Aranypenna

Ha szeretnéd nálunk megosztani a történeted, akkor küldd el nekünk e-mail-ben! Mielőtt bármit is küldenél,  kattints:

 
 
 
Szerkesztők Aimi és Emilly
Elérhetőség: aranypenna.info@gmail.com
Nyitás 2016.03.18.
Téma anime fanfiction
Régi designok megnézem
Grafika Ninaa
Kódok LindaDesign | GlamourFactory

 

 
Írói kisokos
1. Alapok, helyesírás, párbeszédek helyesírása, lektor
2. Szóismétlések, szereplők gondolatainak szövegbe ágyazása
3. Vesszők

 

 
 
Jiraiya Tolla
Szabályzat
Kulcsok 2017
Történetek 2017

 

 
Társoldalak





 
Kedvenc linkek



 
Ennyien jártatok itt:
Indulás: 2012-03-04
 

2. Érzelmek csatája

A négy ninja még Sakura távozása után egy pillanatig csendben állt. De végül megtörték a csendet.

– Szép volt Sasuke-kun, most már tényleg szabadon mehetsz akárhova – mondta szemrehányóan Ino.

Sasukét csak a kétségbeesés tartotta vissza attól, hogy pofon vágja. Őt akarta hibáztatni, kiabálni vele, de a szíve mélyén tudta, hogy ezt csakis magának köszönheti.
– Gyere, Hinata, hagyjuk őket magukra – fogta kézen Ino a barátnőjét, és a falu felé kezdte húzni. – Talán Naruto tud egy kis észt verni abba a szerencsétlen fejedbe – vetette oda Sasukének az utolsó szó jogán.

Sasuke inkább csendben maradt, mert érezte, hogy Inónak teljesen igaza van.
Naruto megvárta, míg a két lány elmegy, majd Sasukéhez fordult.

– Haver, ezt jól megcsináltad – lépett a barátja mellé. – Ha nem szereted, miért nem mondtad meg neki, mielőtt elmentél? Akkor nem várt volna rád éveket.

Sasukénél most telt be a pohár. Megfogta Naruto gallérját, és egyenesen a szemébe nézett.
– Mégis mit vártok tőlem? – sziszegte. – Én nem vagyok az az ember, aki boldoggá tudná tenni Sakurát! Senkit sem tudok boldoggá tenni! Sakura egy olyan férfit érdemel, aki mindig mellette van és vigyáz rá. Én... – Sasuke érezte, hogy valami fel akar törni belőle, de visszafojtotta és elengedte Narutót.

Naruto egy darabig csak nézte őt, végül megszólalt:

– Neked nem is az a gondod, hogy nem szereted. Hanem, hogy nem tartod magad méltónak Sakura mellé, és ezért inkább nem veszel tudomást az érzéseidről, igaz?

– Tessék? Ez nem igaz. Amúgy is, én a te árnyékod vagyok. Folyton utazom, és harcolok. Nem akarom, hogy ha egyszer valami balul sül el, és meghalok, hogy Sakura egyedül maradjon – válaszolta halkan Sasuke.

– Istenem Sasuke, ne nekem kelljen kimondani az igazságot! – fogta a fejét Naruto. – Az előbb, amit mondtál, hazugság volt, ugye? – sóhajtotta.

– Mi van? Még én sem tudom, mi az igaz, és mi nem! – kiabált rá Sasuke. Ezúttal pedig Naruto fogta meg a kabátjánál fogva.

– Elmondjam, mit nem akarsz valójában? Tudni akarod, hogy mitől félsz? – nézett Naruto a fiú fekete szemeibe.

- Félni? Hah! Én nem félek semmitől és senkitől! – lehet, hogy Sasuke ezt mondta, de valójában nagyon elbizonytalanodott. Félne valamitől? De mitől?

– Nem attól félsz, hogy Sakura marad egyedül, hanem attól, hogy elveszíted egyszer, és megint család nélkül maradsz!

Sasuke szemei kikerekedtek. Érezte, hogy Naruto keresztüllátott rajta, és ez nagyon zavarta.
– Az érzelmekre nincs szükségem! És ha most megbocsátasz, beviszem a térképet az elemzőknek – Sasuke egy pillanat alatt eltűnt Naruto szemei elől.

Nem akarta, hogy még jobban megzavarja valami papolással. Egyedül akart lenni, és gondolkozni. Ezért miután elvitte a térképet, hazament.

 
Amikor belépett az ajtón, a régi fapadló ismerős illata fogadta. Minden tiszta por volt, ennek ellenére Sasuke levette a cipőjét. Bement a konyhába egy pohár vízért, és gondolta, lenéz a közeli boltba valami ebédért, de megakadt a szeme egy zacskón, ami a konyhapultra volt téve. Odament, kibontotta, és egy jó nagy adag paradicsomot talált benne, valamint egy nagy bentós dobozt, amire egy cetli volt ragasztva. Sasuke letépte a cetlit, és elkezdte olvasni.

 

„Sasuke-kun!


Remélem, épségben megérkeztél. Nem tudom, hogy ki tudok-e menni üdvözölni téged, de mindenesetre itt hagyom neked ezt a kis csomagot. Valószínűleg éhes lehetsz, ezért csináltam neked egy kis onigirit. A paradicsomok a kertemből vannak, nagyon finomak, mindenképp kóstold meg őket!


U.i.: A lábtörlő alatti kulccsal engedtem be magam.

 

Sakura"

 

Sasuke nem bírta tovább. Mérgében rávágott a konyhapultra, és le akarta söpörni a Sakurától kapott ajándékot, de nem volt hozzá szíve. Kivette a zacskóból a bentós dobozt és kinyitotta. Szépen sorakoztak benne az onigirik. Sasuke kiemelte az egyiket.

– Kihűlt – mondta magának, és beleharapott az ételbe, de azzal a lendülettel ki is köpte. – Ahj, de sós! – fintorgott, de utána elhalkult.

Nézte a kezében lévő onigirit, majd kis tétovázás után ismét beleharapott, de ezúttal nem köpte ki. Lenyelte a falatot, majd kivett a zacskóból egy paradicsomot, és megkóstolta.
– Édes – maga sem értette miért, de összeszorult a szíve.

Felidézte Sakura arcát, és elképzelte, hogy mennyire boldogan csinálhatta neki ezt az ebédet, és felidézte azt a mosolyt is, amivel erősnek próbálta mutatni magát. Miközben rágta a sós, kihűlt onigirit meleg könnycseppek gurultak végig az arcán, majd megremegett a válla, és a földre rogyott.

– Túl sós ez az onigiri... – suttogta fojtott hangon, majd az ölébe vette az ebédet, és az utolsó rizsszemig megette az egészet.

 

Sasuke a nap hátralévő részét takarítással töltötte. Nem szerette csinálni, mert tudta, hogy úgyis hamarosan távozik... megint. Már úgy sincs miért maradnia. Holnap végigszenvedi az esküvőt, majd halkan távozik örökre. "Nem úgy volt, hogy visszaállítod a klánodat?"  hangzott a fejében Ino kérdése. Igen, de már mindegy, hiszen nincs kivel… válaszolta neki vissza gondolatban, és tovább takarított.

Egészen beesteledett már, mire Sasuke végzett a házzal, így elhatározta, hogy lemegy a faluba vacsorázni. Az Ichiraku felé menet azon gondolkozott, hogy ha holnap találkozik Sakurával, akkor hogy viselkedjen vele. Egész úton gondolkodott, de sehogyan sem talált választ, így inkább az Ichirakuhoz érve kikérte a ramenjét, megette, majd elindult hazafelé.

Bocsánatot kell kérnem Sakuràtól, gondolta, viszont érezte, hogy az nem lenne elég. El kell mondania a lánynak mindent, amit érez. Azt hogy szereti, és nem gondolta komolyan azt, amit Inónak mondott. Már nem tiltakozott az érzelmei ellen, ugyanis tudta, hogy ha így marad a kapcsolata Sakurával, azt meg fogja bánni. Lelki szemei előtt családja lebegett. Fél, de ez a félelem fogja erőssé tenni. Bármi áron meg fogja védeni Sakurát.

 

Sasuke el is sietett Sakura házához. Az ablakokon kiszűrődő fényből arra következtetett, hogy még ébren vannak, így felülkerekedett a félelmén és bekopogott az ajtón.

– Jövök! – Sasuke felismerte Sakura édesanyja hangját. Ő nyitotta ki neki az ajtót.

– Oh... – lepődött meg a nő. – Miben segíthetek, fiatalember? – kérdezte mosolyogva.

– Sakurát keresem, esetleg itthon van? – kérdezte Sasuke.

– Sajnálom, de ő már nem lakik itt. Két éve külön költözött tőlünk.

Sasuke ezt meglepődve hallgatta. Csak most gondolt bele igazán, hogy ők már felnőttek. Ennek ellenére, ő milyen gyerekesen viselkedett.

– Meg tudná mondani az új címet, kérem? – kérdezte.

– Persze. De ha nem találja otthon, akkor nézze meg a kórházban. Lehet éjszakás. Egy pillanat.

Sakura édesanyja elment, és egy cetlivel tért vissza, amit Sasuke kezébe nyomott.

– Köszönöm szépen. És elnézést a zavarásért.

 Sasuke meghajolt, majd elindult a megadott címre.

 

Nem volt nehéz megtalálnia, hiszen Sakura új lakása nem volt messze az Uchiha birtoktól. Amikor megérkezett, bekopogtatott, de nem kapott semmi választ. Biztos a kórházban van még, gondolta. Jobb lesz, ha nem zavarom, és megvárom itt.

Hirtelen egy furcsa ötlete támadt. Gondolta, olyan lesz, mint Sakura, és ő is bemegy a házba.

 – Hmm, biztos van valahol egy kulcs.

A fiú megnézte a szőnyeg alatt, a virágcserépben, a postaládában, de sehol nem találta. Ez egyik falnál viszont chakrát érzékelt.

– Na, ne... – mosolygott.

Előhívta a sharinganját, és ennek köszönhetően a falban megmutatkozott egy genjutsuval elrejtett lyuk, ahol a kulcsot is megtalálta.

– Nem hittem volna, hogy ilyen jól véd egy lakáskulcsot – mosolygott Sasuke, és elfordította a kulcsot a zárban.

 

 


Még nincs hozzászólás.