3. Csalódás
Egy könnycsepp szántja fel a sötétségben egy lány arcát, és fájdalom járja át már igen csak megtört szívét és lelkét. Miért tette meg vele ezt az Uchiha ismét, mikor az utolsó találkozásuk alapján nem így kellett volna történnie. Csak önmagát hibáztatta az ismételten katasztrofális helyzet miatt. Hirtelen erős zokogásban kelt ki magából Sakura, és erős érzelmi kitörésétől a földre rogyott, a teste ezzel jelezte számára, hogy nem bírja szíve a túlcsordult érzelmeit. Erőtlenül térdelt a padlón a mély csendbe burkolózva, ahol csak könnycseppjei finom kopogása vert vízhangot. A sírástól elködösült lelkében képek sorozata, az emlékeinek szilánkjai vágtak egyre mélyebb sebeket szívébe. Még genin korukból, mikor az első küldetésükön Sasuke testével védelmezte őt és védencüket Tacunát a hídépítő mestert. Azután pár kellemes nap következet, amikor ki akarták deríteni pontosan hogyan is fest Kakashi-sensei a maszkja alatt. Könnye most még jobban elkezdett folyni. A következő emlékfoszlányában, Sasuke elhagyta Konohát, utána pedig Narutonak majdnem halálos kimenetelű sérüléseket okozott. Végezetül pedig újra felbukkant a legfájóbb emlék, mégpedig az, mikor Sasuke majdnem megölte. Érzelmei harcoltak a tézis ellen, miszerint ha nem menti meg Naruto, akkor is élne, hiszen nem tudta volna megtenni ezt vele a fiú. Jó lett volna ezt hinni, azonban az igazság elfogadása nem könnyű feladat senki számára sem, így ezt a tényt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Igen, mi oka is lenne ezt az úgynevezett feltevést előtérbe helyezni? Egy homlokpöccintés miatt, ami ki tudja, mit jelenthet? Talán kioktató jelleggel ért hozzá az Uchiha? Kesergő tekintete haragossá vált, még könnyei is elapadtak, mintha teljesen kiszáradtak volna könnycsatornái. Sakura elhatározásra jutott, miszerint kideríti a terveit, és az elméjében cikázó gondolatokra is válaszokat csikar ki Sasukéből. Hirtelen pattant fel a könnyeitől nedves padlóról, kitágult pupillái igyekeztek számára minden hasznos információt begyűjteni a sötétben keresendő tárgyak körvonalairól. A minap előkészített felszerelést kereste, és mikor megtalálta indulás előtt még az íróasztalához sietett. Egy papír fecnire csak ennyit írt le szülei és minden érdeklődő számára: Muszáj, megtennem! A fecnit gondosan megvetett ágyára helyezte, és végezetül utoljára visszapillantott kellemes hangulatú kis szobájára. Elégedetten vésett elméjébe minden egyes részletét, és egy hatalmas sóhajtás keretében Ő is eltűnt az éjszakában.
***
Nesztelenül haladt egy magányos fiú a patak mentén. Nem vezetett sehová az útja, csak egyszerűen tudta, mennie kell, mivel nincs sehol maradása, hisz mindenkire csak a bajt hozza. Tekintete hideg volt és keserű, még most, hogy az élet mindent visszaadhatott volna neki, amit egykor eldobott magától, a bosszú kedvéért ahelyett, hogy kihasználná új lehetőségeit, távol kell, hogy maradjon azoktól a dolgoktól, tettektől, emberektől, akikkel jól érezhetné magát. Minden, amit tett a múltban, az út, amit bejárt a hatalom hajhászása közben, a bosszúja beteljesítésén át, több ellenséget szerzett, mint amire valaha is számolhatott volna. S megérte? Cseppet sem. Itachi elvesztése nem is lehetett volna ennél fájdalmasabb, és ami utána következett sem volt éppen kellemes. A robbanó emberek, amik maga az Uchiha klán elleni merényletet hivatottak szolgálni, még így is, hogy Ő az egyetlen túlélője a tragédiának, és még ez után is megtámadta Fushin és a villám banda a Konohát. Sasuke léptei egyre lassultak gondolataival ellentétben, végül céltalan lődörgése egy elágazáshoz vezette. Az egyik utat már ismerte, ami nem vezet különösebben sehova, az-az út csak Konohát veszi körbe, így közre fogva a körülötte elhelyezkedő apróbb falvakat. A másik út, talán a hegyekbe vezethet, hiszen elég messzire nyúlik, szinte túl halad a horizonton, amit a fiú beláthat. Nem habozott sokat az irány megállapításával, azonnal eldöntötte, hogy nem a járt úton folytatja a sétát, hanem az új irányt kiválasztva lehunyt szemmel indult tovább.
***
Borús reggelre ébredt Konoha, így majdnem minden lakója kedvetlen és fáradt volt, miközben a nap még igazán el sem kezdődött. Kakashi már kora reggel óta irodája négy fala között elmélkedett, hogy mit is mondjon Narutonak, mikor majd megérkezi, hogy engedélyt kaphat e, vissza hozni Sakurát. Nem telt el sok idő mikor nyugodt kopogtatásra lett figyelmes a Hokage. Alig fordult a hang irányába a szöszi már mögötte állt, ám egyáltalán nem volt sem ideges, sem pedig izgatott. Talán csak nem értesült még a történtekről, de bárhogy is legyen, valamiért csak elment egykori mesteréhez.
– Nem tartom jó ötletnek, hogy utána ment. Ezt tudnod kell Naruto.
Az Uzumaki csak zsebredugott kézzel állt továbbra is. mosolygós piros pozsgás arcán semmi más nem mutatkozott min egy kis lelkesedés és boldogság.
– Kakashi-sensei, szerintem Sakura helyesen cselekedett. Én ígéretet tettem neki a múltban, hogy vissza hozom Konohába. Ezt meg is tettem. Viszont a maradásáért nem én felelek.
Mondta ki a szavakat mosolygósan Naruto. Tengerkék íriszében megcsillant a felhők mögül előbújó nap, így monológja méginkább lelkesítette a Hokagét.
– Rendben van, adok, mondjuk 1 hónapot. De nem többet Naruto! Addig is rengeteg dolog történhet jó és rossz egyaránt, talán együtt visszatérnek – elmélkedett Kakashi a falut bámulva. – azonban ha nem így lesz, téged küldelek utána, és ha kell erőszakkal is vissza kell hoznod.
– Hogy hogy vissza kell hoznom Őt? Semmi többesszám? – borult ki a szöszi.
– Semmi. Csak Sakurát hozd haza.
Naruto tehetetlenül állt a Hokage döntése hallatán. Elkezdhetné szokásos hisztiét, ahogyan mindig is szokta, amikor nem ért egyet bizonyos döntésekkel. Ám ez most elmarad. Pontosan tudta, és érezte a lelke mélyén, hogy Kakashi nem hiába hozta meg ezt a döntését. A 7es csapat volt az egyetlen, akiket kiképezett évek óta, Őket ismeri a legjobban, így elfogadta és fel is fogta döntése okát. Ismét a Hokagéra emelte tekintetét, aki már egy ideje az arcát fürkészte, hogy találjon egy aprócska jelet, ami következtetni enged arra, vajon mi is járhat az Uzumaki fejében. Narutó ismét csak egy kis mosolyt intézett a maszkos férfi felé, ezzel jelezve neki, hogy elfogadja a feladatot. Nem is habozott tovább, sarkon fordult és elhagyta az irodát.
***
Sakura faágról-faágra ugrált az Uchiha nyomait keresve. Mikor egy folyó partjára ért, lehuppant a lombkoronák közül egy érdekességet figyelve a földön. Biztosan tudta, hogy ezek a nyomok Sasukéhoz taroznak, azonban aggasztónak találta a többi lábnyomot. Nem habozott sokat, tovább indult arra amerre Sasuke ment, azonban a többi egyén szintén ugyanabba az irányba halad. Véletlen lenne? Sakura látta az idegenek nyomaiból, hogy valószínűleg ninják lehetnek, akik az Uchihára vadásznak. Ez természetesen nem volna meglepő teória, épp ezért még gyorsabbra vette tempóját, hogy mimnél hamarabb beérhesse az előtte haladókat. Izzadság cseppek kezdték beborítani homlokát a túlzott sietségtől, így a rózsaszín kósza tincsei meg-megragadtak arcán és a homlokán. Nem telt el túl sok idő, a távolból tőrök csikorgó csattanására lett figyelmes, és biztos volt benne, hogy megtalálta az Uchihát. Így a hangok irányába indult tovább.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
