Sasuke lassan elfordította a kulcsot a zárban, mire az ajtó egy halk csikorgás kíséretében kinyílt. A fiú orrát megcsapta a füstölő illata. A ház csendes volt, csak a hűtő zúgását lehetett hallani.

Az illemnek megfelelően levette a cipőjét, majd a rózsaszín, otthoni papucs mellé helyezte, ami feltehetőleg Sakuráé lehetett. Az előszobába érve felkapcsolta a villanyt. Egy takaros kis nappali tárult a szeme elé egy kisebb heverővel, két fotellal, és egy beépített konyhával, ahol még Sakura reggelijének maradéka várta, hogy elmosogassák. A nappaliból két ajtó nyílt. Az egyik a fürdőszobába a másik a hálószobába.

Sasuke mindkettőbe benézett, de egyik sem érdekelte annyira, mint a nappali szekrényének polcán sorakozó fényképek. Sok kép volt genin koruktól kezdve, de a fiút egy kép kötötte le igazán. Az pedig egy olyan kép volt, amin csak ketten szerepeltek a lánnyal.

Miután Narutóval megvívták a csatájukat, mindketten súlyosan megsérültek. Sasuke kórházba került, és Sakura gondoskodott róla. A kép valószínűleg titokban készülhetett. Azt ábrázolja, ahogy a lány éppen átköti a fiú elvesztett kezét. Sasuke elmosolyodott. Ez volt az utolsó alkalom az utazása előtt, amikor kettesben lehetett a lánnyal. Akkoriban nem érdekelte, de most, hogy visszagondolt, sokkal jobban meg kellett volna becsülnie azt az időt. Mostantól meg is fogja, csak Sakura bocsásson meg neki. Hirtelen a fiúnak újra eszébe jutott az, hogy Sakura vele akart menni, de ő nem engedte. Helyette a lány kapott egy homlokpöccintést és egy ígéretet. „Talán legközelebb..."

Sasuke gondolatait a lépcsőházbeli ajtó csikorgása zavarta meg. A nagy gondolkodásban észre sem vette, hogy mennyire elrepült az idő. Ráadásul bejönni bejött a lakásba, de át sem gondolta, hogy utána mihez kezd. Mivel más ötlete nem volt, és az idő is szorította, inkább lekapcsolta a villanyt, és elrejtőzött Sakura hálószobájában. A fiú pont akkor ért az ajtó mögé, amikor a lány belépett a házba. Sasuke hallotta, ahogy leveszi a cipőjét és belép a nappaliba.

A lány körülnézett a helységben, majd egy nagyot sóhajtott.

– Tudom, hogy van itt valaki, szóval bújj elő. Láttam a cipőd az előszobában.
Basszus a cipő! Sasuke a szája elé kapta a kezét, hogy Sakura ne hallja a légzését. Majdnem elsüllyedt, annyira kínosan érezte magát. Nem hitte el, hogy tapasztalt ninja létére, egy ekkora hibát el tud követni.

 – Ha nem bújsz elő, én foglak megkeresni, aminek fájdalmas vége lesz – tördelte a kezét a mit sem sejtő Sakura.

Sasuke nagyot nyelt. Nem szerette volna megtapasztalni Sakura vasökleit, ezért jobbnak látta, ha előjön. Lassan elkezdte kinyitni az ajtót, de nem volt rá ideje.

– Szóval ott bujkálsz! – Sakura amint meglátta, hogy nyílik a szoba ajtaja, a birtokháborító embernek támadt.

Anélkül hogy látta volna a betörő arcát, egy szempillantás alatt kirántotta a szobából, és nekivágta a falnak. Csak akkor nézte meg, hogy valójában ki is az idegen.

 – S-Sasuke-kun?! – nézett döbbenten a fiúra.

 – H-Hali... khh! – fuldoklott Sasuke, mivel a lány a nyakánál fogva szorította a falhoz.

– El-elengednél? – tette rá a kezét a lány csuklójára.

– Jajj! – kapta el gyorsan a kezét Sakura. – Sajnálom.

– A bivalyerőd úgy néz ki, mit sem változott – mondta Sasuke a nyakát simogatva.
– Nos – lépett hátra egyet Sakura. – Mit keresel itt? – kérdezte hidegen.

 Sasuke a hangsúly miatt megborzongott. Soha nem gondolta volna, hogy a lány egyszer ilyen hangsúllyal fog beszélni vele.

– Figyelj! – lépett egyet közelebb a fiú, mire Sakura megint hátrált.

– Ha nem akarod, hogy zavarjalak, akkor jobb, ha elmész – a lány egyenesen Sasuke fekete szemeibe nézett. Átható, zöld tekintete megbéklyózta a fiút. Most, hogy a lány ott állt vele szemben, végigmérhette egy kicsit jobban.

Még számára sem volt érthető, hogy eddig miért nem vette észre, milyen szép Sakura.
– Sakura... – lépett ismét közelebb a fiú. Meg akarta érinteni a lány vállát, de ő elcsapta a kezét.
– Ne érj hozzám! – kiabálta Sakura.

