Sasuke

Szinte mindennel elkészültünk, mikor érzem, hogy szédülni kezdek. Ekkor jut eszembe, hogy nagyon régen nem ettem, és valószínűleg hamarosan összeesem, ha azonnal nem pótolom a dolgot. Ez már egyszerűen nevetséges, hogy magamtól még erre sincs eszem. Biztos meg lenne a véleménye Sakura apukájának rólam, ha éppen előtte ájuldoznék, mint valami gyenge virágszál. Elindulok a konyhába, hogy teát készítsek magamnak, mert töményebb dolog az izgalom miatt most nem menne le. 
Kettőt se lépek, mikor nagyon forogni kezd velem a világ. Váratlanul kivágódik a bejárati ajtónk, és meglepetés vendég érkezik. Egy nagyon-nagyon dühös Tsunade vagy inkább cunami robban be közénk. Azonnal újabb pánikhangulat lesz rajtam úrrá, mert komoly oka lehet a tornádószerű felbukkanásának. Apám, az az idióta, mint egy kéjenc, szólás helyett, a nőt kezdi stírölni, aki igencsak izgató látvány ebben a pillanatban a kipirult arcával és feltűnő dekoltázsával, ahogy előre hajol, és levegő után kapkod. Hát a szemtelenségért kap is az öreg, viszont amikor a nősténysárkány megszólal, előttem is elsötétül a világ.
- Nektek egy óvó néni kéne! – dühöng fölöttem kicsivel később, miközben egy hideg vizes ruhával törölgeti az arcom, hogy magamhoz érjek.
- Mi történt Sakurával? – formálom a szavakat, amint úgy érzem, beszélni tudok, mire csak egy haragos vállrándítást kapok.
- Azt hittem, te tudod, de ezek szerint téged se értesített az újabb nagyszabású akciójáról – morog a nő és egy pohár hideg tejet nyom a számhoz.
Gyorsan lenyelem, hogy megint kérdezni tudjak, bár nem könnyű, mert az üres gyomrom hevesen lázadozik minden korty ellen. Kell néhányat sóhajtanom, hogy visszafogjam az öklendezést, amit nagyon szégyellek, főleg, hogy mindenki engem néz.
- Uchiha Sasuke! A fejedbe verjem, hogy ezzel tönkre teszed magad? Mikor ettél utoljára? – jön az indulatos kérdés, amibe már egy kis együttérzés is vegyül. A dühös anyából váratlanul aggódó orvos válik.
- Tegnap, valamikor… - felelem, miközben elfogadom a segítségét, hogy feltámogat a földről a kanapéra.
- Ostoba kölyök! – morogja, és a konyhába indul.
- Jól vagy, Apa? – nézek szegény öregre, aki fájdalmas képpel tapogatja a képét, de látom, hogy miattam jobban izgul.
- Sasuke… - szól, hozzám zavartan.
- Ez az én hülyeségem, mindjárt jobban leszek – próbálom nyugtatni.
Tsunade egy tányéron szendvicset hoz, ami apró falatokra van összevagdalva. Nehéz megfogalmazni mit érzek most iránta, ahogy leül mellém, és a szeméből egyszerre olvasok ki haragot, sajnálatot, bűntudatot és megértést, mindenesetre nagyon szíven üt.
- Nem akartam szándékosan áthágni a szabályokat, de tegnap éjjel, miután beszéltél apával, nagyon ideges lettem. Mindenért Itachit okoltam és nekiestem, akkor intéztem el így. Haragomban annyira elborult az agyam, hogy szinte nem is tudtam, mit teszek, tomboltam, mint egy őrült. Csak azért sikerül megfékezni magam, mert utolsó szalmaszálként eszembe jutott Sakura. Ha nem mehettem volna be hozzá, valószínűleg tényleg…
- Értelek, de te is érts meg engem – néz rám könyörgőn.
- Amióta itt vagyunk, többet idegeskedtem a lányomért, mint az ezt megelőző tizenhat évben. Tudom, mennyire fontosak vagytok egymásnak, de féltem. Most is… - csuklik el a hangja – most is megint mit tesz velem! – sírja el magát. – Az az ostoba fogta a bőröndjét és kiszökött az ablakon át. Még jó, hogy ki nem törte a nyakát!
Erre a szóra megint eltolom magamtól az ételt, és valóban hinni kezdem, hogy el vagyunk átkozva.
- Ha segíteni akarsz, akkor egyél és szedd végre össze magad! – fordul át az elkeseredett anya most meg elszánt amazonná, és szó szerint visszadugja az orrom elé a tányért, majd türelmetlenül felpattan. – Én még ennyi szerencsétlen férfit nem láttam egy rakáson! – tekint dühösen végig rajtunk. – Amúgy mi ez a felfordulás nálatok? – húzza össze gyanakvóan a szemét és a kinti berendezést vizslatja.
- A volt férjed rám telefonált, hogy kerti partival várjam – szólal meg végre apám fura hangon, mert bal oldalt kissé feldagadt az arca.
- Ti meg szót is fogadtatok neki? – neveti el magát Tsunade. – Istenem! – fogja meg a fejét és látom, hogy indulni készül, mintha elege lenne belőlünk, amit nem is csodálok.
- Segítünk keresni! – szólalunk meg mindhárman egyszerre. 
Míg Itachi a legnyájasabb modorával próbálja visszacsalogatni a doktornőt, én igyekszem magamba gyűrni némi kaját. Apa segítőkészen hoz nekem egy újabb pohár tejet, amitől kicsit erőre kapok. Muszáj most jól lennem, ha valóban hasznos akarok lenni.
- Átmegyek Narutóhoz, megnézem nincs-e ott, és elkérem az osztálytársaink telefonszámát – mondom sietősen, mikor úgy érzem, képes vagyok lábra állni szédülés nélkül.
- Már meg sem lepődök, hogy te nem tudod a számukat – csóválja meg a fejét Tsunade.
Hát ebben igaza van, kicsit fura, hogy Narutón, Sakurán és az osztályfőnökön kívül senkit nem tudnék hirtelenjében elérni az osztályból, annyira nem tartom a többiekkel a kapcsolatot. Még Ino számát is kitöröltem az összes többi libáéval együtt, mikor besokalltam, mert nem volt türelmem tovább hallgatni a nyaggatásukat. Ha ismeretlen számról hívtak egyszerűen fel se vettem, ez volt a legegyszerűbb módja, hogy nyugalmasabb legyen az életem.
Remeteségem újabb bizonyítékaként a szomszédban Naruto anyukája percekig örvendezik, hogy lát. 
- Szia Sasuke! Milyen rég jártál nálunk! Mi szél hozott? – invitál beljebb udvariasan, de úgy tűnik, mintha kicsit zavarba jönne. Egyik tenyere domborodó hasán pihen, miközben tétován pislog, mintha valamin rágódna. 
- Naruto itthon van? – érdeklődöm, miközben a cipőmtől próbálok megszabadulni.
- Hát, itthon, de lehet, hogy most nem alkalmas a látogatásod – feleli egy kényszeredett mosollyal.
- Csak nem beteg? – jut eszembe az egyetlen indok, amiért ne tudna fogadni.
- Semmi baja… csak azt hiszem… vendége van… - fogja suttogóra.
- Valamelyik osztálytársunk? - ráncolom a homlokom, mert nem értem, mire ez a titokzatoskodás.
- Szerintem egy lányt csempészett fel a szobájába, még be is zárkóztak – súgja meg a bizalmas információt. – Csak a hangjukat hallottam, mikor felosontak nem is olyan rég. Fogalmam sincs, ki lehet, de olyan boldog vagyok, hogy végre barátnője van az én nagy fiamnak – mosolyodik el elérzékenyülve a büszke anyuka.
Én inkább ideges leszek a hírre, mert nem hiszem, hogy erről lenne szó. A féltékenység elemi erővel tör rám arra a gondolatra, hogy Naruto esetleg Sakurát próbálja rejtegetni. Eddig is irigyeltem azért, mert sokkal hasznosabb volt az az idióta, ha segíteni kellett, mint én, de most már többről volt szó, mint egyszerű rivalizálásról köztünk.
- Teszek egy próbát, és ha zavarok, már megyek is – erőltetek magamra egy szánalmasra sikeredett, vigyornak álcázott grimaszt, és azonnal a szöszi szobája felé indulok.
- Persze, menj csak fel – enged utamra az izgatott nő.
Kopogásomra nem jön felelet, mire kezdek még jobban bedühödni. Hangosabb jelzéssel próbálkozok, amibe már szinte beleremeg az ajtó.
- Anya, most ne zavarj, kérlek! – jön a válasz bentről.
- Sasuke vagyok, beengednél? – morgom ingerülten.
- Sasuke? Mit keresel te itt? – vékonyodik el hirtelen Naruto hangja.
- Nyisd ki az ajtót és megtudod! – felelem neki dühösen.
- Kinyitom, ha megígéred, hogy nem leszel ideges – jön a bosszantó válasz.
- Naruto! – rúgok bele mérgembe az ajtóba.
- Sasuke! Ismerlek! Nem vagyok hülye, hogy szétveressem veled a fejem csak mert te agyas vagy! Előbb ígérd meg, hogy nyugton maradsz! – folytatja az alkudozást.
- Rendben, megígérem – kiabálom beletörődően, mert hallom, hogy a kíváncsi anyuka utánam lopódzik a lépcsőn. 
Mielőtt felérne, váratlanul kinyílik az ajtó és egy izmos kar egyszerűen beránt, majd újra kulcsra záródik mögöttem.
- Sasuke! – röpül felém azonnal szerelmem. Még felocsúdni sincs időm, mert egyből a nyakamba ugrik. Én is örülök neki, ezért hamar feledem az idiótát és lelkesen átölelem a lányt.
- Mit csinálsz itt? – kérdem egy forró csók után, amit Naruto krákogása kelletlenül félbe szakít.
- Hozzátok akartam menni, de összefutottam Narutóval, aki szerint ez nem jó ötlet, mert ott fognak elsőnek keresni. Én nem akarok elköltözni innen! Gondoltam, ha látja anyu, hogy mellőle is elveszhetek bármikor, talán nem haragszik majd annyira rátok. Próbáltam egy fülkéből felhívni apát, hogy segítsen, de nem vette fel. Anyu még a mobilom és a laptopom is elvette – panaszkodja, és megint hozzám bújik.
