Aranypenna

Ha szeretnéd nálunk megosztani a történeted, akkor küldd el nekünk e-mail-ben! Mielőtt bármit is küldenél,  kattints:

 
 
 
Szerkesztők Aimi és Emilly
Elérhetőség: aranypenna.info@gmail.com
Nyitás 2016.03.18.
Téma anime fanfiction
Régi designok megnézem
Grafika Ninaa
Kódok LindaDesign | GlamourFactory

 

 
Írói kisokos
1. Alapok, helyesírás, párbeszédek helyesírása, lektor
2. Szóismétlések, szereplők gondolatainak szövegbe ágyazása
3. Vesszők

 

 
 
Jiraiya Tolla
Szabályzat
Kulcsok 2017
Történetek 2017

 

 
Társoldalak





 
Kedvenc linkek



 
Ennyien jártatok itt:
Indulás: 2012-03-04
 

4. Cseresznyevirág bevetésen 2/1.

Sakura

 

A Hokage irodájában

 

Tsunade-sama már reggel magához hívatott, az új munkaköröm megbeszélésére. Meg ugye a búcsúzásra, de nem hiszem, hogy ez egy ilyen nyálas jelenetként végződne, ahogy az tanítvány-mestere között szokott. Mikor kopogtam, ő maga nyitott ajtót, ami nem sűrűn fordul elő, majd betessékelt.

– Gondolom sejted, miért vagy itt Sakura – sóhajtott.

– Igen.

– Nem akartalak téged küldeni, túl fiatal vagy még az ilyen veszélyhez...–, de tudom, hogy csak az "anyai" féltés beszél belőlem. Tudom, hogy sikerült belőled erős ninját faragnom, akit egy idő után el kell, engedjek – tette a vállamra a kezét, majd elfordult és visszament az ablakhoz.

Anyai? Nem gondoltam, hogy a sensei így tekintene rám. Nekem ő a példaképem, a közös edzéseken könyörtelen tanítóként, de utána meg tényleg úgy viselkedett, mintha csak az anyukám lenne.

– Sensei, én ezt választottam, és ígérem, hogy vigyázok magamra, mert még sokat kell tőled tanulnom.

Elmosolyodott. Kemény vonásai megenyhültek, barna szemei egyszerre sugároztak büszkeséget és aggodalmat.

– De most térjünk át arra, hogy mit tudsz arról az alakulatról!

– Nem igazán tudok róluk semmit, alig láttam őket eddig. Annyit tudok, hogy Konoha legerősebb ninjaalakulata, és hogy az egyik tag a falu hőse.

– Így van. A legfontosabb információ az, hogy Naruton kívül mindannyiouknak sharinganjuk van. Hatake Kakashi az egyetlen, akinek csak egy van, a többiek mind színtiszta Uchihák. Ebből következik, hogy nincs valami sok chakrájuk, ezért Naruto tudott nekik adni harc közben. Ez az egyik feladat, ami rád hárulna. A másik, az értelemszerűen a sérülések gyógyítása lenne. Ezek mellett, az erőd miatt jól jöhetsz még nekik harc közben is. Ez eddig stimm? 

– Mindent értek, de hol fogunk megpihenni küldetés közben? – merült fel a kérdés bennem.

– Ezekre szerintem csak ők tudnak választ adni, de a helyedben én nem bíznék abban, hogy luxusszállodákban járnátok – húzódott mosolyra a szája.

– Nem, csak mégis kicsit ijesztő, hogy ennyi férfival leszek egyedüli lány – szaladt ki a számon.

– Semmitől nem kell tartanod, de ha bármi is történik, azon nyomban írsz nekem, és megoldjuk!

Ezután példátlan dolog történt. Tsunade úrnő, akinek a tekintélye talán a legnagyobb a faluban, körém fonta karjait, és abban az egy pillanatnyi szorításba belesűrítette az összes érzelmét. Nem sírt, nem ölelgetett percekig, csupán addig a szempillantásnyi ideig, de akkor igazán. Ezután megkerülte az asztalát, és leült a székre.

– Khm. Visszatérve a tárgyra, küldetésre foglak titeket küldeni. Fel kell derítenetek az Akatsuki jelenlegi rejtekhelyét! Ez, ha minden jól megy, nem jár sok harccal, de ettől ez egy S osztályú küldetés!

– Mi most a dolgom? – kérdeztem.

– Egy óra múlva az egykori kapu helyén lenni! – mondta erőteljesen. Szeme szinte lángolt az izgalomtól.

– Igenis! Viszlát Sensei! Nem okozom önnek csalódást, ígérem – mondtam, majd kimentem az irodából.

Rettentő izgatott voltam, futólépésben vágtattam hazafelé, úgy terveztem, hogy felkapom a cuccomat, és már repülök is a találkozóponthoz. Gondolatban már rég el is indultam, amikor egy magas alak keresztezte az utamat a lakásom ajtaja előtt.

