A 4. Nagy Ninja Háborúnak már lassan három éve vége.

Tisztán látom az emlékeimet Vele, azzal a fiúval, akiért képes lettem volna meghalni is.

Bevillannak ritka pillanatok, amikor mosolyogni láttuk, vagy épp egymást szekálták, pontosabban Naruto bosszantotta őt.

Jóleső érzés fut végig rajtam. Milyen jó volt.

Képszakadás... Látom őt a falunkból kivezető úton, ahogy hirtelen eltűnik, majd megjelenik mögöttem, érzem a jelenlétét.

Előre behunyom a szemem, hiszen tudom mi fog történni.

Hallom a már általa olyan sokszor elhangzott szót: arigato ( köszönöm).

Kinyitom a szemem, de hirtelen nem is tudom, hol vagyok. Előttem egy haldokló, vörös hajú lány fekszik.

Nem kapcsolok elég gyorsan, mint ahogy akkor sem tettem. Hátrafordulok, de már túl késő...

Látom, ahogy a chidorival felém lendíti a kezét és...

Hirtelen riadok föl az álomból, kell egy kis idő, hogy újra biztonságban érezzem magam.

Zihálok, folyik rólam a víz, a könnyeim mardossák az arcomat. Ez már a hatodik alkalom a héten, hogy Sasuke kun-nal álmodok, megnézem az órát, még csak négy óra van.

Remek, megdöntöttem az e heti alvásrekordomat. Kimegyek a fürdőbe arcot mosni. Megnyitom a csapot, és élvezem ahogy a hideg víz végigfolyik az arcomon. Egy kicsit olyan, mintha elmosná az érzéseimet. De valahol belül tudom, hogy azokat sosem moshatja el semmi és senki. Még mindig lehetetlenül szerelmes vagyok belé, de ahogy telik az idő, egyre távolabb és távolabb érzem magam tőle. És most, hogy elment, elég kevés esélyt látok arra, hogy valaha is jelentsek valamit a számára. Emlékszem, mikor kisebb voltam, imádtam arról álmodozni, hogy milyen szép párt alkotunk majd. Most még csak elképzelni se nagyon tudom magunkat így.

Miután sikeresen eláztattam a hajam a csapnál történt víz alatti merengésem közepette (megjegyzem, erre is csak én vagyok képes) kisétálok a nappaliba, és leülök a kanapéra megtörölni a hajamat. Ahogy végignézek a lakásomon nem tudom megállni, hogy kínomban ne mosolyodjak el a kinézetén. Minden második szekrényen, polcon képek vannak. Rólam, velem és a családommal, a barátaimmal. Ahogy átfutok rajtuk, megakad a tekintetem az egyik képen. A fotón a hetes csapat első és utolsó teljes csoportképe látható. Ő is rajta van, és ha csak egy kicsit is, de ott bujkál a szája szélén az a boldog mosoly.

Csodás, mondhatom, újfent Sasuke körül fantáziál az agyam. Vajon mikor jön haza? Visszajön egyáltalán? Döntök. Ha visszajön, én azt akarom, hogy egy erős és okos Sakurával találkozzon, ne pedig egy gyengével és szerencsétlennel, olyannal amilyen most vagyok. Tudom jól, sokan mondják, hogy milyen erős vagyok, de csak a testem az a lelkemet kéne edzeni, csak nem tudom hogyan.

Újra rápillantok az órára, és meglepődöm, hogy már hat óra is elmúlt. Gyorsan indulok reggelizni, hiszen egy csomó dolog van kitűzve feladatnak a mai napra. Gyors szendvics után fogat mosok, felöltözöm és beállok a tükör elé. A hajam megint hosszú, és a homlokom még mindig, kellemetlenül nagy, ahogy Shikamaru fogalmazna. Mosolyognom kell, ahogy eszembe jut Ino plakáthomlok és homlokbajnok kreálmánya. Ő és Hinata a legjobb barátaim a lányok közül.

