Madárcsicsergést hallok. Lassan kinyitom a szemem és megbámulom a barlang plafonját. Szokásomtól eltérően nem vagyok álmos. Oldalra fordítom a fejemet és látom, hogy Happy Natsu hátán szunyókál. Felülnék, de egy hatalmasat koppan a fejem a barlang oldalából kiálló sziklában.
- Hogy az a... - suttogom mérgesen.
Megtapogatom a kobakomat, de szerencsére nem érzem púposnak sehol. Kisétálok a barlang bejáratához, és leülök a szikla szélére a mélység felé lóbálva lábamat. Körülnézek, a nap első sugarai megvilágítják a hegy lábánál húzódó erdőket. Varázslatos, vajon ilyen mágia is létezik? Nem tudom.
Visszanézek a még mindig alvó Natsuékra, miről álmodhatnak? Jó, Happynek nagy valószínűséggel vagy Charle, vagy a hal körül forog az agya. Na és Natsu? Hmm, szerintem Igneelel álmodik, vagy a céhhel. Megint kifelé fordulok, amikor megkordul a hasam. El kéne kezdenem a reggeli készítést. Szép, na de miből csináljam? Fel kell keltenem Natsuékat, mert én innen bizony nem megyek le egyedül. Fogom magam, és visszamegyek a barlangba. Odalépek Natsuhoz és letérdelek mellé. Végigsimítok az arcán, mire legnagyobb meglepetésemre elkapja a kezem, és egy hirtelen mozdulattal behúz egyenesen maga mellé. Kezeivel átkulcsolja a derekamat, és érzem a tarkómon, ahogy kifújja a levegőt. Belepirulok már a gondolatba is, hogy itt fekszem mellette. Az eszem és a szívem belül párbajoznak, hiszen az egyik azt mondja, ébreszd már fel, míg a másik azt, nehogy felkeltsd. Végül az eszem győz és ráveszem magam, hogy megszólaljak.
- Öhm, Natsu - mondom közepes hangerővel.
Nem reagál, sőt még jobban magához húz. A mellkasa nekinyomódik a hátamnak és felmelegíti azt. A karjai szorosan átölelnek, de mégsem szorítanak. Nagyon kényelmes lenne ez az egész, ha nem egy kemény barlang alján feküdnénk egy kék exceed társaságában (Happy), ráadásul farkas éhesen. Nagy nehezen megfordulok Natsu ölelésében, így közvetlenül a mellkasának nyomódik a fejem.
- Natsu ébresztő! - mondom hangosabban.
Hallom, hogy megváltozik a légzése és kicsit később enged a szorításból is. Remek, így már fel tudok rá nézni. Már nyitogatja az álmos szemeit, miközben egy hatalmasat ásít. Látszik rajta, hogy még félig alszik. Hirtelen ötlettől vezérelve megbököm a nyakát az orrommal. A szemei egyből felpattannak, és csodálkozva veszi észre a helyzetünket.
- Mit csinálsz itt mellettem, Lucy? - kérdezi egy cuki mosollyal az arcán.
Egyből elszáll a kedvem attól, hogy a fejéhez vágjam a tényt, hogy fel akartam ébreszteni, de történetesen lehúzott magához és onnantól kezdve plüss Igneelként funkcionáltam. Tehát inkább csak visszamosolygok és feltápászkodom a földről. Még mindig válaszra vár, így el kell terelnem valamivel a figyelmét.
- Natsu, segíts ennivalót szerezni kérlek! - próbálkozom.
Egyből felcsillan a szeme. Kipattan az ágyból és vesz egy nagy levegőt.
- Kaja! - Ordítja a lehető leghangosabban.
- Hal! - Kiáltja Happy még álmosan a barlang másik végéből.
Mosolygom azon, hogy ezek ketten folyton folyvást az evésre gondolnak.
- Akkor indulhatunk is, gondolom - mondom kissé türelmetlenül.
Csillogó szemekkel bólintanak, és kifelé indulnak a barlangból. Követem őket, mikor hirtelen megállnak előttem, én pedig rájuk nézek. Naná, hogy most esett le nekik a tény, hogy egy hegyen vagyunk és nem a következő bokor mögött van a halastó. Képzeletben a homlokomra csapok. És még a szőkék az idióták.
Amíg nem igazán figyelek oda, Natsu közelebb jön hozzám és egy pillanatban a karjaiba vesz. Már épp készülnék leordítani a fejét, amikor közbeszól.
- Ugrunk! - kiáltja el magát.
Tágra nyílnak a szemeim, ezen szó hallatán. Nincs időm ellenkezni, mert a következő pillanatban egy lendülettel elrugaszkodik, és azon veszem magam észre, hogy zuhanunk lefelé.
- Váááááááááá! - sikítom a lehető leghangosabban.
Tehetetlenségemben belekapaszkodom, és próbálom minél közelebb húzni magamhoz Natsut. Ő legnagyobb meglepetésemre szorosan magához ölel, ez pedig azt eredményezi, hogy egy pillanatra meg is feledkezem arról a tényről, hogy éppen zuhanunk le egy hegyről. Felnézek rá, és látom, hogy mosolyog rám. Ez már szinte romantikus! Várjunk csak, romantikus pillanat, egy ilyen idiótával?!
Lucy, miket gondolsz te! Belepirulok, ahogy saját magamat szidom. Még mindig Natsut nézem, mikor hirtelen földet érünk. Azután is magához szorít. Majd leengedi a lábaimat a földre, hogy magamtól mehessek.
- Indulhatunk? - kérdezi vigyorogva.
- Persze, de hova is megyünk tulajdonképpen? - Kontrázom rá egy másik kérdéssel.
- Van itt a közelben egy tó, oda megyünk halat fogni, utána pedig edzeni fogunk - mondja rózsaszínhajú szerelmem.
Álljunk csak meg már megint! Szerelmem, ez olyan zavarba ejtő! Egy halvány pírral az arcomon bólintok, és követem Natsut a fák közé. Elég gyorsan haladunk, majd elérünk a beígért tóhoz. Még mindig reggel van. A nap első sugarai megvilágítják a tó fölötti párát, és néhol még a szivárvány is látszik.
- Ez gyönyörű - suttogom elbűvölve.
- Na jössz már, Lucy? - kiáltja Natsu, vagy tíz méterrel előrébb, miközben leveszi a felsőjét. Miért veszi le a felsőjét?! Már nem tudom megakadályozni, hogy a tekintetem felsőtestére tévedjen. Milyen izmos! Érzem, ahogy az arcszínem kölcsönveszi egy rákét. Ajj, ezt nagyon nem kellett volna Natsu!
- Na mi lesz már? - nyújtja felém a kezét.
Hirtelen észbe kapok és szaladni kezdek felé, de az utolsó pillanatban megcsúszik a talaj a lábam alatt, még véletlenül sem az én hibámból, és egyenesen Natsura dőlök. Ő sajnos nem tud megtartani, de van még egy fontos tény. Történetesen a tó szélén állt, tehát most épp belezuhanunk a hidegvízbe. Még épphogy van időm bocsánatkérően Natsu szemébe nézni, aki félig meglepetten, félig vigyorogva állja a tekintetem. És placcs! Szerencsére nem mély a víz, így nem lettem teljesen vizes. Jó, ez nem teljesen így van, hiszen jelentősen segített, hogy Natsu alattam fekszik. És ráadásul félmeztelenül! Hát ezt is jól megcsináltam magamnak! Gyorsan megpróbálok felállni Natsuról, de ő visszaránt, így én is csobbanok a vízben.
- Azt hitted, hogy belöktél a vízbe és még el is menekülhetsz? - kérdezi nevetve.
Jól van, belemegyek a játékba. Hátrahúzom a kezem, majd lefröcskölöm Natsut, és utána megpróbálok felállni, de ő gyorsabb és végeredményként pedig megint felkap, és rohanni kezd velem a tó közepe felé. Majd mikor neki már derékig ér a víz, eldob befelé, én pedig egy sikítással értékelem cselekedetét. Mikor feljövök a víz alól teljesen ázott fejjel Natsu már felém úszik, mikor már majdnem kezdetét venné a csata, hirtelen mindketten felfigyelünk valakire. Ez a valaki Happy, aki épp egy hallal beszélget.
- Hát igen, épp szerelmi vitákat vívnak - mondja teljes átéléssel a kopoltyúsnak.
Natsuval egymásra nézünk, és egyszerre elpirulunk egy kicsit. Közben elkezdek kihűlni így kivánszorgok a partra, ahol még jobban fázom. És ekkor jut eszembe egy elég gáz dolog, mégpedig az, hogy nekem ez volt az egyetlen ruhám és ez is elázott. Kiülök egy sziklára és összekuporodva didergek. Hirtelen egy kéz érinti meg a vállamat.
- Hisz te teljesen ki vagy hűlve - lepődik meg Natsu.
- Tudod nekem nincs meg a képességem, hogy a tűzzel felmelegítsem a ruháimat - mondom lila szájjal.
- Na jó, gyere ide - tárja ki a karjait felém.
Most komolyan ő maga akar felmelegíteni? Mondhatnám, hogy csak szimplán gyújtson tüzet nekem, de ezt semmi pénzért nem teszem meg. Ilyen alkalmam sem biztos, hogy lesz többet. Most kell kihasználnom a lehetőséget. Odahúzódom hozzá, miközben leül és hátamat nekitámasztom a mellkasának, majd élvezem a meleget, ami a testéből árad. Ő az állát a vállam és a nyakam közé rakja, és kezeivel közelebb húz magához.
- Most már jobb? - kérdezi, miközben kiráz a hideg attól a levegőtől, amit kifúj a száján beszéd közben.
- I-igen – dadogom, és olyan kicsinek érzem magam, mint valami bolha.
Még így ülünk úgy egy bő tíz percig, majd mikor már megszáradtam felállok és inkább korgó gyomrommal foglalkozom.
- Na, vége lett a randinak - kezd bele Happy -, most már jöhet a kaja?
Igen jöhet, de amúgy ez a macska honnan a csodából bukkant fel már megint?!
Elveszem Happy mancsából a halakat és Natsunak adom, aki egy fújással megsüti őket, kivéve az exceedét, aki köztudottan nyersen eszi a kopoltyúsokat. Hát ez is gyors volt! Mindenki megeszi a sajátját.
- Na most már jöhet az edzés! - kiáltja el magát Natsu.
Tényleg, még azon is túl kell esni. Na de mindegy, végül is én is erősebb akarok lenni. Hát, most itt a megfelelő pillanat erre.
- Happy, te emelj fel egy embersúlyú követ, repüld körbe vele a hegyet és gyere vissza ide, jó? - adja ki a feladatot Natsu.
- Aye sir! - mondja Happy és a dolgára indul.
- Lucy - fordul hozzám Natsu -, mi a közelharcot fogjuk gyakorolni.
Igaz is, ez az én mágiám egyik hiányossága, hogy ha egy az egy elleni közelharcba keveredem, esélytelen vagyok. Meggyőzöm magam arról, hogy ez jót fog tenni nekem. Követem Natsut a tópartra, ahol a fiú támadóállást vesz föl, miután szembefordult velem.
- Vá-várj Natsu, én nem értek ehhez, kérlek, kezdjük először az alapokkal! - rakom védekezőn magam elé a kezeimet.
- Hát jó! - sétál mellém az újdonsült oktatóm.
Mögém áll és vállam fölött áthajolva beállítja a kezem védekezésre.
- Kezdőként a legjobb támadás a védekezés - mondja a téma szakértőjeként.
Hát gondolom neki ezt tanították, de én nem igazán látom, hogy alkalmazná, amikor agyatlanul elkezd rohanni valaki felé, hogy péppé verje.
Szembefordul velem és megmutatja lassan, hogy az adott ütést vagy rúgást hogy a legcélszerűbb kivédeni. Nehezen, de kezdenek magától mozogni a végtagjaim. Natsu is gyorsít a támadásokon, de ezek még mindig gyengék azokhoz képest, amiket éles küzdelemben szokott bevinni vagy hárítani.
- Natsu - szólalok meg -, nem ütsz egyetlen ütést az erőd felével, kérlek?
Azért féllel kérem, mert így sokkal nagyobb esélyét látom, hogy én és a csontjaim is egyben maradjanak.
- Rendben van - válaszolja -, készülj Lucy!
Felém indul és lendíti az öklét az arcom felé, alig van időm felvenni a védőpozíciót, de valahogy mégis sikerül időben. A karjaim nagyon fájnak, ahol az ütést védtem, és még hátra is csúszom egy-két métert a földön.
- Na milyennek érezted? - kérdezi Natsu.
- Erős - szögezem le.
Inkább brutális, mint erős! És ez csak a fele volt az erejének?! Ezek szerint ő sem az az ember, akivel szívesen akasztanám össze a bajszomat. Végigsimítok a karomon, de szerencsére semmi nyoma a támadásnak.
- Most te üss egyet, amibe minden erődet beleadod! - kér lelkesen.
Végül is, miért ne? Ha véletlenül leégnék, márpedig le fogok, akkor ráfoghatom arra, hogy lány vagyok.
A tőle ellesett támadóállást veszem fel és megindulok felé. Hátrahúzom a kezemet és ütök. Teljes erőmből. Ő csak hátralép és oldalról megbillent egy kicsit és mikor elesnék, a hátam alá rakja az egyik kezét, a másikat pedig a torkom elé helyezi. Ez valami elképesztő. Lehet, hogy nem épp egy észlény, de a harcban fog az agya, mint a borotva. Így mondják ezt egyáltalán? A következő pillanatban már talpra állít, és vigyorog rám.
- Ez az egyik legkirályabb hárításom - újságolja büszkén.
Elismerően bólintok, majd fáradtan lehuppanok a földre. Kész, vége, teljesen kimerültem. Annyira ki vagyok, hogy moccanni sem bírok.
- Úgy látom, szükségünk lesz egy pihenőre! - ül le mellém Natsu.
Fáradtan bólintok, és nekidöntöm a fejemet a sárkányölő vállának.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Neked is köszi. :)