4. Harc a végsőkig
Hidegen csattantak össze a tőrök pengéi a vérre menő csatában. Sasuke rinneganja tökéletes és felülmúlhatatlan előnyhöz segítette, mint minden egyes harca során, amióta sharinganja továbbfejlődött az egyik szemében. Igyekezett megállapítani, hogy a támadó ninják honnan, melyik faluból jöhettek, ám sem fejpántjuk, sem pedig harci stílusuk alapján nem tudta azokat beazonosítani. Nem maradt túl sok választási lehetősége az Uchihának, a tai-jutsu helyett nin-jutsut kellett alkalmaznia, mégpedig a tűz stílust, hiszen ez egykor, a klánja specialitása volt. Egyre éleződött a harc, amikor kezdte belátni Sasuke, hogy valamiért nem akar ez a folyamat véget érni. A fiú nem szeretett játszadozni az ellenséggel, ezért igyekezett rövidre zárni a kontaktot az ellenséges ninjákkal. Egyik támadás követte a másikat, semmilyen érdemleges eredménnyel. Az ellenség ugyanolyan rendíthetetlenül harcolt, mint előtte, ezzel ellentétben Sasuke kezdett kijönni a béketűrésből. Az összecsapásokat megszakítva ugrott félre az egyik közeli fa tövébe, ezzel legalább négy-öt méterre távolodva a támadóitól.
– Kik vagytok, és mit akartok tőlem? – kérdezte az Uchiha elég ingerülten.
– Nem számít, kik vagyunk. Csak a rinneganért jöttünk.
Teljesen egyszerre nyitották beszédre a szájukat, mintha csak, egy ember lennének. Hangjuk akár a gép, ami recsegő monotonitással közölték volna az információt. Sasuke meglepetten nézte az előtte állókat. Minél jobban próbálta megtalálni a gyengepontjukat, annál kiábrándítóbb lett a keresés eredménye, mivel arra a következtetésre jutott, hogy ezek az alakok valójában nem is emberek. Levegőt sem vettek, és pislogni sem pislogtak. A tai-jutsu alatt gyűjtött tapasztalatai alapján, logikusnak találta ezt a lehetőséget, hiszen ütéseik erősek voltak, ám merevek is egyben.
Ám Sasuke megállapítása nem teljesen bizonyult helyesnek, mert egyetlenegy kivétel azért akadt. A támadó ninják egyike ugyanis, igazi hús-vér ember volt. A társai között megbújó egyed, mintha csak megfigyelőként lenne a helyszínen. Csak egy céllal volt ott valóban. Adatokat gyűjtött az Uchiha mozgásáról, harc stílusáról és stratégiai ismereteiről. A hosszú ősz hajú fiatalember nem igazán volt feltűnő jelenség, éppen ezért végezte munkáját olyan kiválóan. Az úgynevezett robot emberek hasonló hajszínű és alkatúak voltak. Még arcberendezésük is hasonlított. Neve ismeretlen volt, akár csak küldetésének eredete. A férfi kellemetlen fürkésző tekintetében zavar támadt, mert különös hangokra lett figyelmes a mellette sorakozó fák közül. A folytatódó ütközetet, egy rózsaszín hajú, csapzott külsejű lány zavarta meg.
Sakura érkezésekor nem habozott sokat, azonnal a támadni készülő egyedek, és Sasuke közé ugrott a lombkoronákból. A chakráját öklében összpontosította és a talajra ütött, amitől minimum hat méteres körben felrepedezett és szétcsúszott a föld. Az Uchiha értetlenül nézte a lányt, hogy miért is van itt, hiszen direkt nem hozta magával. Az ellenség majdnem ugyanolyan értetlenséggel állt az új helyzet kialakulásához, hiszen egyetlen céljuk volt, de így változtak az erőviszonyok és a csata kimenetele is kérdésessé vált. A magasodó porfelhőben Sasuke és Sakura pillantása találkozott. A lány tekintetében a megfelelés és a csalódottság keveréke volt felfedezhető, míg a fiúéban csak az egyre jobban terjengő méreg.
– Miért vagy itt?!
– Ott hagytál! Egy szó nélkül ott hagytál!
Egy pillanatnyi csendet követően ordított vissza a fiúnak, de nem volt sok idejük csevegni. Hiszen az ellenség támadásba fog lendülni.
***
Naruto csendben, a plafont bámulva feküdt megvetett ágyában. Az elméje folyamatosan csak az elszökött csapattársán járt, hogy vajon jól van-e. Természetesen Sasuke viselkedésén is gondolkodott, de sehogyan sem akart a fejébe férni, miért nem maradt az Uchiha a faluban. Hiszen ez az otthona, ide köti minden és mindenki. Sok a fájó emlék ugyan, de a régi rosszat csak az új és jó feledtetheti. Naruto egyre inkább ráncolta szemöldökét a választ kutatva saját magában. Nem értette, miért kell itt hagynia mindent, ami fontos lett a számára. Még Sakurát is. Abban a pillanatban mikor a gondolatmenete végéhez ért, a szeme ismét kipattant. Kék írisze immár a megvilágosodástól csillogott, és e tudás birtokában pattant ki az ágyából, majd kiviharzott kis lakásából, hogy Sasuke után induljon, ahogy Sakura is tette.
***
A por lassan ülepedett le a csata helyszínén. A két bajtárs csalódottan látta, hogy az ellenségnek a haja szála sem görbült. Mik lehetnek ezek? Járta át agyukat a gondolat, ám egyikük sem tudta a választ. Egymás mellett, vált vállnak vetve, támadó állásban várták a közelgő csapást. Sasuke tudta, hogy nem kell megvédenie a lányt, hiszen pompásan megtanult harcolni, de még is volt valami, ami nyugtalanította. Sakura dühös volt és emellett csalódott is. Félő, hogy nem úgy küzd majd, ahogyan képességei engedik. Figyelmetlen lehet és hirtelen haragú, ez pedig nem jelent jót. Így nem marad más választása az Uchihának, a saját kezébe kell vennie ismét a harcot, ami azt jeleni, hogy sajnos nem csak a támadóira kell figyelnie, hanem Sakurára is, nehogy valami baj történjen vele. Szépen ívelt szemöldöke most ismét görcsösen összerándult a megállapításától, és a lány elé lépett. Saukra kicsit sem lepődőt meg az Uchiha lépésén, ám nem a megfelelő okot látta bele a fiú tettébe. A tőr tokjából előkapta a legelső szúrófegyvert, ami a kezébe akadt, és továbbra sem mozdult el a helyéről.
Az ellenséges megfigyelő elméjében cikáztak a gondolatok. Azt hitte ekkora túlerővel talán el tudják fogni az Uchihát. De mint az kiderült, ez a harc akkor eldőlt, mikor az még el sem kezdődött. A tudata az összeomlás szélére került, hiszen vagy itt és most végez vele a fekete srác a csatában, vagy majd a rejtekhelyen a főnörke, mivel kudarcba fog fulladni a terv. Egyetlen apró feladata volt, mégpedig, hogy megszerezze az Uchiha klán egy rejtett képességét. Abban a pillanatban a szeme tágra nyílt. Kigondolt egy furmányos, bár kicsit hosszabb távlatú tervet, ami esetleg be is válhat, így megbízója is elégedet lehet. Száját ördögi vigyorra húzva, ugyanakkor szinte nesztelenül adta ki az új parancsot társainak.
– Sasuke, Sasuke... – hallatták egyszerre a hangjukat a támadók – talán jobb is, ha eltérünk a tervünktől. Örülhetsz, menekülj!
