Hinata:

Neji és én kiszálltunk a Szentélyek Hegyének a lábánál. Itt volt egy aránylag kis falu. Én és Saku mindig ide jövünk le vásárolgatni.
- Cuki. – mosolyodott el Neji, ahogy végignézett a falun.
- Praktikus. Van egy bevásárló központ meg két fogadó is...és szerintem szép a környék. – persze ennél több indokot nem igen tudtam felhozni miért itt szálljon meg. Semmi látnivaló és érdekesség nem volt itt.
- Na jó menjünk. – kapta fel a bőröndjét a „bátyám”. Mosolyogva elkezdtem körbe navigálni. Végül betértünk a távolabbik és színvonalasabb fogadóba. A pultos lány felébredt unalmából és csillogó szemekkel nézett ránk.
- Üdvözlöm önöket. Szobát szeretnének?
- Igen egy franciaágyasat.
- Meddig szeretné kivenni? – mosolygott a hölgy. Én fordítottam Nejinek, aki még nem volt tökéletes japánban. Mióta eljöttem otthonról elkezdett tanulni és mikor még otthon laktam akkor is tanítgattam őt szóval mostanra nagyjából már tudott volna valamit makogni, de egyszerűbbnek tartotta, ha én beszélek. Tipikus Neji.
- Egyenlőre hat hónap.
- Rendben, egy nevet szeretnék kérni. – mosolygott a nő. Szinte kivirágzott.
- Hyuuga Neji.
- Köszönjük, és jó pihenést kívánunk. – adta át a 667-es szoba kulcsát a hölgy. Viszonoztam a mosolyát és átvettem tőle a kulcsot. Felsétáltunk a hatodikra és kíváncsían beléptünk a szobába. Elég igényesen volt megcsinálva. A világos narancssárga függöny illett a napsárga falhoz. A sötét bútorok pedig kifejezetten meleg hatást nyújtottak. Mivel hosszú időre vettük a szobát Neji lakosztályt kapott. A pénz miatt nem kellett aggódni, hisz mindketten jól el voltunk eresztve pénzzel. Még kanapé és fotelek is voltak egy kerek kis asztallal. Odalent szabadtéri fürdő is volt. Nagyon otthonos kis hely.
- Na jó én megyek. Lassan takarodó szóval...- mutattam az ajtó felé. Gondoltam Neji is kipakolna és kényelembe helyezné magát...nekem pedig hazafelé ki kellene találnom valamit, hogy miért tűntem el.
- Oké. Délelőtt körbe nézek, délután ráérek ha gondolod. – mosolyodott el.
- Akkor holnap. – intettem és kimentem. Felnéztem a narancssárga és rózsaszín égre. Egyre kuszább minden. Az apám nem az apám. Neji nem a bátyám. Ha nem Hyuuga vagyok akkor ki? Uchiha...Uchiha Hinata? Ki vagyok én? Lassan, komótosan elindultam felfelé a hegyen. Ki Anaha? Milyen harcról beszélt az a fazon? Démonok és istenek?.... Kik a valódi szüleim. Vajon van testvérem? Felértem a koleszig, majd megtorpantam. Hirtelen olyan fáradt lettem. Leültem és lefeküdtem a hideg aszfaltra. A hidegben látszott a leheletem. Néztem a közben besötétedett eget. A csillagok messze csillogtak odafenn. Ebben a pillanatban nem érdekelt semmi. Elegem volt. Elegem volt a puzzleből, amit nem tudtam kirakni. Elegem volt, a családi drámából. Bár ez nem is az én családom. Elegem van, hogy nem tudom ember vagyok-e egyáltalán. Lehunytam a szemeimet hátha így elmúlik a lüktető fejfájásom. Mikor beláttam, hogy ez sem segít felnyitottam a szemeimet és Sakurat pillantottam meg magam mellett. Ott ült mellettem a jéghideg aszfalton és az eget nézte, majd rám pillantott.
- Hol voltál? – kérdezte. Mindent el akartam mondani neki. Hogy emlékszem mi történt az elrablómnál, hogy mi volt köztem és Naruto között, hogy a családom nem a családom, hogy háború folyt vagy folyik az istenek és démonok között. El akartam neki mondani mindent de nem tudtam, hogy ezzel veszélybe kerül-e majd a jövőben. Az ölébe vetettem magam és eleredtek könnyeim. Az utóbbi idő annyira feszült volt. Nem tudok semmit és ez egyre bonyolultabb lesz.
- Hinata? Mi a baj?

Sakura:

Hinata olyan furcsa. Ott feküdt a hideg aszfalton és csak nézett ki a fejéből. Amikor pedig oda mentem sírva rám vetette magát. Hiába kérdeztem mi baj, ő csak megrázta a fejét és még szorosabban ölelt. Hova ment? És mi történt vele abban a három napban? Szótlanul felsegítettem a földről és bekísértem a szobájába. Csináltam neki egy jázmin teát, de mire bevittem a forró italt neki, addigra elaludt. Letettem a csészét az íróasztalára és betakargattam. Felvettem a kabátomat és átmentem Sasukehez. Bekopogtam és Naruto nyitott ajtót. Ő is jó lesz. Zaklatottan berontottam a lakásukba és leültem az asztalukhoz. Utáltam hazudni és nem is tudtam.
- Sakura-chan? – nézett utánam Naruto. Sasuke épp kilépett a szobájából. Felvett valami pulóvert, hogy ne legyen félmeztelen.
- Hinata pár nappal ezelőtt hagyott nekem egy cetlit. Azt írta elmegy és, hogy ne szóljak senkinek. Még nektek se. a pedig visszatért. De mintha egy másik ember lenne. Lelkileg teljesen elzárkózott és nem mondd semmit. Nem tudom, hogy hol volt abban a három napban és mit csinált, de valami nagyon nem kóser vele. – vallottam színt és éreztem, ahogy a mellkasomon csücsülő szikla szépen eltűnik. A fiúk összenézzek.
- Ha nem mondd semmit majd tesz valamit. – vonta meg a vállát Sasuke. Hátra fordultam és rá néztem. Fekete haja összevissza állt, fekete szemei élénken csillogtak.
- Arra célozol hogy figyeljem? – vontam össze a szemöldökömet.
- Este te nappal Naruto. – vonta meg a vállait Sasuke.
- Jogos. Ha nem mondd semmit nekünk kell kiderítenünk, hogy mi van vele. – helyeselt Naruto.
- Nem. Szerintem meg várni kellene. Ha készen áll rá úgy is elmondja. Én speckó utálnám, ha figyelnének. És gondoljatok bele. Ha Hinata erre valahogy rájön nem fog bízni bennünk. – láttam, hogy Naruto elbizonytalanodott. Olyan egyértelmű, hogy szereti Hinatat. Még a vak is látja, csak Hinata nem.
- Igazad van. De akkor csak várjunk? – masszírozta feszülten a nyakát Naruto.
- Szerintem igen. – álltam fel az asztaltól és indulni készültem. Naruto magába fordult és bement a szobájába. Sasuke elkapta a karomat és vészesen közel jött hozzám.
- Miért most mondtad el?
- Mert Hinatanak szüksége volt a hallgatásomra. De hazudni utálok nektek. És nem is tudok.
- Nekünk vagy nekem? – olyan közel volt, hogy éreztem a halántékomon forró leheletét. Az agyamat köd borította el és csak a szájára tudtam koncentrálni. A szívem olyan hevesen vert, hogy azt hittem kiszakad a mellkasomból.
- Neked. És Narutonak. – nyögtem ki nehezen a válaszomat, mire ő csak elmosolyodott és a fülemhez hajolt.
- Jó éjt Saku. – elengedett én meg csak idiótán ott álltam az ajtóban, majd mikor észbe kaptam megfordultam és elrohantam. Miért van az, hogy Sasuke mindig ennyire zavarba tud hozni? Ez nem ér. Csak közömbösnek kellene lennem, de ő ezt lehetetlenné teszi és ezt még élvezi is a szemét. Úgy ahogy voltam, kabátba beestem az ágyba és csak néztem a plafont. Mi folyik körülöttem? Hinata más lett. Sasuke olyan távoli és mégis közel van. Én változtam volna? Lehet, hogy nem közömbös a számomra? Nem az lehetetlen. Sasuke vámpír. Én pedig én vagyok. Képtelenség, hogy beleszeressek egy vámpírba...de mégis...

Sasuke:

Sakura annyira édes, mikor fülig pirul. Azok a zöld szemek pedig...elvarázsolnak. Itt mondom Narutonak, hogy milyen gyerekes, de közben én is ugyanilyen vagyok. Akarom azt a lányt. Nem adja könnyen magát. Harcias és szenvedélyes. Teljesen megbabonázott. Meg kell kapnom őt. Az előbb is uralkodnom kellett magamon nehogy elhurcoljam és ledöntsem a lábáról. Meg fogom szerezni őt. Sakura...kell nekem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés