytalanodsz. De azt azrt rzed, hogy nem vagy vakvgnyon.
Korai n: – A vakvgny nem ppen a legbiztatbb kifejezs. gy fogok felkelni reggelente, hogy igen, ez egy j nap? Alig vrom, hogy elkezdhessem?
Mostani n: – Leginkbb kiszeded magad az gybl, s prblsz motivlan fogat mosni. Ezalatt fejben leprgeted, hogy mennyire lesz hzs a mai napod. Majd megprblsz mindent elpakolni, de vgl valamit gyis otthon hagysz.
Korai n: – De azrt munka kzben megjn a lelkesedsem?
Mostani n: – Vannak j napok, amikor gy rzed majd, hogy igen sszellt a kp, minden tiszta s haladunk a kitztt cl fel. Nha meg, mintha Szibriban tvelyegnnk. Ilyenkor nehz lelkesedni.
Korai n: – Azt hiszem, Szibria elg messze van a mostani elkpzelseimtl. De ugye mindezek mellett ott lesz neknk „R”?
Mostani n: – Ami azt illeti, ebben is fog egy kis vltozs trtnni – itt egy pillanatra feszengeni kezdek, azt hiszem, ez az eddigi legrosszabb, amit kzlnm kell trkeny nemmel. Ltom, ahogyan a ktsgbeess elkezd eluralkodni rajta. A krdjelek a szemben szemrehnyan csillognak.
Korai n: – n mindig is azt hittem, hogy egytt fogunk lni. Azt gondoltam, hogy ott lesznk egymsnak, ha trik, ha szakad. Hogy nincs olyan dolog, ami sztvlaszthatna minket.
Mostani n: – Ebben igazad van. Valban nem ltezik semmi, ami minket sztvlaszthatna. Hidd el, sem az id, sem a tvolsg, sem pedig msok nem fognak az utatokba llni. Csupn egy idre meg kell tanulnotok majd, hogy egyedl is ugyanolyan ersek tudtok lenni, mint ketten.
Korai n: – Sosem leszek elg ers. Mondd meg nekem, hogy sikerlt? Lett valami az lmunkbl? Vagy azt is elfelejtetted? Egyltaln rdekel mg? – ordtott rm elkeseredetten. Nem tudtam, hogy mit feleljek. Trjem ssze mg jobban? Vagy hazudjak? A felnttek gyis mindig ezt teszik, s azt mondjk, hogy azrt teszik, hogy ne bntsanak meg. Nem. Elmondom az igazat. Tudnia kell.
Mostani n: – Nem telik el gy nap, hogy ne gondolnk r. De sok ideje nem tudom, hogy hova lettl. Olyan vratlanul tntl el az letembl. S ami a legrosszabb, hogy elvitted magaddal ezt az lmot.
Korai n: – Soha nem szntem meg ltezni benned. Egy pillanatra sem ingott meg a hitem abban, hogy egy nap elred majd neknk, amirl az eldugott kis utcnk kvein lmodoztunk. Erre te elmondod nekem ezt… Egyszeren utllak. Nem akarok olyann vlni, mint te. Nem akarok te lenni.
Mostani n: – Hidd el, hogy n sem… n sem…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Sg
j hozzszls
Frissts