Oldalinfo

Ha szeretnéd nálunk megosztani a történeted, akkor küldd el nekünk e-mail-ben! Mielőtt bármit is küldenél,  kattints:

Szerkesztők Aimi és Emilly
E-mail: Aimi aimiikachan@gmail.com
E-mail: Emily emilly.palton@gmail.com
Nyitás 2016.03.18.
Téma SasuSaku, NaruHina
Régi designok megnézem
Grafika Ninaa
Kódok LindaDesign | GlamourFactory
 

Írói kisokos

 

1. Alapok, helyesírás, párbeszédek helyesírása, lektor
2. Szóismétlések, szereplők gondolatainak szövegbe ágyazása
3. Vesszők
 
Chat
 

Friss történetek

Jiraiya Tolla

Szabályzat
Kulcsok 2017
Történetek 2017

 
Társoldalak





 
Kedvenc linkek



 

Ennyien jártatok itt:
Indulás: 2012-03-04
 
A nemet mondás művészete

Csak ülök némán az asztalomnál, és hallgatom az ablakomat verő eső monoton dobolását. Pár perce kezdett el esni, de én már akkor jó ideje itt ültem. Próbáltam felidézni magamban a jelenetet, amiben „igen”-t feleltem Lee-nek, de egyszerűen olyan ködös volt már most az emlékezetemben, mint egy éjközépi álom, amit ébredés után próbálok visszaidézni. Halk morajlás hallatszódik a távolban. Valahol a falun kívül tombol igazán a vihar. Már most bűntudatot érzek, és ez nagyon nem jó. Mikor kiejtettem ajkamon a hangokat, fel sem fogtam a következményeket. Az jutott csak eszembe, hogy mindenki megérdemel egy esélyt. Az viszont nem, hogy ez milyen hatással lesz rám. Tényleg akarok Lee-nek adni egy esélyt, de egyszerűen képtelen vagyok ezt boldogan megtenni. Olyan pitinek érzem a problémát, miközben annyi ember szenved világszerte, de az ember egyszerűen nem léphet át a saját boldogságán. Engem pedig ez nem tesz boldoggá. Ahogy Lee-t sem fogja. Pontosan tudja, hogy Sasuke-kunba vagyok szerelmes. Ahogy mindenki... ahogy maga Sasuke-kun is... Lee mégis megpróbálkozik a lehetetlennel. Becsülöm benne, de vissza kell vonnom, amit mondott. Mindkettőnk érdekében.

A telefonomért nyúlok, hogy felhívjam, és találkozót kérjek, de mielőtt még lenyomnám a zöld kis telefon ikont, kopogtatnak az ajtón, így visszateszem a telefont az asztalra, és hangosan beinvitálom az érkezőt. Naruto az. Kissé bűntudatosan csukja be maga mögött az ajtót, pedig Rock Lee kérése után egyszerűen annyira lesokkolódtam, hogy nem tudtam igazán dühösen Kakashi és Naruto szemei elé állni.

- Sajnáljuk Sakura-chan, hogy kihagytunk – kezdi, én meg leintem.

- Már mondtad, mikor ott voltam – morgom, pedig a rossz kedvemnek egyáltalán nem ez az oka. Ő mégis magára veszi, mert úgy közelít meg, mint egy utcára dobott, félős kiskutya. – Hogy lesz így Hokage belőled? – kérdezem nehézkesen felállva. Először nem érti, majd az arca hirtelen kivirul, és az értetlenség helyét átveszi a felháborodás.

