Aranypenna

Ha szeretnéd nálunk megosztani a történeted, akkor küldd el nekünk e-mail-ben! Mielőtt bármit is küldenél,  kattints:

 
 
 
Szerkesztők Aimi és Emilly
Elérhetőség: aranypenna.info@gmail.com
Nyitás 2016.03.18.
Téma anime fanfiction
Régi designok megnézem
Grafika Ninaa
Kódok LindaDesign | GlamourFactory

 

 
Írói kisokos
1. Alapok, helyesírás, párbeszédek helyesírása, lektor
2. Szóismétlések, szereplők gondolatainak szövegbe ágyazása
3. Vesszők

 

 
 
Jiraiya Tolla
Szabályzat
Kulcsok 2017
Történetek 2017

 

 
Társoldalak





 
Kedvenc linkek



 
Ennyien jártatok itt:
Indulás: 2012-03-04
 

4. Érdekes fordulatok

Kinyitom a szememet. A barlang fala, amibe én most nem fogok belefejelni, ott van a fejem felett. Pedig meg vagyok győződve arról, hogy nem jöttem be az este a saját lábamon. Felülök és egy kicsiny cetlit látok magam mellett. Olvasni kezdek.

,,Jó reggelt, Luce! Happyvel elmentünk halat fogni, várj meg minket a barlangban, jó?"

Elmosolyodom. Tehát Natsu behozott valamikor. Kisétálok a barlang szélélére, és leülök oda, ahol tegnap Natsuval néztük a csillagokat.Hirtelen lépteket hallok magam mögül. Hátrafordulok és már integetnék is, de nem az áll ott, akire számítok. Egy szőke hajú fiú áll ott, valamilyen fekete jelekkel a testén. Ijedten nézek rá. Leugrik a sziklákról és közelebb jön hozzám.
– Mit keres itt, egy ilyen imádnivaló egyed a gyengébbik nemből? – kérdezi, miközben végigsimít az arcomon. Hátralépek egy párat.
– Ki vagy, és mit akarsz? – kérdezem, gyanakvóan. Ő csak elém lép, és szinte az arcomba hajol.
– A nevem Jackal, és amit akarok... – suttogja –, ... az te vagy!

A szemeim tágra nyílnak, és a következő pillanatban arcon csapom. Amint rájövök mit tettem, futni kezdenék, de egy kar visszaránt. Félve kapom vissza a fejemet, és látom, ahogy letörli a vért, amit az ütés okozott. Egy ijesztő vigyor ül ki az arcára.
– Tüzes kis nőstény vagy te! – húz durván magához.
Megpróbálok szabadulni, de nem tudok. Túl erős. Az arcomat erőszakosan maga felé fordítja.
– Az enyém leszel... – mondja és megnyalja a száját.
– Nem vagyok, és soha nem is leszek a tied! – köpöm oda neki.
Natsu! Natsu, hol vagy?! Gyere vissza, kérlek! Segíts, Natsu! Nincsenek nálam a kulcsok, mit kéne tennem?! Körbenézek hátha találok valamilyen menekülési utat. Érzem, hogy a körmeit ingerülten a bőrömbe mélyeszti.
– Nézz rám, ha hozzád beszélek! – sziszegi az arcomba. – Csupán meg kéne jelöljelek!
Mi?! Nem, nem és nem! Nem teheti meg, nem engedhetem! Rémült arccal nézek rá! Ő még mindig csak vigyorog azzal a gyilkos nézéssel. Furcsa csillogás költözik a szemeibe, mintha rájött volna valamire.
– Tudod, én nagyon szeretek lopni másoktól – suttogja a fülembe.
Ho-honnan jött rá?! Várjunk csak, a sárkányölők nem nyúlhatnak a más sárkányölők társaihoz! Nincs időm gondolkozni, mert hátra feszíti a nyakamat a hajamtól fogva. Kicsordulnak a könnyeim a fájdalomtól.
– Natsuuuuu! – ordítom kétségbeesetten.
Hirtelen egy lángcsóva üti meg Jackalt. Ő hátratántorodik, én pedig kiszabadulok a szorításából. Oldalra kapom a fejem, és megkönnyebbülten veszem észre, hogy Natsu volt a támadó. Sírva szaladok oda hozzá, és belevetem magam a karjaiba. Ő pedig visszaölel. Miközben én kisírom magam, addig Jackal feltápászkodik.
– Mi a...?! – kérdezi dühösen, majd ránk néz. – Ohh, valahogyan sejtettem.
Gonoszan elvigyorodik, és támadóállást vesz fel.
– Tudod, Jackal – kezd bele Natsu dühösen – nem engedem, hogy Lucyt bántsd!
Honnan ismerik egymást?! Jackal gonoszan elvigyorodik és támadni készül. Natsu maga mögé húz, hogy engem ne érjen a csapás. Jackal hirtelen fényleni kezd, majd robban egy hatalmasat. Natsu felkap, és elugrik velem a támadás elől, így a fénylő sugár a barlangba csapódik, és összeddönti azt. Behunyom a szememet, félek. Közben mellénk repül Happy is. Natsu a levegőben az ölébe kap, így kisebb az esélye annak, hogy fejre esem, amikor majd földetérünk. A füst mögül ijesztő vihogás hallatszik ki.
– Happy, vidd el innen Lucyt! – utasítja Natsu az exceednek.
Happy felemel a mancsaival, úgy ahogy Natsut szokta.
– Natsu... – kiáltom még oda.
Ő visszakapja rám a tekintetét és mosolyog.
– Ne aggódj Luce, majd utolérlek titeket! –  mondja, és eltűnik a füstfelhőben.
Happy túl gyorsan repül velem ahhoz, hogy lássam, mi történik. Csak villanásokat, és lángokat tudok kivenni. Egy idő után már semmit sem látok az egészből. Happy leszáll velem egy másik hegyoldalra, és miután lerak, én rögtön szaladni kezdek a sziklaszirt széle felé.  Amikor kiérek egy hatalmas fénycsóva jelenik meg. A lökéshulláma idáig elér, nagyon erős szél formájában. A fényesség eltűnik, és a helyén egy hatalmas kráter jelenik meg. Az ajkaim elnyílnak a félelemtől. A szemem könnybelábad.
– Natsu! – kiáltok bele a szélbe. A fénysugár mindent felrobbantott. A füstfelhő csak lassan kezd eloszlani a pusztaság felett.
– Natsu! – kiáltom újra.

