Sasuke

A sötét éjszakai ég színe már kezdett halványulni, mire álom jött a szememre. A tegnap esti üvöltözésnek annyi értelme volt, hogy Sakura megtudta, mit ígértem a szajhának és mindenki ellenem fordult. Itachi volt az egyetlen, aki nem kiabált sokat, ő csak rosszalló pillantásokkal bombázott, és ez talán jobban fájt, mint a többi kedves jelző, amivel illettek a többiek (köztük a kislány is). Befordultam a fal felé, majd kikergettem az összes gondolatomat, amik addig olyan lelkesen tartottak ébren.

***

A nap első vörös sugarai már behatoltak a szobába a megviselt redőny széleinél, amikor halk neszekre lettem figyelmes. Sokáig füleltem, mire rájöttem, hogy szipogást hallok. Hangtalanul a másik oldalamra fordultam, majd körbenéztem a félhomályban, honnan jön a hang. A négy ágyból háromban békésen szuszogtak az emberek, de a negyedikben egy rózsaszín hajkorona alatt valakinek már nedves volt a párnája a könnytől. Feltápászkodtam, majd a kicsi szobában két lépéssel az ágyához léptem.

Már vártam a lány rosszmájú megjegyzését, mikor észrevettem, hogy a szemei csukva vannak, és semmit nem észlelt abból, hogy én felette állok. Nem perverzióból néztem ahogy alszik, csupán a sírás egy sokkal törékenyebb és nőiesebb formát adott a lánynak. Röstelltem, de jó érzéssel töltött el, hogy a folyton erőset játszó ninjalány, most ki tudta mutatni, hogy ő is megtörik néha. Az egyetlen probléma az volt, hogy nagy valószínűséggel én, és a magánakcióm miatt tört meg. A mélázásomból egy kéz a vállamon zavart fel. Kakashi volt a kéz gazdája, és mikor odafordultam, mutogatni kezdett a bal szemére. Rögtön lejött, hogy azt szeretné, ha előhívnám a sharinganomat, aminek eleget is tettem, és fél pillanat múlva már vörösen izzottak fel a szemeim.

– Gyere ki, beszélnünk kell! – olvastam le a szemeimmel a tátogását, és utána kisettenkedtem a szobából.

Azonban az ajtóból még visszapillantottam a szipogó kislányra, igazából magam sem tudtam, miért.

– Először is, egy orbitálisan nagy balfasz vagy – közölte velem, merthogy még nem hallottam ezt elégszer.

– Nem mondod? – húztam fel az egyik szemöldököm.

– Gondolkodtam, hogy mit kezdhetnénk azzal a luvnyával. Mivel nem szeretek nőket bántani, és azt is gondolom, hogy nem tisztességes, így valami olyasmit igyekeztem kiötleni, ami nem feltétlen a nőcske életének elvételével egyezik. Csakhogy, mivel volt annyi eszed, drága Kacsasegghaj, hogy odaígérd a kunoichinket, így nem tudtam mást kitalálni, minthogy amikor találkozol vele, csak egész egyszerűen kinyírod, minden infó nélkül.

– Ne szórakozz már! Nem volt az annyira jó nő, hogy minden jutalom nélkül a magamévá tegyem – horkantam fel. - Odaviszem a kislányt, megvárom, míg kitála....

– Értem én, hogy neked egy nő egy körnél nem ér többet, de a kis cseresznyevirág életét akkor sem tehetjük kockára. Sasuke, ez egy gyerek. Egy ártatlan gyerek, aki csak most lett tizenhat éves.

Megforgattam a szemeimet.

– Hirtelen nagyon szimpatikus lett a kislány számodra – jegyeztem meg.

– Nem, Sasuke, csupán én átlátom a helyzetet, és felnőttként gondolkodom, nem úgy, mint te – bökte meg a mutató ujjával az oldalam. – Na, most, nem azért vagyunk itt, hogy veszekedjünk. Úgyhogy, meghallgatom a te tervedet is, csakhogy ne kelljen bámulnom a citromba harapott képed.

– Odamegyek, beszélgetünk egy kicsit, és miközben átadnám neki a kunoichit, kinyírom. Egy chidorival. Nem túl látványos, de legalább nem fogja megérezni, hogy valamire készülök, mert a chidorihoz nem kell annyi chakra.

– És gondolod, hogy a nő egyedül lesz? Ugyan már, nem hinném, hogy annyira buta – ráncolta a homlokát.

– De, kellőképpen hülye – vetettem ellene. – Azonban, ha netán igazad lenne, ti nem túl közel hozzám, de követhetnétek. És akkor úgyis tudni fogjátok, ha problémám adódna.

– És miből gondolod, hogy nem ölik meg azonnal Sakurát? – sóhajtott.

– Onnan, hogy valamire kell neki. A nő rögtön a kunoichit kérte az információkért cserébe. Száz százalék, hogy valamit akar vele kezdeni.