- Hatalmas galibát okoztál, engem pedig nagyon megrémítettél, de talán még jól is elsülhet – suttogom a hajába.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni! – mondja bűnbánóan.
- Anyukád mérgében átjött hozzánk. Tényleg nálunk keresett először, de így legalább tudtunk beszélni és úgy tűnik, már nem haragszik ránk annyira – mesélem.
- Úgy szeretném, ha minden a régi lenne, mint a buli előtt – sóhajt fel Sakura kimondva az én kívánságom is.
- Én is ezt szeretném… - csókolom meg újra, és teljesen belefeledkezünk a viszontlátás örömébe.
- Fejezzétek már be, nem vagytok egyedül – csattan fel mögöttünk egy mérges hang.
- Bocs – nézek a felháborodott fiúra, de a torkomra akad a szó. – Miért vagy levetkőzve? – érdeklődöm vészjósló hangon.
- Éppen Sakura segítségét akartam kérni, mielőtt berontottál – felei halálos nyugalommal egy szál alsógatyában a szöszi.
- Mire is akartad kérni? – jár a szemem kettőjükön gyanakodva.
- Talán nem is baj, ha te is látod! Gondolom, sokkal tapasztaltabb vagy efféle dolgokban, mint mi – vonja meg a vállát beletörődően, és hátat fordítva nekünk az utolsó ruhadarabot is lentebb tolja magán.
A döbbenettől mindketten lemerevedünk, csak szörnyülködve bámuljuk Naruto pucér seggét.
- Szóval, szerintetek se kutya volt? – kérdi, majd visszarántja a gatyát a helyére, és várakozóan felénk fordul. Az ő képe is lángol zavarában, mint a miénk, de nagyon igyekszik lazára venni a figurát.
- Mi ez rajtad? – érdeklődöm elborzadva.
- Azt szeretném én is tudni, csak épp olyan helyen van, ahol még tükörrel se látom rendesen – fakad ki elkeseredetten.
Megrökönyödve bámulom hirtelen támadt szomorúságát, ahogy hassal az ágyra veti magát és elrejti előlünk az arcát, mintha azt szégyellné jobban, a meztelensége pedig nem is zavarná.
- Tegnap Shikamarunál elég sokat ittam. Reggel ott ébredtem. Anyuék azt hiszik valami nővel voltam, ezért nem is csináltak belőle nagy ügyet. Talán még örülnek is, mert azt gondolják, végre van valakim, de az az igazság, hogy én nem emlékeszem semmire. Az utolsó emlékem, hogy Gaarával iszogatok, azután elindulok, hogy megkeressem a vécét és ő segítőkészen velem jön… Kicsit izgulok, hogy azt a valamit a hátsómon talán ő csinálta, már ha az a valami egy harapásnyom… 
Elhűlve nézünk össze Sakurával. Ha nem mentünk volna mi is keresztül ezen a szörnyű éjszakán, talán most nevetnénk az idióta kínlódásán, de így csak szánakozva nézzük mindketten. A testén több helyen is vannak lilás nyomok, és most, hogy jobban megnézem, a nyakán is felfedezek valamit, ami leginkább arra emlékeztet, mintha kiszívták volna.
- Miért gondolod, hogy fiú volt? – kérdem óvatosan.
- Fogalmam sincs ki volt, egyszerűen csak Gaara az, akire utoljára emlékszem. Egyébként hátul nem fáj semmi, ha arra gondolsz – morogja bele a párnába.
- Akkor lehet, hogy nem is történt semmi komoly – jegyzi meg ártatlanul Sakura.
- Maradjunk annyiban, hogy történt, mert elől viszont érzem – jön az ingerült felelet, mire megint zavarba jövünk mindannyian.
- Annyira nem nyakalhattál be, hogy így megtévedj, szerintem lány volt. Nem hiszem, hogy egy fiú kiszívná a nyakad – bizonygatom.
- A nyakam is ki van szívva? – pattan fel idegesen, és azonnal a tükörhöz siet, hogy megnézze. Eléggé feszélyez, hogy ilyen nyugodtan szaladgál előttünk, bár meg kell állapítanom, bármilyen keserű is az igazság, hogy nincs mit szégyellnie. Rajta határozottan látszik, hogy egészséges és sokat sportol, egyedül csak a híg agyáért nem irigylem.
- Hozhatok egy kis üdítőt? – kopog be az anyukája, mire rémülten az ajtóhoz szalad.
- Nem kell, Sasuke mindjárt megy, csak megbeszélünk valamit – kiabálja ki, hogy lerázza.
- Miért nem kérdezted meg a többieket, mi történt? – ötlik fel bennem, mikor újra magunkra maradunk.
- Mégis hogy képzeled? – bámul a képembe hitetlenkedve. – Szia Lee! Nem emlékszel véletlenül, kivel feküdtem le az éjjel? – játssza el a jelenetet, ami tényleg kellemetlenül hangzik. – Attól teljesen befordulnék, ha Gaara lett volna vagy valamelyik fiú, de ha lány, akkor se jobb, mert lehet, hogy felcsináltam – magyarázza idegesen, aggodalma okát.
