Miután sikeresen végig aludtam nem tudom hány órát, felemelem a fejem Natsu válláról és álmos pislantások közepette ránézek.
- Nah, felébredtél álomszuszék? - kérdezi vigyorogva.
Bólintok, de esik le a fejem a helyéről az álmosságtól. Natsu egy pillanat alatt felkap, és szaladni kezd velem (újra) a tó felé. Mielőtt feleszmélnék már el is vagyok dobva. Csobbanok a hidegvízben, és vacogva emelkedem ki a mélységből. Már megint...
Rá kell döbbennem, hogy nem is olyan hideg a víz, így hát kellemesen úszkálok benne. Épp mennék ki a partra, amikor két meleg kar visszaránt. Elmerülünk a víz alá. Nem merem kinyitni a szemem, de érzem, hogy az előbbi két kar magához húz. Nem nyitom ki a szemem csak kitapogatom a fejét. A levegőhiány miatt feljövünk a víz alól, és Natsu még mindig a karjában tart. Kivisz a partra, és leülünk beszélgetni a fűbe. Szegény ruhám, már másodszorra vízes a mai nap során.
- Lucy, te mit tudsz a sárkányölőkről? - kérdezi Natsu hirtelen.
Ránézek, de teljesen komoly arcot vág (ilyen is csak évente van). Elgondolkozom a kérdésen. Tényleg, nem is nagyon tudok róluk sokat! Pedig ismerek egy jó párat.
- Hát - kezdek bele -, azt tudom, hogy egy sárkány volt a gondviselőjük és különleges erejük van.
Ennyi. A nagy Lucy tudásából ennyire futotta. Natsu csak bólint egyet jelezve, hogy tovább fogja mesélni.
- Amit mondtál, azok a dolgok igazak, de különleges erejük nem teljesen - kezd bele a beszélésbe -, a sárkányölők ereje legfőképp a személyiségüktől és az akaraterejüktől függ!
- Rengeteg sárkányölő van a világon elszórva, csak nem mindegyik erős - néz fel az égre.
Fel akartam tenni a kérdést , hogy miért mindegyik sárkányölő férfi, de eszembejutott Wendy, így saját magamnak válaszoltam.
- És a sárkányölők csak sárkányölővel házasodnak össze? - kérdezem hirtelen.
Natsu rám kapja a tekintetét, látszik, hogy elgondolkozik a kérdésen. Amikor eljut az agyamig, hogy mit is kérdeztem elvörösödöm. De a válaszról nem mondok le csak azért sem. Kezdek valahogy úgy viselkedni mint Juvia. Kicsit ijesztő egy lány, de attól még barátok vagyunk.
Majd dupla esküvőt rendezünk és... Hopp, egy kicsit elkalandoztam. Hehehe.
Na de térjünk vissza a lényegre! Natsu még mindig gondolkozik.
- Nem tudom, egy házas sárkányölőt sem ismerek - válaszolja végül.
Halkan felnevetek.
- De Igneel mesélt ezekről a dolgokról - folytatja elgondolkozva.
Beszéltek ilyen dolgokról is?! Hát ez érdekes, mindent tudni akarok!
- Na és mit mondott Igneel? - kérdezem kíváncsian.
- A sárkányölők kiválasztják azt, akit a társuknak szeretnének. Meg kell jelölniük, hogy a többi sárkányölő is tudja, hogy az illető az ő tulajdonuk - mondja és közben a szemeimet vizslatja.
Megjelölni, mégis hogy lehet megjelölni valakit?! Ez nagyon furcsa.
- Hogy érted ezt a jelölés dolgot? - teszem fel hangosan is a kérdést.
- Azt hiszem meg kell harapják a másikat és akkor megjelenik az adott sárkányölő jele a testén - válaszolja Natsu merengve.
Most komolyan meg kell harapni a másikat?! Miféle szokás ez mégis? Eszembejut, hogy Natsunak valahogy mindigis hegyesebb szemfogai voltak, mint a ,,normális" embereknek.