– Látod? Mégsem olyan buta az a liba – nevetett fel keserűen Kakashi.

Jellemző, arra várt,hogy kimondjam. Hogy saját magam ellen beszéljek. 

– Meg tudom a lányt védeni. És Deidararól is szerzek infókat. Csak egy kicsit több bizalmat – bokszoltam jó erősen a vállába.

Csakhogy visszakapja.

– Remélem is – veregette meg a tarkóm. – Sok sikert ahhoz, hogy Itachit is meggyőzd! – Intett egyet, majd visszament a szobába.

Itachit meggyőzni. A bátyám sosem volt az az ember, akit könnyű lett volna, ráadásul becsületessége és Uchihákhoz képest arany szíve, szerintem élből fogják a tervemet visszautasítani. Úgy döntöttem, hogy tudta nélkül teszem, majd amit tennem kell, abban a pillanatban már aligha tud majd bármit tenni. Visszasettenkedtem az ágyamhoz és a plafonra révedve, kattogó aggyal töltöttem el a maradék néhány óránkat hétig.

***

– Sasuke – suttogta egy vékony hang. – Indulnunk kell! 

Sakura egy szál hálóingben állt felettem, falfehér bőrrel, és még a megszokottnál is világítóbb zöld szempárral. Rózsaszín haja kócosan lógott a szemébe, de gyanítom, hogy az éjjeli sírás nyomait rendeltetett eltakarni. Szomorúan nézett rám, semmi düh nem volt benne, de én nem tudtam állni a tekintetét, elfordítottam a fejemet. Végtelen szégyen járt át, bármit megadtam volna, ha akkor nem sétálok be a csapdába.

– Ne haragudj kunoichi – mormoltam magam elé, majd a táskámból előkaptam egy inget és egy nadrágot, majd miután felvettem őket készen is álltam.

Nem volt gusztusom a tükörben sem nézegetni a tökéletesen kidolgozott testemet, ehelyett hanyagul levágtam magamat az ágyra és vártam. Teltek a percek, mire már csak kevés idő maradt hétig. A zuhany csak folyt megállás nélkül, semmilyen más hang nem szűrődött ki a fürdőből. Felálltam és odasétáltam a meglepő módon, résnyire nyitva hagyott ajtóhoz. Gondoltam, hogy ha eddig nem gyűlölt tiszta szívéből, most, hogy még kukkolom is, biztosan fog, de mindent egy lapra feltéve benéztem. A zuhany alatt a lány szerencsémre hálóingben ült, és hang nélkül zokogott. Fogalmam sem volt mit csinálok, túl gyorsan történt minden, az egyik pillanatban még néztem Sakurát, a másik pillanatban meg már beléptem a jéghideg zuhany alá, és a kislány mellé ültem. Nem nézett fel, a válla tovább rázkódott, csak halkan megszólalt: 

– Azt hiszed.... azt hiszed nem éreztem, ahogy néztél éjszaka? 

– Azt hittem aludtál, ne haragudj – hajtottam le a fejemet, hagyva hogy a nyakamba hulljanak a hideg cseppek.

– Azt tetted amit, tenned kellett, csak... nem tudtad kivel állsz szemben – tört fel belőle még jobban a zokogás, mire én óvatosan átkaroltam a bal kezemmel. Azt hittem ellök, de helyette az arcát a vállamba fúrta, és két kezével átölelte a derekamat, így fojtotta el a könnyeit.

– Te tudod? – emeltem fel gyengéden az állát a szabad kezemmel, mire lesütötte a szemét.

– Apa egyik barátja volt, amíg meg nem tudta a kis titkát.

- Mi volt az?

Zokogása alábbhagyott.

– Ez az ember betegesen ragaszkodik a sorshoz, amit a próféciája mond neki. Egyszer megkísérelt elrabolni még öt éves koromban, hogy felnevelhessen, és általam megtalálhassa a neki jósolt lelki nyugalmat. Apám persze elkergette és szólt Konoha rendőrségének, de a fickó felszívódott. Mielőtt apa rácsapta volna az ajtót, ugyanazt duruzsolta, mint amit a fogadóbéli csuklyás pasas:

"Viszlát Sakura, még egyszer biztosan látjuk egymást!"

– Sasuke, ne becsüld alá, "S" osztályú szökött ninja! Ha engem elrabol... ha engem elrabol – törtek fel újra a szeméből a könnyek.

A vak is látta, hogy rettegett. És ki miatt? Hát persze, hogy miattam. 

– Csssh, Sakura – csitítgattam –, én hoztam rád ezt az egészet. Dögöljek meg, ha hagyom, hogy bántódásod essen! – mondtam, majd szorosan átöleltem, és hosszú pillanatokig szorítottam, nem törődve a csontig hatoló hideg vízzel, ami Isten tudja mióta áztatta a ruhánkat. 