– Sakura – szólalt meg egy mély, öblös hang. 

A hang irányába fordítottam a fejem, majd szembe találtam magam egy unott arccal, és egy fekete szempárral, amik jéghidegen ragyogtak. Kétségkívül ez az a hisztis, "semmisemérdekel" legfiatalabbik.

– Tessék? – kérdeztem, miközben megpróbáltam én is felvenni azt a rideg, fagyos stílusát.

– Egy percig sem kívánlak feltartóztatni, csupán Itachi kért, hogy emlékeztesselek arra, hogy egy óra múlva lent kell lenned útra készen! 

– Értem. Szerintem menni fog – dugtam a kulcsot a zárba, amit el is fordítottam.

A nyelvemen pihent egy kis visszavágás féleség, végtére is, olyan szinten lekezelő volt a hangja velem szemben, mintha egy három esztendős gyerekkel beszélt volna.

– Fantasztikus. Egyébként, Sasuke – vetett oda, majd felém nyújtotta a kezét. – Csakhogy a későbbiekben ne legyen túl kínos neked.

– Senkit nem ismerek a csapatból, úgyhogy amúgy is be kellett volna mutatkoznod. Sakura vagyok – fogtam meg a jobbját.

– Tudom – mászott fel az arcára egy egészen apró, halovány félmosoly, ami hamar el is tűnt. – Akkor egy szűk óra múlva! – biccentett, majd ellépdelt mellettem, azonban előtte valamit elmormogott. – Kíváncsi leszek, meddig fogod bírni, kunoichi.

Nem méltattam arra, hogy bármiféle reakciót mutassak felé, csak kinyitottam a bejárati ajtót.

Mikor a lakásba értem, és kellőképpen lehiggadtam, ráébredtem, hogy mennyire fog hiányozni a kis otthonom. A krémszínű falak a képekkel, a zömében piros bútorok már olyan természetessé váltak számomra, hogy a nap végére úgyis közéjük térek haza. Abba is bele kellett viszont gondolnom, hogy az is lehet, hogy utoljára jövök ide vissza. Nem. Ezt a gondolatot ki kellett vernem a fejemből, ígéretet tettem Tsunade-samanak.

Nem tudom mennyi időt tölthettem gondolkozással, de arra lettem figyelmes, hogy húsz percem maradt, ezért felkaptam a dolgaimat, egy utolsó pillantást vetettem a lakásra, majd kimentem az ajtón és bezártam azt.

 

***

 

Öt perccel hamarabb értem célba, így magamra maradtam a gondolataimmal, és az izgalmammal. Minden egyes neszre felkaptam a fejem, hátha az egyikük közeledne. Már letelt az idő, pedig még egy árva lélek sem volt a közelemben. Legalább is ezt hittem. 

– Megleptél kislány, azt hittem, várni kell majd rád – szólt egy ismerős hang, egy  fa ágáról.

– Remélem Sasuke, hogy csak véletlenül felejtetted el tájékoztatni,  hogy mi nem gyülekezünk nyílt helyen – rótta meg az előzőt egy annál sokkal mélyebb hang.

– Habár jogosan nézheted ki belőlem, hogy direkt nem mondtam, ez most csupán figyelmetlenség volt részemről, másra koncentráltam - felelte diplomatikusan a fiatal. 

– Szegény kicsi Sasu, szembekerül egy nőneművel, a saját nevét is elfelejti, úgy zavarba jön  – ironizált egy harmadik hang, mire én is megszólaltam.

– Azt mondjuk pont nem felejtette el, így csak az ő nevét tudom – kiabáltam fel a fára, hogy biztos hallják.

– Igaz is, gyere fel, bemutatkozunk! – hangzott egy negyedik hang.

Felsétáltam a fára, aminek egy vastag ágán a négy férfi ült. Elől a félszemű, fehérhajú, mögötte a magas, barnahajú, utánuk meg a testvérpár Sasuke, és az alacsonyabb.

– Ha a séróbáró Kakashi nem mondja, hogy most ne a szokásos fán találkozzunk, sokáig álltál volna még ott – mondta a magas.

– Akkor bizonyára te vagy Kakashi – nyújtottam kezet a legelsőnek.

– Igen, örvendek! 

Átvittem a szemem a mögötte ülőre.

– Uchiha Shisui vagyok – integetett.

– Engem már ismersz – mondta unott képpel a következő, amikor rá került a sor.

– Igen – vettem le róla a tekintetemet. – Te vagy Itachi, az alakulat vezetője, nem? – néztem rá a legutolsóra.

– De, üdv a csapatban – küldött felém egy halvány mosolyt.

 

Még nincs hozzászólás.