Időm sem volt reagálni, mert a következő pillanatban Sasuke ellökött magától, és olyan dühös tekintettel meredt rám, hogy szinte megijedtem tőle.
- Sajnálom Bácsikám! Úgy tűnik ez a liba még mindig nem fogta fel, hogy a kapcsolatunk véget ért, és igazából semmi értelme sem volt. – mondta lenéző hangsúllyal, a már általam jól ismert szavakat. Különös, mintha egyszer már hallottam volna ezt, és aszívem ismét darabokban hevert. A torkom kiszáradt egy szót sem tudtam kinyögni. Nagyot kellett nyelnem, hogy visszatartsam a könnyeimet.
- Hmmm. Jobban tennéd kislány, ha távol maradnál az unokaöcsémtől. – mosolygott rám „kedvesen” a drága nagybácsi. - Menjünk, mielőtt lekéssük a géped. – utasította unokaöccsét ellentmondást nem tűrő hangon.
- Tőlem. – fordított végül hátat az ifjabb Uchiha is. Nem tehettem róla, én tényleg próbáltam visszatartani, de nem ment, akaratlanul is kibuggyantak azok a fránya könnycseppek a szemem sarkából, ahogy végignéztem távolodó alakját. Ekkor azonban valami váratlan dolog történt, mielőtt lefordult volna a folyosó végén visszanézett rám, arcán azonban semmiféle érzelmet nem tudtam felfedezni.
Ismét magamra maradtam, de ezúttal sokkal rosszabbul éreztem magam, megint megalázott, igaz magamnak köszönhettem, kellett nekem ölelgetnem. Azonban nem sok időm volt az önsajnálatra, mert bemondták, hogy az én gépem is 10 perc múlva indul. Így gyorsan átverekedtem magam a tömegen, és becsekkoltam. Tokió három órára van Konohától, tehát volt időm bőven. Nem akartam többet Sasukén rágódni, épp elég időt vesztegettem el az életemből, azzal, hogy folyton meg akartam felelni neki, a kedvére akartam tenni és, ami a legnehezebben ment, szerettem volnatudni mit gondol, esetleg érez. Viszont ez még számomra is nevetségesnek bizonyult. Hiszen Ő képtelen az érzésekre, ezt sikeresen bebizonyította, amikor mindent eldobott magától.
- Szervusz, Kedveském! – huppant le a mellettem lévő üres székbe egy idős hölgy. Ősz haját egy kontyba fogta össze, barna szemei melegséget árasztottak, arcát már több helyen is ráncok díszítették, a legjobban szemügyre vehető a nevető ránca volt.
- Jó napot! – köszöntöttem, szintúgy kedvesen.
- Mi célból utazol Tokióba? – érdeklődött kíváncsian.
- Szeptemberben ott kezdek a Kudo Egyetemen. – feleltem büszkén.
- Nahát! Gratulálok! – kerekedtek el szemei, amiket már egészen mély ráncok körvonalaztak.
- És ön? Talán a családjához megy? – kérdezősködtem.
- Bizony. A hétvégén lesz a kis unokám esküvője. Pár évvel idősebb tőled. A barátocskájával már együtt vannak az általános iskola óta. Igazán szemre való fiúcska, bár szerintem kissé gizda, de a lényeg, hogy az én drága Yuukim szereti, és ez fordítva is igaz. – olyan gyorsan hadarta el a mondanivalóját, hogy szinte alig értettem, de a lényeget így is sikerült kiszűrnöm.
- Gratulálok az unokájának, és sok boldogságot kívánok neki! – mosolyogtam rá őszintén.
- És a Te barátod merre kószál, hisz egy ilyen gyönyörű és kedves teremtésnek, bizonyára van udvarlója? – a kérdése hallatán, rögtön lehervadt a számról a mosoly, sajnos sikerült a lényegre tapintania.
- Jelenleg nincs barátom. – erőltettem magamra egy mosolyt, ami talán kissé ijesztőre sikeredett.
- Az arckifejezésedből ítélve, azonban már biztosan volt. – váltott hangnemet hirtelen– Ne aggódj, Aranyom. Az idő minden sebet begyógyít. Hidd el, tapasztalatból mondom. És egy magam fajta vénasszonynak képzelheted, mennyi tapasztalata van már. – mosolygott rám bátorítóan, sőt még a karomon is végigsimított.
- Köszönöm! – görbült az én szám széle is felfelé ismét. Hihetetlen milyen kedves tud lenni néhány ember.
Az út további része csendesen telt, a néni mellettem elszundikált, én pedig kizártam a külvilágot, mert zenét hallgattam. A repülőgép kis ablakán kibámulva a felhőket tanulmányoztam, olyan megnyugtató érzést tudtak nyújtani. Nekem pedig pont erre volt szükségem, nyugalomra. Talán Tokióban majd új életet kezdhetek. Már alig vártam, hogy beköltözhessek a lakásomba és elkezdjem önálló, felnőtt életem. Abban is bíztam, hogy sikerül új barátokat szereznem, és nem leszek magányos. Egy barátról már tudtam, ő várt rám a reptéren. A gondolat, hogy ismét találkozunk boldogsággal töltött el. És hogy ki is az a barát? Sasori.
Habár az ismeretségünk kissé kellemetlen körülmények között indult, mára azt mondhatom, hogy az egyik legjobb barátommá vált. Akkor kerültünk ilyen szoros kapcsolatba egymással, mikor Ino elrángatott a báb szakkörre azzal a céllal, hogy elterelje a gondolataimat a szakításról. Az ötlet sikeresnek bizonyult, bár eleinte frusztrált, hogy egy perverz disznó az oktatónk, de később megismertem Sasori igazi énjét. Drága barátnőm egész hamar feladta a bábozást, én viszont kitartónak bizonyultam. Egyre többet beszélgettem a vörössel, akiről kiderült, hogy egy kedves, segítőkész, és még vicces fiú is. Mivel a barátaim többsége boldog párkapcsolatban élt, én pedig nem szerettem volna a terhükre lenni, így maradt Sasori. Na persze, nem úgy gondoltam rá, mint egy barátpótló ember, hanem igaz barátként tekintettem rá. Sok időt töltöttünk együtt, ez idő alatt megnevetett, elterelte gondolataimat, és végül sikerült elérnie, hogy a lehető legkevesebbet gondoljak az Uchihára.
Délután három órakor landolt a gépem Tokióba. Szerettem volna a mellettem ülő idős hölgytől elbúcsúzni, de mire észbe kaptam már el is tűnt mellőlem. Miután sikerült megszereznem a bőröndöm útnak is indulhattam a kijárat felé. A hatalmas tömegben szinte elvesztem, nagyon nehezen sikerült átverekednem magam rajta. A következő pillanatban azonban végre feltűnt egy ismerős arc, vagyis inkább kettő.
- Üdv Tokióban! – mosolygott rám Sasori, majd szorosan magához ölelt, amit én is hasonlóképp viszonoztam.
- Sziasztok! Jó újra látni Titeket! – jutottam szóhoz.
- Csáó Eperke! – köszöntött Deidara is egy öleléssel, és a szokásos becézgetésével. Nos, igen, elég sok becenévvel illetett már, és mind a hajam színére utalt. Az „Eperkét” abból kifolyólag használta, hogy a hajam pontosan olyan színű, mint az eper fagyi, valamint eper illatú is. Igen Dei kicsit fura, de ettől még jó fej, és rá is bármikor számíthatok.
- Nahát, hogy megnőtt a hajad! – döbbent le vörös hajú barátom a mára hátam közepéig érő hajamon.
- Hát igen. Kedvem támadt a hosszú hajhoz, úgyhogy ez lett belőle. – simítottam végig egy hajtincsemen.
- Na, add ide azt a bőröndöt, és zúzzunk a kecódba! – kapta ki a kezemből a csomagomat a Szöszi, és olyan gyorsan útnak indult, hogy alig tudtuk utolérni Sasorival. Miután kiléptünk a reptérről, megkerestük Deidara kocsiját.
- Mit szólsz az én kicsikémhez? – vigyorgott rám öntelten mikor megállt egy fekete BMW előtt.
