A szobám szinte teljesen üressé vált. A polcaimon már csak egy-egy papír fecni, fölöslegessé vált könyv vagy éppen néhány plüss állat, esetleg kerámia volt megtalálható. A máskor díszpárnákkal és plédekkel zsúfolt ágyam is megcsupaszítva állt a szoba közepén. Már minden a dobozokban hevert, amiket a költöztető céggel vitetünk majd át Tokióba, ahol az albérletem, és egyben az egyetemem, vagyis a Kudo Egyetem található. Hála kitűnő tanulmányi eredményeimnek ösztöndíjasként tanulhatok majd a jogi karon. Ügyvédnek készülök, mivel gyűlölöm az igazságtalanságot, ezáltal pedig tehetek majd ellene. Hatalmas vitatkozások árán, de beleegyeztem, hogy anyuék állják a lakbéremet, míg én a rezsiről és a mindennapi ellátásomról fogok gondoskodni. Már találtam is egy viszonylag jól fizető állást, egy az egyetemhez közel levő kávézóban leszek felszolgáló. A szobámhoz visszatérve már órák óta itt ücsörögtem magányosan. Azt hiszem ez amolyan búcsúnak számított. Tisztában voltam vele, hogy ha hetente nem is de havonta egyszer-kétszer mindig haza látogatok majd, de ugyanakkor azt is tudtam, hogy az már nem lesz ugyanolyan, mint eddig. Egy teljesen új helyre költözöm, ami teljesen idegen és ismeretlen számomra. Itt kell hagynom az eddig biztonságot nyújtó rózsaszínfalakat. Annyi emlék köt ehhez a szobához. A rengeteg pizsama buli, amit Hinataval és Inoval tartottunk, a tanulással átvirrasztott éjszakák, és pontosan jól emlékszem minden egyes éjszakára, amit Vele töltöttem el itt. És arra az estére is tökéletesen emlékszem mikor kidobott, és miután hazaért, olyan őrjöngésbe kezdtem, hogy egy új éjjeli lámpát kellett vennem miatta. Azt az éjszakát is átvirrasztottam, de nem tanulással. Annyit bőgtem, hogy másnap iskolába se mentem el, csak hogy ne kelljen magyarázkodnom a vörösre sírt szemem és a püffedt arcom miatt. Hinata és Ino persze még aznap meg tudták, hogy nem torokgyulladásom van. Amin leginkább meglepődtem az az volt, hogy Naruto is velük tartott. Mint utólag kiderült Sasuke nem csak engem taszított el magától, hanem a Szöszit is, és az egész osztályt is. Osztályt váltott, új barátai lettek, akik nem is voltak igaz barátok, csak érdekemberek és egy vörös hajú csitri, aki másra sem vágyott csak az Uchihára. Ami mégis a legszörnyűbb volt, hogy a saját bátyját, Itachit is ellökte magától. Valamin, csúnyán összevesztek, ami után az idősebb Uchiha elhagyta az országot és visszament New York-ba.
- Sakura! Kicsim, gyere le indulnunk kell a reptérre! - anyukám kukucskált be a szobába, hogy mivel is töltöttem el körülbelül másfél órát az üres szobában.
- Már megyek is. - mosolyogtam rá, majd felálltam az ágyról és kisétáltam az addig menedékként szolgáló szobámból, miután még egyszer utoljára visszanéztem.
...
A reptér előterében búcsúztam el szeretteimtől, amit persze, hogy nem úszhattam meg könnyek nélkül.
- Nagyon vigyázz magadra Drágaságom. Minden telefonálj! Egyél rendesen! És ha valami baj van, vagy nem tudsz valamit, a nap bármelyik percében nyugodtan hívj! - adott anyukám utasításokat, majd szorosan magához ölelt és elhalmozott anyai puszikkal.
- Szeretlek Kislányom. Tudod, hogy bármikor bármiben számíthatsz rám és édesanyádra is! - ölelt magához apu is szorosan, majd adott egy puszit homlokomra, amitől hatalmas gombóc keletkezett a torkomban.
A sort két legjobb barátnőm követte, akik szintén csillogó szemekkel vártak a búcsút.
- Kellett neked az ország másik végébe jelentkezned Plakáthomlok! - vágta hozzám Ino fröcsögve, de láttam, ahogy egy könnycsepp végig pereg gyönyörű arcán, ettől pedig nálam is eltörött a mécses.
- Jajj, lányok mennyire fog nekem a hármasunk hiányozni. - tört ki Hinata is könnyekben. Ott álltunk a reptér közepén, egymást szorongatva, igen ez tényleg legjobb barátság.
A sort Naruto zárta, aki zsebre dugott kézzel várta, hogy elbúcsúzhasson.
- Ugye tudod, hogy nagyon megkedveltelek. - jelentette ki azzal a sunyi, róka mosolyával, amitől mindig nekem is mosolyognom kellett.
- Ahogy én is Téged. - nevettem el magam végül, majd megöleltük egymást. Naruto és én akkor kerültünk ilyen szoros kapcsolatba egymással, mikor Sasuke elhagyott minket. Igen ez a helyes megfogalmazás. Elhagyott engem, és a legjobb barátját Narutót is. Mi ketten szenvedtük ezt meg a legjobban, sőt talán a Szöszi még nehezebben viselte, mint én. Miután a családom és a barátaim elhagyták a repteret, útnak indultam, hogy megkeressem honnan is indul a gépem. A fotocellás ajtó azonban ismét kinyílt, azt hittem anyuék azok, de mikor megfordultam rájöttem, hogy hatalmasat tévedtem. Uchiha Sasue állt velem szemben teljes életnagyságban. Egy fehér V-nyakú pólót viselt, fekete farmerral, és szintén fekete tornacipővel, vállán pedig lazán lógott a laptop táskája.
- Hát te? - nyögtem ki nagy nehezen, mivel alig egy lépésre állt tőlem.
- Gondolom, amit éppen Te csinálsz. Elutazom az egyetemre. - felelte a tőle megszokott flegma stílusban.
- Hová jelentkeztél végül? - kérdeztem némi reménnyel a hangomban, hisz újra szóba állt velem, olyam hosszú idő után.
- London, Oxford Egyetem. - egy világ dőlt össze bennem, ahogy meghallottam a választ. Az a Föld másik felén, soha többé nem fogom látni.
- Ümm. Az klassz. - vigyorogtam rá bambán, és próbáltam lenyelni a könnyeim.
- Nos, most ha megbocsátasz. Mennem kell. Húsz perc és indul a gépem. - biccentett egyet, majd kikerült és távozni készült.
Nem hagyhattam, hogy ez legyen a végső búcsúnk.
- Sasuke! Várj! - szóltam utána, mire Ő megfordult, én pedig odamentem hozzá, és magam is alig hiszem el, de megöleltem, olyan szorosan, ahogy csak tudtam. Az ismerős illat érzete felébresztette a mélyen szunnyadó lepkéket a gyomromban, szívem pedig hevesen kalapált mellkasomban. Legnagyobb meglepetésemre, két erős kar fonódott derekam köré, és egy fej fúródott vállam és nyakam találkozásához.
- Sasuke, Fiam! Nem ezt beszéltük meg! – jött egy mély, erőteljes hang a hátunk mögül, minek hallatára az említett fiú teste összerezzent.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Sziasztok!
Köszönöm szépen a kedves szavakat! :)
Igyekszem a hibáimon jabítani :)
A következő rész hosszabb lesz ígérem :)
Hamarosan jön is az új :) Pár nap:)