- Sasuke, nálad van a telefonod? Felhívom Hinatát, tőle talán megtudok valamit – javasolja Sakura.
- Előbb anyukádnak kéne szólni, mert halálra izgulja magát miattad – figyelmeztetem.
- Ha megtudja, hogy itt vagyok, azonnal indul velem a repülőtérre.
- Hallottam, nektek is izgi estétek volt – vág közbe Naruto.
- Még nem mondtam, de apukád felhívott minket és hamarosan érkezik. Nálunk fog aludni és szerintem próbálja megbékíteni anyukád – újságolom a fejleményeket.
- Apukám? – ragyog fel a szeme barátnőmnek.
- Ide jön a perverz könyvek nagy mestere? – élénkül fel Naruto.
- Ne merj szólni Kakashinak, mert megbánod! Van elég bajunk amúgy is, nem hiányzik egy fanatikus rajongó! – figyelmeztetem.
- Oké! Oké! Akkor mi legyen? Én ebbe a találgatásba már beleőrülök. Segítenetek kell! – fakad ki a szőke.
- Előbb öltözz fel, én telefonálok Hinatának, azután eldöntjük – szól rá Sakura.
- Köszi! Tudtam, hogy rád számíthatok! – öleli lelkesen magához a fiú, mire azonnal felmegy a pumpa az agyamban. 
- Jól van! – tolja távolabb magától azonnal szerelmem, ami kicsit megnyugtat, mert nagyon rossz őket ölelkezve látni, főleg, hogy Naruto izmos testének látványától határozottan előjöttek a kisebbségi komplexusaim.

Sakura

Megkapom Sasuke telefonját és bepötyögöm a Naruto által diktált számot. Többször kicsöng, mire Hinata végre felveszi.
- Igen, tessék – szól bele kedvetlenül.
- Szia! Sakura vagyok. Sasuke telefonjáról hívlak, mert az enyémet elvette anyukám.
- Végre… - sírja el magát barátnőm, mire teljesen ledöbbenek.
- Mi a baj? – kérdem feszülten.
- Egész nap hívogattalak. Azt hittem azért nem veszed fel, mert megharagudtál rám – szipogja.
- Miért haragudtam volna? – értetlenkedek.
- Anyukád nem mondta?
- Nem mondott semmit. Történt veled valami? – rémülök meg.
- Igen, de ezt nem telefonon akarom elmesélni, főleg ha Sasuke is hallja.
- Csak nem Narutóval kapcsolatos? Lefeküdtetek? – kérdezek rá izgatottan.
- Honnan tudod, ha nem beszéltél anyukáddal? – törik meg.
- Gondolatolvasó vagyok! – felelem megkönnyebbülve.
- Haragszol?
- Hülye vagy? Ti vagytok a legjobb barátaim! Nagyon örülnék, ha összejönnének! – lelkendezek, és szemem megállapodik Naruto elpiruló arcán.
- Hát, ez nem fog menni, ő szerintem semmire nem emlékszik, én mégis voltam olyan ostoba, hogy megtettem vele – csuklik el barátnőm hangja.
- Megértelek. Erről majd beszélünk, ha találkozunk, oké? Anyánál miért voltál? – jut még eszembe.
- Nem védekeztünk… anyukád felírt nekem eseményutáni tablettát. Annyira ciki volt.
- Ez olyan hihetetlen, hogy már te is… - próbálom megfogalmazni, de érti, mit akarok mondani.
- Tegnap Temariék is túlestek rajta, szóval az osztályból már csak te maradtál, de ne kövesd a példám – tanácsolja szomorúan. Lángoló arccal pislantok a fiúkra és remélem, hogy nem hallották ezt a mondatot.
- És milyen volt? – fordítok nekik hátat, mert muszáj vagyok megkérdezni, bármilyen égő is, hogy ennyire kíváncsi vagyok.
- Hát… az a rész nagyon fájt, de a többi miatt megérte. Naruto annyira… nagyon jó volt vele… - kuncogja végre el magát az élményt felidézve.
- Akkor nem bántad meg? – kérdem nyíltan.
- Akkor fogom, ha a suliban újra átnéz rajtam, a többiek pedig majd megvetnek, amiért ennyire ostoba voltam és lefeküdtem vele – vált szomorúra.
- Ez nem fog megtörténni – biztatom.
- Aranyos vagy, de nem hiszem, hogy ettől változna köztünk valami, bármennyire is szeretném – keseredik el. – Ő szerelmes… beléd…
- A barátom, mint te – zárom le ezt a témát idegesen.
- Átmehetek hozzátok beszélgetni? Kíváncsi vagyok hogy sikerült a buli – vált ő is.
- Nem otthon vagyok, de megkérdezem Sasukét. Náluk találkozhatunk, ha akarod – javaslom.
- Oké, úgyis kíváncsi vagyok a házukra – vidámodik meg a hangja. – Nagyon izgat, vajon a hűtőben szokott-e aludni, vagy egy koporsóban a pincében.
- Hülye! – nevetem el magam. Gyorsan megkérdem szerelmem, náluk folytathatjuk-e a beszélgetést, majd egyeztetjük Hinatával, mikorra jöjjön.