- Hm. Gratulálok hozzá. Gondolom ezzel nem túl nehéz nőt szerezni. – néztem rá szúrós szemekkel, mire mindkét fiú felnevetett. Miután beraktuk a bőröndöm, és beszálltunk már útnak is indulhattunk lakásom felé.
- Na és mi újság Konohában? – érdeklődött kedvesen vörös hajú barátom útközben.
- Nincs túl sok változás. A többiek mind csalódottak voltak, hogy eljövök. – szomorított el a gondolat engem is, hogy mostantól ritkábban láthatom majd őket.
- Hé! Ne szomorkodj már! Majd lesznek új barátaid itt is, ami azt illeti, kettő már van is. – bíztatott Sasori – A többiek miatt meg ne aggódj. Majd hazamész, amikor csak tudsz, és majd ők is meglátogatnak, hidd el.
- Köszi. - mosolyogtam rá a kedves szavakért. Éppen ezért is szerettem Sasorit. Mindig meg tudott nyugtatni, és vissza tudott rántani az önsanyargatásból.
- Bizony, igaza van drága barátomnak. Majd mi bevezetünk Tokió buli világába. Ami azt illeti, már ma este eljössz velünk bulizni. – kacsintott rám Deidaraa visszapillantón keresztül.
- Tessék? – sokkolódtam le a hallottaktól teljesen – Miért szervezkedsz te a hátam mögött, Dei. Még annyi dolgom van, hogy azt sem tudom, mivel kezdjem.
- Ne stresszelj annyit. Majd segítünk kicsomagolni meg ilyenek, de ma el kell jönnöd velünk bulizni. És nem fogadok el nemleges választ. –utasított a szőke fiú ellenkezést nem tűrően.
- Jó legyen, elmegyek veletek. – egyeztem bele végül a dologba.
- Na, ezt már szeretem. – biccentett egyet elismerésképpen.
Felsóhajtottam a hatalmas önteltségén, majd kibámultam az autó ablakán, de mielőtt ezt tettem volna, láttam, hogy a visszapillantón keresztül a két fiú sejtelmesen összenézett, fogalmam sem volt mire készülnek aznap este, de igazából nem is érdekelt. Kedvet kaptam, hogy kitomboljak magamból minden stresszt és feszültséget.
Nem sokkal később meg is érkeztünk a panelház elé, amiben a lakásom volt megtalálható a második emeleten. A kulcsok már nálam voltak, hisz mindent elrendeztünk a főbérlővel, mikor legutóbb itt jártam. A fiúk kíséretében felcaplattunk a 44-es szám alatt található lakáshoz. Mikor kinyitottam az ajtót egy kicsinyke előszoba látványa tárult elénk, onnan nyílt a nappali és konyha, amiket egy pult választott ketté. A lakásban található volt, még egy fürdőszoba, a hálószobám és egy erkély, ahova a nappalin keresztül lehetett kijutni. Mivel a költöztető cég csak másnapra ért ide a dolgaimmal, így még minden üres volt.
- Nos, akkor mi most megyünk. Kilencre itt leszünk érted. – szólalt meg hirtelen Sasori miután körbejártuk az újdonsült otthonomat.
- Okés, akkor addigra elkészülők. – mosolyogtam rá kedvesen, amit ő is viszonzott – Köszönöm, hogy kijöttetek értem. – öleltem meg mindkettőjüket búcsúzóul.
Miután távoztak, úgy döntöttem veszek egy forró fürdőt a buli előtt. A kádat teleengedtem vízzel, majd elmerültem az eper illatú habokban. Egész sokáig áztattam a testem a vízben, mivel a hajamat is megmostam. A fürdő után megszárítkoztam és neki álltam készülődni. Először is kiválasztottam a ruhát, ami egy fekete szoknyából és egy fehér pántnélküli felsőből állt, a 40fokos melegre való tekintettel. Cipőként egy sarut választottam, mivel abban könnyedén tudok majd táncolni is. Gyorsan megszárítottam a hajam, majd kisminkeltem magam, nem akartam túlzásba vinni, így a szokásos natúr sminkem mellett döntöttem, annyi változtatással, hogy kihúztam a tusvonalam. Hajamat pedig csak egyszerűen kivasaltam. Mire mindennel elkészültem, addigra pont megérkeztek a fiúk is. Kissé izgatott voltam, de ugyanakkor vártam is az estét, szerettem volna végre jól érezni magam.
- Csinos vagy! – dicsért meg Sasori, amint meglátott.
- Köszi, ti is igazán jól néztek ki. – mosolyogtam rá kissé elpirultan, hisz már nem voltam hozzá szokva ahhoz, hogy egy fiú bókoljon nekem.
Sasori egy fekete térdnadrágot viselt fehér inggel, ami nem volt végig begombolva. Deidara stílusát mindig is kicsit furának tartottam, ő valamilyen feliratos atlétát viselt, amiből félig kilátszott az oldala, és egy ülepes térdnadrágot vett fel hozzá, kissé idétlenül nézett ki.
- Akkor induljunk partizni. Ma este becsajozom! – lelkesedett be a Szöszi fiú.
A szórakozóhely nem volt túl messze az otthonomtól, így gyalog tettük meg az oda vezető utat. Deidara nem hozta a méregdrága autóját, gondolom, azért, mert nem tervezett ma este józan maradni. A bejutással nem volt gondunk, hisz mind elmúltunk 18 évesek. Ahogy beléptünk a buli helyszínére megcsapott a meleg, a hangos zene miatt pedig kissé megremegett mellkasom. A táncoló tömegen átverekedve magunkat eljutottunk a bár pultig.
- Mit iszol Saku? – nézett rám kíváncsian Deidara mikor már csak az én rendelésemre vártak. Nem akartam részegre inni, magam, de úgy éreztem szükségem van egy kis segítségre, hogy kissé feloldódjak.
- Legyen egy vodka-sprite. – jelentettem ki egy kis gondolkodás után. Az italainkat gyorsan megkaptuk, s azt hiszem még ennél is gyorsabban elfogyasztottuk őket. Hamar ketten maradtunk Sasorival, mert Dei már talált is magának egy áldozatot. Pár pohár ital elfogyasztása után kezdtem érezni a hatásukat. Felszabadult lettem, és sokkal bátrabb.
- Gyere! Táncolni akarok! – ragadtam meg Sasori karját, akin szintén látszott egy minimális változás.
Beverekedtük magunk a tömeg közepére és táncolni kezdtünk. Először csak néhány lépés távolságra egymástól, de annyi ember vett minket aztán körül, hogy szinte egymásnak préselődtünk. Nem zavartattam magam, átkaroltam Sasori nyakát és, úgy folytattam a táncot. Először kissé meglepődött, de aztán átkarolta derekam, és ő is velem együtt mozogni kezdett. Talán az este folyamán elfogyasztott italoknak köszönhetően, később csípőnk szinte egybeforrt és már egyszerre mozgott, tekintetünk szintén egybefonódott. Sasori tekintete levándorolt a számra, majd vissza a szemembe, csípőnk még mindig egy ütemre járt, arcom a melegtől és a tekintetétől, amivel a számat bámulta kipirult. A következő pillanatban még szorosabban húzott magához, majd megcsókolt. Nem ellenkeztem, kezeimmel hajába túrtam, és utat engedtem a számba kívánkozó nyelvének. Egyik keze lecsúszott a fenekemre, majd erősen megmarkolta azt, míg másik kezével a hátam csupasz részét simogatta. Nem voltam annyira részeg, hogy ne tudjam, mit csinálok. Jól esett, hogy valaki törődik velem. Ott táncoltunk a tömeg közepén csókolózva, egymást szorosan tartva, de ez engem a legkevésbé sem zavart, sőt végre újból azt éreztem, hogy valakinek fontos vagyok.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Tetszett ez a rész is, még mindig rövidellem, de várom a folytatást! Kíváncsi vagyok, mikor keresztezi Sasuke és Sakura útja egymást. Sasori egyelőre szimpatikus, de nagy SasuSaku fan vagyok ettől függetlenül. Hozd hamar a folytatást!