Egy magas, szőke nő sétált végig a folyosón. Még korán volt, talán túlságosan is korán. Ahogyan végiggondolta a dolgot rájött, hogy minden bizonnyal ő az egyetlen, aki ennyire korán veszi a fáradtságot és az épületben tartózkodik, ahelyett hogy inkább kipihenné magát. Elvégre fárasztó munkát végez, az alvás elengedhetetlen számára, legalább is Shizune mindig ezt hajtogatta. De úgy tűnt ez nem kívánságműsor. Azon kívül nem is gondolta volna, hogy normálisan tudna aludni a történtek után. Két hónap telt el, és noha az lett volna a dolga, hogy gyors döntéseket hozzon és mozgósítsa az erőket, melyek a keze ügyében vannak, meglepődve tapasztalta, hogy még ő maga sem tudja, hogy mihez fogjon hirtelenjében. Hiába teltek el a hetek, de nem jutott döntésre, nem tudta, hogy mit kezdjen a helyzettel. Nem akarta őt úgy kezelni, mint a másikat is. Pedig a törvények ezt követelték volna.
Ugyan ezen a reggelen ugyan ebben az időpontban egy szintén szőke, kék szemű srác rohant végig Konoha főutcáján. A boltjukat nyitó és ínycsiklandozó finomságokat portékául kínáló árusok hada ferde szemmel nézte a zajongó és élénk fiút. Hogy van ennek ennyire korán ilyen sok energiája? - kérdezték ezt olyan sokan. Két hónapja szinte minden nap látni lehetett ezt a fiút, pontosan ilyen tájban, pontosan ezen az utcán végigrohanni. Két hónapja minden egyes napon. Senki sem értette, hogy miért csinálja ezt, láthatóan sem edzésről, sem sportról, sem semmi másról nem volt szó. De akkor miről másról? Akik közel laktak a Hokage rezidenciájához tudták, hogy mi a fiú úti célja, hogy mire fel a reggeli nagy sietség. Néha-néha Konoha méltán rettegett és tisztelt, maszkos jouninját is látni, ahogyan kicsivel korábban vagy kicsivel később, de szintén a Hokage irodája felé veszi az irányt. Milyen különös népség ez! - gondolták ilyenkor a falusiak, hiszen meglehetősen furcsa, hogy miért járkálnak ezek minden reggel a Hokagéhoz, mikor neki inkább pihennie kellene és nem értelmetlen, nem túl sürgősnek tűnő ügyekre pazarolnia az idejét.
Érted csinálom, baka! - visszhangzott a szőke fiú fejében a mondat, amit már olyan sokszor visszapörgetett a fejében. Könnyes szemeivel ugyan nem látta csapattársnője arcát, csupán mint egy elmosódott foltot, de biztos volt benne hogy ő maga is rettenetesen viselte utolsó találkozásuk minden egyes percét, ez pedig neki is fájni kezdett. Miért kell, hogy az élet egy nagy fájdalom legyen csupán? Sokszor végiggondolta ezt a dolgot, és habár nem igazán rá vallott ez a viselkedés, de ezúttal már nem igazán érezte úgy, hogy a ninja útját járná. Letért róla, végzett vele, elveszítette és többé nem talált rá. Nem volt, aki motiválja, aki segítse őt ebben, mert végtelenül egyedül maradt ezen az úton. Talán éppen ezért vezetett az útja minden reggel Tsunade irodájába, hogy megtudja, történt-e valami érdekes vagy említésre méltó az üggyel kapcsolatban előző nap óta. A válasz mindig kiábrándító volt, de talán ez volt az egyetlen és utolsó dolog, ami még életben tartotta őt. Olyan sokat kellett küzdenie azért, hogy megszerezze őket, aztán hirtelen eltűntek, ott állt meztelenül és egyedül mint a kezdetekben. Évek kellettek ameddig elnyerte a bizalmukat és a barátságukat, de egyetlen perc alatt elveszítette mind a kettőt.
Hirtelen egy magas, sötét alak állta útját, ő pedig egyenesen belerohant ebbe az alakba. Fájdalmasat koppant a feje, miközben földet ért a kemény kövön és a feje búbját simogatva pillantott fel a reggeli napfényben fürdő alakra. Magas, kidolgozott felsőtest, fekete egyenruha zöld mellénnyel, egy sötét maszk az arcán, fejpántja pedig féloldalasan az arcára csúsztatva.
