2. Feszült várakozás
A lenyugvó napot néha-néha csak egy kis felhőfoszlány takarta a vágyakozó smaragdzöld szemek elől. Szobájából kémlelte a tájat, a hegyeket-dombokat, a fákat, és a főutcát, ami egyenesen a Hokage irodájához vezetett. Tudta, ha Sasuke végre megérkezik Konohába, először mindenképp Kakashinál kell jelentkeznie, és majd csak utána térhet haza. Az ablakban ülve várta a fiú feltűnését, miközben a lágy szél játszadozott rózsaszín tincseivel, ám ez nem tartott sokáig. Nyugalma hirtelen távozott a szeméből. Hideg feszültség járta át testét és a lelkét. Nem értette a hirtelen jött erősen negatív reakciót. Szeme tágra nyílt, pupillái teljesen összezsugorodtak a távolban megjelent fekete körvonalaktól. Érezte, Ő lesz az. Sakura megrémült, de nem értette a félelme okát. Örülnie kellene a fiú visszatérésének, de ez cseppet sem látszódott teste reakciójából. Kezei remegni kezdtek, ahogy az Uchiha egyre közelebb ért a házhoz, ahol lakik. Egyértelmű volt, hogy rendeltetésszerűen használja az utcát, és csak elhalad majd a ház előtt. Sakura mégis halálfélelemtől megdermedve ült az ablakpárkányon, mintha csak az elkerülhetetlen halált várná, ami érte jött.
Uchiha Sasuke normál tempóban haladt a poros főúton. Lehunyt szeméből csak az egyiket lehetett felfedezni, a másikat igencsak megnőtt haja takarta el a külvilág elől. Sápatag bőre semmit sem változott mióta utoljára a faluban járt, ám ez a viseletére nem volt igaz. Hosszú fekete kabátja teljesen elrejtette kardját, minden egyéb felszerelését és a Narutoval való harc következtében elveszített karjának hiányát is tökéletesen leplezte. Hamar feltűnt neki, hogy a lány lesi minden mozdulatát, mikor a ház előtt sétált el. Többre számított, és foglalkoztatni is kezdte, hogy Sakura miért is nem fogadta a tőle megszokott lámpaláztól idiótára sikerült nevetésével, vagy esetleg bármilyen hasonló megnyilvánulásával. Gondolatmenetéből egy bugyuta szőkeség szakította ki.
– Sasuke! Végre, megérkeztél! - kiáltott rá Naruto. Az utcán megszokott hangzavar szintje teljesen a nullára csökkent. Sasuke kellemetlenül nézett körbe maga körül. A falusiak csendben figyelték a "régi-új" jövevény minden mozdulatát.
– Sasuke! Gyere már, mire vársz?
– Naruo – biccentett a fekete. – Jó újra látni téged is.
Az Uzumaki fiú nevetséges arckifejezés közepette vakarta meg tarkóját, végül lágy mosolyra engedtek vissza arcizmai. Elméje régi csapattársa válasza körül kezdett pörögni, vajon Sakurára gondolt a többes számmal? Firtatta magában a kérdést, ám rövidesen figyelmen kívül kellet hagynia. Nem volt túl bíztató kedve az Uchihának. Bár soha sem volt kellemes a hangulata, de most még gondterheltebbnek tűnt, mint eddig. Naruto kérdő pillantást vetett a jövevényre, ám mielőtt beszédre nyitotta volna száját az Uchiha megszólalt.
– Pontosan tudom, mire számítasz. De sajnos ezt nem teljesíthetem, csak hogy tisztában légy vele.
Szavai keserűen hasították ketté a szöszit, de nem igazán volt tudatában, mi is a mondandója igazi értelme. Sasuke ugyanolyan kellemes sebességgel haladt tovább a Hokage irodája felé, mint eddig. Nem loholt a kegyelmet elfogadni, pedig teljes szívéből vágyott az amnesztiára. Fura ellentmondás uralkodott viselkedése és a kimondott szavai között. Jól érezte magát újra Konohában, pont emiatt nem maradhatott, és ezzel tisztában volt. Naruto akárcsak egy kiskutya, sétált mögötte, hűségesen kísérve gazdiát úti célja végéig. Lassan-lassan felértek Kakashihoz, ám mielőtt beléptek volna Sasuke megállította Narutot, majd lassan becsukta előtte az ajtó
– Sasuke! Ne már! Minek csinálod ezt? – Kiabált csalódottan a szöszi, mivel kirekesztették egy igen fontos megbeszélésről.
Kakashi kérdőn pillantott a megtörten álló Uchihára.
– Tudja jól, hogy miért nem jöhetek vissza – sziszegte fájdalmasan.
– Igen, ezzel a ténnyel tisztában vagyok. Ám nem nézhetem tétlenül, ahogy egy családomhoz tartozó egyén szenved.
– Családjához? – emelte végre Kakashira tekintetét.
– Igen. Család. Tudod Sasuke, nem csak a vér határozza meg a családot. A kötelékek, melyeket életünkben alkotunk, ha elég erősek, akkor maradandóak. Sokan vagyunk így ezzel.
Az Uchiha újra a padlóra szegezte tekintetét. Naruto képe villant fel elméjében. A sok vitájuk gyerekkorukban, az állandó versengések. A nemrégiben történt tettei, hogy feláldozta saját karját is, hogy észhez térítse, és kihúzza a sötétségből, amibe magát rekesztette. Lassan Sakura arca is felderengett. Az örökös szerelmi vallomások, a szerencsétlenül béna kislány, akit mindig meg kellett védeni, ugyanakkor a legokosabb genin a csapatukban. Aztán ahogy felnőtt és rászolgált a többi ninja elismerésére, a shinobi háborúban nyújtott teljesítményével, ami elég bizonyíték volt arra, hogy egyszer tényleg kiváló orvosi ninja lehessen belőle. Sasuke erősen szorította össze szemét. Kakashinak azonnal feltűnt hirtelen reakciója.
– Mi fáj ennyire? – kérdezte lényegretörően a Hokage.
Sasuke nem válaszolt. Ónix szeme előtt csak egy emlék lebegett, egy emlék, ami örökre a lelkébe égett, egy hosszú pillanatban összeforrt pillantás. Úgy tartják, egy pillantásban is leélhetünk egy életet – válaszolta az Uchiha.
– Sasuke, ez nem válasz a kérdésemre.
– De. Az – fordított fájdalmasan hátat Kakashinak, s ezzel meg is indította lépteit a kijárat felé. Értetlenül nézett utána a maszkos férfi asztala mögül. Sok volt számára a kimondatlan tények mennyisége. Megállapítása egyszerű volt és gyors. Önfeláldozásra cserélte bosszúvágyát régi tanítványa, állapította meg magában a férfi.
– Konoha nagyobb biztonságban lenne, ha te is itt lennél. Még úgy is, ha ezzel a lépéssel nagyobb célpontokká válnánk mint eddig.
Sasuke megtorpant a hallottak miatt. Végig gondolta az esetleges megoldásokat, de mindnek tragédia lenne a vége. Kivitelezhetetlen és kegyetlen volna. Esélytelen minden lehetőség.
– Viszlát, Kakashi-sensei – mondta az Uchiha, és lassan kisétált az irodából.
Kakashi szó nélkül hagyta elmenni. Eleget látott a viselkedéséből, hogy tudja sokat változott. Mégpedig jó irányba. Ebből azonban csak egyetlen baj származhat, mégpedig az, ha ismét elveszíti a számára kedves személyeket. Vagy inkább személyt.
– Na, végre! – kiáltott rá ismét a szöszi, aki végig hallgatózott, de semmit nem értett a bent elhangzottakból.
Sasuke rá sem pillantott volt csapattársára, egyszerűen csak elsétált mellette. Naruto meglepődve nézett után, és érezte, valami nem sikerült jól a találkozóban.
– Hé, Sasuke!
– Naruto, hagyd – szólt közbe a Hokage és beinvitálta a szőkét, hogy ismertethesse vele a kialakult helyzetet.
***
Sakura a szobájában izgatottan készülődött. Biztos, ami biztos összekészített minden holmit, amit magával kéne vinnie egy esetleges utazásnál. Mikor utolsó kellékeit is bepakolta a fekete táskájába, körbe nézett még a szobában, és megakadt tekintete saját tükörképén. Úgy érezte nem megfelelő valami, ezen elmélkedetett elkeseredve a lány. Ám egy hirtelen ötlettől vezérelve kinyitotta a szekrényét és kutakodni kezdett benne és talált is olyan holmit, ami elégedettséggel töltötte el, így elkezdett átöltözni. Egy fekete garbóra, ujjatlan feszülő felsőre esett a választása egy hozzátartozó igencsak rövid szintén fekete nadrággal egyetemben. Miután felvette a ruhadarabokat, gondosan visszafáslizta jobb combját, hogy a tőr tartót is vissza rögzíthesse a helyére, majd felvette nyitott orrú cipőjét, melynek szára a térdéig ért. Végezetül összefogta rózsaszín fürtjeit, és visszavette derékövét. Mikor elkészült, újra felmérte magát. Igen. Pontosan ezt szerette volna látni már réges-rég. Egy érett nőt. Ám alig húzta ajkát mosolyra, mikor céltalanul kipillantott az ablakon, és megpillantott valamit, inkább valakit, aki a ház előtt állt. Szépen ívelt szemöldöke most összecsúszott kissé, érezte, valami nem jó. Nem tartott sok időbe és kiderült, igaza volt. Közelebb sétált az ablakához, hogy jobban szemügyre vehesse az alakot, ám nem volt erre már lehetősége. Uchiha Sasuke ismét eltűnt a sötét éjszakában.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia nagyon jó lett várom a folytatást :D