Hirtelen egy hatalmas lángcsóva sújt le a földre. Nagyot dobban a szívem. Tehát, jól van. Legalábbis, valamennyire biztos! Nem történik semmi. Kezdenék aggódni, de hirtelen valami fényes emelkedik fel, és repül felém. Ahogy közelebb ér rózsaszín hajtincseket vélek felfedezni. Tehát Natsu nyert! Happy felrepül és elkapja Natsut félúton. Amikor repülni kezdenek, észreveszem, hogy csöpög a a vállából a vér. Amikor leérnek a földre, odaszaladok hozzá. Natsu rám néz még, de azután összecsuklik. Még éppen sikerül elkapnom. Magamhoz szorítom, és simogatni kezdem a fejét. Ő csak elégedetten, és egy kicsit fájdalmasan morog egyet, mint egy cuki kiscica. Érzem, ahogy az ép kezével magához húz.
– Happy, kérlek, vigyél le minket a tóhoz, meg fogom tisztítani Natsu sebeit! – kérem Happyt határozottan. A kék kiscica aggódva Natsura néz és bólint.
– Aye sir! – mondja Happy.
Először engem visz le a tóhoz. Amíg visszamegy, hogy Natsut is lehozza, én keresek egy árnyékos helyet a tóparton. Egy árnyék suhan át a fejem fölött. Natsuék azok. Happy lerakja Natsut, és elmegy halat szerezni, hogy majd tudjunk vacsorázni. Elsegítem Natsut a vízig. A fiú fáradtan dől hátra, egyenesen az én ölembe. Gyengéden végigsimítok sebes arcán. Szemei csukva vannak és halk szuszogást hallok. Elaludt. Érzem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe.