- Mit keres itt, Kakashi-sensei? - kérdezte a szőke, döbbenten felpillantva a mesterére.
- Gondolom ugyan oda tartok ahová te is. - a sötét alak, akibe a fiú beleütközött segítő jobbját nyújtotta felé, amit ő boldogan el is fogadott. Hiába, nem tudott már esténként aludni, de mégis fáradt volt és szeretett megragadni minden alkalmat a henyélésre, éppen ezért ezúttal sem önnön erejéből húzta fel magát a földről, hanem elérte, hogy Kakashi-sensei adja bele minden erejét - Neked aztán tényleg pihenned kellene, Naruto. - állapította meg a férfi, mikor végignézett hajdani tanítványa nyúzott arcán.
- Mostanában nem igazán megy. - vakarta meg a tarkóját az említett, majd magára erőltetett egy műmosolyt és elindult a Hokage fényes, piros épülete felé. Nem is kellett hátranéznie hogy tudja, a sensei követi őt.
Noha igazán nem volt messze az épület, de Narutónak így is túlságosan hosszúnak és időigényesnek tűnt az út. Ha nem rohant, az élet hirtelen mintha egyenesen megállt volna körülötte. Nem tudta volna megmondani, hogy ez csak azért van-e, mert minden nap így teszi meg ezt a távot, a háza és az iroda között, vagy mert az élet egyszerűen csak annyira sivár lett körülötte két barátja nélkül, hogy nem is tudta volna megmondani, egyáltalán él-e még, vagy már csak egy zombi egy silány, emberi testnek álcázott bábban elrejtve. Próbálta ugyan megőrizni örök pozitivitását, amiről annyira híres volt, de ez valahogyan nem ment. Ha nem voltak ott a barátai, a jól megszokott arcok maga körül, akkor erre nem volt képes. Furcsa volt belegondolni, hogy tulajdonképpen csak egy ember hiánya okozta ezt, a másikkal teljesen megvolt, hiszen az ő visszaszerzése iránti vágyának köszönhette eddigi erejét, ezzel tisztában volt, mi több, attól a naptól kezdve, hogy erre rájött folyamatosan ehhez igazította az edzését. De a másik személy hiányát egyenlőre nem tudta megfelelően feldolgozni.
A kapun átlépve még csak nem is kellett betennie a lábát az ajtón, máris érezte a hivatalos és dohos szagot, amit mindig árasztott magából az épület, mint a gyomorsav bűze egy ismeretlen szörnyeteg gyomrából. Kakashival a sarkában végighaladt a folyosón, felment a lépcsőn, végül a második emeleten megállapodva végigment a körbefutó folyosón és egyenesen a már olyan sokszor látott ajtó felé indult. Normális esetben biztosan elbizonytalanodott volna, hogy egyáltalán van-e bent olyan ember, aki választ tud adni már olyan jól ismert kérdésére, hiszen Konohában ilyentájt csak a vendéglátók tulajdonosai és Gai sensei csapata szokott felkelni, azon kívül még mindenki az igazak álmát szokta aludni. De tudta, hogy maga a Hokage sem szokott éppenséggel sokat pihenni, éppen ezért gondolkodás nélkül kopogott egyet és válaszra sem várva, a sensei-el a nyomában belépett a tágas helységbe.
- Jó reggelt Naruto. - köszöntötte őt a Hokage, fáradt tekintettel végigmérve őt. Furcsállta, hogy ezúttal nem ziláltan, félig még pizsamában, lihegve tért be az irodába, viszont mikor meglátta a mögötte betoppanó Kakashit rögtön ki is rajzolódott a szeme előtt a kép. Még Naruto sincs olyan tiszteletlen hogy faképnél hagyja a mesterét.
- Van valami hír róla? - céltudatosan darálta le gyorsan a kérdését, még mielőtt Tsunade megadhatta volna rá a választ, az ablakhoz lépett és kibámult a felkelő Konohára. A napra, amely a hegyek mögött várakozott a pillanatra, mikor felemelkedhet, és új napot írhat a történelembe. Nézte az árnyékokat, amelyek megnyúlva tarkították az utcákat, a ragyogó háztetőket és azt a kevés embert, akik e korai órában kint mászkáltak.
- Még mindig semmi. Ma hajnalban tértek vissza az ANBU felderítők, de nem találták nyomát sem. A nyomozókutyák orra is csődöt mondott. - lehangolóan kipillantott az ablakon, mogyoróbarna szemeivel ugyan arra kalandozott, mint Naruto - Azt hiszem ez egy felesleges energiapazarlás. - közölte végül fapofával. Naruto olyan hirtelen fordult meg, hogy senkinek sem lett volna esélye lefogni őt, hatalmasat csapott az öklével Tsunade asztalára, akkorát, hogy a súlyos falap nyikordult egyet a sok papír és tekercs alatt, amelyek azon hevertek szanaszét. A Hokage megütközve nézett bele a fölé tornyosuló srác tengerkék szemeibe, hitetlenkedve fogta csak föl, hogy mekkora tiszteletlenséget követett el ellene a fiú már megint. Kakashi idegesen felsóhajtott, minden bizonnyal ő is és hirtelen már Naruto is arra vártak, hogy mikor csípi őt nyakon és hajítja ki az irodájából.
- Nem mondhatsz ilyet, Tsunade-baa-chan! - ordította a képébe Naruto. A hirtelen haragja szabályosan megijesztette a fiatal nőt, maga sem értette miért, de automatikusan feljebb csúszott a székében, hogy minél hátrébb tudhassa magát a fiútól - Sakura-chan lehet, hogy veszélyben van, ez nem felesleges energia!
- Naruto nyugodj le egy percre. - parancsolt rá Kakashi erélyes hangon - Nem tudhatjuk, hogy hol van, nem tudjuk, hogy egyáltalán él-e még. Ha így is van, nem tehetünk sok mindent, mint hogy reménykedünk benne, hogy az egyik felderítő osztag megtalálja majd a nyomát. - Naruto ökle ellágyult, a tekintetéből sütött a szánakozás, a bűntudat, a düh, a fájdalom és a magány. Az izmai ellazultak, botladozva távolodott el ismét az asztaltól.
- Tudom, hogy aggódsz érte. Én is aggódok. - vallotta be Tsunade feszengve - De Sakura látszólag saját akaratából hagyta el a falut.
- Minden bizonnyal köze volt az átokpecséthez. - vélekedett Kakashi. Habár szavait elsősorban az ötödiknek intézte, de a szemeit még mindig Narutóra függesztve tartotta, mintha egy újabb dühkitöréstől tartana. Talán nem is alaptalanul, ha egyszer elveszíti a kontrollt az érzelmei fölött több is történhet, mint néhány hirtelen csapkodás az asztallapon.
- De miért? - tette fel a mindenkit foglalkoztató kérdést a szöszi - Miért harapta meg Sakurát, mit akar tőle? - a dühe szinte tapintható volt körülötte, ha nem állította le magát gyorsan félő volt, hogy a Kyuubi chakrája át fog szivárogni a pecséten, amely elzárta azt őbenne.
- Orochimaru olyan embereket bélyegez meg, akiket jövőbeli gazdatestének szán. Vagy akiket rabigába akar hajtani és a saját céljaira fordítja őket. Olyanok is vannak, akiket kísérleti alanyoknak fog be. - magyarázta Tsunade a lehető legtárgyilagosabb hangot megütve. Mindenki nagyon jól tudta, hogy mennyire a szívén viseli fiatal tanítványa sorsát, de nem akarta kimutatni az érzelmeit. Az csak gyengévé és sebezhetővé tette volna, egy Hokage pedig minden lehet csak ez a kettő nem!
- Viszont ez nem egy szokásos Átokpecsét volt. Orochimaru ezért hozta létre az Átokpecsétet, hogy ez új erőt kölcsönözzön az embereknek, amiért cserébe be kell hódolniuk neki. De Sakura billogja sokkal inkább egy megjelölés volt, de nem szolgált különösebb célt. - miközben Kakashi beszélt, Naruto folyamatosan a fogait csikorgatta, kifelé bámult az ébredező városra és próbálta elfojtani magában a dühét. Ő is tudta, hogy veszélyes, de ha egyszer belelendült sajnos már nem tudta magát megállítani.
- De akkor miért? - kérdezte Naruto ismételten. A kezeit ökölbe szorítva lelógatta a törzse mellett, megpróbálta a bőre gyúrogatásával elérni, hogy lehiggadjon egy kicsit. Soha sem titkolta milyen érzelmeket táplál rózsaszín hajú csapattársa iránt, és rettenetesen aggódott érte, mi van, ha valami baja esik. Nagyon jól tudta, hogy ő már nem kisgyerek, akire vigyázni kell, és azt is tudta, hogy nem lesz semmi baja, mégis... valamiért számára az volt a megszokott, hogy meg kell védenie őt és be kell neki bizonyítania, hogy mindig biztonságban lesz, ameddig vele van. És ez különös volt, hiszen Sakura pontosan azért edzett, hogy másoknak ne kelljen őt megvédenie, Narutoban mégis ott volt ez a szokás, mint egy ösztön, hogy biztosítania kell számára a maximális védelmet, még ha ezért az életét is kell áldoznia. És most, hogy nem volt mellette és nem tudhatta őt biztonságban marta őt a bűntudat és a vágy, hogy viszontlássa őt, még ha nem is a saját oldalán, de élve. Gondolni sem akart arra, hogy mi van, ha esetleg már nincs az élők sorában.
- Lehet, hogy ez egy hadüzenet volt Konohának. - vetette fel Kakashi, szokatlanul bizonytalanul.
- Nem, egészen biztos vagyok benne, hogy nem akarja megtámadni Konohát. - csóválta meg a fejét az Ötödik - Nincs hozzá elég hadereje, a kémeink és a beszivárgott ANBU-tagok mindig ezt mesélték. Orochimaru gazdatestet kell, hogy cseréljen, mert már fogyóban van az ideje.
- Akkor mit akarhat Sakurától? Talán azt akarja, hogy ő legyen a gazdateste? - vonta fel a szemöldökét Kakashi hitetlenkedve.
- Nem, azt sem gondolom. - a Hokage hatalmas mellei alatt összefont karokkal dőlt hátra kemény háttámlájú székében és ingerülten a plafonra szegezte a tekintetét - Hiába hogy tőlem tanult mindent, de Orochimarunak ő túl gyenge lenne. Nincsenek meg benne azok a természet adta képességek és tehetségek, amikre neki szüksége van. - mély sóhaj hagyta el rúzsozott ajkait - A mai napig nem tudom, hogy mi ütött belé aznap.
- Azt mondta, mindent értem csinál. - morogta Naruto, olyan halkan, hogy kis híján mind a két személy figyelmét elkerülte mindaz, amit mondott. Tsunade olyan hirtelen hajolt előre a székében hogy kis híján kiesett belőle, az utolsó pillanatban tartotta csak meg magát az asztal szélébe kapaszkodva, hogy a túlzott lendület miatt ne essen egyenesen fejjel a padlóra.
- Te találkoztál vele?! - ordította le a szöszi fejét a Hokage, aki ijedten hátrált néhány lépést. Kakashi idegesen felnevetett a reakcióján - Baka, hogy lehettél ilyen ostoba, miért nem mondtad már rögtön az elején?! - Naruto megszeppenten megvakarta a tarkóját és az ablak felé kezdett el hátrálni - Mégis mi mindent mondott még?!
- Azt mondta, hogy bízzak benne, meg hogy értem csinálja, én meg azt mondtam, hogy ha nem akarja elmondani, hogy mire készül akkor oké, csak megkértem, hogy ne csináljon hülyeséget, meg hogy vigyázzon magára. - hadarta el az egészet a srác. Tsunade feszült kíváncsisággal hallgatta, Kakashi pedig karba tett kézzel, sokat értően bólogatott közben. Mikor Naruto végzett, a Hokage első dolga az volt, hogy mint mindig, ezúttal is vörösre lakkozott hüvelykujjának körmét kezdje el rágcsálni. Régi rossz szokás volt ez, ki tudja már hány évtizede, hogy először rájött, ezzel képes levezetni a feszültséget.
- Én azt hiszem, már értem. - bólogatott tovább Kakashi.
- Mire gondolsz? - sandított fel rá a Hokage. Noha már neki is tisztulni kezdett a kép, de még mindig túlságosan ködös volt az agya ahhoz, hogy gyorsabban tudjon gondolkodni, mint a zseniális Kakashi. Mindig is úgy gondolta, hogy neki kellett volna elvállalnia a Hokage posztot, hiszen biztos volt benne hogy sokkal okosabb, agyafúrtabb és szalonképesebb, mint ő, arról már nem is beszélve, hogy sokkal jobban érdekelte volna mindaz, amit csinál, mint Tsunadét. Természetesen neki is első volt a falu és annak jóléte, de soha sem tudta elfelejteni azt a tényt, hogy a Három Legendás Sannin egyikeként neki is inkább a világot kellene járnia és nem Konohában ücsörögnie. Már beletörődött ugyan, hogy neki itt a helye és többé már nem állhat csak úgy a frontvonalra, de mégis vágyakozott a régi idők után, mikor még eposzi küzdelmeket vívott és beírta magát a történelemkönyvekbe.
- Sakura minden bizonnyal azért hagyta el a falut, hogy önkéntes kémet játsszon. - Naruto tengerkék szemei tágra nyíltak a meglepettségtől - Azt gondolta, ha eljátssza, hogy Orochimaru szolgálatába áll, lesz esélye, hogy visszahozza Sasukét. - vonta meg a vállát Kakashi halálos nyugalommal, ahogyan mindig.
- Tehát nem gondolta komolyan?! - ujjongott Naruto örömében. Soha sem gondolta volna azt legkedvesebb csapattársáról, hogy bármi rosszra készülne, ez az elmélete pedig igaznak is bizonyult, elvégre Sakura nem önnön céljából árulta el a falut. Mi több, még csak el sem árulta, hű volt hozzá és a Hokagéhez is, csupán azt az utat járja melyet ő és Naruto is kitűztek maguk elé! És abban a percben mikor Naruto rájött, hogy új remény csillant, hogy visszatérjen közéjük kedves barátja, hirtelen megtelt energiával. Ugyanakkor kissé sajnálta is, hogy nem neki jutott eszébe ez a briliáns ötlet, de azt is tudta, hogy ő képtelen lett volna rá, hogy megjátsszon egy ilyen dolgot. De hogy Sakura előrébb jutott volna az ügyben, mint ő... álmában nem gondolta volna, hogy ez egyszer megtörténhet!
- Ez csak az én elméletem, nem biztos, hogy tényleg így történt. De ha így van, az igazolná azt, amit Sakura mondott Narutónak, valamint akkor az is értelmet nyer, hogy miért volt neki annyira sietős, hogy elhagyja a falut. - Tsunade mindent értően bólintott. Lehunyta fáradt szemeit és ismételten hátradőlt a székében, ujjaival dobolva az asztal kemény felületén. Hosszú körmei minden mozdulatánál hangosan koppantak a lakkozott fán - Azon kívül ismerem Sakurát és nem tudom róla elképzelni, hogy ilyesmit tenne. - tette hozzá a sensei. Maszkja alatt észrevétlenül egy halvány mosoly terült el az arcán. Elvégre ő képezte ki a kis Cseresznyevirágot!
- Igaz is, Sakura-chan soha sem tenne ilyet, ő nem ilyen! - Naruto kedve egyre csak felfelé és felfelé ívelt, az előbb még olyannyira mélabús és haraggal teli fiú hirtelen majd' szétcsattant az erőtől.
- Azt gondoltátok anno Sasukéról is. - nyögte Tsunade. Mind a két férfi tekintete egyenesen a Hokagére vándorolt, aki elgondolkodva bámult maga elé. Hirtelen nagy szükségét érezte valami erős italnak, amivel kiöblíthetné a keserű szájízét, ami a mondat után maradt a nyelvén.
- Mégis miről beszélsz, Tsunade-baa-chan? - értetlenkedett Naruto, a fejét vakarva.
- Merem remélni, hogy az, amit Kakashi mond legalább is a féligazság, mert, hogy őszinte legyek én sem tudnám elképzelni, hogy Sakura elárulja Konohát. - Naruto helyeslően bólogatott - Viszont bármennyire is a tanítványom volt vagy nem, a falu az elsődleges, és nem kockáztathatom a falu jólétét sem. Éppen ezért Sakurával sem kivételezhetek, szökött ninjaként lesz számon tartva ameddig erővel vagy saját akaratából, de vissza nem kerül a faluba. Utána pedig én és a felsőbb tanács kell, hogy eldöntsük a sorsát, csakúgy, mint Sasukéét is.
- Na, de... - kezdett volna replikázni Naruto, még mielőtt azonban egy újabb dühkitörés lehetett volna a vége, Kakashi hirtelen utána nyúlt és megragadta a grabancánál, hogy minél távolabb tudja őt az asztaltól, Tsunadétól és minden mástól is, amit esetleg lecsaphat. Ha Narutóban felment a pumpa biztos lehetett benne mindenki hogy a viselkedési normákra teljes mértékben fittyet hányva, ordítva ugrana rá a Hokagéra ezekért a szavakért. Hitetlenkedő kék szemei még mindig tágra nyílva méregették feljebbvalóját.
- Reménykedjünk a legjobbakban. - bólintott Kakashi - Mi most megyünk. - jelentette ki. Noha Naruto még egyáltalán nem akart menni, sőt, tervezte, hogy alaposan beolvas az Ötödiknek a szavaiért, de a senseije még azelőtt kirángatta őt az irodából, hogy bármi hülyeségre vetemedhetett volna.
- Kakashi-sensei ez borzalmas! - nyafogott Naruto, miközben egymás mellett sétáltak a folyosón a kijárat felé. Habár még korán volt, a felkelő nap citromsárga fényei mégis erősen tűztek be a parányi ablakokon.
- Nagyon nagy teher van most a Hokage vállán. - figyelmeztette őt a mestere szigorúan végigmérve hajdani tanítványát - Ne nehezítsd meg még jobban a dolgát, hidd el ő sem örömében teszi ezt! - Naruto szemei ismét bűnbánóan keresték a földet, hogy valami mást kelljen néznie és ne Kakashit, aki természetesen a Hokage pártján volt, mint mindig. Elvégre neki tartozott engedelmességgel és Narutoval ellentétben ő ezt feltételek nélkül el is fogadta.
- Az én hibám. Ha jobban odafigyeltem volna Sakura-chanra akkor most még mindig itt lenne! - fogott bele Naruto az önvádló szövegét, de a mestere nem engedte, hogy végigmondja. Egy határozott mozdulattal megsimogatta a fején az ifjú, ám annál energikusabb srácot és mosolyogni kezdett.
- Sakura azt tette, amit jónak látott, még ha ez a falu szempontjából nem is volt a legjobb. - magyarázta éleslátóan nézve a helyzetet - Tegyük fel, hogy sikerrel jár és visszahozza Sasukét a faluba. Akkor szerinted megérte, hogy veszélybe sodorta magát? - Naruto úgy tűnt egy ideig gondolkodik, majd végül rávágta a válaszát.
- Nem kellett volna titokban csinálnia, mert mellette álltam volna, bármi történjék is! - felelte elszántan.
- Nem a te hibád hogy így alakultak a dolgok, Sakura nem akarta, hogy bárki is feltartsa őt. - Kakashi rosszallóan megcsóválta a fejét - Régóta ismerem őt, de nem gondoltam volna, hogy egyszer ekkora hülyeségre fog vetemedni. - a hangjában őszinte elkeseredést éle bukkant fel, hogy Naruto számára kétséget kizáróan tiszta lett, a senseinek talán még nála is jobban fáj, hogy kedves tanítványa ennyire messzire ment egyetlen ember érdekében. Soha sem volt titok hogy mennyire szereti őt, még akkor is ha az utóbbi időben nem mutatta ki olyan intenzitással, mint ahogyan az megszokott volt tőle, de Naruto abban is biztos volt hogy a szíve mélyén még mindig úgy gondol Sasukéra mint régen. A szőke már régen elfogadta a tényt, hogy van valami Sasukéban, ami benne nincs meg, még ha az csupán a sármos kinézet is. De hogy ekkora veszélyekbe sodorja magát Sasuke érdekében, az számára felfoghatatlan és elfogadhatatlan volt, hiszen számára legalább annyira kedves volt Sakura, mint Sasuke.
- Ha visszajön a faluba olyan fejmosást fog kapni, hogy az csak na. - dörzsölte össze a kezeit Naruto, ördögi vigyorra húzva az ajkait.
- Reménykedjünk benne. - bólintott Kakashi, majd átkarolta a vállán tanítványát és annak legnagyobb meglepetésére meghívta őt egy potya ramenre. Habár Naruto kedve egyértelműen lankadt, csak azóta hogy távoztak a Hokage irodájából, de akkor sem tudott volna csak úgy nemet mondani az ingyen kajára, így hát bokszolt egyet a levegőbe és előre rohant a folyosón, mintha attól félt volna, hogy valaki elviszi előle az ételt, még mielőtt odaérne.
Kakashi pedig mosolyogva követte őt. Mindig tudta hogyan kell a szöszit jobb kedvre deríteni, az már egyszer biztos!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