Hatalmas üvöltéssel indultak ismét harcba a támadók, Sasukét és Sakurát kicsit sem meglepve. Pontosan ezzel volt a baj. Sasuke természetesen a támadások kivédésével törődött, míg Sakura csak fedezte, de a fekete hajú fiú fejében, szöget ütött, miért is vonták magukra ennyire a figyelmet. Mintha, csak az lett volna a céljuk, hogy csak is rájuk figyeljen. Nem sokkal később, a felismerés fájdalmasan hasított az Uchihába. Rémülten nézett maga mögé, hogy lássa, merre van a lány, de már késő volt. Az egyik harcos, levált a támadó bolyról és konkrétan Sakurát vette célba, aki nem figyelt, hiszen ugyanúgy, mint Sasuke, a feltűnőnek bizonyuló többséggel törődött. A másik kétségbeesetten próbált szabadulni az ellen erős szorításából, ám az irreálisan erősnek bizonyult. A Karok annyira szorították, hogy lassan levegőt sem kapott már, így elájult. Sasuke egyre idegesebben igyekezett a társa megmentésére sietni, hogy már figyelmetlenné vált, melynek következtében hirtelen egy tőr szántotta fel az alkarját. A fájdalommal nem törődve próbálta kiverekedni magát az ellenség gyűrűjéből, amely olyan szorosan fogta körbe lassacskán, hogy Sakurát sem látta már. Egyetlen egy dolgot tehetett már csak, a rinnegant használva az egyik közeli fával helyet cserélt.
Sasuke karján lassan csordogált le a forró, kellemetlen vas szagú folyadék. Egyetlen karjára vigyáznia kellene, figyelme egy pillanatra sem lankadhatna, és most még is megtörtént. Ez a kellemetlen felismerés melegséggel töltötte el, de mégsem tette boldoggá. Sajnos be kellett látnia, hogy sérülése lehetetlenné teszi a további küzdelmet, mert a seb túl mély volt, a vér pedig egyre gyorsabban tört utat magának a felszín felé. Zord tekintete rémületbe váltott át, amikor felmérte az ájult lány állapotát, akit az egyik harcos, akár egy elejtett vadállatot tartott az egyik vállára fektetve.
– Ezzel meg is volnánk – szólalt meg az ellen egyetlen élő tagja. – Nagyon örültem, Sasuke Uchiha. Élveztem, amit láttam, és ami ez után következik majd, azt mégjobban fogom.
Sasuke testét elöntötte a fájdalom és a gyűlölet, ám mire mozdult volna a támadói egy tér-idő jutsu keretében el is tűntek. Az Uchiha szeme fennakadt, lélegzete alig hallhatóvá csökkent, lelke pedig mintha elhagyta volna testét. Hagyta, hogy elvigyék, csak ez járt a fejében. De nem kesereghet tovább, már ez a kis idő elvesztegetése is számított. A másodperc egy tört része alatt elhatározta, hogy megmenti Sakurát, ám mikor indult volna valaki megragadta köpenyét. Meglepődve fordult az alak felé, hiszen észre sem vette, hogy közelít.
– Sasuke, mi történt? – nézett végig az Uzumaki rajta.
– Naruto... Sakurát elvitték – préselte ki fogai között a szavakat, és közben éktelen haragra gerjedt ismét. – Meg kell mentenünk!
– Akkor mire várunk? Gyerünk!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia. :)
Az látszik, hogy van ihletted.
Csak azt nem értem az elején, hogy Sasuke miért nem tudja meglátni a fejpántját a támadónak. Holott leírtad, hogy mennyire szuper szemtechnikával rendelezik. Furcsáltam, hogy a támadaó tudtak beszélni, de levegőt venni és pislogni nem tudnak. Ha klónoknak akartadt feltüntetni az ellenséget, akkor megnevezhetted volna legalább egyszer. Plusz az animéba a klónok ugyan azt tudják csinálni, mint az eredetiük. Vagyis isznak, esznek, edzenek... stb, csak egy erősebb csapástól vagy jutshutól köddé válnak. Az, hogy a Sasuke Tűz techinikájától sem pusztultak el, de még meg sértültek, azt az érzetett keltette bennem, mintha robot ellen harcolna. De aztán rá jöttem, hogy serencsére nem vontad bele a novelládbe az gépembereket.
Rövid fejezetre sikerült, ezért a folytatását írd hosszabbra.