Aranypenna

Mielőtt bármit is küldenél, kattints:
Beküldési szabályzat
Fanfiction kifejezések
~ Hibabejelentő ~

Szerkesztők Celia Celin és Emilly
Elérhetőség: aranypenna.info@gmail.com
Facebook oldal:   Aranypenna (link)
Facebook csoport:   Aranypenna (link)
Nyitás: 2016.03.18.
Téma írás, olvasás
Régi designok megnézem
Grafika Ninaa
Kódok LindaDesign | GlamourFactory

 

 
Az oldal hivatalos lektorai

Akikhez fordulhatok segítségért, ha úgy érzitek, hogy nem a legtökéletesebb a helyesírásotok:
Zakuro
elérhetőség: sarada11@citromail.hu
Naoto
elérhetőség: naoto@citromail.hu

 
Jiraiya Tolla

Szabályzat  2018

Kulcsok 2018

Történetek 2017

 

 
 
Írói kisokos
1. Alapok: helyesírás, lektor
2. Szóismétlések, szereplők gondolatainak szövegbe ágyazása
3. Vesszők 1.
4. Vesszők 2.
5. A történet kezdése, információadagolás

 

 
Társoldalak





 
Kedvenc linkek



 
Ennyien jártatok itt:
Indulás: 2012-03-04
 

S a szív a hang

Fáradt vagyok. Lábaimat nehezen emelem. Valami nincs rendben, valami nincs a helyén. Kimondatlan szavak kísértenek nap, mint nap. De kinek mondhatnám el?

Sakurának? Narutonak? A pár hónapos lányomnak?

 

Egy percre állok csak meg, míg friss levegőt veszek. A hideg szél csípi az arcomat, úgy érzem, sírni fogok. Az égre emelem tekintetem. Még pár lépés, és ismét a meleg szobában, a szeretteim között tudhatom magam. Erőt veszek magamon, átlépem a küszöböt, és amikor az ajtót kitárom, feleségem édes hangját hallom, miközben kislányunknak énekel. Az egész házat belepi a szeretet.

A konyhába lépek be először. Az asztal tele van finomabbnál finomabb ételekkel. Mézeskalács, citromos torta, és különféle teasütemények. A csirke a sütőben pihen arra várva, hogy neki lássunk. A köret gondolom a hűtőben van. Úgy látom, anyósom is küldött nekünk pár dolgot, holnap biztosan meglátogatjuk őket.

 

A hangokat követve indulok el. A nappali bejáratánál állok meg. Alsó ajkamba harapok, dúlnak bennem az érzelmek. Sakura boldogan énekel, miközben Saradat tarja az ölében, és régi képeket nézegetnek. Hirtelen villan be elém az a kép, amikor édesanyám ugyan ezt tette velem és Itachival. Szeretném, ha ismernék egymást. Vajon az apám büszke rám? Vajon a bátyám büszke rám? Szeretnék, tisztelnék Sakurát? A nőt, akit életem párjául választottam?

 

Sakura a magasba emeli a kicsit, majd ad az arcára egy puszit. Emlékszem mennyire várta őt. Tisztán emlékszem a napra, arra a pillanatra, amikor közölte, hogy várandós.

Küldetések sora állt előttem aznap is. Reggel mentem, este jöttem. Szinte alig találkoztunk. Haragudott is, éreztem, hogy csalódott, de soha sem említette. Még akkor sem, amikor egy feladat miatt, elfelejtettem az első házassági évfordulónkat. Későn érkeztem, fejét az asztalra hajtotta, úgy aludt. A kedvenc ételemet készítette el, bár már rég kihűlt, még akkor is gusztusosan nézett ki. Szégyelltem magam. Megint megbántottam őt. Pedig én tényleg igyekeztem. Letérdeltem mellé, átkaroltam, és szeretetteljesen megöleltem. Könnyek szöktek a szemembe, hogy, hogyan lehetek ilyen rossz férj? Ujjaival beletúrt a hajamba.

– Haza jöttem – suttogtam vállába.