Na de indulnom kell, már húzom is a cipőmet, de ahogy megyek le a lépcsőn, csaknem orra bukok a nagy sietségben. Szaladok a klinikára a betegeimhez, akik már biztosan tűkön ülve várják, hogy leállítsam a goromba nővért, aki folyton azzal nyüstöli őket, hogy igyák meg azt a borzasztó ízű teát, amit ott adnak. Első kézből ismerem az ízét, ugyanis első nap, mikor Tsunade-sama bevitt oda nagyon lelkesen megkínált, én meg mit sem sejtve jó nagyot kortyoltam belőle. Mondanom sem kell, hogy rögtön a padlóra köptem, ő meg majd megszakadt a nevetéstől. Jó kis mesterem van, mondhatom.

Most lépek be a kapun. Gyorsan felszaladok az emeletre, ahol Ino széles vigyorral vár az ajtó előtt. Kinyitom és bemegyünk. Szokás szerint elszörnyülködöm azon, hogy mennyi papír van az asztalon. Ezeket mind meg kell néznem, és ellenőrizzem, még ma. Neki is látnék, de Inonak úgy tűnik cseveghetnékje van, ezért felé fordulok és várom az ítéletet.

– Nagyon rosszul nézel ki, kislány.

– Kösz – természetesen nem érint meg, hogy gyakorlatilag a képembe mondta a véleményét, kicsit sem tapintatosan kifejezve ocsmány állapotomat. – Én is örülök, hogy itt vagy – mondom egy kicsit túlhangsúlyozva.

– Ugyan, na mesélj már, mi történt, megint nem aludtál?

– Hát nem bizony. De cserébe most itt vagyok szolgálatra készen, és nagyon értékelném, ha most egy kicsit hagynál dolgozni! – Na szia!

– Hé-hékás várj már...

De nincs ideje mondani semmit, mert szó szerint kituszkolom az iroda ajtaján.

Még hallom, ahogy morog egyet, majd a szokásos ,,majd a kávé közben úgyis kifaggatlak” szöveggel továbbmegy. Nyúzottan ülök le a székemre. Kifújom a levegőt, majd nekilátok a papírhalomnak.

Már vagy három órája dolgozom, amikor Ino nyit be, hogy menjünk a kávézásként bejelentett vallatásra. Mivel tudom, hogy úgysem fog békén hagyni, amíg el nem megyek vele, beleegyezem és feltápászkodom az asztal mellől. Amint kiérünk a kapun kezdődik is.

– Na mesélj Homlokbajnok, miért nem aludtál eleget? Csak nem késő estig randiztál valakivel?

– Nem Ino, nem randiztam senkivel és nem is tervezek, csupán rosszat álmodtam érted?! – próbálom menteni a menthetőt, hiszen a világért sem vallanám be, hogy Sasuke kun-ról álmodtam.

– Tudom, tudom...Téged csak Sasuke érdekel, igazam van? – megáll bennem az ütő.

– Ennyire átlátható vagyok? - kérdem kínosan feszengve.

– Naná! Nálam jobban senki sem ismer. De tudod, neked tényleg kellene egy fiú, nézz körül. Közülünk már mindenkinek van barátja, vagy barátnője, kivéve téged és Shinót, de ő nem számít.

Hogy neki mennyire, de mennyire igaza van, csak az a gond, hogy egyszerűen képtelen vagyok rá. Hiába próbálkozik Ino.

– Nézd, az hogy kibe vagyok szerelmes, az egyáltalán nem tartozik rád – próbálom kerülni a választ –, majd ha úgy fogom érezni, hogy kell nekem egy fiú, akkor sem te leszel az első, akinek elmondom.

Próbálom a lehető legjobban elrejteni Ino elől a valódi gondolataimat és érzéseimet.

Közben odaérünk a kávézóhoz. Bemegyünk és leülünk. Körülnézek, szinte csak párok üldögélnek ezen a helyen. Hirtelen az ablakon kinézve, mintha egy fekete hajú férfit látnék sétálni, hátán a legyező címerrel, de mikor épp idefordulna Ino feje eltakarja őt. Gyorsan arrébb csúszom, de már nincs ott, nem látom. Biztos csak képzelődtem.