A két fiú érdeklődve várja, mit tudtam meg, ezek szerint nem hallották miről mesélt barátnőm, aminek őszintén örülök.
- Na? – támad le Naruto immár újra ruhában. Jó, hogy Sasuke váratlanul betoppant, mert előtte nagyon ideges voltam, hogy mit akar nekem mutatni pucéran ez az őrült.
- Hinata volt – jelentem be és figyelem, milyen reakciót vált ki belőle a hír.
Először zavarba jön, azután földöntúli mosoly jelenik meg az arcán a büszkeségtől.
- Istenem, egy lánnyal – rebegi üdvözülten.
- Téged csak ez izgat? – csattanok fel elégedetlenül.
- Nem, persze, hogy nem, csak annyira megkönnyebbültem – sóhajt fel boldogan. – Akkor ez az jelenti, hogy én már nem vagyok… - mielőtt kimondaná a „szűz” szót elfordul, hogy ne lássuk önelégült vigyorát, de nem nehéz kitalálni miért ilyen izgatott. Muszáj mosolyognom rajta. Sasuke nem osztozik az örömben, türelmetlen idegességgel néz hol rám, hol az idiótán bazsalygó szöszire. Őt nem hatja meg a barátja férfivá válásának híre, inkább mintha bosszantaná.
- Naruto! Jó lenne, ha találkoznátok. Hinata most eléggé ideges. Ráadásul tényleg nem védekeztetek, szóval lenne mit megbeszélnetek – vetem fel, mert szeretném kicsit visszatéríteni a fiút a földre.
- Milyen klassz, együtt játszhat majd a fiad a kistestvéreiddel – szól be Sasuke, mire Narutóra azonnal ráfagy a vigyor.
- Vedd be Hinata tablettát – sietek megnyugtatni szegény szőkét, mert ijesztően elsápad a lehetőségre.
- Té-té-tényleg beszélnünk kéne – nyögi végül.
Ugyanúgy, ahogy becsempészett, pár perc múlva kiosonok vele, és a garázsukból előhozza a bőröndöm.
- Nagyon megvetsz? – kérdi váratlanul, mert mióta elmúlt az eufórikus hangulata, eléggé eltöprengett a dolgokon.
- Ittál és így alakult, nem hibáztatlak. Innentől viszont minden rajtad múlik, és ha megbántod Hinatát, akkor nagyon dühös leszek. Ő nem egy könnyűvérű lány, nagyon bejössz neki, szóval ajánlom, hogy megbecsüld, amit kaptál tőle – nézek a szemébe zavartan, hogy ilyen titkokat kikotyogok.
Válaszul hálásan átölel, amiből most nem bontakozok ki olyan hirtelen, mert érzem, hogy ez az utolsó, a többit remélem, már tényleg barátként kapom tőle. Sasuke sürgetően felkapja mellőlem a bőröndöt, mire én is csatlakozom hozzá, azután együtt indulunk az oroszlán barlangjába.

***
- Sziasztok! Szia, Anya! – lépek be félve a nappaliba, mert attól tartok azonnal kapni fogom a szidalmakat.
- Te… Hű, de megverlek! – fakad ki anyu, viszont szavaival ellentétben hozzám fut és átölel. – Mi jutott már megint az eszedbe, te buta! – ráz meg könnyei között, mire csak megvonom a vállam, mert én is elérzékenyülök és nehéz lenne beszélni.
- Csak azt akartam, hogy maradjunk. Ne költözzünk el, Anya! Kérlek! – súgom a vállába, mire még szorosabban ölel.
- A költözés túl kevés büntetés, agyon kéne csapjalak! – morogja szipogva.
- Mi van itt, Lányok? – hallom meg váratlanul a hátam mögül apám dörmögő hangját, mire azonnal mindketten felé fordulunk anyuval, és én már futok is, hogy az ölébe ugorjak.
- Ennyire hiányoztam? – neveti el magát és megforgat örömében a nappali közepén, mintha még mindig kisgyerek lennék. Boldogan kapaszkodom a nyakába, mert jó újra látni. Bízom benne, hogy azért bukkant fel ilyen hirtelen, mert segíteni akar. Mindig az én pártomat fogta, ha bajban voltam és most csak rá számíthatok.
- Annyira szuper, hogy itt vagy! – sikongatok örömömben, mert teljesen elszédít ezzel a forgással meg az élménnyel, hogy több hónap után végre magamhoz ölelhetem.
- Hallottam hírét, milyen rossz kislány voltál és gondoltam, ideje bevetnem az atyai szigoromat – közli nevetve. Ebből az évődő hangnemből azonnal tudom, hogy velem van.
- Eddig is megvoltunk a te szigorod nélkül – biggyeszti le a száját anyám, de látom a szemén, mennyire hálás apunak, amiért eljött.
- Tsunade! Szép vagy még mindig és fölöttébb kívánatos! – fordul most hozzá apu a szokásos perverz vigyorával. Imádja bosszantani ezzel a viselkedéssel, mintha még iskolásak lennének. Azt gondolom, ha nem szeretnék már egymást, nem civódnának ilyen viccesen. Apa hatalmas vehemenciával kezdi ölelgetni anyut, aki felháborodva próbál szabadulni a szorongató karok közül, és bosszúsan veszekedik vele. Állandóan így üdvözlik egymást, minden egyes alkalommal. 