– Üdv itthon kedvesem.

 

Semmi megvetés, még egy hamis mosoly sem terült el bársonyos arcán. Egyszerűen örült, hogy láthat, hogy vagyok neki.

Az év karácsonyán, pár hétre az évforduló után, nem értem haza Szentestére. Tudtam, mennyire fontos ez neki, még sem tudtam teljesíteni az ígéretemet. Másnap hajnalban halk léptekkel osontam el a hálószobánk előtt, de az ágy üresen állt. Aggódtam, hirtelen az is megfordult a fejemben, hogy itt telt be nála a pohár, és elhagyott.

A konyhában találtam rá, éppen egy pohár teát szürcsölgetett. Rám emelte tekintetét, és boldogan mosolygott. Hatalmas kő esett le a szívemről. Nem ment el. Már akkor tudtam, hogy ez egy jel. Fölállt, adott egy puszit a homlokomra, majd megkérdezte éhes vagyok-e. Bólogattam, hogy igen, mindent akarok, ami tőle van. Leültem, készített nekem friss reggelit. Az asztalra könyökölve figyelte, míg elfogyasztom az elém tett ételt. Kicsit zavarban voltam, féltem, hogy rossz következik ez után. Elvette előlem a mosatlant, hallottam, amint a mosogatóba tette.

– Sajnálom – suttogtam. Megengedte a vizet. Hátrafordultam, erősen kapaszkodott a pultba. Éreztem, hogy sírt. Hátulról szorítottam magamhoz. – Készültem neked valamivel kérlek, nézd meg – bólintott, majd elzárta a csapot.

Szemeit dörzsölve haladt utánam a folyosón. A nappaliban ott állt már a fa, kértem, hogy csukja be a szemét. A zsebemből elővettem egy egyszerű, de nagy értékű nyakláncot.

– Az anyámé volt. Azt kérte, annak adjam oda, akit szeretek – egyenesen a szemébe néztem. – Megengeded, hogy feltegyem? – ajkai elváltak egymástól. Még sohasem mondtam ki neki, hogy szeretem, arra kért, akkor tegyem, amikor úgy is érzem.  Biccentett. Miután fölhelyeztem az ajándékom, keze után nyúltam, és lágy csókot leheltem kézfejére. Pár kósza könnycsepp folyt végig, már amúgy is kipirosodott arcán. Szabad kezével a zsebébe nyúlt, és egy borítékot nyújtott felém.

– Én – kezdett bele, de nem nézett rám – remélem, hogy ez lesz életed legszebb ajándéka. – nem értettem mire célzott. Bátortalanul nyúltam bele a borítékba, óvatosan húztam ki belőle a képeket. Pupilláim kitágultak, hirtelen levegőt is elfelejtettem venni. Egy kedves üzenet volt írva az egyik kép hátoldalára.

 

„Szia, apa! Még csak öthetes vagyok, de nagyon igyekszem, hogy minél hamarabb láthassatok anyával. Remélem, már nagyon vársz engem!”

 

Emlékszem, hogy nem bírtam tovább, magamhoz rántottam és addig nem engedtem el, míg ki nem sírtam magam.  Ekkor döntöttem el, hogy felhagyok a küldetésekkel. Másnap ellátogattam Itachihoz, és elmeséltem neki, hogy apa leszek. Tudtam, hogy sohasem fogom megbánni, hogy Sakurát választottam. A legboldogabb emberré tett.

 

Sarada két héttel később született, mint amire vártuk. Tsunade felkészített a legrosszabbra, hogy esetleg elveszíthetem mindkettőjüket, de én már magától a  gondolattól is irtóztam, hogy ilyesmi valaha is előfordulhat velem.

De aznap éjjel, a kis virágszálam úgy döntött, hogy megismeri a mi világunkat is. Egy percre sem mozdultam el Sakura mellől, és, amikor a gyermekünk felsírt, megszorítottam a kezét, s ezt suttogtam a fülébe: „A világ legboldogabb emberévé tettél engem. Köszönöm!”

– Sasuke jól vagy? – meglepődtem, amikor a kislányom meleg keze az arcomhoz ért. – Minden rendben? – nézett rám azzal a gyönyörű szemeivel.

– Persze – simogattam meg felkarját. – Ne aggódj értem kedvesem – majd megpusziltam a kicsit. Hatalmas sötét szemei voltak, le se tagadhatná, hogy az én vérem.

– Éppen képeket nézegettünk, ha akarsz csatlakozhatsz – megfogta a kezem, és maga után húzott.

 

Szerettem ezeket a pillanatokat, csak mi hárman, együtt. Sakura elmesélte, hogy telt a napjuk, rá-rákérdezett néhány dologra tőlem is, de leginkább belőle ömlöttek a szavak. A kanapéra könyököltem, szerettem hosszan bámulni őt, a mozdulatait, a mosolyát. Közben a kis Saradánk már elaludt, befektette a gyerekágyba, amit ő az ünnepek kedvéért kihozott ide, majd visszaült mellém, és tovább folytatta a mesélést, csak halkabban.

 

Lágyan megérintettem finom bőrét, ő pedig az ujjaival játszadozott, ilyenkor tudtam, hogy zavarban van. Az arca kipirosodott, hüvelykujjam alsó ajkához ért, rám pillantott.

 

Imádtam. A teste száztíz százalékát végig csókoltam, és még ahol értem. Gyönyörű volt, ruhában, vagy anélkül. Nem zavart az sem, ha sokat beszélt, minden rezzenését ismertem. Tudtam, mikor mit gondol. Vonzott, hogy ennyire kiszámítható.

Zöld szemei csillogtak, amikor fölé magasodtam, és testünk ismét eggyé vált. A legboldogabb férfivá tett, és tudtam, a szerelmem iránta akkor sem fog megszűnni létezni, amikor már nem leszek, vagy ami még rosszabb, ő nem lesz.

 

A kandallóból árad a meleg. Az ingem van rajta, én megint a kanapénak dőlök, ő pedig ott áll a melegnél.

– Minden rendben? – kérdezem. Zavar, hogy ennyire csendes.

– Mit szolnál egy sétához?

– Ilyen későn? – lepődöm meg. Sarada is már alszik.

– Úgy érzem, valami zavar téged legbelül. Jót fog tenni, egy kis friss levegő. 

– Sarada?

– Természetesen visszük őt is.

 

Nem kérdezek többet. Tudom fölösleges is lenne. Néha ledöbbenek, ő mennyire ismer engem, talán jobban, mint én saját magam. A hó még mindig nem hullott, ami bosszant, mert Sarada még nem láthatta, milyen gyönyörű ilyenkor minden. Észre sem veszem, merre tartunk, csak akkor, amikor megállunk a temető bejáratánál.

– De miért?

– Mert Itachi az, akire szükséged van. Érzem, hogy vágysz a szavaira, a közelségére. Menj be nyugodtan, mi megvárunk itt. – Talán ez az egyik ok, amiért elvettem, hogy mindene a család, a szerettei. Hogy mindig is tudtam, hogy a szerelme sosem fog megszűnni irántam. Sarada fejét simogatom, ujjaink még most is szorosan ragaszkodnak egymáshoz.

– Akkor menjünk együtt – sötét van, de az út tisztán kirajzolódik előttem. A sírt Sakura minden másnap látogatja, és a gondját viseli.

 

Nem szólalok meg hangosan, nincs is rá szükség.  Lehunyom a szemem, a kimondatlan szavakat keresem.

Itachi..

Ugye jó apa, ugye jó férj vagyok?

Meg tudom óvni Konohát?

És, ami a legfontosabb. Meg tudom védeni a családom?

Kérlek, mond, hogy hallasz.

Apa, anya ugye büszkék vagytok rám?

Olyan emberé váltam, akit akartatok?

Mi lesz a holnappal? Mi lesz a hóval, ami le sem hullt, de már elolvadt?

Kérlek, segítsetek!

Vigyázzatok ránk. Vigyázzatok rájuk, akiket szeretek.

Tudom, lehetett volna másként is. Lehetnénk máshol, más időben. De mi itt vagyunk, és az, aki most vagyok, abból a kisfiúból lett, aki könyörgött a testvérének, hogy eddzen vele. Aki mindig azt kérdezte az anyjától, hogy az apja büszke-e rá, szereti-e? Aki mindig meg akart felelni neki. Aki mindig jobb akart lenni, mint a bátyja. Aki csak sírt, amikor a végzete utolérte. Aki akkor is sírt, amikor ő maga okozta a végzetét.

Itachi..

Vajon lettem-e olyan jó ember, aki valaha te voltál?

Érhetek-e valaha is a te nyomodba?

 

Erős szorítást éreztem. A sötét égre tekintettem, és éreztem arcomon a hideg hópelyheket.

A szél föltámadt, most én voltam az, aki megszorította a társa kezét. Adtam egy puszit a kicsi fejére.

– Szeretlek. Mindennél jobban szeretlek titeket – suttogtam az éjszakába.

– Tudom – válaszolta. – Mi is mindennél jobban szeretünk téged.

 

Szerettem az életet, amit kaptam Itachi. Mindennél jobban szerettem a sorsot, ami jutott nekem. Melegséget érzek a szívemben. A homlokomhoz kapom szabad kezem. Mosolygok. Minden kérdésemre választ kaptam.

5 hozzászólás
Idézet
2016.12.26. 11:23
Rika
Szia! Ezt nagy örömmel hallom! Már alig várom, hogy olvashassam a Sasuke szemszögből írt történetedet is! Nekem mindegy, kinek a szemszögéből íródik a történet, ha SasuSaku a párosítás van benne. Imádom, ahogy írsz! Boldog karácsonyt! Puszi, Rika
Idézet
2016.12.25. 16:07
Ildi-chan

Sziasztok! :)

Nagyon szépen köszönöm a rengeteg dicséretet, és a kedves szavakat, meg sem érdemlem. Nem vagyok annyira jó író azért, de igyekszem fejlódni, és a kedvetekre tenni. :) Sajnálom, hogy eddig nem igazán jelentkeztem :( Pedig minden történetemnek van folytatása, nem értem magamat, hogy miért ilyen buta. Mostanában úgy érzem Sasuke szemszöge sokkal jobban illik hozzám, és jobban áttudom adni nektek az ő érzéseit, mint Sakuráét. Így átfutott az agyamon, hogy esetleg írok olyan történetet, ami csak róla szól, természetesena  partnere megmarad. :) Még egyszer köszönök szépen mindent! Nagyon jól eisk, hogy gondoltatok rám, és leírtátok a véleményeteket. Még egyszer Nagyon Boldog Karácsonyt Kívánok Nektek, és az egész Cssaládotoknak!  <3 :)

Sok puszi

Csildi

Idézet
2016.12.25. 11:32
Bogyó
Szia! Harmadjára olvasom, de még mindig olyan jó érzéssel tölt el, annyira meghitt volt, észbontoan szuper lett!!! Én is remélem, hogy sok ilyen jó történeted lesz még a jövőben, és támogatlak is benne.😆
Idézet
2016.12.24. 23:19
Vici-chan
Ez gyönyörű volt!😭 Még még még. Hihetetlen! Egy csodás ember vagy! Átéreztem Sasuke érzéseit, ami nagyon ritka dolog. Lenyűgöző!!!! Nagyon tetszett.!! Puszi.
Idézet
2016.12.24. 21:21
Rika

Szia!

Imádom a történeteidet, ez továbbra sem volt másként. Nagyon tetszett ez a szösszenet, mosolyogva olvastam végig a sorokat. :) Szépen fogalmazol, jól leírtad Sasuke gondolatait. Meghatódtam, mikor Itachi sírjánál jártak és Sasuke az elhunyt szeretteihez beszélt. Írj még sok ilyen jó történetet!

Puszi, Rika