Ajkamba harapok, és próbálom elfolytani a felszínre törő sírásomat, hogy ne ébresszem fel Natsut. Miattam sebesítették meg! Csak mert, én nem voltam képes megvédeni magam! Helyettem érzi a fizikai fájdalmat, azt, amit nekem kellene! Hangtalanul folynak a könnyeim. Lecsorognak az államig, összegyűlnek, és lecsöppennek.
– Miért sírsz?
Szemeim felnyílnak a meglepettségtől, és amikor lenézek, egy kérdő szempárral találom szemben magam. Még jobban harapok az alsó ajkamba, és vér buggyan ki a fogam okozta sebből.
– Sajnálom – suttogom remegő szájjal.
Natsu szemei értetlenül néznek rám.
– Mit? – kérdezi.
– Miattam sebesültél meg.
Megrázza a fejét, és elmosolyodik.
– Az az én hibám volt, figyelmetlen voltam – kezdi –, de ha meg kell sebesülnöm miattad, azt mondom megéri!
Rámvigyorog, az arcát már nem torzítja el kicsit sem a fájdalom. Elmosolyodom, de hirtelen eszembe jut, hogy Jackal csak azért támadhatott meg, mert nem volt rajtam jelölés.
– Figyelj csak, Natsu... – kezdek bele bizonytalanul - , ha megjelőlnél, akkor többet nem történhetne meg ez?
Komolyság veszi át a helyet az arcán. Szemöldökét összehúzza, felül és szembefordul velem.
– Nézd Luce, a jelölés nem játék, ha egyszer megjelöltelek a jel nem fog eltűnni, amíg meg nem halok – mondja a szemeimet fürkészve.
– De nem akarom, hogy megint megtámadjanak, és te megsérülj vagy esetleg meg is halj! – kiáltom.
Az elfolytott sírás most a felszínre tör hangos zokogás formájában. Natsu elmosolyodik, és a fülem mögé fésüli az egyik hajtincsemet. A fülemhez hajol, és suttogni kezd.
– Szeretem, hogy így agódsz értem, de ilyen gyengének nézel? – ejti ki a szavakat tettetett sértődöttséggel. Megborzongok forró leheletétől. A sírásom abbamarad. A könnyeim nedves csíkokat hagynak az arcomon maguk után.
– Nem, te nagyon erős vagy – mondom keserűen –, én vagyok az, aki gyenge!
Be kell ismernem, a kulcsaim nélkül semmire sem vagyok képes. Csak egy védtelen áldozat vagyok, ha Natsu nincs mellettem.
– A gyengék erősebbé válnak, de addig meg kell védeni őket! – mondja Natsu.
– Ha megjelöltelek, amíg a jel megjelenik a testededen furcsán, vagy rosszul fogod érezni magad – kezd bele Natsu –, biztos, hogy ezt szeretnéd?
Felkapom a tekintetemet. Tehát beleegyezik? Bármi is lesz a mellékhatása, el fogom viselni! Ha ez kell ahhoz, hogy Natsunak ne kelljen megvédenie engem, akkor megteszem.
– Igen, biztos! – felelem határozottan.
Natsu közelebb hajol, és sóhajt egyet. Hátradönt a vízben, és a karjával tart kint a hátamat támasztva. A nyakamhaz hajol, és megnyalja egy helyen. A szemeim kipattannak a furcsa érzéstől. Érzem, hogy enyhe pír költözik az arcomra.
– Készen állsz, Lucy? – kérezi Natsu még utoljára a szemeimbe nézve.
– I-igen! – próbálok határozottan válaszolni.
A következő pillanatban két éles szemfog hasítja át a bőrömet. Felszisszenek a fájdalomtól. A vérem kiserken a sebeken keresztül. A fájdalom hatására ösztönösen magamhoz ölelem Natsut. Egy fél percig így maradunk, majd Natsu óvatosan kiemeli fogait a sebekből, és elhajol.
– Megvagyunk, Luce – simít végig az arcomon.
Kicsit ugyan húzom a szám a fájdalomtól, de megkönnyebbülten sóhajtok fel, és lemosom a vért magamról.
– Nem is volt olyan szörnyű! – mondom, majd hirtelen elsötétül előttem a világ. Kinyitom a szemeimet, de homályosan látok. Fehérség mindenhol. ,,Hol vagyok?"