– Khm, gyerekek, öt perccel múlt hét – rebbentett szét minket Kakashi egy pillanat alatt. – És jó lenne, ha elzárnátok a csapot, mert bár biztos, van valami logikája annak, hogy csurom vizesek vagytok, de a szálló egy idő után felszámlázza a túl sok vízfogyasztást – mondta, majd a bejárati ajtó felé vette az irányt, amin ki is ment.

– Nincs idő tollászkodni, te kapj fel egy youkatát, én meg leveszem az ingemet! – fordultam a lány felé, aki látszólag egy kicsit megnyugodott.

***

Amikor leértünk a recepcióra a szőke hajú nő fogadott, a tiszteletemre (vagy inkább hiányos öltözékemére) beharapta kéjesen az ajkát. A fekete csuklyás alakot a pult mögötti kis szertárban későn vettem észre.

– Ó, hát mégis eljöttél, drága cseresznyevirágom! Hát bebizonyosodik végül, hogy hozzám tartozol – nyájaskodott a sötétből lassan kilépkedő tag.

– Hi... Hibiki úr – köszöntötte tettetett bátorsággal Sakura, de remegett a hangja.

– Mekkorát nőttél! És ki az ifjú, csak nem a fiúd? – nevetgélt kedélyesen. – Ahhoz képest nagyon jól szórakozott az éjjel Tamanéval.

– Mi köze van hozzá? – csattant fel a kunoichi. Szikrát szórtak a szemei.

– Hjaj, milyen lobbanékony kishölgy! Kérdésedre válaszolván, a mai napig semmi nem volt, de a mai naptól fogva más a helyzet. Be kell látnod kislány, hogy felesleges menekülni a sorsod elől, előbb utóbb bekövetkezik.

– Az idióta jövendöléseiben nem én vagyok, az, akinek engem hisz, jóval idősebb nálam! 

– Kezdem unni a fecsegésedet kislány – váltott hangnemet. – Tamone! Vidd innen, majd találunk rá módot, hogy kiengesztelhessen – villant gonoszul a szeme.

Nem tudtam mit tenni, időt kellett nyernem.

– Tamone! – szóltam hirtelen oda a nőnek. – Nem kapok búcsúajándékot sem? 

– Jaj, tényleg, a szépfiúról el is felejtkeztem! Kár lesz érted nagyon, egye-fene, kérj amit szeretnél, de kiskorúak is vannak itt – kacsintott, mire én próbáltam elrejteni a mélységes undoromat.

Odasétáltam hozzá, majd átkaroltam a derekát az egyik kezemmel, a másikkal a pólója alá nyúltam, és a kezemmel a jobb domborulata felé vettem az irányt. Sóhaja egy szempillantáson belül változott hörgéssé, amikor egy jól irányzott chidori átlyukasztotta úgy, hogy még pont tudjon beszélni, majd a napokig tartó kín helyett a gyors halált választani.

– Fuss, a többiek meg fognak védeni! – kiabáltam a dermedten álló Sakurára.

A lány felfutott a lépcsőn, utána a pillanatnyi sokkból kijózanodó férfival. Az alak nagyon gyorsan mozgott, de mintha darabosan ment volna, egy ponton megakadt a folyamat. Kettesben maradtam az ernyedten a karjaim közt fekvő nővel.

– Tudod, a lányért cserébe ígértél információkat, de most mivel a lány nem szeretne önszántából a cimboráddal tartani, adok egy jobb ajánlatot. Ha eldalolsz nekem mindent, gyorsabban vetek véget a fájdalmadnak, mint amilyen gyorsan azt okoztam. Ne bízz abban, hogy úgyis meghalsz, a sharinganom nélkül is tudom, hogy hová kell irányítani azt a chidorit ahhoz, hogy az illető csak napok után haljon meg. Nem kellemes és még csak segíteni sem nagyon lehet rajta – mosolyogtam bosszúittas mosollyal.

– Ugye tudod, Uchiha Sasuke, hogy te még így is ellenállhatatlan vagy? Nem bánom, elmondom, nekem már úgyis mindegy – hörögte.

– Ez a beszéd, hallgatom!

- Deidara itt van Kőrejtekben. Régóta nem találkozgat az Akatsukival, van egy olyan feltevésünk, hogy valamit fejleszt, vagy éppen próbál felépülni valamiből. A kősivatag  egyik sziklájában van a rejtekhely. Ügyes kis ninja vagy, de oda nem jutsz be sem te, sem a barátaid. Ennyit....

A beszámolót velőtrázó sikoly törte meg, méghozzá Sakura sikolya. Nem érdekelt a nő, csak az, hogy a kislánynak tett ígéretemet be kell tartsam.

Bármi áron.

Leejtettem a luvnya testét a kőpadlóra, mire az fájdalmasat nyekkent. Fel kellett jutnom.

Megígértem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés