Aranypenna

Mielőtt bármit is küldenél, kattints:
Beküldési szabályzat
Fanfiction kifejezések
~ Hibabejelentő ~

Szerkesztők Celia Celin és Emilly
Elérhetőség: aranypenna.info@gmail.com
Facebook oldal:   Aranypenna (link)
Facebook csoport:   Aranypenna (link)
Nyitás: 2016.03.18.
Téma írás, olvasás
Régi designok megnézem
Grafika Ninaa
Kódok LindaDesign | GlamourFactory

 

 
Az oldal hivatalos lektorai

Akikhez fordulhatok segítségért, ha úgy érzitek, hogy nem a legtökéletesebb a helyesírásotok:
Zakuro
elérhetőség: sarada11@citromail.hu
Naoto
elérhetőség: naoto@citromail.hu

 
Jiraiya Tolla

Szabályzat  2018

Kulcsok 2018

Történetek 2018

 

 
 
Írói kisokos
1. Alapok: helyesírás, lektor
2. Szóismétlések, szereplők gondolatainak szövegbe ágyazása
3. Vesszők 1.
4. Vesszők 2.
5. A történet kezdése, információadagolás

 

 
Társoldalak





 
Kedvenc linkek



 
Ennyien jártatok itt:
Indulás: 2012-03-04
 

11. fejezet

- Nem kukacoskodásból, de azt hinné az ember, hogy egy ilyen helyet kissé jobban őriznek – jegyzem meg, miközben óvatosan körbelépkedek az asztalok között. Sasuke-kun csendre int, de azért válaszol.

- Az igazán jó védelemnek vannak a legjobb gyengepontjai – közli, de nem néz rám. A tekintete ide-oda cikázik a lehetséges bejáratok között. Ismételten a föld alatt vagyunk, és lassan már kezdem otthonosan érezni magam ebben a közegben, annyiszor volt szerencsém az ilyen helyekhez életem során. A gyomrom egy része minden egyes alkalommal, diónyira szűkül, mert eszembe jut a pillanat, amikor hosszú évek után, pont egy ilyen helyen találtuk meg Sasuke-kunt. Álomból felkelve még néha hallom a saját zihálásom dobolni a fülemben, ahogy a folyosókon futok Naruto sietős lépteinek visszhangjával a párhuzamos járatokban.

Értem, mire céloz. Könnyű volt ide bejutni, de ez csakis neki köszönhető. Olyan szintű rejtőzési képességei vannak, amiket én soha az életben nem tudnék elsajátítani. Pár éve még kivert volna a víz az irigységtől, és az önsajnálattól emiatt, de mostanra megtanultam elfogadni a gyengeségeim, és ezzel együtt az erősségeim. Ha belegondolok, nekem is vannak olyan képességeim, amit meg Sasuke-kun nem tudna elsajátítani. Ez mosolyra késztet, ahogy végig haladok egy újabb asztalsor mellett.

- Mi olyan vicces? – zavar meg Sasuke-kun. Összerezzenek, és szinte azonnal zavarba is jövök. Nem gondoltam volna, hogy az őrködés mellett még arra is van ideje, hogy engem megfigyeljen. Lehajtom a fejem, de sokat nem ér, mert a hajam lófarokba van a fejem tetejére kötve és egyetlen tincs sem takarja el pirulásom.

- Semmi – köszörülöm meg a torkom, majd elfordulok egy párhuzamos asztalhoz, hogy ne lássa az arcom, amiről képtelen vagyok letörölni a bárgyú vigyort. Furcsa és szokatlan számomra a figyelme, még ha az csupán tökéletes megfigyelőképességének egyik nyúlványa is. Aztán néhány folyadékfoltos papírlap megállásra késztet. Egy furcsa üvegcse alá lógnak a sarkai. Óvatosan kihúzom, mert csak tippelni tudok, mit rejthet az üvegcse. – Azt hiszem, megtaláltam mivel támadtak ránk – jelentem ki, és nem tudom elrejteni az izgalmat a hangomból, mert a koszos papírok minden bizonnyal az elkészítését tartalmazzák. Gyorsan átfutom a tekintetemmel, rögzítem az agyamban, amit csak tudok, majd kénytelen vagyok a technika ördögéhez folyamodni, habár még mindig nem nagyon vagyok otthon az elektronikai eszközök működésében, és valószínűleg soha nem is leszek.

Az oldalamon lógó táskámban matatva meg is találom azt a kis ócska fényképezőgépet, amit még Inótól kaptam az egyik születésnapomra, és készítek néhány képet a leírásokról, meg úgy összességében a helységről is. Neon fénycsövek lógnak rozsdás pántokon a plafonból, hol megvilágítva, hol sötétbe burkolva az asztalokat. A zúgásuk óvatos morajlássá tompul a tudatomban. Némelyik nem ég, és feltételezem, hogy nem azért, mert egyszerűen csak le vannak kapcsolva. Nem tudom elképzelni, hogyan képesek itt létrehozni bármit is. A labor a sterilizáció teljes hiányát élvezi, és van egy olyan megérzésem, hogy gyakran éppen ennek köszönhetnek bizonyos mérgeket. Erős, csípős illat lengi körül a néhol porosodó Bunsen-égők sorát, a számítógépek pedig megragadtak a tíz évvel ezelőtti formájukban. Sehol egy laptop, vagy egy mikroszkóp kivetítő.

- Mióta van itt ez a labor? – teszem fel a kérdést félhangosan. Nem tudom, hogy csak úgy saját magamnak, vagy Sasuke-kunnak szánom a kérdést.

- Nem tudni pontosan. Jóval azelőtt jöhetett létre, mielőtt felfedeztük – némán bólintok, miközben kattogtatok még néhány képet. Lenyűgözőnek találom az egészet, mert technikailag sehol sincsenek Konoha laborjaihoz képest, mégis képesek voltak olyan dolgokat létrehozni itt, amiket bármelyik nemzet megirigyelhetne. Izgatott leszek a gondolatra, hogy ezeknek a cuccoknak a tulajdonosa itt sétálhat tőlünk pár méterre akár az egyik párhuzamos folyosók egyikében, és meg is lepődök magamon, mert izgatottságom egyáltalán nem a félelem okozza. Kíváncsi lennék arra a koponyára, aki ezt itt irányítja. Sasuke-kun dokumentációiban nem voltak képek, csak hosszadalmas leírások. Újabb mosolyt engedek meg magamnak, mert rájövök, hogy egyáltalán nem tudom elképzelni Sasuke-kunt fényképezőgéppel a kezében, de még csak egy telefonnal sem, pedig nyilvánvalóan használ, ha már hívott is vele.

Kémcsövek hosszú sora következik egy újabb asztalon. Nagyjából öt méter hosszúra, és egy méter szélesre saccolom, és dugig van rakva az apró kis üvegcsékkel. Különböző színű folyadékok állnak bennük. Néhány be van dugaszolva, de a legtöbbje csak úgy szabadon áll. Találomra beleszimatolok az egyikbe, de meg is bánom, mert azonnal szédülni kezdek, ahogy a csípős szag felkúszik az orrlyukamon egyenesen az agyamig. Alapvető hibát vétek. Megtámaszkodom az asztal szélében, és már hallom is, ahogy Sasuke-kun, nem mozdulva a helyéről, de a nevemet mondja. Nem tudok azonnal válaszolni, mert a szemeim előtt csillagokat látok, mint mikor gyorsan kelek ki az ágyból reggel, és megszédülök, csak ez most sokkal hosszabb ideig tart. A bal kezemben tartott fényképezőgép, az asztal lapjának ütődik, meglökve a lyukacsos fa tárolót. Az üvegcsék halk csilingeléssel összekoccannak, és ez az a pillanat, amikor Sasuke-kun is mellettem terem. Nincs szükségem támaszra, mert a fejem kezd tisztulni, de a keze ennek ellenére is derekamra fonódik. Szégyellem magam, mert tényleg nincs szükségem segítségre. Az emberek szédülnek meg néha különféle okokból, de nekem sikerült minden bénaságot arra az időtartamra időzítenem, amikor Sasuke-kun a közelben van. Mióta visszajött, egy kész csődtömeg vagyok, ami nem volt jellemző rám, míg távol volt.

- Semmi gond – köhögöm, és kiegyenesedek, de a keze még mindig a derekamon, amitől annyira esetlennek érzem magam. – Jól vagyok! – mondom kicsit élesebben, mint terveztem, és odébb lépek egy lépést. Az ujjai már nem érintenek, és kicsit mintha meglepett arcot vágna. Elpirulok, mert rájövök, hogy hatalmas bunkó vagyok, de egyszerűen képtelen vagyok elfelejteni azokat az időket, amikor mindenért segítségre volt szükségem. Valószínűleg ő is így van ezzel, ezért terem mindig mellettem, hacsak eltüsszentem magam. Szánalmasnak érzem magam tőle, így inkább elfordulok, és tovább tanulmányozom a helységet, amíg csak lehet.

Nem sok időnk volt odalent, de sikerült elég anyagot összegyűjtenem, amiből már építkezhetek valamerre. Persze jobb lenne, ha még párszor meg tudnánk látogatni a helyet, de első körben elég lesz ennyi is, egyébként sem biztos, hogy máskor is ekkora szerencsénk lenne. Mire visszaérünk a saját falunkba, olyan az egész mintha meg sem történt volna. Olyan rövid ideig tartott, és viszonylag olyan simán ment, hogy belül egy kis hang óva int. Persze az a támadás is az első szálláshelyen hatással van erre az apró kis hangocskára. Nem hinném, hogy a problémát megoldotta, hogy otthagytam Kirigakure területét. A Mizukage teljes támogatásáról biztosított minket, de ez egyáltalán nem megnyugtató tudat. Kicsit olyan érzésem van, hogy bármelyik pillanatban rám ronthatják az ajtót, és megpróbálhatnak elvinni.

Rögtön el is fordítom a kulcsot a zárban magam mögött, mikor belépek saját kis puritán otthonomba. Kakashi igazán előzékeny volt. Hamar elengedett minket egy gyors egyeztetés után. Naruto még faggatózott volna, és természetesen észre sem vette, hogy hulla fáradtak vagyunk Sasuke-kunnal.

Alig fordul el a kulcs a zárban, már a telefonom csörgése zavarja meg a csendet. Az asztalhoz sétálok és ledobom rá a cuccaim, majd vetek egy pillantást a kijelzőre. Mélyet sóhajtok, mert annyira jellemző Inóra, hogy egy percet sem tud várni. Lefogadom, hogy mihelyt meghallotta, hogy visszatértünk a küldetésről, azonnal tárcsázta is a számom, hogy minden részletet megtudjon. Természetesen nem a laborról… És nekem nincs semmi használható információm. Legalábbis a számára. Nem veszem fel, hagyom, had csörögjön. Még nem vagyok felkészülve erre a beszélgetésre. Lerogyok az egyik székre, ülök pár másodpercet némán, majd úgy döntök, inkább most rögtön veszek egy forró fürdőt. Jobban mondva nem olyan forrót a sebeim miatt. 

A fürdőben végignézek magamon, és rádöbbenek, hogy úgy festek, mint aki több hétig volt távol, egy S- szintű küldetésen. De persze nem sok tapasztalatom van az ilyen fajta küldetésekben, meg be is rozsdásodtam. Egyre a labor jár a fejemben, még akkor, mikor kiszállok a kádból, és székhelyemet átteszem a nappaliba. Egy köntösbe burkolva magam, kipakolok a táskámból a kanapé előtti kis asztalkára, és agyban próbálom rendszerezni a dolgokat. Lapok, fecnik, minták. Minden, amit beszereztem a laborból. Egy pillanatra megállok felettük, és olyan, mintha kihagytam volna valamit.

- Hát persze! – mondom ki hangosan. – A fényképezőgép – emelem fel a kis ketyerét, és már most utálom, hogy egy alig tizenkét centi széles, és nyolc centi magas kis képernyőn kell bogarásznom a részleteket. Próbálom nagyítgatni, meg forgatni, de ennek így semmi haszna nincs. Eszembe jut, hogy Naruto még régebben valahogy kivetítette a falra a saját laptopja képét, de fogalmam sincs, hogy ez nálam működik-e majd, vagy egyáltalán meg van-e minden eszközöm hozzá. Gépem az van mindenesetre, és az már egy fokkal nagyobb képernyőt biztosít a fénykép nézegetéshez. Projektornak is lennie kell valahol, viszont a hozzá tartozó kábelekből gyakorlatilag egy csinos kis csomót csináltam a fiókban, mikor takarítottam a lakást. Dühödten vágom a padlószőnyegre a rengeteget, mikor rájövök, hogy nem fogom tudni kikobozni és kiválasztani, melyikre van éppen szükségem. Türelmetlen vagyok, ha fáradok, és jelenleg utálom a technika vívmányait is, meg úgy mindent. Nézem az összegabalyodott szálakat, és az a furcsa gondolatom támad, hogy olyanok, mint az apró kis kígyók. Egy pillanatra még azt is elhiszem, hogy mindjárt megmozdulnak, pont ezért jön rám a frász, mikor megszállott bámulásuk közben, megszólal a csengő. Pár pillanatig csak remegve állok egy helyben, majd mikor újra megszólal az agykérget kapargató hang, vontatottan megindulok az ajtó irányába.

- Ki az? – torpanok meg előtte, mielőtt elfordítanám a zárban a kulcsot.

- Én vagyok az Sakura – jön a válasz azon a hangon, amitől megremeg a lábam, és az összes vér az arcomba tódul. Mielőtt még csapdát sejthetnék, buta módon azonnal kinyitom az ajtót. Persze csapda nincs újfent, csak Sasuke-kun. Úgy néz le rám, mintha valami furcsa lenne az arcomon, és rájövök, hogy a számára furcsa dolog, nem az arcomon van, hanem a testemen egy köntös képében. Zavartan összébb húzom magamon az anyagot, habár így is pont eleget takar, majd félrelépek az ajtóból, hogy beférjen. Kicsit deja vu érzésem van. Visszagondolok arra a gonosz genjustura, amit Tobi mért ránk réges-régen, és elfog a borzongás. Mennyire ostoba módon fogadtam el azt a virágot, amelyet az a másik világbeli Sasuke-kun adott nekem. Olyan sok hazugságra hittem a múltban, hogy valóság, hogy lassan eljutok arra a szintre Sasuke-kunnal kapcsolatban, hogy már nem tudom, és nem is akarom eldönteni, hogy valóság-e az, ami történik. Belefáradtam.

Bezárom az ajtót, és szembefordulok vele. Nem szólok hozzá, csak kérdőn bámulom az arcát. Eldöntöm, hogy nem könnyítem meg a dolgát. Nem én vagyok az, aki furcsán viselkedik mostanában. Nekem semmi miatt nem kellene kényelmetlenül éreznem magam, valamint a saját otthonomban vagyok. Kicsit mintha dühös is lennék, pedig még nem mondott egy árva szót sem.

- Minden rendben? – kérdezi egyszerűen. Tekintete körbesiklik a helységben, én meg értetlenül meredek rá továbbra is. Mikor újra találkozik a tekintetünk, megjön a hangom.

- Miért ne lenne? – kérdezek vissza, majd rájövök, hogy ostoba kérdés. Bizonyára amiatt aggódik, amiatt én is. Ahogy ez a gondolat fészket ver az agyamban, a zavar is társul hozzá, mert nem akarom elhinni, hogy Sasuke-kun valóban aggódna miattam. – Nem hinném, hogy aggódni kellene most egy támadástól. Konoha egyelőre biztonságos terület – magyarázom, mintha az egyik betegem leletét olvasnám fel neki.

- Te most egy nagyon fontos, és értékes ember vagy a számukra. Ehhez mérten kellene viselkedned, Sakura – vágja a fejemhez, de mielőtt felháborodottan válaszolhatnék a félig-meddig leszidásra, már folytatja is, amivel a torkomra akasztja a szót. – És ha rajtam múlik, nem nyúlnak hozzád – ejti ki a szavakat, aminek a hatására az agyam szinte lebénul. Kikerekedett szemekkel bámulok vissza rá, és zavaros gondolataim azon járnak, hogy ezt az utolsó mondatot csak oda képzeltem, vagy valóban kimondta? Természetesen ugyan azon a színtelen, és érdektelen hangon közölte ezt, mint ahogy mindig is kommunikál velem, de egyszerűen nem tudok elsiklani felette.

Sasuke tekintete elsiklik mellettem a nappali irányába. A kanapé háttal van nekünk, de a szélén kilóg az előtte álló kis asztal sarka, és a rajta heverő papírok, és minták.

- Elkezdted feldolgozni a szerzett információt? – mondja ki lassan, és a kérdés sokkal inkább hangzik kijelentésnek. Ezzel sikerül kirántani a sokkból, amit legutóbbi szavai okoztak a lelkemen belül, és most már képes vagyok reagálni. Igaz motyogva akár egy szégyellős gyerek.

- Igen. Csak át akartam tekinteni, mielőtt lepihenek, de a kivetítővel nem boldogulok – suttogom, mintha bármi szégyenkezni valóm is lenne emiatt. Sasuke-kun egy pillanatig nem mozdul, majd megmaradt keze hirtelen a magasba lendül, én meg hátrálok egy lépést, mire leesik, hogy csak a kabátját akarja levenni. Amikor észreveszi, hogy minimálisan, de hátratántorodtam, kissé lassabban mozog tovább. Megijedtem, de magam sem értem, hogy miért. Semmi okom nem volt rá. Zavartan megindulok az otthagyott kábelek irányába, és megpróbálom felkapkodni őket, mielőtt még Sasuke-kun beérne. Sikerül is a művelet, azonban így újra gondolva nem biztos, hogy szívderítő látványt nyújtok a kezemben összetekeredett kábelekkel, egy fehér köntösbe bújva. Mondhatni szánalmasan festek, ami lassan már szoros kapcsolatban van az imázsommal, így nem törődöm vele túl sokat.

- Naruto ennek az igazi mestere – mondja kifejezéstelenül, mikor beér és átveszi tőlem a fekete kígyókat. Ő nem tűnik egyáltalán szánalmasnak vele. Furcsa, mert igaza van. Naruto amilyen osotba tud lenni bizonyos dolgokban, annyira okosnak bizonyul másokban. Elmosolyodom a gondolatra, mert Hinata hosszú, nehéz, de biztosan boldog élet elé néz. – Ez valami új szokás nálad? – ránt ki a gondolataim közül Sasuke-kun hangja. Rá kapom a tekintetem. A padlószőnyegemen ül, és igyekszik szétválasztani a gubancokat. Még csak rám sem néz, miközben folytatja. – Magadban mosolyogsz.

Elvörösödöm, mert így visszagondolva tényleg hátborzongató lehet külső szemlélőként, hogy véletlenszerűen el tudok mosolyodni a saját gondolataimon.

- Sajnálom – hajtom le kissé a fejem. Hálás vagyok magamnak, amiért összekötöttem a hajam, mikor kijöttem a fürdőből, mert most valószínűleg megint az arcomba lógna.

- Ne kérj már mindenért bocsánatot – morogja bosszúsan. Az ajkait kissé oldalra húzza közben, ami annyira jellemző volt rá gyerekkorában is, hogy egy pillanatra visszautazom a múltba. Ezen is mosolyognom kell, és mikor félrefordított fejjel felnéz rám, nem tudom uralni a vonásaim, még szélesebben elmosolyodom. Most tényleg olyan, mint a tinédzser Sasuke-kun, és ez a nosztalgikus érzés melegséggel tölt el.

- Átnézem addig ezeket a papírokat – hervad le a mosoly az arcomról, mikor tudatosul bennem, hogy hosszú másodpercekig csak mosolyogva bámultam az arcát, egy árva szó nélkül. Gratulálok Sakura! Csinálj magadból még nagyobb hülyét. Így biztosan emlékezni fog rád, ha újra elhagyja a falut.

- Miért akarod kivetíteni a fényképeket? – kérdezi, miközben átfutom a jegyzeteim, és összesítem a mintákkal. Rengeteget gyűjtöttem, amitől elfog a lelkesedés szikrája. A fáradtságom most háttérbe szorult, és egyszerűen érzem, hogy ma este nem nagyon fogok aludni. Át fogok nézni mindent.

- Látni szeretném az apró részleteket is a képeken. A nagyméretű előhívásra most nincs időm. Holnap talán előhívatok néhányat kisebb méretekben, hogy egymás mellett tudjam őket szemlélni, de ma estére megteszi a kivetítő is önmagában – mormogom kissé érdektelenül, mert fontosabbnak találom a jegyzeteim annál, hogy megmagyarázzam a munkamódszerem. Nem vagyok hozzászokva, hogy bárkivel is megbeszéljem, mit és hogyan csinálok a saját lakásomban. Meg úgy általánosságban sem vagyok hozzászokva, hogy hozzám szóljanak itt. A lakásom többnyire üres, mert én sem sok időt töltök itt, nemhogy mások.

Épp a második oldalon tartok az egyik leírás tanulmányozásában, mikor Sasuke-kun hirtelen lekapcsolja a kanapé melletti kis álló lámpát, és a helységet elborítja a sötétség. Egy pillanatra összerezzenek, majd a nappalit lassan bevonja a vetítő sápadt, kékes fénye. Pár pillanatig csak egy hatalmas kék téglalap virít az egyik nagyobb falon. Egy érdektelen festmény lóg bele a vetítő fényébe. Sasuke-kun gyors mozdulatokkal érte nyúl, és leemeli a helyéről. Nem tudok elsiklani a tény felett, hogy úgy mozog itt, mintha mindig is itt tevékenykedett volna. Otthonosan. Ettől az apró kis momentumtól egyszerűen újra elönti a szívem az iránta érzett szerelem. Ebben a pillanatban annyira vágyom arra, hogy minden egyes este ilyen legyen. Hogy úgy mozogjon a dolgaim között, mintha hozzá is ugyanúgy tartozna, mint hozzám.