– Mit néztél annyira, mintha szellemet láttál volna ott, úgy nézel ki – mondja, miközben ő is arra fordul amerre az előbb azt a valakit láttam elmenni, de ő sem lát semmit, így visszafordul.

– Semmit, csak képzelődtem...

– Látod, ez is azért van, mert nincs egyetlen normális kapcsolatod sem – viszi be az első ütést –, és ráadásul egy olyan fiút szeretsz, aki még csak nincs is a faluban – ez is betalál.

– És ráadásul nem érez irántad semmit, hiszen ha érezne, akkor nem próbált volna meg megölni – itt elfogy a türelmem –, és ráadásul...

– Elég volt, Ino! – csapok rá az asztalra olyan erővel, hogy az nyomban kettétörik, a kávé pedig rám ömlik.

Nagyon mérges vagyok rá ezért. Erre nagyon nem volt szükségem. Amúgy is pocsékul vagyok. Ijedten néz rám, ahogyan a többi ember is a helyiségben. De ez pillanatnyilag nem tud érdekelni. Fogom magam és elindulok kifelé. Még hallom, ahogy Ino halkan bocsánatot kér tőlem. Már épp kimennék, mikor eszembe jut a kettétört asztal, visszamegyek a pulthoz, és nem túl őszinte bocsánatkérés közben egy körülbelül asztalnak megfelelő összeget rakok rá, majd kisétálok a kávézóból.

Úgy érzem, nem tudok visszamenni dolgozni. Elegem van. Futni kezdek, ki a faluból. Ahogy az Akadémia mellett elrohanok, megakad a szemem azon a hintán, amin Naruto ült gyerekkorunkban. El sem tudom képzelni, mit érezhetett ő akkor. Egy ártatlan gyerek volt, aki nem tehetett arról, hogy mindenki kerülte. Nyílván ő is rontott a saját helyzetén, de akkor is. A bűntudat keserűségét érzem, hiszen én is ugyanúgy kinevettem és csúfoltam, ahogy a többiek. Így utólag belegondolva, én soha nem tudtam volna akkora fájdalmat hordozni magamban. Ő mégis tudott, ráadásul nagyon sokáig. Hirtelen beugrik szőke haja, ahogy mosolyogva megígéri, hogy visszahozza Sasukét. Akkor minden terhet az ő vállára helyeztem, ami nagyon rossz döntés volt. Annyit szenvedett miatta, de most mégis boldog és barátok vagyunk.

Feltűnik lelki szemeim előtt Sasuke is. Aki szöges ellentéte Narutonak, mindig elzárta az érzéseit, és soha nem engedett közel magához senkit. Talán egy közös tulajdonságuk van Narutóval, az hogy mindkettőjüknek mérhetetlenül sok fájdalmon kellett keresztülmennie.

Hirtelen ötlettől vezérelve az Uchiha birtok felé veszem az irányt. Amint a klán területének elhagyatott kapujához érek, kiver a veríték. A címerek megkopva díszelegnek mindenhol. Körbenézek és hirtelen elkap a félelem. Nagyon erős chakrát érzek, visszataszítót és hideget. Ez az ő chakrája. Megpróbálom bemérni az irányát. Elrejteni a saját chakrámat már régen felesleges, hiszen amúgy sem tudnám eléggé eltüntetni és biztos vagyok benne, hogy ő már rég érezte azt. Hiszen, ha ő úgy akarná, én nem érezhetném az ő jelenlétét sem. Valami azt súgja, hogy jobbra kell nézzek.

Alig fordulok arra, meglátok egy fekete macskát befutni az egyik házsornál. Szaladni kezdek utána, és ahogy befordulok, az utca végén… ott áll Ő.

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2017.04.30. 19:27 Itami chan Köszönöm a kritikát már dolgozom a másodikon ( kb. a fele már kész) és nagy valószínűséggel holnap már fent lesz

2017.04.30. 19:14 Nana Első fejezet és nagyon jó én szerintem. Kár hogy ez lett a vége vagy is hogy pont akkor mikor meglátta őt de legalább izgatotan várom a következő fejezetett.