– Üdv kislány! – hallok egy hangot magam mögül. Hátrafordulok, de elakad a lélegzetem attól, amit megpillantok. Egy hatalmas, vörös sárkány áll előttem. Igneel?! Mi a csoda történt?!
– Gondolom, nem tudod ki vagyok a nézésedből ítélve? – mondja a sárkány.
– I-Igneel? – kérdezem bizonytalanul.
Látom, hogy meglepődik a válaszomtól. Elismerően bólint, majd lehajol hozzám, hogy közelebbről is szemrevételezzen. Közel hozza hozzám az orrát, és megszagol.
– Mi-mit csinálsz? – kérdezem ijedten hátralépve.
Ő elmosolyodik, már ha jól tudom értelmezni egy sárkány arckifejezését.
– Hmm, Natsunak van ízlése – bólint –, na meg szaglása is!
Mi?! Hogy kellene értelmeznem ezt?!
– Amúgy, hol vagyunk? – kérdezem halkan.
Igneel rámnéz, és komolyra fordítja a szót.
– A sárkányölők a társaikat azért kell megjelöljék, hogy megvédhessék őket!
Tehát így értette Natsu, hogy a gyengéket meg kell védeni, amíg meg nem erősödnek.
– Az összes választott találkozik a sárkányölője sárkányával – folytatja, egy kicsit vidámabban.
– Ezért vagyunk most itt – fejezi be a mondandóját.
–Tehát a sárkányjel megvéd minket? – kérdezem Igneelt. Nem teljesen értem ezt az egészet, pedig nagyon próbálkozom.
– A sárkányölő meg tudja állapítani a társa érzéseit, a félelmét, és a boldogságát is egyaránt, miután összeköti őket a jel – magyarázza Igneel –, de ezen kívül a sárkányölő át tud áramoltatni valamennyi mágiát a sajátjából a jelen keresztül a másik testébe.
Tehát azért égetett a seb, mert Natsu tüze volt benne. A vállamra nézek és látom, hogy az apró sérülés begyógyult már. Ilyen gyorsan?! Ez érdekes. Akkor, ezek szerint nagyon hamar pirított Lucy lesz belőlem! Bár, ahogy nézem Natsu sosem ég meg. Hátha én sem fogok! Furcsa egy dolog ez is!
– Tehát, ha veszélyben vagyok, Natsu tudni fogja? – kérdezem.
Ő csak bólint. Kívülről egyre hangosabb kiáltások hangzanak fel.
– Lucy!, Luce, mi történt veled?! – hallom Natsu kétségbeesett próbálkozásait.
– Úgy hallom valaki nagyon vár – mosolyog Igneel –, vigyázz Natsura, helyettem is!
Szépen fokozatosan el kezd halványulni a teste. Rámmososlyog. Hirtelen nyitom ki igazából a szemeimet, és a nagy hevesség közepette le is fejelem Natsut. Ő egy fájdalmas, és egyben megkönnyebbült tekintettel néz rám. Próbálom lenyugtatni hevesen dobogó szívemet, és levegőért való kapkodásomat. Mikor végre megnyugszom, felülök. Elmosolyodom, és felnevetek Natsu értetlen arckifejezését látván. Közel húzom a fejét magamhoz, és a fülébe suttogok.
– Beszéltem valakivel – ejtem ki sejtelmes hangon.
Szinte látom magam előtt, ahogy elnyílnak a szemei a meglepettségtől. Elkuncogom magam. Natsu maga felé fordít, és komolyan a szemembe néz.
– Tényleg találkoztál Igneellel? – kérdezi várakozva.
Most rajtam a sor, hogy leessen az állam.
– Ho-honnan tudod? – kérdezem kíváncsian.
Nem válaszol, csak közelebb húz magához és átölel. Meglepődöm ugyan, de azért visszaölelek. Belefúrja a feját a hajamba, és beleszippant tincseimbe. Ez arra emlékeztett, amikor Igneel megdicsérte a szagomat?! A karjaival szorosan tart.
– Ez nem igazság – suttogja egy megfejthetetlen hangsúly keretében.
Elenged, én pedig kapok az alkalmon, és mepróbálok a szemébe nézni, hogy kideríthessem milyen érzések kavarognak benne. Nem nagyon tudom felvenni vele az áhított szemkontaktust, mert történetesen nem néz rám. Hirtelen elkapja a pillantását, és egy hamis mosoly ül ki az arcára.
– Nagyon nem akarják ott fent, hogy én is találkozhassak vele – sóhajt fel szomorúan.
Tehát ez bántja a lelkét! Eszembe jut, egy kicsit furcsa ötlet. Pirulva, Natsu mellkasának a bal felére helyezem a kezem. Félrenézek, mert nem akarom látni Natsu tekintetét.
– Nem szükséges találkoznod vele – nyelek egyet –, mert ő itt van veled!
Hallom, ahogy Natsunak megakad a lélegzete egy pillanatra. A következő pillanatban egy kezet érzek a tarkómon. Magához húz, és megcsókol. Olyan szomorúan, de egyben boldogan is. Fogalmam sincs, hogyan lehetséges ez! A csodálatos pillanatot egy torokköszörülés szakítja meg. Natsuval rögtön szétrebbenünk.
– Látom Natsu már jobban van! – utal Happy élesen.
Mind a ketten elpirulunk egy kicsit, és elfordítjuk a tekintetünket.
– El kellene indulnunk új otthont keresni! – tereli Natsu a témát.
Happy láthatólag elfelejtett mindent, az alvóhely említése során, és vidáman repül előre. Natsu rám mosolyog és kézenfogva elindulunk valahová.

 

Még nincs hozzászólás.