Sasuke meglepve húzta vissza a kezét.

– Miért jöttél?! Hogy megint összezavarj? – kiabálta könnyes szemmel a lány. – Szerintem teljesen világos volt, amit akkor mondtál. Csak egy dolgot bánok. Hogy annyi időn át hiába vártalak!

Sasuke mérges lett. De nem Sakurára, hanem inkább magára.

– Nem kértem, hogy várj rám! Miért kell hozzám vágni? – megfogta Sakura vállát, és olyan közel húzta magához, hogy a leheletüket egymás arcán érezték. Sakura próbált elhúzódni, de Sasuke nem hagyta.

– Hazudsz – jelentette ki a fiú.

– Micsoda?

– Nem bánsz semmit, igaz? Próbálsz elfelejteni, de nem megy, mert még mindig szeretsz, ugye?

– Hagyj békén! – próbált kiszabadulni a lány. – Engedj el!

– Addig nem, amíg nem válaszolsz – szorította meg a fiú még jobban a vállát.

De hiába. Egy kézzel Sasukének nem volt sok esélye. A lány kiszabadult a szorításból, és könnyes, megvető tekintettel a fiúra nézett.

– Igen... még mindig szeretlek, és nem adtam fel – mondta keserű mosollyal. – Mekkora idióta vagyok! Akármennyire is próbálkozom, soha nem fogsz szeretni, de mégis... – szipogott.

Sasuke nem várta meg, hogy a lány befejezze. Elkapta a karját, és magához húzta. Olyan szorosan megölelte, hogy kis híján összeroppantotta a lányt, de amint ráeszmélt, mit tett, gyorsan eltolta magától. Akkor látta, hogy a lány teljesen elvörösödött. Sakura reakciója miatt az ő arcszíne is néhány árnyalattal pirosabb lett. Néhány másodpercig hallgattak, a földet nézték, majd Sasuke megtörte a csendet.

– N-Ne sírj – túrt bele zavartan fekete hajába.

 – Nem sírok – nézett rá Sakura, és elmosolyodott. – De Sasuke-kun, miért jöttél?
A fiú már majdnem el is felejtette a látogatásának okát. Ránézett a lányra, aki a válaszát várta.
– Én csak... – Sasuke vett egy mély levegőt, és meghajolt. – Sajnálom, amiket mondtam tegnap Inónak! Nem gondoltam komolyan. Csak elkezdett veszekedni, nekem pedig elborult az agyam – nem mert Sakurára nézni. Tudta, hogy a lány most felidézi a hallottakat aznapról.
– S-SASUKE-KUN, TE BOCSÁNATOT KÉRTÉL??!! – Sakura majdnem leült a földre meglepetésében. – Ezt nem tudom elhinni! Biztos álmodom! – tette az arcára a kezét.
– Legalább ha bocsánatot kérek, akkor ne gúnyolj ki! – pirult el a fiú.

Belegondolva, tényleg nem kért sokszor bocsánatot senkitől. Sakura volt az, akitől a Narutóval vívott csata után bocsánatot kért, de más embert nem tudott igazán felidézni.

 – Na, emeld fel a fejedet – ütögette meg gyengéden Sakura a fiú vállát. – Nem volt olyan nagy dolog – nevetett a lány.

– Most sem mondtál igazat – pöccintette meg Sasuke a lány homlokát.

Sakura csak nevetett, de a fiú érezte, hogy még mindig hiányzik valami.

– Várjunk, Sasuke-kun, ha Inónak nem mondtad komolyan azokat a szavakat, akkor valójában te, mit érzel?

– Hogy, mit érzek? – Sasuke érdekesen ejtette ki ezeket a szavakat.

Mintha ő sem hinné el, hogy ezek a szavak az ő száját hagyták volna el. Tudta, hogy most jött el az ideje annak, hogy színt valljon. A fiú szíve egyre gyorsabban kezdett verni, már annyira, hogy azt hitte, a lány is hallja.

– Sasuke-kun? – nézett a lány a kerek szemeivel a fiúra.

– Sakura – Sasuke megfogta a lány kezét, és gyengéden megszorította.

Az idő mindkettőjük számára megállt. Egymásra néztek. Csak nézték egymást szüntelenül.

– Sakura – kezdett bele ismét Sasuke, de ezúttal komolyabban.

– Igen?

 A fiú soha nem volt a szavak embere. Jelenleg sem tudta, hogy kellene szerelmet vallania, így inkább cselekedett. A karjánál fogva kicsit közelebb húzta Sakurát. A lány megilletődve nézte, de nem szólt semmit, csak várta, hogy mi sül ki ebből. Sasuke ezután elsimította a lány rózsaszín hajtincseit, és a füle mögé tűrte. Kicsit beleborzongott, mikor megérintette Sakura puha haját. Végül a fiú a lány arcára tette a kezét. Sakura megijedt, és hátrálni akart, de Sasuke nem hagyta neki. Felemelte a lány állát, és a száját lassan a sajátja felé közelítette.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2017.08.16. 20:39 itami chan Jó lett, vároma folytatást!