Most már tudom, hogy miért. És vajon miféle jel a sárkányölők jele?
- És neked mi a jeled? - kérdezem félredöntött fejjel.
Tényleg a kíváncsiság vezérel, nem igazán tudok dolgokat a sárkányölőkről.
- Nem tom - pofáraesés Lucy, a javából bizony és te még azt hitted értelmes választ kapsz. Hehehe, megszívtad -, még nem haraptam meg senkit.
Jajj, igaz is! Akkor most konkrétan kigúnyoltam magam úgy, hogy közben még nem is volt igazam. Ezt nevezem én totál égésnek! De legalább nincs előre meghatározott házasítás a sárkányölőknél. Így talán még van esélyem, hehe! Hirtelen megkomolyodom, mikor eszembejut, hogy Natsu azt mondta ki kell válasszák a társukat.
- És Natsu, te választottál már társat? - nézek egyenesen a szemeibe.
Nem tudom, hogy akarom-e hallani a válaszát erre a kérdésre. Félek egy kicsit, de nem változtathatom meg az elmúlt egy percet. Natsu haját felborzolja a szél, zöldes szemeivel a tavat fürkészi. Megfejthetetlen fény ül bennük. Az arckifejezése mintha egy kicsit szomorkás lenne.
- Igen, választottam - mondja -, de nem tudom, hogy ő mit érez irántam.
A hangja fájdalmasan cseng. Én lehajtom a fejemet. Tehát szeret valakit. És nem hiszem, hogy én lennék az.
Csendben telnek az elkövetkező órák. Hazafelé baktatunk az erdőben, nem szólok semmit. Csöndesen lépkedek Natsu mellett. Happy már előrerepült. Érzem, hogy Natsu engem néz. A következő lépésnél egy kéz visszatart.
- Lucy, mi a baj? - kérdezi halkan.
- Semmi - próbálok mosolyogni.
Nem megy. Sírni lenne kedvem, de nem tehetem. Natsu elenged és továbbmegyünk. Lassan lemegy a nap. Natsu újra megfogja a kezemet, de ezúttal maga felé is fordít.
...Csönd...
- Tudod Lucy, az a lány, akit szeretek...
Ránézek. Érzem ahogy a könnyek megjelennek szemeimben.
- Kérlek ne mondd el! - hüppögöm.
Nem szeretném még jobban elrontani Natsuék napját, a saját könnyeimmel.
-... te vagy!
Micsoda?...
Felnyitom és lehunyom a szemeimet, hátha rosszul hallok. De az íriszeim mögül még mindig Natsut látom magam előtt.
- Té-tényleg? - hüppögöm halkan.
Közelebb lép hozzám és bizonytalanul megölel.
Kapok az alkalmon és magamhoz szorítom. Ő kissé felbátorodva húz még jobban magához. Egy ideig így maradunk, majd eltol magától.
- Tehát akkor - kezd bele kicsit pirulva -, ez azt jelentené, hogy te is szeretsz?
Elmosolyodom és felnézek a szemeibe. Azokba a szemekbe, amikbe beleszerettem. Amik most márakozva néznek rám. Nagy levegőt veszek és...
- Igen - lépek hozzá közelebb -, nagyon szeretlek Natsu Dragneel!
Natsu szimpadiasan elvigyorodik és felfelé mereszti a szemeit.
- Nos, be kell valljam... - úgy mondja, mintha szívességet tenne.
Hirtelen újra magához húz, és a fejem belefúródik a mellkasába. Enged a szorításon és egyik kezét az állam alá rakja, ezzel hátradöntve a fejemet.
-...,hogy én is! - láncolja a tekintetét az enyémhez.
A kezét, amelyikkel az államat emelte fel most arra használja, hogy a hátamat támassza meg vele. Biztos fél, hogy elfutok. Chh, ilyen pillanatban, ki lenne olyan idióta?!
Mire észbekapok, két másik forró ajkat érzek a sajátomon.Tudom, hogy lángvörös lett a fejem. Az egyik keze felcsúszik a tarkómra. A másik a derekamon pihen.
Mit ne mondjak, pont ilyennek képzeltem el életem legelső csókját! Kislányként meg voltam győződve arról, hogy a szőke herceg el fog jönni értem és megment egy sárkánytól. Nos hát, most már nem akarom, hogy megmentsen attól a sárkánytól! Sárkány vs herceg, 1 : 0! Hehehe!Natsu elenged és mindketten kipirultan, gyorsan vesszük a levegőt. Amint oxigénhez jutunk, vigyorogni kezdünk. Natsu felnevet és karjaiba kap, majd fel készül ugrani a hegyre.
- Ezek után nem menekülsz! - húzza gonosz mosolyra a száját.
Én ahelyett, hogy ellenkeznék, visszatartott mosolyommal ránézek. Megkapaszkodom a nyakában és a füléhez hajolok.
- Nem is akarok! - suttogom mostmár széles vigyorral az arcomon.
Natsu még ad egy puszit a homlokomra és a tüze segítségével elrugaszkodik a talajtól. Jó ember vagyok, mert bevallom magamnak, hogy halálfélelmem van?! Nos, nem tudom és nem is érdekel. Mert itt vagyok a nagybetűs szerelmem karjaiban, az első csókunk után. Miután gyomrom tartalma sikeresen nem hagyta el a testemet, Natsu le is tesz a barlang bejárata előtt. Az második személy (Natsu az első), akit meglátok Happy. Azzal az arckifejezéssel, aminél ijesztőbbet életemben nem láttam még. Futkos is tőle a hideg a hátamon. Van egy olyan érzésem, hogy Happy sejthet valamit a történtekből, de azért jobb, ha még nem...
- Képzeld Happy, megcsókoltam Lucyt! - hallok egy hangot.
...mondjuk el neki. Kedvem lenne lefejelni a falat, de most túl boldog vagyok ehhez.
- Mindenről tudok... - mondja Happy mély hangon.
Én elpirulok, Natsu felkacag. Ki hogy reagálja le az ilyen helyzetet... Megsemmisülten besomfordálok a barlangba és lehuppanok az egyik pokrócra. Hallom, hogy Happyék még nevetgélnek egy sort. Végiggondolom a mai napomat, végülis megérte utánuk jönnöm. Elmosolyodom. Natsuék a vacsorához hívnak, úgyhogy feltápászkodom és odamegyek. Megesszük a halat. Hirtelen fellángolásból kisétálok a sziklaszirt szélére és lelógatom a lábamat a mélységbe.. Már sötét van, de a nap még látszik. Érdekes. A csillagok mindig is tetszettek nekem. Eszembejutnak a kulcsaim. Vajon mi lehet velük? A következő pillanatban rózsaszín tincsek birizgálják a homlokomat.
- Natsu! Ez csikiz! - nevetek fel a vicces érzéstől.
De a következő pillanatban már elkomolyodom a pirulástól. Az arca ismét centikre van az enyémtől és a homlokunk is összeér.
- Hívhatlak Lucenak? - kérdezi hirtelen.
Luce? Ez olyan cuki és menő becézésnek is hangzik egyben. Rábólintok a dologra.
- Szóval Luce - ízlelgeti az újdonsült nevemet.
Közelebb hajol hozzám és mielőtt még megcsókolna, suttogni kezd.
- Az én saját Luce-om...
Elbeszélő szemszöge:
,,Különleges nap volt ez a mai, sok sors talán örökre egybefonódott. Ki tudhatja ezt?"
,, Köszönöm, Juvia!"
,, Micsodát Gray-sama?"
,, Azt, hogy szeretsz..."
,,Jó, hogy itt vagy, Erza!"
,,Ne menj el megint, kérlek Gerard!"
,,Ne aggódj, eszem ágában sincs"
,,Énekeljek neked, törpe?"
,,Inkább olvassunk valamit, Gajeel!"
,,Volt egyszer Levi, a törpék és az én királynőm..."
Ennyien olvasták:
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
