Sasuke

– Sasuke-kuuun! – integetett távolról a rózsaszínhajú lány nekem. A lány, akit bármikor felismernék, és akiről soha nem gondoltam volna, hogy egyszer magammal hozom az egyik küldetésemre.

– Sakura – sóhajtottam fáradtan, majd elindultam felé. Ő türelmesen megvárt, míg mellé értem. – Végeztél az információszerzéssel? – kérdeztem tőle komolyan.

– Igen – válaszolta azzal a szemet gyönyörködtető mosolyával, ami mindig letaglózott, és egy kis cetlit nyomott az orrom elé. – Minden, amit tudnunk kell, itt van.

Elvettem tőle a cetlit és végigfutottam.

– Okuto Shin? Ez a neve az őrzőnek?– kérdeztem.

– Igen. – Sakura szikrázó mosolya elárulta, mennyire büszke magára az információ megszerzéséért, valamint a végrehajtandó terv kieszeléséért.

– Figyelj, Sakura. Nekem még mindig nem tetszik a terved, szóval ne legyél ennyire boldog.

– Sasuke-kun ezt már megbeszéltük. Ha tudsz jobb tervet, akkor mondd nyugodtan – kulcsolta össze a karját maga előtt.

Nem volt jobb tervem. Én is tudtam, hogy a sikernek ez a legkényelmesebb módja, de akkor is őrültség, hogy a saját menyasszonyomat egy perverz disznó kezére adjam.

– Jó, jó te nyertél – törődtem bele. – Minden esetre, mára menjünk vissza a szállóba.

– S-Sasuke-kun! – Sakura hirtelen megragadta a karomat. – Nem maradhatnánk még egy kicsit? – kérdezte félénken.

Még mindig nehéz volt megszokni, hogy a régen harsány és idegesítő Sakura mennyire megváltozott. Sokkal nyugodtabb lett és csendesebb. Mondjuk, ha izgatott, visszatér a régi énje, de az idők során rájöttem, hogy nem is zavar. Ma viszont egész nap nagyon furcsán viselkedett. Szótlanabb volt, mint általában és kicsit összeszedetlen is.

–Valami baj van? – kérdeztem tőle, mire ő felkapta a fejét. – Ma egész nap mintha teljesen máshol járnál.

A lány összehúzta magát és elmosolyodott.

– Tudod, ma milyen nap van, Sasuke-kun? – kérdezte mosolyogva.

– Március 28, miért? – Mi köze ennek ahhoz, hogy ma hogyan viselkedik?

– Ehehe, nem csodálkozom, hogy nem emlékszel. Nem nagyon említettem. És már régen is volt – mondta szomorúan, amitől kicsit megijedtem. Mi rosszat csináltam?

– Sakura, elmondod, mit felejtettem el? – kérdeztem lélegzet visszafojtva.

– Tudod, ma vagyok huszonegy éves – válaszolta vidáman.

Elképedtem. Basszus, hogy lehettem ekkora barom! Most, hogy mondja, már emlékszem. Sakura szülinapját mindig megünnepeltük a hetes csapattal. Hogy felejtettem el?!

– Sakura én saj...

– Ne kérj bocsánatot! – tette rá az ujját a számra. – Nem vártam, hogy emlékezz rá. Régen volt már az utolsót közös ünneplés.

Igaz, ezt mondta, de láttam rajta, hogy rosszul esett neki. Nem is lepődök meg. Nekem is rosszulesne.

–Sakura, – ragadtam meg a kezét –, gyere velem.

Nem vártam meg, míg válaszol, egyszerűen csak elkezdtem húzni a falu külső területe felé. Mivel már jártam erre az előző utam során, pontosan tudtam, hova akarom vinni. Szégyelltem magam a rögtönzésért, de ha már elfelejtettem, legalább a hátra maradt órákban ünnepeljük meg rendesen.

– Sasuke-kun, mégis hová megyünk? – kérdezte a mögöttem álló.

– Csak kövess. Majd meglátod, ha odaérünk.