- Apa! Nem otthon vagytok! – figyelmeztetem, mert kezd kényelmetlen lenni, ahogy a három Uchiha bámul bennünket.
- Igaz is! – kap a fejéhez apu, és azonnal elengedi a volt feleségét, hogy köszöntse a házigazdát.
- Üdvözöllek, kedves barátom! – csapja hátba Fugakut, amitől szegény kicsit megtántorodik. – Nagyon kedves tőled, hogy meghívtál! – szivélyeskedik vele.
- Én örülök, hogy megszállsz nálunk – jön a kényszeredett válasz.
- Ez a két szép legény a te fiad?
- Igen, ő itt Itachi, a kisebbik fiam pedig Sasuke – mutatja be őket. Nagyon büszke vagyok szerelmemre, amikor az apámmal férfiasan kezet ráz.
- Megengeditek, hogy lefényképezzelek benneteket? – lepi meg őket szülőm a fura kéréssel.
- Persze – válaszolják.
Nem értem mire jó ez, de legalább tíz kép készül a három megszeppent férfiról, akik tuti őrültnek tartják ezért a húzásért apámat. Mikor kiszórakozza magát, megint felénk fordul.
- Azt hittem oltári haragban vagytok. Hogyhogy mégis itt talállak benneteket? – kérdi.
- A kedves lányod elszökött, hogy megakadályozza a költözést. Kiugrott az ablakon – árul be anyu. – Természetesen itt kerestem, és nem meglepő módon, a környékről elő is került. Látod, hogy ez így nem mehet tovább, teljesen megkergült ez a gyerek! - panaszolja.
- Csak fiatal és heves természetű, mint te! – vesz apu a védelmébe. – Drágám! Téged se értelek! Így elpáholni másokat, csak azért, mert ideges vagy… - mutat a három összevert képű Uchihára. – Ezt nem tiltja az orvosi etika? – piszkálja.
- Én csak Fugakunak adtam egyet, de ő is megmondhatja, hogy igazán megérdemelte – fortyan fel anyu. Meglepődve nézek rá, majd a férfira, aki tagadóan rázza meg a fejét.
- Csak betört ide és leütött. Fogalmam sincs, miért kaptam – adja az áldozatot.
- Nem tudod? – kel ki magából az én szelídnek ismert édesanyám és villámló szemekkel felé indul. El kell ismernem, tényleg rossz hatással van ránk Sasuke családja.
- Tsunade! Nyugodj meg! Nézd, milyen kedvesen vártak engem ezek az emberek, nem lenne szép, ha végigpofoznád most őket! Előbb legalább együnk, mert baromi éhes vagyok – állítja meg apám a mozdulatban.
Tíz perccel később már olyan idillikus hangulatban üldögélünk az udvaron, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Sasuke, mint a táborban, szorgosan forgatja a grillsütőn az előre bepácolt húsokat, én segítek kihordani a többi ételt, anya a süteményeket pakolgatja tányérokra, apu, Itachi és Fugaku pedig kártyáznak. Hihetetlen, apám milyen könnyen elsimítja az ügyeket, bár tudom, hogy a költözés még korán sincs elvetve. Ez egy rövid ideig tartó fegyverszünet, hogy legyen alkalma mindenkinek lehiggadni, és józan fejjel átgondolni a dolgokat.
- Hamarosan jön Naruto – figyelmeztet szerelmem.
- Biztos, hogy jó lesz a te szobádban összeereszteni őket? – kérdem aggódva.
- Csak ott lehet most nyugodtan beszélgetni. Ha jön Hinata, te elbújsz, míg felkísérem, azután már az a hülye tudja a dolgát – mondja nem túl kedvesen.
- Haragszol rá valamiért? – bukik ki belőlem a kérdés, mert mióta náluk jártunk olyan furcsán viselkedik.
- Mi okom lenne rá? – jön a flegma felelet, ami egyáltalán nem tetszik.

***
Egy óra múlva már igencsak melegszik a hangulat, zenét kapcsolnak, mindenki eszik-iszik én meg izgulok, hogy Hinata és Naruto vajon hogy haladnak odafönn a dolgok tisztázásával. 
- Én felmegyek hallgatózni – suttogom Sasuke fülébe, aki egyből rábízza a testvérére a húsokat és csatlakozik hozzám.
Izgatottan, mint két rosszban sántikáló kölyök az ajtóhoz lopózunk. 
- Úúúú… - vörösödök el a szenvedélyes hangok hallatán.
- Ezek szerint kibékültek – állapítja meg Sasuke kedvetlenül.
- Te nem örülsz ennek? – csodálkozom a mogorvaságán.
- Az én ágyamon dugnak, naná, hogy nem örülök – fordul sarkon.
Értetlenül nézek utána. Most ugyanolyan kiismerhetetlen számomra, mint a megismerkedésünk idején. El is veszi kicsit a kedvem, ezzel a hirtelen jött hangulatváltozással. 
Kíváncsisan még egyszer az ajtóra tapasztom a fülem, és irigykedve hallgatom a kéjes nyögéseket. Nem fogok elsietni a dolgot csak azért, mert én vagyok az utolsó szűzlány az osztályban, de egyre jobban szeretném már megtapasztalni ez a különleges élményt. Legalább a két barátom már boldog - vigasztalom magam.