- Ez nem fair Sakura-chan! – mutat egyenesen rám. Már meg sem lepődöm. – Tudod te, hányszor ütöttél meg életem során? – kérdezi. A hangja egy oktávval magasabban cseng, amitől megtörik a jégpáncél, és elnevetem magam, mert tényleg annyi pofont kapott tőlem, hogy meg sem tudnám számolni. – Csak gondolj bele, hogy egész életed végig kíséri a legerősebb kunoichi pofonáradata – védekezik. Már nem felháborodott. Sokkal inkább védekező. Ezt a mondatot vehetném akár bóknak is, de egyszerűen képtelen vagyok. Végig nézek rajta. Fekete rövidnadrágot, és narancsszínű pólót visel. A haja olyan, mint aki most kelt ki az ágyból, pedig vagy három órával ezelőtt találkoztam vele Kakashi irodájában. Mondjuk ez nem jelenti azt, hogy nem aludt valahol egy kicsit. Tőle bármi kitelik. Csak sóhajtok egyet válaszképpen, miközben leveszem magamról fehér köpenyem és a fogasra akasztom. Érzem magamon Naruto tekintetét, és már annyira ismerem, hogy szinte várom, mikor tesz rám valami kevésbé pozitív megjegyzést. Alig pár másodpercbe telik, és megszólal. – Ne haragudj Sakura-chan, de nem festesz valami fényesen – mondja kissé lassan, és már húzza is be a nyakát, amint felé fordulok.

- Nem foglak megütni – mondom lesújtva. Fáradt vagyok ehhez az egészhez, és a sebeim is sajognak kissé. Haza akarok menni, és új kötéseket tenni a karomra. Naruto meglepettnek tűnik. Újra kiegyenesedik.

- Mi baj van Sakura-chan? – kérdezi őszinte érdeklődéssel, és aggodalommal a hangjában, amitől már most ebben a pillanatban legszívesebben elbőgném magam, de összeszorítom a fogsorom, és mély levegőt veszek.

- Semmi. Sokat kivesz belőlem ez a küldetés. – Igyekszem mosolyogni, de Narutót nem vágom át ilyen könnyen. Kék tekintete továbbra is fürkészően méreget, mintha most látna először.

- Sasuke tett valamit? – kérdezi komolyan. Meglep a kérdés, mert ritka, mikor Naruto ennyire komoly. Bágyadtan elmosolyodom, mert a kifejezéséből egyből leszűröm, hogy ha azt mondanám, hogy igen, már itt sem lenne.

- Dehogy is! – emelem fel a kezeim védekezően. Nincs kedvem egy újabb értelmetlen vitához köztük. Végre nyugodalmas időket élünk. Nem akarok belerondítani a depressziómmal. Olyan jól megvagyunk így. – Lee randira hívott – nyögöm ki az igazságot, ami remélem, eléggé elveszi a figyelmet Sasuke-kunról. Ez betalál, mert Naruto tekintete kikerekedik, majd hangos nevetésben tör ki. Még a hasát is fogja közben. Én nem tudok nevetni. Fapofával várom, míg abbahagyja, mert ezt egyáltalán nem érdemli szegény Lee. Meg én sem...

- Bocs Sakura-chan – fulladozik. – Csak ez annyira – dülöngél, de nem hagyom, hogy befejezze a mondandóját, mert egyszeriben annyira felbosszant ez a reakció, hogy előrébb lépek, és szinte rákiabálok.

- Annyira? Annyira mi? – teszem csípőre a kezeim. A szőke most először érzékeli, hogy túlságosan messzire ment, de már annyira dühös vagyok, hogy ez egyáltalán nem érdekel. – Elhívott randira, és én elmegyek vele! – közlöm határozottan anélkül, hogy átgondolnám a szavak jelentését. Elborul az agyam. Naruto most már teljességgel döbbent. – Mindenki megérdemel egy esélyt! – mondom ki saját magam hazudtolásaképpen, mintha nem pár perce beszéltem volna meg saját magammal, hogy ez nem ilyen egyszerű. Egy pár pillanatig csak zavartan bámulunk egymásra, mintha az előző jelenet csak egy furcsa álomjáték lett volna, aztán megtöröm a csendet, most már sokkal nyugodtabban. – Mennem kell – közlöm köszönésképpen, és kikerülve Narutót, az ajtó felé sétálok. Már a kilincsen van a kezem, mikor egészen halkan még megszólal.

- A szerelmet nem lehet hazudni – ejti ki a szavakat teljességgel vádlón, és ez betalál. Emlékeimben felrémlik hamis szerelmi vallomásom neki, és a torkomat újra szorongatja a sírás. Elkövetném ugyan azt a hibát még egyszer, csak mással? Milyen ember vagyok én?

Nem felelek, csak lenyomom a kilincset, és megindulok hazafelé.

Otthon befekszem egy közepesen meleg kád vízbe, és elgondolkodok a délután történteken. Narutónak abszolút igaza van. Nem visz rá a lélek, hogy ezt tegyem. Ki is ráz a hideg a gondolatra. Nem tudnám viselni a következményeket. Meg kell mondanom Lee-nek az igazat. A teljes igazságot. Nehéz lesz, de úgy érzem, ha kimondom, akkor végre én is elfogadom saját magam. Most már muszáj lesz. Ha már fiatalabb nem lehetek, legalább bölcsebbnek meg kell próbálnom. Valamint nem élhetek háborúban magammal.

Fekszem még egy kicsit a kádban, hogy átmelegedjek. Hazafelé elkapott az eső, és kicsit még mindig vacogok, aztán egyszerűen csak keresztülnézek a nappaliban felhalmozott dokumentumok felett, és a háló felé fordulok. Nem vagyok éhes sem már. Csak le akarok feküdni aludni. Másnap is olyan vagyok, mint aki egész héten nem aludt. Valahogy ahhoz sincs túl sok lelkesedésem, hogy elmenjek, és megnézzem a helyet, ahol Kakashi engedélyezi a labor reprodukálását. Mintha kiszállt volna belőlem az erő, és ennek az egyértelmű oka bizony Lee. Halogattam egész nap a beszélgetést vele. Délelőtt szinte keresztül osontam a falun az irodámig, délután pedig szinte S szintű küldetésnek éreztem eljutni a laborig. Kicsit javított a kedvemen, hogy egyedül kezdhettem el a munkát, de pár órával később ez az örömöm is szerte foszlott, amikor betoppant Sasuke-kun. Túlestünk a szokásos udvarias körökön, és azóta is csak csendben csináljuk a saját dolgunk. Egy helység, két különböző univerzum. Az övében magányos küldetések sorakoznak egymás után, az enyémben pedig magányos klinikai munkával töltött nappalok. Furcsa módón a magány az, ami egyezik is, és egyben különbözik is bennünk. Mert míg ő élvezi, engem szépen lassan megöl.

Gondolataim olyan mélyen gyökereznek, hogy csak pár másodperces késéssel veszem észre, hogy szólongat. Vontatottan félig felé fordulok, és várom, hogy folytassa, de ő is csak várakozóan tekint rám, amiből ara következtetek, hogy valószínűleg kérdezett valamit, de én nem hallottam a fejemben uralkodó zavartól.

- Ne haragudj, nem figyeltem – vallom be, de egy cseppet sem érzek bűntudatot miatta. Pár másodpercig csak fürkészően bámul, ahogy szokta, majd a kifejezése megenyhül, mintha most jött volna rá, hogy nem hazudok.

- Tudnál segíteni egy kicsit? – int a fejével a mögötte lévő asztal felé, én meg kicsit esetlenül bólintok, miközben elkezdem lehámozni magamról a fehér gumikesztyűt, hogy egy újabb steril verzióra cseréljem. Jobb nem összekeverni az anyagokat, még ilyen kis mennyiségben sem. Lassanként felé lépek, és megszemlélem, miben is kellene segítenem. Fotók hevernek az asztal felőlünk eső részén az igazi laborról, a másik és egyben nagyobb részén pedig kémiai eszközök. Nem értem a problémát, így várakozóan feltekintek rá a fényképekről. A kezében egy papírt és egy tollat tart. Nem látom, pontosan mi szerepel rajta, de hamar ki is derül. – Innnen hiányzik egy eszköz, ami a listán szerepel.

Közelebb húzódom, hogy most már én is rálássak a papírra. Az illata hirtelen elér, és pár másodpercig elkábít. Nem sűrűn voltam ilyen közel hozzá, és nem tudom kezelni, hogy ez néhány hete hirtelen megváltozott. Végignézem a rövid kis listát, ami ehhez a részhez tartozik, és valóban hiányzik egy tétel. Emlékeim között kutakodva rájövök, hogy ez az irodámban hever, ugyanis kórházi eszközről van szó, méghozzá elég régi darabról, amit úgy kellett előtúratnom az egyik régi szertárból. Így aztán nem került időben az ide szállítandó első körös eszközök közé.

- Ez nálam van a kórházi irodámban – válaszolok egykedvűen. Nem akarom untatni a részletekkel, de mivel várakozóan bámul le rám, rájövök, hogy valóban érdekli. – Ez egy nagyon régi kórházi eszköz. Ritka volt már akkor is, mikor fénykorukat élték ezek az eszközök, így kicsit későbbre sikerült keresni egyet. A kórháznak volt ilyenje több is, de jelenleg kettővel rendelkezik, mindkettő jó mélyen volt az egyik, ócska cuccokat tartalmazó szertárunkban – vonok vállat, majd megfordulok, hogy visszatérjek eredeti tevékenységemhez. – Majd ha itt végeztem, elhozom – teszem még hozzá csak úgy mellékesen. Nem akarom ott tárolni. Veszélyes. Bárki meglátja, kérdezősködés lehet a vége, és a hírek gyorsabban terjednek, mint egyes baktériumok.

- Veled megyek. Majd visszahozom én – reagál, miközben ő is visszafordul a saját feladatához. Nem vitatkozom, és nem is kérdezősködöm. Nincs kedvem, még ha érdekelne is, miért ő akarja visszahozni ide azt a nyomorult cuccot. A munka további részében nem szólunk egymáshoz. Nem tudom, mikor fordult át az egész helyzet sarkköri hangulatba, de most az egyszer tisztán érzem, hogy ez miattam van, és nem Sasuke-kun miatt. Mikor a végén megszólalok, hogy indulok vissza a kórházba, akkor is olyan a hangom, mintha soha többé nem lenne kedvem beszélni, amitől magam is meglepődöm. Sasuke csak bólint. Abbahagyja, amit csinál, és követ. Sétálva megyünk, és egészen a bejáratig csak néha mondunk egymásnak valamit, ami leginkább tőmondatokban történik, és mindegyik Narutóhoz köthető. Azzal vigasztalom magam, hogy legalább ezektől a tartalmatlan beszélgetésektől megment Kami-sama azzal, hogy Sasuke képtelen értelmes kapcsolatot fenntartani bárkivel is. Keserűen hangzik, és legmélyen tudom, hogy ez nem teljesen így van, de egy kis ideig legalább megnyugtat.

Belépve az irodámba csak lehanyatlok az asztalom mögötti székre, és egy hetyke mozdulattal az ódon ketyere felé mutatok, ami kitűnik a polcomról a sok új, és modern felszerelés közül, én magam pedig gyorsan elkezdek átfutni egy papírt, ami még nem hevert itt, mikor elmentem. Ino tehette ide, a koraesti ellenőrzések papírjai. Nem látok rajta kimagaslóan eltérő értékeket sehol. Egyedül a legfelső papíron szereplő adatok furcsák. Ino kacskaringós betűkkel fel is jegyzett rá pár dolgot, amit ellenőriznem kellene nekem is. Felállok, és az asztalomtól pár méterre lévő fogashoz lépek. Úgy döntök, hogy még most utána nézek a dolognak. Lekanyarítom róla a fehér köpenyem.

- Hova mész? – kérdezi Sasuke-kun hirtelen. Visszalépek az asztalomhoz a papírokért, és valami megszakad bennem hirtelen. Valójában simán válaszolhatnék neki erre az egyszerű kérdésre. Semmi érdekes nincs benne, de határozottabb és gonoszabb énem azt suttogja, hogy egyáltalán semmi köze hozzá, hogy hova megyek, és mit csinálok, mert ő sem osztja meg ezeket a dolgokat velünk. Senki sem tudja, merre jár éppen, vagy mit művel. Haragszom rá, és rájövök, hogy ez az érzés nem új, és nem ez a kérdés váltotta ki. Bennem lappangott egész idő alatt, mióta megláttam a kórházi ágyon, és ezt csak fokozta azzal a lehetetlen csókkal.

- Azt hiszem, én ezt befejeztem – mondom ki nehezen. A torkom mintha milliméternyire szűkülne közben, és erőltetnem kell magam, hogy ne bőgjek, annyira nehéz kimondani. A szavakkal, amik elhagyják a szám, sokkal nehezebb megküzdenem, mint bármi mással ebben a témában eddig. Míg ki nem mondtam hangosan, azt hittem, hogy van remény, de most már nincs. Valóban így gondolom. El kell fogadnom. Abbahagyom a vakságot. Elegem van a sodródásból, és az önsajnálatból. Ha arra teremtettem, hogy egyedül legyek, akkor egyedül leszek. Még ez is jobb a folyamatos megerőltetésnél. Most rettenetesen fáj a felismerés, de el kell hinnem, hogy idővel jobb lesz, most hogy kimondtam. 

Sötét szemeivel úgy bámul rám, mintha nem értené a nyelvet, amit beszélek. Kelletlenül rájövök, hogy meg van döbbenve, méghozzá azért, mert nem hitte, hogy valaha lesz erőm meghozni ezt a döntést. Elönt a keserűség, de igyekszem uralkodni magamon. Később, mikor egyedül leszek, ráérek összeomlani, hogy utána újra összerakjam magam. Remélhetőleg egy erősebb emberré...

Hallgat, én meg elkezdek összepakolni az íróasztalomon, hogy minél előbb haza jussak. Egy röpke gyenge pillanatomig még az is eszembe jut, hogy elmegyek anyámhoz, de ezt rögtön ki is verem a fejemből.

- Még el sem kezdtük – mondja hirtelen. A kezeim megállnak egy köteg papír felett. Ezt meg hogy értsem? A vérem a fülemben dobol. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni a szavakat, és értelmet adni nekik ebben a helyzetben. Még azt sem realizálom, hogy pár perce még vizitelni akartam, majd inkább haza menni, most meg csak állok egy helyben, mint akit leszúrtak. Zavartak a gondolataim. Mozdulatlanul bámulom az asztal lapját. Most erre mit kellene reagálnom? Félre értettem. Biztos vagyok benne.

- Miről beszélsz? – nézek fel végül. A karjaim visszaeresztem a testem mellé.

- Még el sem kezdtük – ismétli meg magát. Ott áll még mindig a polcok mellett, és engem bámul. A tekintete elsötétül. Még mindig nem értem, de lehet, én vagyok a hülye. Sőt! Biztos is, hogy így van!

- Nem értem – rázom meg a fejem. Kicsit el is pirulok szégyenemben, pedig semmi szégyellni való sincs abban, hogy nem értem, mi történik. Zavartan megigazítom a papírokat az asztalom tetején. – Mit nem kezdtünk még el? – kérdem, és már akkor megbánom a szavakat, mikor kiejtem, mert az esze vág, mint a borotvapenge, és már vissza is vágja nekem a labdát.

- Mi az, amit be akarsz fejezni? – Még mindig nem mozdul a polcok mellől. Felnézek rá. Odakint egészen besötétedett már. Az utcai világítás fénye pont a háta mögül vetül az irodámba. Pár pillanatig csak némán bámuljuk egymást, mint egy film beragadt képkockái, majd nagyot sóhajtok. Legyen. Itt az idő. Tiszta vizet öntök a pohárba. Tisztán emlékszem még a gyerekes érzelmi kirohanásaimra. Ez most biztos nem lesz olyan. Lezárom. A torkom összeszűkül, de azért próbálok határozottnak tűnni. Kiegyenesedem.

- Nézd Sasuke-kun – kezdek bele, de hirtelen nem tudom, hogyan kellene folytatnom. Szükségem van néhány másodpercre, hogy összeszedjem a gondolataim, és ezt türelmesen meg is várja. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire nehéz lesz, de úgy érzem, elindultam a jó úton. – Remélem, sikeresen végig csináljuk ezt a küldetést, és azt is remélem, hogy nem esik baja senkinek sem. Igyekszem a legjobb tudásom szerint cselekedni, és minél nagyobb segítségedre lenni, de azt hiszem, mindkettőnknek jobb lesz, mikor ennek az egésznek vége szakad.

Sasuke pár másodpercig csak néz vissza rám, majd egy nagy levegőt vesz, és lassan leveszi a polcról az orvosi műszert. Nem tudom, hogy mire véljem. Várjak válaszra, vagy egyszerűen csak hagyjam? Mikor már úgy döntök, hogy hagyom az egészet a fenébe, én megtettem mindent, ami tőlem telt, megszólal.

 

Karin

 

A tekintetem a vízen van, de valójában nem nézem. Nem látok mást most, csak egyetlen embert. Lelki szemeimmel minden magányosabb pillanatomban előhívom, mert már régen rájöttem, hogy úgy, ahogyan szeretném, sosem fogom látni. Szeretném, ha boldog lenne, de borzasztóan sok energiámba telik az, hogy a bennem forrongó keserűséget eloszlassam. Nem az én dolgom. Semmi közöm hozzá. Okom sincs, de borzasztóan tudom gyűlölni őt, meg azt is, aki beelőzött. Képletesen ugyan, de előttem volt mindig is Sasuke-kun fontossági listáján, méghozzá nem is kevéssel. Nem vagyok ő. Pedig borzasztóan szeretném.

Most először kitekintek saját gondolataimból, és a tükörképemre bámulok a víz felszínén. Nem vagyok ő... Nincsenek csillogó zöld szemeim, sem rózsaszín hajtincseim. De még ha lennének, sem lennék ő. Utálom. Már akkor is utáltam, mikor még nem is ismertem. Csak tudtam, hogy létezik, és nekem ez pont elegendő volt.

De ez az egész már mindegy…

 

Sakura

 

Még most is hallom a hangját a fejemben, ahogy kiejti a szavakat az ajkain. Az arca is megvan lelki szemeim előtt, mintha nem órákkal ezelőtt folyt volna kettőnk között a beszélgetés, hanem pár perce. De egész egyszerűen képtelen vagyok felfogni. Ennyi idő után, nem fér a fejembe. Mi idézhetett elő ekkora változást. Mert ugyan másoknak ez kis lépésnek tűnhet, de én pontosan tudom, hogy számára ez nagyon megfontolt, és nehéz folyamat eredménye, és akárhogyan is, de félreérthetetlen, még ha tőmondatokban is fogalmaz. Kívülről látom magam az emlékképben, ahogy azt mondom:

- Igyekszem a legjobb tudásom szerint cselekedni, és minél nagyobb segítségedre lenni, de azt hiszem, mindkettőnknek jobb lesz, mikor ennek az egésznek vége szakad.

Látom újra, ahogy leveszi a műszert a polcról, és ahogyan egészen lassan felém fordul, és rám emeli sötét tekintetét. A szívem a fülemben kezd dobolni, mert már tudom, hogy mit fog mondani.

