Mindenre felkészültem a mai éjszakával kapcsolatban. Hatóra alatt megtanultam hogyan védjem meg magam ha rám támadtak. Naruto adta meg annak a férfinak a nevét, aki a rendőrségen dolgozik mint tanár. Különleges fogásokat tanít, hogyan lehet egy ütésből megölni valakit, vagy leteríteni. Becsukott szemmel megvédeni magunkat.
A neve Hatake Kakashi. Tíz évig szolgált a katonaságban és tizenéves kora óta bokszolt. Ő volt az én emberem.
Személyesen kerestem föl, őt pedig egyáltalán nem érte meglepetten az, hogy ott álltam előtte.
Párnappal ezelőtt, aznap amikor megkaptam a levelet Daichitól, nyomott a kezembe egy cetlit. Ennek a férfinak a nevével.
„
- Nem értelek. – olvastam el ismét a papíron szereplő nevet, utca és házszámot.
- Hatake Kakashi képzett ember. Segíteni fog neked, hogy önuralmat, és hitet tanulj. Mert maga az erő nem minden, ha nem tudod megfelelően kontrolálni és használni. Bíz bennem,.
- Azt akarod, hogy megtanuljak verekedni?
- Nem csupán csak verekedni, ha nem megvédeni önmagadat. Mind tisztában vagyunk azzal, hogy a belső ördögöddel csak te tudsz megbirkózni. Neked kell magadban lezárnod ezt az egész ügyet. Mi pedig csak annyit tehetünk, hogy támaszt nyújtunk neked, és óvjuk az utad. De csak abban az esetben fogod megtalálni a lelki békédet és a helyes utat, ha szembe nézel a félelmeiddel. Én, sőt Sasuke is bízik benned, és tudjuk, hogy képes vagy szembe szállni, az ördöggel. – megpaskolta a fejem, majd elindult az ajtó felé.
- Miért segítesz? – álltam fel, és indultam el utána.
- Mert- nem fordult meg – mert a haverom olyat lát benned a amit más nőben nem. Különleges vagy, egyedi és kiismerhetetlen, de helyén van a szíved. „
Narutónak igaza volt, egyedül kell szembenéznem a sötétséggel, ők pedig csak annyit tehetnek, hogy az alagút végén várnak rám, és segítő kezet nyújtanak.
Kakashi beinvitált a házába, vagyis a nappaliig. Egyszerű fehér falak, pár festmény, falióra, az ajtó mellett egy hatalmas ablak, egy üvegasztal kanapé, és egy kisebb szekrény ahol régi családi fotók találhatók. A padló jó pár éves parketta borítja.
- Foglaljon helyet. – mindketten leültünk. – Kér esetleg valamit?
- Nem köszönöm. – ráztam meg a fejem- Inkább egyből a tárgyra is térnék.
- Erre semmi szükség. – szakított félbe. Naruto mindenről beszámolt nekem. Összesen hat óránk áll rendelkezésünkre arra, hogy megtanulja hogyan tud a sötétben is úgy látni, mint nappal. – fölállt – jöjjön velem.
A nappaliból két ajtó nyílt. Az egyik amelyiken mi is végig haladtunk egy hosszú folyosó volt. Csak a lámba világította be. Innen lefelé haladtunk valami pinceféleségbe, de igazából teljesen máshová lyukadtunk ki. Egy birkózó terembe.
Átöltöztünk, majd közölte velem a szabályokat.
- Az egész lényege, az éberség, ha nem vagy figyelmes, és nem koncentrálsz máris vesztettél. A léthelyzetünk gondolatoktól mentes, éber tudatosítása. Ennek a tudati állapotnak megvalósítása, fejlesztése az élet minden területén szükséges. Amikor harcolsz, ne foglalkozz se a múlttal, ne gondolj a barátaidra, a családodra, azokra akiket elvesztettél, csak is a jelen pillanattal foglalkozz. – Hátra dőltünk mindketten a földet borító szivacson, és becsukott szemmel mélyedtem el Kakashi szavaitól. Próbáltam magam előtt elképzelni minden egyes jelenetet. – A második szabály, hogy légy türelmes, ne ronts ajtótól a háznak, ne mutasd ki mennyre is félsz tőle, mert ez táplálja őt.
- Értem. – suttogtam.
- A támadások sokféle képen érhetnek, majd téged. Legtöbbször mindig hátulról megfogja a nyakadat, és megakar, majd folytatni. Ilyenkor kitámasztasz, a gyengébb lábaddal hátrafelé, és az erősebb lábaddal lendületet veszel, és előredobod, ő pedig a földre esik. Vagy, ha más nem is hirtelen hátrafejelsz, és betörik az orra. – minden mozdulatot lépésről lépésre megmutatott. Mikor alaptartásban van a kezed szorosan az állad vonalában, figyelj, hogy hova indul a támadás. Amint látod, hogy felső testedre megy a támadás, általában kezekkel védj. Ha alsótestre, akkor csípőmozgással és lábbal. A csípő és a lábmozgás mindig legyen jelen a harc során! – Éreztem, ahogyan a testemen átfut a mérhetetlen magabiztosság, és az erő. Az erő, amelyre most mindennél jobban szükségem volt. – Ha jobb lábbal az oldaladba akar rúgni, a lábát megfogod, fölemeled, tehát fél lábon tud majd csak ugrálni. A lábai által csinált terpeszbe belépsz és a jobb lábaddal kigáncsolod a bal lábát. Lehetőleg maradj talpon. – az idő nagyon gyorsan telt nekem pedig minél több fogás meg kellett tanulnom. Kakashi és én is egyre jobban kezdtünk kimerülni. De nem testileg, ha nem agyilag.
Hálás voltam neki, amiért mindenben segített.
Késő délután értem haza, hogy összecsomagoljak. És a ruháim között találtam egy cetlit.
„Mindannyian bent leszünk Sasukénál. Az összes fegyvert és minden mást elrejtettem a ház olyan területein, ahol biztosan nem találna rájuk. Kívülről, és belülről átjárhatta már, ebben biztos vagyok. Egy csepp kiutat sem fog hagyni a számodra, de te csak ne izgulj, haza i terepen leszel. Ne becsüld alá, mindenre számítani fog, és nem adja, majd könnyen magát. De neked lesz olyan fegyvered is, ami neki sohasem volt, és nem is lesz. A barátság ereje.”
Értem. Tehát, akkor ezek szerint itt kell megvívnom életem legnagyobb harcát. A lakásban lekapcsoltam a biztosítékot, felvettem egy kényelmes fekete szabadidő nadrágot, ugyan olyan színű toppot, és pulcsit. Sötét szöges bakancsot vettem föl, ami nem csúszik, majd a talajon. Az ujjaimra gyűrűt húztam minél kövesebbeket, fáslit kötöttem a kezemre. Ez segít, hogy minél erősebb ütéseket mérhessek rá.
Már besötétedett, én pedig készen álltam mindenre. Elbújtam a nappaliban lévő lépcső alá. Innen könnyedén ki tudtam szabadulni.
Éberen figyeltem és vártam, hogy történjen valami. Egyenletesen lélegeztem, hogy ezzel is csillapítsam a bennem lappangó félelmet, de ekkor eszembe jutottak Kakashi szavai. Hirtelen dörrent meg az ég, és villámlott egy nagyot. Ekkor láttam meg őt. Ott állt a nappali és az előtér közötti boltív alatt. Nem vett észre ugyan is elindult a lépcsőn fölfelé. Vártam, és amikor a halk léptek még jobban elhalkultak elé bújtam. Láttam amint már fölért az első emeletre. Megállt, mintha észrevette volna, hogy nézem őt lentről.
- Tudhattam volna, hogy ott bujkálsz! – dőlt a korlátnak, és éreztem, hogy lát engem.
- Gyere le, ha akarsz valamit! – kiáltottam föl.
- Nagyon szívesen! – azzal fogta magát és átugrotta a korlátot, tőlem pedig alig két méterre ért földet, persze sértetlenül. – csak nem félsz cicám? – kacagott föl, majd elindult felém.
Ahogyan kakasi tanította beálltam védekező pozícióba, majd kapott egy jobb horgot. Hátrébb lépet egyet, ekkor jobb lábammal gyomorba rúgtam és hátra esett.
- Mi van papa? Már nem vagy olyan kemény?! – kiáltottam.
- Büdös kurva! - Talpra állt, majd teljes erőből megindult felém. Kitértem az ütései elől, és a nappaliban lévő éjjeli lámpával hátba vágtam. Földre rogyott, én pedig elkezdtem fölszaladni a lépcsőkön. Megragadta a lábam, és hasra estem. A hátamra fordultam, majd a szabad lábammal fejbe rúgtam. Így sikerült kiszabadulnom. Éppen, hogy csak fölértem az emeletre ő is ott termet. – Azt hiszed, ilyen könnyen megszabadulhatsz tőlem? pár kisebb ütést kaptam, de nem hagytam magam. – Ezzel csak azt éred el, hogy ideges leszek! – majd nekem rontott, és fojtogatni kezdett. Ekkor kitámasztottam, és előre dobtam. Hátráltam,m pár lépést, majd amikor ismét megindult felém, egyenesen a falnak ütközött. Vissza leszaladtam a lépcsőkön a nappaliban, ő pedig szemrebbenés nélkül követni kezdett.
- Mi van? Nem tudsz megütni engem? – ordítottam az arcába. Hirtelen fölkapcsolódott az áram. Magam sem értettem, hiszen lekapcsoltam a biztosítékot. Ekkor kaptam egyet, és elterültem a földön. Ahogyan Kakashi tanítottam vártam, míg én következek.
- Látod te ribanc? Ennyit érsz? Még megbaszni sem lettél volna jó! – majd belém akart rúgni, én hirtelen nyitottam ki a szemem, elkaptam a bokáját, kicsavartam, majd ellöktem. Fölálltam, és amilyen gyorsan csak tudtam, hasba rúgtam, fejbe, és ahogyan csak lehetett. már alig bírt megállni a lábán. Egy határozott ütéssel az üvegasztalra esett, amely átszúrta a tüdejét, és megfulladt. Hátrálni kezdtem, és ekkor egy lövés hangzott el, és Daichi fejében ott díszelgett egy véres lyuk. A szemei nyitva voltak, de már élettelen volt. Fölnéztem az emeletre és akaratom ellenére is mosolyognom kellett. Naruto a korlátnak támaszkodva, jobb kezében ott díszelgett a fegyver. Bár már halott volt, amikor rá lőtt.
- ezt a barátomért! – majd lesétált a lépcsőn, és amikor odaért hozzám szorosan megölelt.
Kihívtuk a rendőrséget és egy takarító szolgálatot is, hogy rendbe tegyék a házat, mire Sasukét hazaengedik a kórházból. Valamiért sokkal nyugodtabban éreztem magam, ha bár megöltem egy embert. A rendőrségen vallomást tettem, és mivel önvédelem volt, semmit sem kaptam. Most már nyugodtan élhetek, és most már mindenki nyugodtan élhet.
Valamiért nagyon jól esett, hogy Naruto kiállt értem, még akkor is, ha azt mondja Sasukéért tette. Ha ő nem segített volna, én ma nem lennék itt. Sosem felejtem ezt el neki.
Sasuke hazatért, és bár tudott a történtekről egyáltalán nem haragudott, hogy szétvertük a lakását. Ahogy belépett az ajtón, az volt, az első dolga, hogy szorosan megölelt és megkérdezte jól vagyok e.
És hogy mit válaszoltam erre? Igent.
A történtek fölnyitották a szememet pár dologról, és egyben biztos voltam. Egyedül kell lennem, és magam mögött kell végleg hagynom a múltat, még ha ezek is építik föl a jelenemet. Amerikába költözök ki egy időre, ott fejezem be az iskolát, új barátokat szerzés, és újonnan térek vissza Japánba, amikor már semmi más sem fog érdekelni, csak az, hogy megtaláljam életem nagy szerelmét.
- Szóval itt hagysz bennünket? – Naruto keresztbe font karokkal állt Hinata mellett.
- Igen, a nagy izgalomban el is felejtettem miért harcoltam annyi éven át, és szeretnék mindent előröl kezdeni. Amikor visszatérek, új lappal indulok. ÉS remélem veled kapcsolatban is. – mosolyogtam rá, és életemben először őszinte bátorító mosolyt láttam tőle.
- Sakura-chan! Kérlek nagyon vigyázz magadra! – öleltük meg egymást Hinatával. Szegénykém még a sírást is elkezdte.
- Ti is – suttogtam, és megsimogattam a hátát.
- Írj, minden nap! – pecsételte rám Tenten, én pedig megadóan bólintottam. Sasuke felé fordultam,a ki semmit mondó tekintettel nézett a szemeimbe.
- Talán egy új életben, másként alakul, majd a sorsunk, és az első találkozásunk sem lesz ennyire ijesztő, és az utolsó sem lesz ennyire szomorú. - Nagy levegőt vett, majd elém sétált, és kezet nyújtott nekem.
- Uchiha Sasuke vagyok. Énekes, modell, az álmom pedig az, hogy visszagyere. – elnevettem magam.
- Haruno Sakura vagyok. És orvosnak tanulok. Az én álmom pedig az, hogy egyszer visszajöjjek. – elengedtük egymás kezét, majd elindultam föl a gépemre. Még integettem nekik, majd magam mögött hagytam az eddigi életem.
Tíz órás útnak néztem elébe. Fogalmam sincsen, hogy mit hoz a jövő, mosolyt, vagy könnyeket, de bármi is legyen, az képes leszek megbirkózni mindennel, és mindenkivel. Mert Haruno Sakura vagyok, először Harcos, csak azután Nő.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Hello! :)
Holnaap küldöm! :D Remélem tetszett nektek ea történetem, és köszönöm hogy olvastátok! :)
Csildi