Mikor lemegyek, új vendéggel gyarapodik a társaság, mégpedig Ino személyében. 
- Szia! Hát te? – nézek rá meglepődve.
- Egész éjjel ő fuvarozott bennünket és segített keresni téged, gondoltam viszonzom a szívességet és áthívtam – lép hozzánk Itachi.
Cinkosan rámosolygok a lányra, mert azt gondolom, végre az ő kapcsolatuk is bontakozóban van, viszont Ino nem osztja a lelkesedésem.
- Nálad ostobább lányt még nem láttam, remélem most megtanultad hol a határ – mondja nekem üdvözlés helyett. Mindenki felénk kapja a fejét, mit reagálok a kellemetlen beszólásra, de Itachi azonnal védelmezően a vállamra teszi a kezét, és dühösen válaszol helyettem:
- Ino, ez tudod, hogy nagyon bunkó volt, ugye? Ráadásul nincs igazad, nem csak az ő hibája – kel a segítségemre kéretlenül.
- Itachi! – rázom le magamról a fiú kezét, és azonnal a szőke lány után indulok, mert sértődötten távozni készül. – Várj már! – kapok utána.
- Nem is tudom, minek jöttem el – fakad ki dühösen Ino.
- Én tudom, szóval beszéljük meg – kérlelem.
- Elég már a lelkizésből, gyertek szépen vissza mindketten és lazuljunk végre – avatkozik újra közbe az idősebb Uchiha fiú és megragadja Inót, hogy magával húzza az udvarra.
- Nem fogok táncolni! – ellenkezik a lány erőtlenül, de mint tudjuk, Itachit lehetetlen megállítani, ha valamit a fejébe vesz.
- Ez jó ötlet! – csatlakozik apu is, és máris hívja a meglepett anyámat.
- Te mióta lelkesedsz a táncért ennyire? – jön az értetlenkedő kérdés.
- Tsunade! Örülj, hogy felkérlek, nálam jobb táncost keresve sem találhatnál – duruzsolja apu a fülébe, közben pedig óvatlanul rálép szegény anyu lábára.
- Jah, gondolom – jön a csípős válasz.
Én várakozóan nézek Sasukéra, de neki úgy tűnik, eszébe sincs andalogni, pedig olyan jó lenne, mert nagyon szép ez a szám. Csalódottan pakolászni kezdek, majd amikor elfogy a munka, lehuppanok mellé. Hűvös van már idekinn, hiába fűt az a lámpaoszlopszerű masina, csak a közelében érezni, hogy ontja magából a meleget. Mikor fázósan megborzongok, Sasuke végre átölel, de nem kapok csókot, mint máskor, csak ülünk egymás mellett, mit két unatkozó nyugdíjas és bámuljuk a többieket, aki egyre jobban szórakoznak. Fugaku lekéri anyut, apám pedig újra az asztal mellé telepszik, bort tölt magának és ráérősen falatozik a finomságokból. Elég érdekes, hogy milyen otthon érzi magát.
- Köszönjük, hogy megbeszélhettük a dolgokat – szólal meg mögöttünk barátnőm. 
Azonnal felugrok, hogy megnézzem magamnak a szerelmeseket. Hinata boldogságtól csillogó arccal a nyakamba borul, ami minden szónál többet ér, Naruto pedig zavarában szokás szerint a tarkóját kezdi vakargatni, miközben bennünket bámul.
- Gratulálhatok? – kérdem tőlük izgatottan.
- Igen, úgy döntöttünk, járunk – feleli a szöszi vigyorogva.
- Remélem, az ágyneműt legalább lehúztátok magatok után – nyújtja neki Sasuke a kezét, mintha ő is gratulálni akarna, de a megjegyzése nekem egyáltalán nem hangzik viccesnek. Az ifjú pár ezt nem veszi észre, csak szégyellősen elnevetik magukat.
- Bocs, a pillanat hevében kissé elragadtattuk magunkat, de erre már legalább emlékszem – hebegi a haverja bíbor színre váltva. – Mindenesetre örökké hálásak leszünk nektek! – öleli át boldogan Hinatát.
- Biztos megéheztetek, gyertek, egyetek valamit – hívja meg őket is vacsorára szerelmem, és tálalni kezd nekik.
Naruto nem hazudtolja meg magát, fal, ahogy szokott, közben teli szájjal aput kezdi faggatni. Apa örömmel válaszolgat, és világjáró emberként rengeteg mulatságos történettel szolgál. Hamarosan Ino és Itachi is letelepszenek hozzánk. A lány kivételesen tapintatos, és nem kérdezi meg, mitől virul annyira két barátunk feje, helyette engedelmesen enni kezdi, amit partnere a tányérra pakol. Beszélgetünk, nevetgélünk, egész oldott lesz a hangulat. 
Én bármilyen jól érzem magam, teljes figyelmem Sasukénak szentelem és próbálom kitalálni, mi bántja ennyire. Követi a beszélgetést, néha mosolyog is, mégis érzem a belőle áramló feszültséget. Talán ez a nagy vendégség zavarja?
