1. Keserves könnyek
Egy levél. Egyetlen vacak papírdarab. Itt hagytál, egyedül a könnyeimmel.
– Gyere haza, Natsu! – kiáltok bele a sötétségbe.
Könnyeim mardossák az arcomat. A fiú hiánya mintha belülről szakítana szét. Hogy tehette!? Csak úgy elment egy évre, hogy erősebb legyen. Mégis, mi lesz így velem?
Nem nézem merre, csak rohanok előre az utcán. Megbotlom egy kőben és eldőlök. Nem tart meg semmi, így belezuhanok a vizes árokba. A hideg víz egyre lejjebb húz, de hirtelen egy kar fogja meg az enyémet. Kihúz a partra. Gray volt az, aki megmentett.
– Mit képzeltél, hogy nem úsztál fel azonnal a felszínre? – kérdezi szinte ordítva. Mikor a szemeimbe néz, rögtön elhallgat.
– Mi a baj, Lucy? – enyhül meg.
Nem bírom tovább. Zokogni kezdek, érzem a könnyeim sós ízét. Becsukom a szememet, a válaszra készülve.
– Elment – suttogom elhalóan.
– Ki ment el, Lucy? – kérdezi Gray aggódva.
– Natsu – mondom halkan.
– Hogy mi? – értetlenkedik.
Ha csak rá gondolok, sírni támad kedvem. Még mindig nem értem az okát, amiért elment. Felpattanok, és újra szaladni kezdek. Nem érdekel, hogy tiszta víz mindenem. Semmi nem fontos, csak Natsu. Hogy gondolja meg magát és jöjjön vissza. Hallom, hogy Gray utánam rohan. El akarok futni a világ elől. És visszakapni Natsut. Megint megakad a lábam valamiben, de ezúttal a földön landolok.
– Lucy! – hallom Gray kétségbeesett kiáltását.
Forog velem a világ. Lassan elveszítem az eszméletemet.
– Natsu – suttogom még utoljára.
Éjfeketébe borul körülöttem minden.
– Azt mondta, hogy Natsu elment – mondja valaki.
– Biztos vagy benne? – kérdezi egy másik.
Natsu! Hirtelen visszatérnek az emlékeim, és kardként hasít belém a fájdalom, hogy itt hagyott. Rekord gyorsasággal ülök fel az ágyban. Az első, ami feltűnik az Mira aggodalmas arca. Az tény, hogy a céh épületében vagyunk. De miért?
– Mi történt? – kérdezem elevenen.
– Elestél és beütötted a fejed, de Gray szerencsére behozott a céhbe – válaszol Mira.
Most veszem észre, hogy Gray is itt van.
– Köszönöm Gray – mondom hálásan felé fordulva.
– Nem tesz semmit – von vállat az említett.
Hirtelen nyílik az ajtó, és Lisanna lép be rajta. Közelebb jön az én ágyamhoz.
– Lucy, gyere ki velem egy kicsit, kérlek – mondja komoly arckifejezéssel.
Kikászálódom az ágyból és követem. Kilépünk a céh bejáratán. Nappal van. Az egész éjszakát kiütve töltöttem volna?! Visszafordulok az előttem sétálóhoz. Fogalmam sincs, mit akarhat Lisanna. Kiérünk a vizesárokhoz, amibe tegnap beleestem. Leülünk a szélére, és szótlanul bámuljuk a vizet.
– Lucy – töri meg Lisanna a csendet –, mi történt Natsuval?
Felé fordulok és látom, hogy még mindig a vizet nézi. Szinte üveges a tekintete.
– Elment – ejtem ki keserűen.
– Miért? – kérdez rá halkan.
Hogy miért? Én is ezen gondolkozom. Vagyis inkább azon, hogy miért egyedül indult el.
– Nem tudom – válaszolom végül.
Még mindig nem néz felém. Mintha mondani akarna valamit, de nem biztos benne.
– Lucy – fordul végre felém –, te szereted őt?
– Nem dehogyis – tiltakozom hevesen –, vagyis nem tudom.
– Szóval igen – mondja szomorúan.
Még sosem vallottam be magamnak, de nagyon bejön nekem. A hülye poénjaival, a járműfóbiájával, és a rombolás mániájával együtt. Talán ezért is hiányzik annyira.
– Lucy – szólít a nevemen –, szerintem utána kellene menned!
– Szerintem is, de fogalmam sincs, hogy hol lehet – értek egyet vele.
Lisanna feláll és elindul az erdő irányába. Utána futok, és mire beérem, már a fák között szaladunk. Hirtelen lefékez és használja a Take Overt. Átváltozik kutyává és szimatolni kezd.
– Találtál valamit? – kérdezem türelmetlenül.
– Igen, tudom merre mentek, de már nagyon távol járhatnak – válaszolja.
– Az nem számít – mondom.
– Észak felé tartanak Happyval, úgy tűnik, a hegyekbe akarnak menni – hadarja Lisanna.
Észak és hegyek, rendben. Nincs időm, hogy várjak, egyedül fogok elindulni. Lisannát nem akarom belekeverni ebbe. Horologiummal beérhetjük őket. Minden perc számít.
– Köszönöm Lisanna, remélem, még találkozunk – búcsúzom.
Szaladni kezdek észak felé, amilyen gyorsan csak tudok. Érzem, hogy a lábaimat feltöri a kényelmetlen szandál, de nem foglalkozhatok most ezzel. Natsut kell beérnem, méghozzá minél gyorsabban. Egyre jobban fáradok egy idő után. Már alig bírok levegőt venni. Nem állhatok meg, Natsu még nagyon messze van. Még gyorsabban próbálom szedni a lábaimat. Hosszú idő múlva elérek egy hegy lábához. Felnézek és látom, hogy az oldalában tűz ég.
Natsu! Hatalmasat dobban a szívem. Eszeveszett irányban próbálok feljutni a hegyre. Kis idő után, már szó szerint másznom kell. A sziklák felhorzsolják az oldalamat és elszakítják a ruhámat. Hirtelen megcsúszik a lábam és majdnem leesem, de szerencsére beakad a ruhám egy másik sziklába, amin fennakadok. Érzem, hogy kibuggyan a vér a lábamon, ahol megcsúsztam. Lenézek és realizálom, hogy ha innen leesnék, akkor nagy valószínűséggel meghalnék. Nem érdekel. Újra mászni kezdek. Egyre hidegebb lesz a hegyen, és már estefelé jár az idő is. Vacogok. Így meg fogok fagyni. Eszembe jut valami.
– Natsu! – ordítom a lehető leghangosabban.
Nagyon remélem, hogy meghallotta, mert különben itt lesz a sírom. Nem látok semmit a szikláktól. Még följebb mászom, amikor leomlik alattam egy szikla, és csak a kezemmel tartom magam.
– Natsu! – kiáltom keservesen.
Egyik kezem sem bírja már tovább. Zuhanni kezdenék, de valami megtart. Két kis mancsot érzek a hátamon. Hátrafordulok és megkönnyebbülve látom, hogy Happy az. Könnyek szöknek a szemembe.
– Nehéz vagy, Lucy! – mondja szemrehányóan.
Felfelé kezd velem repülni.
– Megtaláltam, Natsu! – kiáltja.
Az egyik szikláról előbukkan az említett személy.
– Lucy, mit csinálsz te itt? – ugrik egyre lejjebb.
– Téged kerestelek – mondom elgyötörve.
Natsu közben teljesen a mi szintünkre ér, és eltűnik az arcáról a mosoly.
– Úristen, mi történt veled? – kérdezi ijedten.
Nincs erőm válaszolni, így csak halványan mosolygok egyet. Natsu közben elemel Happytól, és meleg karjaiba vesz. Fölfelé ugrál a hegyen, amíg elérünk egy barlanghoz. Bevisz és óvatosan lerak a tűz mellé, ami a barlang közepén ég. Hoz valahonnan egy pokrócot és rám teríti. Közben Happy is megérkezik, mancsában három hallal. Egy ideig nyomasztó csend uralja a teret.
– Miért mentetek el? – kérdezem kicsit szomorkásan.
– Ott volt a levélben, azért, hogy erősebbé váljunk – válaszolja Happy.
Már megint az a papír.
– De miért mentetek el nélkülem? – halkulok el.
Mind a ketten elhallgatnak, és a földet vizslatják. Tehát direkt hagytak ki ebből. Próbálom visszafojtani a sírást, de nem megy. Könnyeim előtörnek és felszántják az arcomat. Homályosan látom Natsuékat. Feltápászkodom és egyenesen Natsu felé szaladok. Ő felkapja a tekintetét a földről. Mikor odaérek hozzá, szinte ledöntöm a lábáról. Arcomat szorosan a mellkasába fúrom, és könnyeimmel átáztatom a ruháját. Egy kicsit meglepődik, de a következő pillanatban már az egyik kezét a derekam köré helyezi, a másikkal pedig a fejemet simogatja.
– Sajnálom, Lucy – mondja Natsu csöndesen.
Nem válaszolok, csak még jobban magamhoz szorítom. Percek telnek el így, mire végre megnyugszom.
– Mégis, mit gondoltatok – kezdem hüppögve.
Eltávolodom Natsutól, és megtörlöm a szemeimet. Érzem, hogy nagyon fel vannak dagadva.
– Tőlem nem olyan könnyű megszabadulni – próbálok mosolyt erőltetni az arcomra.
Valamiért nem tudok haragudni rájuk, csak egyszerűen el vagyok keseredve. Natsura nézek, aki megkönnyebbülten nevet fel. Tekintetem Happyre téved, aki mint mindig, most is csak a halakat bámulja. Hirtelen boldogság érzése tölt el.
– Csináljak nektek vacsorát? – kérdezem most már igazából mosolyogva.
Natsunak felcsillan a szeme, és lelkesen bólogat. Happyt nem nagyon érdekli a dolog.
Nekilátok az étel készítéséhez. A rejtett zsebemből előhúzok egy kis tasak fűszerkeveréket. Kibontom és rászórom a halra, majd felnyársalom egy faágra és odaviszem a tűzhöz. Natsura nézek, aki mintha csodát látott volna, úgy mered rám.
– Lucy, neked meg mióta van fűszer a ruhádban? – kérdezi hatalmas érdeklődéssel.
– Azóta, mióta először voltam veletek megbízáson – válaszolok vigyorogva.
Natsu gondolkodóba esik, amin megint csak mosolyognom kell. A hal lassan elkészül, már nagyon szép színe van. Natsu és Happy csorgó nyállal szemeznek vele. Végre valahára leemelem a tűzről az ételt, és az egyiket a tátott szájú Natsu kezébe adom.
– Én nem így szeretem! – nyafog Happy.
– Ne aggódj, nem feledkeztem el a tiedről – dobok oda neki egy nyers halat.
Elkapja a kopoltyúst és vidáman rám néz.
– Te vagy a legjobb! – kiáltja a kék macska.
Még mosolygok egy sort, majd lehuppanok Natsu mellé. Én is enni kezdem a halamat. Akaratlanul is felé terelődik a tekintetem. Olyan tökéletesnek néz ki így. Hirtelen eszembe jut, amit Lisanna mondott. Szeretem. Tényleg, teljes szívemből. Hirtelen csak azt veszem észre, hogy Natsu is engem néz. Érzem, hogy ég az arcom. Gyorsan elkapom a tekintetemet Natsuról. A már megevett halamra fókuszálok. Felpattanok és kimegyek a barlangból, hogy elhajítsam a maradékot jó messzire. Visszaindulnék, de nekiütközöm egy izmos mellkasnak. Hátraugrom, és majdnem leesem a szikláról, de Natsu elkap és visszahúz. Közvetlenül ezután sikeresen megbotlom, és a karjaiba esem.
– Olyan ügyetlen vagy ma, Lucy – nevet fel.
A haja megcsillan a holdfényben és a teste melegséget áraszt. A karjai gyengéden felegyenesítenek, épp annyira, hogy a szemeibe nézhessek. Rémület érzése fog el. Mi van, ha el akar küldeni?!
– Lucy – kezdi kicsit komolyabban –, velünk akarsz maradni?
– Mégis, milyen kérdés ez? – nevetek fel. – Persze, hogy veletek akarok maradni!
Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy nem küldött el. Hatalmas kő esett le a szívemről az imént. Nem tudok ellenállni, muszáj megölelnem Natsut. Már cselekedem is, és a következő pillanatban már megbéklyózom a karjaimmal.
– Köszönöm – suttogom a mellkasának.
Felnézek rá és lerí róla, hogy rendesen megleptem ezzel a potya öleléssel. Hát igen, ma elég ölelgetős kedvemben vagyok.
– Én is köszönöm a vacsorát – mondja gyerekes vigyorral az arcán.
Visszamegyünk a barlangba, ahol Happy már el is szundított. Levetem magam az egyik sarokba, és betakarózom a pokróccal. Natsu még gyorsan felfalja a tüzet, és ő is nyugovóra tér. Olyan békés arca van ilyenkor, mint egy kisgyereknek. Leragadnak az én szemeim is, így nem is próbálkozom az ébren maradással. Hagyom, hogy elnyomjon az álom.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Mi hamarabbi folytatást kérek :D Eddig nagyon jó :D