Az álomkép hamar elillan a szemeim elől, mikor a kék téglalapot felváltja a gépemen korábban megnyitott egyik fotó.  A labor van rajta.  Akaratlanul is előremozdulok a fal felé. Az árnyékom bekúszik a kép szélére. Megbabonáz újra a látvány. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogyan voltak képesek teljesen elmaradott módszerekkel olyan dolgokat alkotni, amelyek képesek legyengíteni egy olyan ninját, mint Sasuke-kun. Centiről centire végigjáratom rajta a szemem. Szinte mintha újra ott lennék. Azon kapom magam, hogy az ujjammal követem a tekintetem mozgását, és teljesen megfeledkezem magamról, meg a környezetemről.

Képzeletben újra felidézem a részleteket, az illatokat, az általuk keltett benyomást, a hely apró neszeit. A fülemben dobol a szívem. Érzem, hogy valami nagyon fontosat rejtenek a képek. Egy olyan részletet, amire ott és akkor nem volt időm felfigyelni, most viszont végig fogom járatni magamban az összes fotót. Agyban már készítem is a jegyzeteim a kivetített példányhoz. Az eszközök számából, és fajtáiból könnyen lehet majd következtetni, mennyien tevékenykednek ott pontosan, és ki, milyen feladatot lát el pontosan. Sasuke-kun jelentése erre is kitért, viszont a jelenlevők tevékenységi köre eléggé ködösnek tetszett. Valószínűleg ennek az oka az orvosi háttér hiánya. A gondolatra hirtelen észbe kapok. Én egyáltalán nem vagyok jelenleg egyedül. Elragadott a saját elmém, és egyszerűen megfeledkeztem Sasuke-kun jelenlétéről egy pillanatra. Megfordulok, hogy megtudjam, mennyire nézhetett eszelősnek, de csak a falat támasztva bámul vissza rám. Hunyorognom kell, mert a projektor éles fénye szinte kisüti a retinám, de még így is látom a fény mögötti arcát, és a tekintetét, amiben megint ott van az a furcsa valami, aminek eddig nem tudtam jelentést, és nevet adni.

- Eszelősnek tűnhetek – vihogom idétlenül. Érzem, hogy melegem van, és az összes vér az arcomba tolul. Kicsit oldalra lépek, hogy a projektor ne vakítson el. Sasuke-kun ellöki magát a faltól, és felém lép.

 

- Egyáltalán nem – feleli mély, elfojtott hangon. Egy pillanatra csak állok ledermedten, mert annyira másként cseng a hangja, hogy megint az a félelmem támad, hogy ez csak egy átverés, majd rájövök, hogy ez egyáltalán nem átverés, csak egyszerűen nehéz megszokni, hogy bármilyen minimális érzelem is kicsengjen Sasuke-kun hangjából. Márpedig most pontosan ez történt. Akármennyire is nehéz elhinni, de elismerően beszél hozzám. Szárnyalni tudnék a boldogságtól, még ha csak ilyen pici elismerést is sikerült kicsikarni belőle. – Nézzük a többit – ránt ki boldogságtól túlfűtött gondolataim közül. Letelepszik a kanapémra, szemben a gépemmel, és a falra vetített képpel, és ugyan olyan otthonosan, mint eddig, lapozgatni kezd a képek között. – Szólj, ha maradjon – parancsolja, én meg bólintok még akkor is, ha nem néz rám. Túlcsordulok, és most először élvezem igazán a közös munkát. Sohasem volt még ilyen jó estém.

 

 

 

A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió.    *****    Ha sok mindent tudni szeretnél és válaszokra vársz látogass el oldalamra!    *****    SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Szerepjáték – Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    Nincs Új Poszt Cousin & Best Friend & A Lot More    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér    *****    csillagütközés marcangolta nász    *****    Katt!Katt!Katt! Lépj be a galopp versenyparkunkba! Katt Katt!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaros Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Vörös sziluett az emlékvárban    *****    'cause I am only human