Éjfél után Hinata szedelőzködni kezd Narutóval, majd Ino is indulni készül. A szőke lány őszintén meglepődik, amikor Itachi szintén a kabátja után nyúl, hogy elkísérje. Búcsúzkodunk, azután mosolyogva nézek utánuk.
- Ugye itt alszotok? Holnap is csinálhatnánk együtt valamit – ajánlja Fugaku. – Megágyazok nektek az én szobámban, ott elfértek mind a hárman.
- Hát, az nagyszerű lenne – bólogat apám, de anyunak erről teljesen más a véleménye.
- Menjünk csak szépen haza! Te se lábatlankodj itt! – mondja neki.
- Szavazzunk! – rikkantja apu, amivel meg is nyeri a csatát, ugyanis én természetesen maradni akarok.

***
Mikor lelkesedtem az ötletért még nem tudtam, hogy a szüleim a hatalmas franciaágyon illedelmesen maguk közé fektetnek majd villámhárítónak. Szinte tapintható köztük a feszültség és elég feleslegesnek érzem magam. 
- Szerintem egyáltalán nem olyan elvetemültek, mint amilyennek lefestetted őket – szólal meg apu.
- Most a jó oldalukat mutatták – jön a haragos válasz. 
Anyám kényelmetlenül feszeng apám pólójában, mert míg az én bőröndöm itt van, neki semmi holmija nem volt, amit aludni felvehetne, így kölcsön kapott egyet. 
– Még mindig ugyanazt a kölnit használod? – kérdi fintorogva.
- A „kölni”, ahogy nevezed az egyik legdrágább parfüm, amit Párizsban kapni lehet és tudom, hogy imádod, szóval ne fanyalogj! – feleli apa magabiztosan.
- Befejeznétek? Így nem lehet aludni! – csattanok fel.
Szüleim végre abbahagyják a civódást, lekapcsolják a villanyt és elcsendesedik a szoba. A sötétben azon rágódom, vajon feltűnne-e nekik, ha óvatosan kiosonnék, mert szívesebben lennék most Sasukéval, jó lenne megkérdezni mi baja. Hamarosan elnehezülnek a pilláim, és nem tűnődöm tovább, átadom magam a jótékony alvásnak. Valószínűleg csak percekre szundíthattam el, amikor a balomon apám medvéket megszégyenítő horkolásba kezd.
- Apa! – rázom meg dühösen, mire hátat fordít, és nyugodtan folytatja tovább. 
Fejemet a párna alá dugom, de még így is borzalmasan idegesít a hortyogás. Anyát bezzeg nem zavarja, gondolom évek alatt hozzá szokott.
- Apa! Fejezd már be! – rázom meg újra.
- Oké – motyogja.
A legidegesítőbb az benne, hogy összevissza csinálja, ha legalább lenne benne valami ritmus… A filmekben ilyenkor fütyülni szoktak. Lelkesen fütyörészni kezdek, erre anyu ébred fel.
- Mi ütött beléd?
- Én ezt nem bírom hallgatni – panaszkodom neki. 
- Hiába fütyülsz, nem hagyja abba, azzal csak engem idegesítesz – morogja félálomban.
- Fölmehetek Sasukéhoz? – kérdem reménykedve.
- Jó ürügy, de nem – jön a kegyetlen válasz.
Legalább fél órája forgolódom köztük, még a takarómat is a fejemre tornyozom, de minden hiába. Dühösen felülök, és mérgemben énekelni kezdek: „ Egy kis malac röf-röf röf…”
- Sakura! Hagyd abba! – szól rám anyám idegesen.
- Majd ha apa is befejezi! – mondom dacosan, és újra rázendítek.
Két versszak után végül megelégeli a koncertet.
- Elég ebből! Az idegeimre mentek! Mondtam, hogy menjünk haza! – kel ki magából.
- Csendesebben lányok, nem hagyjuk a házigazdákat aludni – szólal meg váratlanul apu.
- Most bezzeg felébredtél! Eddig hiába veszekedtem veled, csak horkoltál tovább – támadok neki.
- Ó, ezer bocs, biztos kellemetlen lehet, de nem tudok másképpen aludni, ez van – jön a közönyös felelet. – Menj máshová, ha nem tetszik! – javasolja.
- Jiraiya, te csak ne bíztasd arra a gyereket, hogy együtt aludjon a fiújával! – csattan fel anyu.
- Semmi olyat nem tennének, amit ne tudnának reggel vagy délelőtt vagy délután. Annyira fáradt vagyok, csak azt szeretném, ha végre nyugodtan pihennénk mindannyian – mormogja apám, amivel nagyon boldoggá tesz.
- Anyu! Egyszer már megengedted. Most se lesz semmi – kérlelem.
- Csak ne ígérgess felelőtlenül, mostanság nehéz hinni a szavadnak – dohog anyu.
- Jó leszek… - nyávogom és igyekszek hízelegve hozzádörgölőzni, mint egy cica.
- Hallod, jó lesz! – utánoz apám is, hogy ketten végre meggyőzzük a kőszívű szülőt.
- Szörnyűek vagytok! – sóhajt fel anyu megadóan, mire boldogan puszit nyomok neki és már iszkolok is felfelé Hozzá…