- Mondj nemet Leenek.

 
2 hozzászólás
Idézet
2017.04.18. 12:17
The Girl

Szia! Nagyon-nagyon oda vagyok a történetedért, örülök, hogy végre meghoztad a következő részt. ^^ Már kezdtem türelmetlen lenni. De a lényeg, hogy visszatértél! Tetszett ez a fejezet is. A párosunk egyre közelebb kerül egymáshoz. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a folytatásban.

Idézet
2017.04.18. 07:30
Rika
Szia! Nagyon szeretem a történeted, reméltem, hogy lesz folytatása, mert felkeltetted vele az érdeklődésemet. Tetszik, ahogy írsz. Bele tudom élni magam a történésekbe, át tudom érezni, amit a szereplők gondolnak. Nem gondoltam volna, hogy Sakura fel akarja adni a reményt, de szerencsére Sasukénak megjött az esze és lényegre törően üzente a lánynak, hogy őt akarja. Már várom, hogy összejöjjenek. Folytasd hamar! Puszi, Rika
 

SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - TUDJ MEG TÖBBET SELENA GOMEZ MAGÁNÉLETÉRÕL, SZERELMÉRÕL, CSALÁDJÁRÓL, KARRIERÉRÕL!    *****    HA TE IS IMÁDOD A ZÖLD ÍJÁSZ VILÁGSIKERÛ SOROZAT ELBÛVÖLÕ SZERELMESPÁRJÁT AKKOR ITT A HELYED! MAGYAR OLICITY SITE    *****    The Vampire Diaries & The Originals szerepjáték - ha kedveled a sorozatokat és írni is szeretsz, ne habozz!    *****    Rendhagyó kedvezményt ajánlok Nektek, Te monhatod meg, hogy mi legyen az ára. Pl.: Születési, párkapcsoklati, horoszkóp.    *****    KÖNYVismertetõk, kötelezõ olvasmányok    *****    BOOKFANCLUB -> A könyvek birodalma elvezet a képzelet csendes világába!<<-BOOKFANCLUB    *****    Ingyenes, korlátlan képfeltöltés!!! www.kepfeltolto.eu    *****    Autista - Állatbarát - Homoszexuális - Intelligens - Kívülálló - Mûvészlélek - Segítõkész - Toleráns    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!    *****    HAT ÉVE ONLINE! - LÁTOGASS EL MAGYARORSZÁG EGYETLEN MÛKÖDÕ SELENA GOMEZZEL FOGLALKOZÓ OLDALÁRA! - HAT ÉVE ONLINE!    *****    A SZULTÁNA: HÍREK - KÉPEK - SOROZATISMERTETÕK - TÖRTÉNELMI INFÓK - ÉRDEKESSÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN A SOROZATRÓL    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Itt a nyár! Kivirágzott a mályva és a pipitér! Hogy mit szólt ehhez a két virágmanó? Gyere, és olvasd el a Mesetárban!    *****    STITCHERS - Magyarország egyetlen oldala a természetfeletti krimi-drámasorozatról! A Stitchers sorozatot megéri nézni!    *****    Nézz Élõ live filmet gportalon. Klikk klikk klikk.    *****    Gréti. 23. Egyetemista. Chevelle. Rap. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Élõ live mozifilmek. Ha szereted a filmeket, sorozatokat, meséket akkor itt a helyed!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    ARIANA GRANDE TODAY - MAGYARORSZÁG EGYETLEN ARIANA GRANDÉVAL FOGLALKOZÓ HONLAPJA - TUDJ MEG RÓLA MINDENT    *****    KOSEMBLOG.GP//A MAGYAR "A SZULTÁNA" RAJONGÓI OLDAL//BY: KÖSEM// KOSEMBLOG.GP//MINDEN, AMI KÖSEM...