Az arcomon a meleg tavaszi napsugarakat éreztem. A madarak csicseregtek és kellemes virágillat terjengett a levegőben. Valami puhán feküdtem. Éreztem a teste melegét, valamint azt a meghatározó tulajdonságát, amiben minden más embertől különbözött. A cseresznyevirág illata.

– Sakura – suttogtam öntudatlanul, majd hunyorítva kinyitottam a szemem.

A lány egy fának dőlve aludt, arcába lógtak a rakoncátlan rózsaszín hajtincsei, amik már a válláig értek, és a lábai ki voltak nyújtva. Ezen feküdtem én. Felemeltem a kezem, és megcirógattam Sakura arcát. A lány arccsontja megrándult, és lassan kinyitotta smaragdzöld szemeit. Ahogy meglátott engem, elmosolyodott.

– Sasuke-kun, jó reggelt – mondta kókadtan, és egy nagyot ásított.

– Jó reggelt, álomszuszék – böktem meg a homlokát. – Ideje indulni. Hosszú az út még Ködrejtekbe.

Sakura kinyújtóztatta a karjait én pedig felültem. A hátam egy kicsit fájt, de nem bántam.

– Sasuke-kun! – A lány idegesen megragadta az ingemet, és elkezdte rázni.

 – Saku...

– Ébredj! Ez csak egy illúzió! – Sakura maga elé rántott, és kétségbeesett arccal pofon vágott. Az ütés erejétől ködösen kezdtem el látni. A fa és az erdő elkezdett homályosodni, míg végül teljesen eltűnt a szemem elől Sakurával együtt. Lihegve ugrottam fel, ahogy magamhoz tértem, és azonnal egy kunaihoz kaptam. Amint körbenéztem, minden eszembe jutott. Már rég megérkeztünk a faluba. A helybéliektől kaptunk eligazítást, hogy jutunk a palotához, bár nehezen akarták elmondani. Azt állították, hogy a palota el van átkozva, mert még soha nem jött vissza senki onnan.

– Illúziók hadával védik azt az átkozott helyet – szólt közbe mögöttünk egy ködrejteki ninja. – Nem mennék oda a helyetekben – figyelmeztetett minket. Sakura kérdően rám nézett.

– Illúziók?

– Genjutsu lehet – vontam meg a vállam.

– Biztos rendben leszel, Sasuke-kun? Lehet a sharingannal átlátsz ezeken a technikákon, de ha csapdába esel, nem tudsz kitörni – mondta aggódva.

– Nem kell féltened. Megoldom – mosolyogtam rá.

Sakura kissé bizonytalanul bólintott. Ezután megköszöntük a segítséget, és elmentünk a palotához.

– Basszus... – fogtam a fejemet.

– Hát igen – szólalt meg mögöttem egy igen bosszús hang.

Hátrafordultam és Sakura térdelt mögöttem a szemöldökét ráncolva. Gondolom, egész végig próbált magamhoz téríteni. – Azt hittem, már nem ébredsz fel – mondta mérgesen. – Mit álmodtál, amitől ilyen állapotba kerültél?

– Sajnálom. Túl szépet – mosolyogtam. – Elvégre rólad szólt.

A lány felvonta a szemöldökét, de gyorsan megmakacsolta magát. Odamentem hozzá, és kuncogva leguggoltam mellé.

– Ne ráncold a szemöldököd – böktem meg a homlokát. – Nem vagy szép, ha haragszol. – Valójában ez nem volt igaz, de legalább a kívánt hatást elértem, mert Sakura felpattant.

– Inkább menjünk – puffogott.

Utána mentem, és közben jókat mulattam rajta.

Ez a kastély hatalmas. Nekünk úgy, mint az elsőnél, a középső terem kell. Ott van egy chakraáramlást irányító berendezés. Az épület nagyon öreg és romos, de így is ilyen fejlett eszközökkel van ellátva, nem is beszélve a chakrával átitatott falakról, és a bonyolult csapdarendszeréről, ami abból áll, hogy illúziót bocsát minden illetéktelen behatolóra. Még én is teljesen a hatása alá kerültem, akkor egy normális ninja? De várjunk...

– Sakura – szólaltam meg a lány mögött. – Te hogy tudtál kiszabadulni a genjutsuból?

A lány megállt és hátrafordult. A szemei megijesztettek. A kedves és csillogó szemekből a düh és a keserűség sugárzott.

– Mi a baj? – kérdeztem.

– Legyen elég annyi, hogy nem tudtam elfogadni valóságként azt, amit láttam – mondta halkan.

Éreztem, hogy nem jó firtatni. Azt viszont tudtam, hogy Sakura korántsem olyan jó álmot láthatott, mint én. Tíz perc telt el, és a középső teremnek semmi jele nem volt. Valami nem stimmel. Nem tudom megmagyarázni, micsoda, de ez nincs rendjén. Már rég ott kellene lennünk, ráadásul azóta, hogy Sakura kiszabadított a jutsuból, nem történt semmi. Csak mentünk egyenesen, de nem állta utunkat egy ellenség sem. Az egész palotát gyanús csönd járta át. Sakura is, mintha nem lenne önmaga. Hangtalanul kivettem egy kést az erszényemből. A lány semmire nem reagált, csak ment tovább.

– Sakura.

– Hm? – hátra se fordult.

Mély levegőt vettem. Ez nem lehet Sakura. Biztos nem. Lassan felemeltem a kést, és megcéloztam vele a lányt. A Sakura utánzat viszont abban a pillanatban, hogy eldobtam volna, hátrafordult. Nagy, zöld szemeit meglepődve, ártatlanul rám emelte.

– Sasuke-kun, mit csinálsz? – kérdezte ijedten. A kezem megállt a levegőben. Mi van, hogyha ő az igazi Sakura, és csak megzavart az előbbi genjutsu? Akkor épp készülök kiontani a szerelmem életét.

–Te nem lehetsz ő – mondtam remegő hangon. Sakura megijedt.

– Sasuke-kun, semmi baj. Kicsit össze vagy zavarodva a genjutsutól. Ne csinálj őrültséget – hátrált.

Valahogy ki kellett derítenem, hogy igazi-e. Előhívtam a sharingant. Nem érzékeltem chakrát, sem alakváltást. Elkezdtem gondolkozni. Ettől még nem biztos, hogy ő az.

– Akkor, hol veszetted el azt a nyakláncot, amit tőlem kaptál geninként? Nagyon szeretted, és napokig nem győztél bocsánatot kérni miatta.

– Hmm, egy küldetésen. Amikor vissza kellett kísérnünk egy hercegnőt a Virág Faluba.

Mélyet sóhajtottam. Valóban azon a küldetésen voltunk, amikor elvesztette.

– Rendben. – Sakura elégedetten fordult hátra, és tovább ment. Én kissé megszaporáztam a lépteimet és beérve őt hátulról átöleltem. – Sajnálom.

– Ugyan semmi ba...

Sakura már nem tudta kimondani, amit akart, mert az oldalába szúrtam a kunait.

– Sakura soha nem kapott tőlem semmilyen nyakláncot. Azon a küldetésen az egyik dobócsillagot vesztette el, amit még én adtam neki – suttogtam az utánzat fülébe. – Elkaptalak. – Úgy tűnik, az utánzatok tudnak olvasni a gondolatainkban vagy az emlékeinkben. De amire mi sem emlékszünk teljesen tisztán, abból csak morzsákat tudnak kideríteni.

Sakura nagyot nyögött, ahogy kihúztam az oldalába fúródott kést. A lány kikerekedett szemekkel nézett rám, a szája elé tette a kezét, és vért köhögött fel, ami a padlón, valamint a kezében landolt. Véres kezeivel utánam kapkodott, de nem tudott megszólalni. Borzasztó látvány volt. Tudtam, hogy nem Sakura, de ahogy haldokolni láttam az ő külsejével, megrázóan érintett.

–Sa...su...ke...ku...– hörögte.

Belemarkolta a pólómba. Nem vagy Sakura.  Az utánzat ezután összeesett és meghalt. Most vissza kell változnia az eredeti kinézetébe. Vártam fél percet, de nem történt semmi. A szívem nagyot dobbant. Ne... nem lehet, lehetetlen. A torkomban akkora gombóc keletkezett, hogy nem kaptam levegőt. Lihegve a lány mellé estem, és az ölembe vettem.

– S-Sakura – A szemem megtelt könnyekkel, és hogy elfojtsam az ordítást, ami a torkomat szorongatta, befogtam a számat a kezemmel. Csak néztem Sakura élettelen testét. Megöltem. Megöltem.

– Kérlek – nyöszörögve megsimogattam a lány arcát. – Térj magadhoz. Idegesíts vagy kiabálj, vagy amit akarsz... csak ne hagyj egyedül!

Abban a pillanatban, hogy kimondtam a szavakat, Sakura arca füstölögni kezdett. Meglepve figyeltem a jelenetet. A füstölgés után lány arcán egy heg keletkezett, amit megcsíptem. Amint megérintettem a sebet, az utánzatról lejött a Sakura arcát ábrázoló maszk, és láthatóvá vált egy barna hajú lány. A megkönnyebbüléstől a falnak támasztottam a hátam, és a kezembe temettem az arcom.

– Hála Istennek, hála Istennek – hatalmasakat sóhajtottam, és pár percig még ülve maradtam, hogy visszanyerjem a józan eszemet.

Utálom ezt a palotát. A legrosszabb mindközül. Most már csak egy kérdésem van. Akkor hol van Sakura? Mikor vesztettük el egymást? Talán amikor beléptünk a palotába. Egyszerűen nem emlékszem. Felálltam, és lassan elindultam. Most, hogy az utánzat meghalt, éreztem a mérhetetlen nagy mennyiségű chakrát, ami valószínűleg a belső terembe vezethet. Talán ott találkozok majd vele. Remélem, épségben van.

– Pfff, béna Sasuke utánzatok – zsörtölődtem, miután már két hamis Sasuke-kunnal is találkoztam. Már egy ideje mentem a palota közepe felé, de az igazival még nem találkoztam. Hmph! Azt hiszik, olyan könnyen átverhetnek, de pechükre nagyon jó vagyok a genjutsuk átlátásában. Mindegyik utánzat eddig bepróbálkozott valamilyen romantikus dologgal. Sasuke-kun soha nem csinálna ilyeneket küldetés alatt!

Gyorsabban szedtem a lábamat a hideg folyosón, majd az elágazásnál jobbra fordultam. A chakrát onnan érzem, szóval biztos jó irányba tartok. De hol az igazi Sasuke-kun? Már egy ideje nem találkoztam se vele, de hamisakkal sem. Ez vajon rosszat jelent? Kezdtem egy kicsit aggódni. Remélem, semmi baja sincs. A folyosó végén egy nagy ajtóhoz értem, ami különböző motívumokkal, és sok éve elveszett titkosírással volt díszítve.

– Valószínűleg ez lesz a középső terem. – Az ajtóhoz léptem. Éppen nyitottam volna ki, de hátulról egy shurikent dobtak az ajtóba, ami közvetlenül a fülem mellé érkezett. Azonnal megfordultam.

– Sakura – villámgyorsan egy kunaihoz kaptam.

A Sasuke hasonmás már nem rejtette el, hogy nem ő az igazi. Sőt, Sasuke-kun fiatalabbik kinézetét vette fel. Amint megláttam, lefagytam. Az az alak, aki előttem állt, ugyanolyan fénytelen és boldogtalan szemekkel nézett rám, mint amikor először találkoztunk Sasukével, miután elhagyta Konohát. Fehér felső, kék nadrág és az Orochimaru szolgáira jellemző lila öv. Megszorítottam a kunait és felé emeltem.

– Megöllek – mondtam hidegen, mire az utánzat elkezdett nevetni.

– Azt hiszed, meg tudsz ölni? – tette csípőre a kezét. – Gyenge vagy és idegesítő. Soha nem fogod kivívni a tiszteletemet, nemhogy a szerelmemet!

A legutolsó mondatnál megrezzent a kezem.

– Ne merészeld Sasuke-kun hangját, és küllemét használni az elbizonytalanításomra! – A méregtől egy villámlépéssel a férfi mellett termettem, és a kunait a vállába vágtam.

Az ellenfelem meglepve ugrott el mellőlem, mikor már ütni akartam. Amikor tisztes távolságba ért, ismét megállt előttem és kihúzta a vállából a fegyvert. Gonosz vigyora átváltott komoly és dühös arcba. Kézjeleket kezdett formálni, majd egy füstfelhő közepette visszaváltozott eredeti kinézetébe. Még soha nem láttam ezelőtt ezt a férfit.

– Ki vagy te? – kérdeztem ellenszenvesen.

Ez volt az első alkalom, hogy valamelyik nem maszk mögé bújt, hanem csak egy szimpla alakváltást használt. A férfi magas volt, még Sasuke-kunnál is magasabb, rövid, zöld haja egyenes volt és eltakarta vele a bal szemét. A szeme, ami kilátszott citromsárga volt, akár egy vadállaté. Furcsa kimonót viselt, amit lazára kötött, így kilátszott a mellkasa, az oldalán pedig egy katana díszelgett.

–Már egy ideje figyellek téged. Ügyes kislány vagy. Szinte rögtön kiszúrtad a hamisítványokat  – A férfi arca hideg és érzéketlen maradt. Szemeiből szinte sütött a vérszomj.

– Hmph. Nem volt nehéz – mosolyogtam. – Sasuke-kunt senki nem tudja utánozni.

– Nos, remélem ezt a társad is így gondolja. Mert ha nem, akkor már halott.

– Hol van a társam? – emeltem a tag felé egy újabb kunait.

Ő csak rosszallóan elkezdett bólogatni.

– Ejnye, ejnye, Sakura. Nem szabad erőszakosnak lenni. Tudod, miért? – Lassan kihúzta a kardját a hüvelyéből. – Mert az erőszak erőszakot szül – nevetett és elrugaszkodott a földtől. A mozdulatát követve néztem fel, és magam elé tartottam a fegyverem, hogy kivédjem a vágást.

– Hm, nem is rossz – szólalt meg elismerően. – Viszont hozzám kevés lesz.

Ismét megemelte a kardját és sújtott vele.

Ahogy a két fegyver összeütközött, az egész palotában hallani lehetett a csilingelést. Nagyon erős volt a férfi, de én sem vagyok gyenge. Éppen emelte fel a kardját a harmadik sújtásra, de nem vártam meg. Egy gyors mozdulattal a háta mögé kerültem, és megcéloztam a nyakát. Sajnos még épp időben kikerülte, hogy ne szenvedjen semmilyen sérülést. Hátraszaltóval a falra ugrott, és onnan lendületet véve rugaszkodott el egyenesen nekem. Próbáltam hárítani a csapást, de az ütés erejétől a falnak estem. A megtántorodást kihasználva a férfi döfött. Elugrottam, de egy kicsit súrolta a karomat a penge. Felszisszentem a hirtelen fájdalomtól, aminek köszönhetően elégedett mosoly hagyta el a száját. Nekem erre nincs időm. Meg kell találnom Sasuke-kunt. Megpörgettem a kunait a kezembe, végül eltettem.

– Feladod, kicsikém? – vihogott.

– Hehe, még csak az kéne! – felugrottam a levegőbe. – Shannarooo!

Ahogy az öklöm a földre ért, a talaj – mintha üvegből lett volna – úgy tört darabokra. A ninja hátrahőkölt, és az egyik oszlopon talált menedéket.

–Váó, nem semmi – mosolygott és visszaállt a talajra. – Most már kiérdemelted, hogy bemutatkozzak – hajolt meg. – A nevem Shimazaki Yuuto. Szolgálatodra.

– Nekem nem kell bemutatkoznom, ugye? – fintorogtam.

– Nem, drágám. – Elővett pár shurikent.

Az egyik kezéből a shurikent a szájába vette, és egykezes kézjeleket kezdett formálni. Gyorsan hátrébb ugrottam. Egy kézzel? Csak egy embert ismertem, aki használni tudta ezt a technikát, és ő már rég halott. Ahogy a fiú arca beugrott, úgy törtek fel az emlékek.

Akkor kaptuk az első S osztályú küldetésünket. Vagyis, nem annak indult, de az lett belőle. Kakashi-senseijel, Narutóval és Sasukével el kellett kísérnünk egy öreg hídépítőt Ködrejtekbe. Ott tudtuk meg, hogy egy gazemberekből álló csoport folyamatosan szabotálja a híd építésének folyamatát. Köztük volt egy Zabuza nevű erős ninja is, valamint Haku, akit a férfi mentett meg a magánytól, és a haláltól. Ő volt az a fiú, aki ilyen technikát használt. Haku hasonlított Sasuke-kunra, hiszen mindketten olyan vérörökséggel voltak megáldva, ami miatt az emberek nem mertek a közelükbe lenni. A harcok során történt, hogy Sasuke majdnem meghalt. Végül Haku és Zabuza jó útra tért, bár mindketten életüket adták a hídépítőért.

– Ninpou: Osore no Kiri Jutsu.

Amint Shimazaki kimondta ezt, sűrű köd kezdett ereszkedni a teremre, ami egy szempillantás alatt beterítette az egész helyet. Próbáltam alakokat kivenni, de az orromig sem láttam. Az ellenfelem is eltűnt, ami eléggé nyomasztott. Elkezdtem keresni a ködben a falat, tapogatózni valami támpont után, de nem találtam semmit. Mintha minden eltűnt volna.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés