Aranypenna

Ha szeretnéd nálunk megosztani a történeted, akkor küldd el nekünk e-mail-ben! Mielőtt bármit is küldenél,  kattints:

 
 
 
Szerkesztők Aimi és Emilly
Elérhetőség: aranypenna.info@gmail.com
Nyitás 2016.03.18.
Téma anime fanfiction
Régi designok megnézem
Grafika Ninaa
Kódok LindaDesign | GlamourFactory

 

 
Írói kisokos
1. Alapok, helyesírás, párbeszédek helyesírása, lektor
2. Szóismétlések, szereplők gondolatainak szövegbe ágyazása
3. Vesszők

 

 
 
Jiraiya Tolla
Szabályzat
Kulcsok 2017
Történetek 2017

 

 
Társoldalak





 
Kedvenc linkek



 
Ennyien jártatok itt:
Indulás: 2012-03-04
 

5. Cseresznyevirág bevetésen 2/2.

Sakura

 

– Akkor ismertetném a küldetést, és a szabályokat! – csapta össze a tenyerét Itachi.

– A küldetésünk egyszerű nyomozás lenne az Akatsuki után – kezdett bele. – De a mostani rejtekhelyüket minél jobban próbálják védeni, megnehezíteni a bejutást, éppen ezért küldtek minket. A tervem a következő.

– Szerintem a tervezgetős részt átugorhatjuk, nem kell hozzá egy ujjam sem, hogy megszámoljam hányszor jöttek be a terveink – vágott közbe unottan Sasuke.

– Szerintem, meg befoghatnád, Sasuke – nézett Shisui szúrósan a legfiatalabbra.

– Nem-nem, tényleg ráérünk arra, most a hölgynek kéne elmagyarázni a szabályokat – kelt öccse védelmére Itachi.

A testvérpár egyik tagja annyira cinikus, hogy már ezután, az öt perc után is örömmel képeltem volna fel, a másik viszont sokkal toleránsabb és amellett, hogy elviseli ezt az alakot még mellé is áll, ahányszor csak lehet. Sóhajtottam egyet, amivel az összes izgalommal vegyült ideget kiürítettem a szívemből, és megpróbáltam koncentrálni a lényeges dolgokra, kizárva ezzel Sasukét.

– Tehát – kezdett bele újfent Itachi – a Sakura kisasszonyra vonatkozó szabályok és feladatok elég egyszerűek. Mindig az én utasításaimat követed, ha elfogy valakinek a chakrája, vagy megsérül, azt orvosolod, csak a legvégső esetben szállsz harcba, semmi szükség arra, hogy felégessen egy amaterasu lángnyelv, vagy látogatást tegyél egy másik dimenzióban Kakashi segítségével, egyszóval ne rohangálj feleslegesen a csatatéren.

– Megértettem – mondtam.

– Helyes! – Elmosolyodott egy aprót, majd levette rólam a tekintetét. – A kő földjére megyünk, mint azt tudjuk, nem a világ legnyugodtabb környéke, egy-két ninjának csúfolt virágkötőbe biztos beleakadunk majd. Viszont tele van bárokkal, amikről tudjuk, hogy az információk kincsesbányái. – A legmagasabb Uchihára emelte tekintetét – Ez a te szakterületed Shisui.

– Ez a feladattípus a kedvencem – jelent meg az arcán egy perverz mosoly. – Be kell majd tanítsam Sasuket is – kacsintott.

– Szerintem, akár el is indulhatnánk – vetette oda unottan Sasuke.

Senki nem szólt vissza, csak mindenki felállt és a fáról elrugaszkodva megindult az erdő mélye felé. A fák lombjai nem engedtek át sok fényt, ezért alig láttam hová lépek. Én ugráltam ágról-ágra leghátul, így nagyjából tudtam követni, hogy Sasuke nyomán hol tegyem le a lábamat. Mindenki csendben haladt előre, csak a madárcsicsergést, és a cipőtalpak koppanását lehetett hallani. Percek, de talán órák teltek el, mire az előttem menő megtorpant és bevárt.

– Kunoichi, remélem hoztál magaddal valami alkalmi ruhát is – kúszott fel már megint az az idegesítő félmosoly az arcára, engem arra késztetve, hogy letöröljem róla.

Végignézett rajtam, elidőzve bizonyos pontokon, mire én éreztem a forróságot az arcomon.

– Ha hoztam is volna, mi hasznát venném? – néztem bele a csillogó ónixokba.

– Tudod, a kutatás legegyszerűbb módja, ha sokat tudó civileket kérdezünk, nőket és férfiakat. Ezért megyünk bárokba.

– Igen, tudom, nem vagyok már nyolc éves, ti átmentek több nőn, akik "jutalmul" elmondják, amit tudnak – mondtam szörnyülködő hangon.

– Igen? Pedig ebben a ninjaruhában úgy nézel ki, mint egy nyolc éves, ezért kérdezem, hogy nincs- e valami nőiesebb, hátha hasznodat vennénk a férfiaknál, és nem is dobnának ki azzal a felkiáltással, hogy ez nem gyerekeknek való hely – mondta, továbbra sem mellőzve azt a vigyort.

Nekem egyre jobban kezdett vörösödni a fejem, részben a dühtől, részben azért, mert a mellméretemet kritizálta.

– Tapló, remélem, beletörik a farkad valamelyik ottani nőbe – mondtam, de ezúttal nekem is felmászott egy negédes mosoly az ajkamra. – Egyébként, kérdésedre válaszolva, hoztam magammal ruhát, nem kell aggódnod – fordítottam el tőle a fejem sértődötten.

Újra beállt a csend, bár Sasuke még mindig nem tágított mellőlem, de legalább befogta a száját. Úgy nézett ki, mint aki belemerült a gondolataiba, szemei a távolt kémlelték. Fekete, kócos fürtjei hol befedték a fél arcát, hol nem.

 

* * *

 

Ahogy haladtunk, egyre közelebb kerültünk az erdő széléhez. Kibukkanva a fák közül, egy tisztásra értünk. A térdig érő füvet egy keskeny ösvény keretezte, ami a távolban egy hídig tartott.

– Nemsokára Kőfaluba érünk, vagyis szét kell válnunk, különben gyanút foghatnak a lakosok. Először is, semmiképpen nem maradhat rajtunk ilyen öltözék, mert látják, hogy összetartozunk. Éppen ezért, át fogunk öltözni – vázolta Itachi, majd levette a köpenyét,és az aprócska táskájából, ami a derekán pihent, előhúzott egy elegáns felsőt. Én elindultam előre, gondolván, hogy majd keresünk egy fogadót, ahova betérhetünk, azonban egy kéz fonódott a csuklómra.

– Kicsi lány, te mégis hova mész? – hallottam meg Itachi hangját.

Azonban, aki a csuklóm szorongatta, ő Sasuke volt. Megpróbáltam elhúzni a kezem, csakhogy a fiú nem eresztette.

– Sasuke, engedd már el! – kiabálta Shisui.

– Ember, be akart menni a faluba, így! - mutatott végig rajtam a fiatal. – Kunoichi, nem fogunk fizetni azért, hogy te kényelmesen át tudj öltözni – fordult felém.

– Tessék? – húztam fel a szemöldökömet.

– Sasukénak igaza van - helyeselt Kakashi. – Fogd a motyód, és vedd át!

Megrökönyödve álltam ott, mozdulni sem tudtam. Most komolyan azt akarják velem tudatni, hogy a semmi közepén vegyem át a yukatámat?

– Ch. Gyerünk már! – kezdett el maga után rángatni Sasuke.

– Előre megyünk, gyertek utánunk! Amúgy is, szét kellene válnunk. Mikor a nap kezd nyugovóra térni, itt találkozunk. Ó, és kunoichi, ne késs, de túl hamar se gyere, mert elkaphatnak. Igyekezzetek! – intett nekünk Itachi, aztán az alakulat többi tagjával elindultak, később pedig már csak a távolodó cipőik koppanását hallottam szerte a környéken.

– Meddig akarsz még ott állni? – szakította félbe gondolatmenetemet Sasuke, aki már eleresztette a kezem.

Lassan megfordultam, majd ráemeltem a tekintetem a fának támaszkodó fiúra.

– Fordulj el! – közöltem vele pirosodó arccal.

Válaszként csak egy nevetést kaptam, amit igazából el is engedtem volna a fülem mellet, azonban a fiú nem fordult meg. Szaggatottan kifújtam a levegőmet, távolabb sétáltam egy bokorhoz, hátat fordítottam a fiúnak, és kicsomagoltam a cuccom. Összeszorítottam a fogam és a szemem, majd lassan lefele kezdtem csúsztatni a vállamról a piros ruhámat. Mikor a jobb vállamról már lefejtettem, áttértem a balra, és arról is lesegítettem egészen addig, míg egy lágy szellő jelezte, hogy a mellemet és intimebb testrészeimet fedő fáslikon kívül nem takar semmi. Leguggoltam a díszes yukatáért, aztán felálltam a ruhával a kezemben.

– Megtennéd, hogy nem... – A vállam felett kilestem, azonban az eddig tűzként égető tekintet helyett csupán egy fát találtam.

– Sas...– kezdtem bele remegő hangon, csakhogy egy tenyér félbeszakított.

– Maradj csendben! – dorgált az ismerős érces, mély hang. – Valaki van itt.

Kitágult szemekkel meredtem az előttem álló fiúra, részben azért, mert a hiányos öltözetem sokkal több mindent láttatni engedet, mint amit én szerettem volna, részben pedig azért, amit mondott.

– Szépen, csendesen elhúzzuk innen a csíkot. Nem érdekel, ha ez nem tetszik, az sem, ha félsz, vagy ha nincs rajtad semmi. Az utóbbi nem teljesen igaz, de nem ez a lényeg. Gyerünk.

 

Meg sem várva a válaszom, már a fák lombjai közt találtam magam, és lépésről lépésre tűnt el alólam talaj úgy, hogy nem is érzékeltem a lábaimmal. Persze, hiszen nem is a saját lábamon álltam. Hanem Sasukéjén. Ugyanis a hátán cipelt, az én hátamon pedig a félig magamra vett yukata röpködött a szembeszél miatt.

Még nincs hozzászólás.