Ezután egész úton nem beszéltünk. Kicsit lassítottam a tempón, hogy körül tudjon nézni. A város külső határa felé az élet is fokozatosan eltűnt. A házak romokban álltak a nagy háború miatt. Azután pedig nem volt olyan helyzetben a falu, hogy újjáépítse a lerombolt részeket.
A faluból kiérve egy dombra kezdtem el felvezetni Sakurát. Nagyon sötét volt, így szorosabban fogtam a kezét, nehogy elessen.

– Óvatosan lépj – néztem hátra.

A lány bólintott, majd ő is megszorította a kezemet. A domb teteje előtt megálltam és Sakurára néztem.

– Hunyd be a szemed – mosolyogtam.

A lány meglepve nézett rám, és egy kicsit megszeppent.

– Ne aggódj, majd én vezetlek – mondtam biztatóan, mire ő lehunyta a szemét. Én odahajoltam hozzá, és egy puszit nyomtam a homlokára. Sakura megrezzent, de nem fejeztem be, hanem a füléhez hajoltam.

– Csak bízz bennem – suttogtam neki, végül elkezdtem felfelé vezetni. Csak pár lépést kellett még felfelé tenni, így nem volt nagy baj abból, hogy Sakura nem látott semmit. Amint a célhoz értünk, elengedtem a kezét.

– Sasuke-kun? – kérdezte ijedten.

– Semmi baj, itt vagyok – a lány háta mögé léptem és átöleltem. – Most már kinyithatod a szemed.

Sakura

Amikor kinyitottam a szememet, mindenfelé csak rózsaszín szirmokat láttam. Sasuke-kun ott állt mögöttem, én pedig le voltam nyűgözve a látványtól. Egy domb tetején lévő kis tisztáson álltunk, ami tele volt cseresznyefával. Az ebben az időszakban virágzó fák gyönyörű látványt nyújtottak, és ahogy hullottak a tömérdek fáról, mintha sziromesőben álltunk volna.
– Gyönyörű – mondtam megilletődve.

Sasuke-kun nem tökéletes, de mindig tudja, hogy vidítson fel. A fiú felé fordultam, és a nyakába ugrottam.

– Köszönöm szépen, Sasuke-kun. Ez egy gyönyörű szülinapi ajándék – mosolyogtam rá. A fiú viszont elkezdett kuncogni.

– Még nincs vége – megfogta a derekamat és lerántott a fűre. – Sakura...

Sasuke-kun rám mászott és megcsókolt. Engedtem neki, hogy a nyelve a számba hatoljon. Hosszan csókolt, én belekapaszkodtam a nyakába, és közelebb húztam magamhoz. Amikor már nem kapott levegőt, véget vetett a csóknak. Furcsa fénnyel telt meg a szeme, ami már sejtette, mi fog ezután jönni. De ahelyett, hogy folytatta volna az ámokfutását, az ölébe ültetett.

– Sakura Haruno – a nevem hallatára az arca felé fordultam, ő pedig mélyen a szemembe nézett. – Boldog szülinapot – a számhoz kaptam a meglepettségtől.

Ez most a valóság? Sasuke-kun mosolya olyan volt, amilyet még soha nem láttam tőle. Mindig csak félig mosolygott, vagy halványan, de ez most, ez most tényleg egy igazi mosoly volt. Végre. A szemem könnybe lábadt az örömtől és nem tartott sok időbe, hogy elkezdjem a könnyeimet nyelni.

– Sasuke-kuun, köszönöm – sírtam. Ő megsimogatta az arcomat, és a homlokát az enyémnek támasztotta.

– Én köszönöm, Sakura, hogy megszülettél és boldoggá tettél. Szeretlek – letörölte a könnyeimet és egy puszit nyomott az arcomra. – Sajnálom, hogy elfelejtettem a szülinapodat. Soha többet nem fordul elő.

– Sasuke-kun! – A nyakába ugrottam és megcsókoltam. Ő a meglepettségtől és az ugrás erejétől hátraesett, majd folytatta azt, amit elkezdett.

A cseresznyevirág szirmai puha szőnyeget képeztek a földön, és beleolvadtak a hajamba, ahogy feküdtem rajtuk. Olyan volt, mintha az egész tisztás az én hajam lenne.

Miután mindennel végeztünk, visszamentünk a szállóba, és én Sasuke karjaiban aludtam el, várva a holnapot, amikor megkezdjük Okuto Shin tőrbecsalását.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés