Nehéz volt rávettem magam az igazságra. De végül elmentünk hozzájuk és megbeszéltünk mindent.
- A valódi apám születésem után nem sokkal meg halt. Anyu összejött ezzel a férfival. Már tizenéves korom óta szekált. Rám nyitott fürdésközben, egyszer amikor fogat mostam kiverte rám. – láttam,a mint Hinatát elkapja a hányinger. Igen én is így voltam ezzel. – Volt egy hosszútávú kapcsolatom ott vesztettem el a szüzességem. Szegény fiút elkergette és azóta sem láttam. Hallottam hírét, hogy valahol a tengerpartra költözött a családjával. – nagyot nyeltem, amit mindenki észre vett – Anyukám éjszakára ment dolgozni, amikor rám mászott alvásközben. Kikötözött az ágyamhoz és erőszakoskodott velem. Orvos hozz jártam, de lelkileg mindig is bennem élt a tudat, mik történtek velem.
- ÉS anyukád? – Naruto az asztalon könyökölt.
- Sosem hitt nekem. Volt, hogy kínzásokat végzett rajtam, ostorral csapkodott, akkor forróvízzel lelocsolt, volt is egy seb a hasamon, amit plasztikáztattam, mert borzalmasan nézett ki.
- Ezt, hogy érted? – Tenten belekortyolt a pohár vizébe, és remegett.
- Egy szikével fölhasított, majd azzal állított be velem a kórházba, hogy öncsonkítást akartam végezni magamon. – mindenki elképedve bámult rám. – Többször megvert, eltörte a karom, kilökött az úttestre, amikor nem engedelmeskedtem. – visszagondolva így, fogalmam sincs, hogy maradtam életben.
-Megfogunk végdeni, ne aggódj! – Naruto kedves volt, hiszen gondolom Hinata felvilágosította pár dologról, de ennek ellenére még mindig éreztem azt a tartást, amit felém mutat.
-Megfogjátok bánni. – ráztam meg a fejem. – Már most benne vagytok, és kitudja veletek is mit művelne. Én nem akarom, hogy…
-Te csak nyugodj meg! NAruto beszélj Jugoval, és mond meg nekik, hogy nyírják ki.
-Biztos vagy benne? – kajánul elmosolyodott.
-Azt akarom, hogy a feje a lábam előtt heverjen! – bólintott, majd fölállt, hogy telefonáljon.
-Viszont nekünk mennünk kell haza. Holnap suli meg melo. –álltak fel a többiek.
-Ja nekem is. – helyeseltem.
-Nem! – ragadta meg a karom. – Már beszéltem a suliddal. Abba fogod hagyni és hozzám költözöl. – Mi van?
-Elmentek otthonról? – sziszegtem.
-Nem! Itt mindened meg lesz! Én mindent meg adok neked!
-Nem! Beakarom fejezni a sulit! – adtam tudtára, hogy nekem céljaim vannak.
-Befogod! Efelől nem kell aggódnod. De most egy ideig, amíg ez az ügy le nem zárul, hagyd félbe. Kérlek. – nézett rám aggódó tekintetével.
-Legyen. – sóhajtottam. Csak meg ne bánjam!
Narutoval mentem el a holmimért. Amikor már mindenemet összepakoltam, Ino lépet be, az ajtón.
-Sziasztok! – láthatólag nem tűnt számára ismeretlennek Naruto. – Te mit csinálsz itt? – nézett a szőkére – És, te hová indulsz? – majd felém fordult.
-Ehhez neked semmi közöd! – Az Uzumaki megfogta a bőröndjeim, és azzal magunkra hagyott. Én értetlenül álltam a helyemen. – Jössz már? Kiáltott vissza.
-Szia. – köszöntem el halkan szobatársamtól.
-Honnan ismered Narutot?
-És te? – néztünk egymás szemeibe.
-Nem tartozik rád.
-Ahogy ez sem. – azzal kisiettem az ajtón magára hagyva a Yamanaka örököst.
Naruto egész végig egy szót sem szólt hozzám, még csak felém sem pillantott a kocsiban. Görcsösen markolászta a kormányt, és az izmai is megfeszültek. Ino talán egy régi ex? És régi érzelmeket kavart volna föl benne?
Sasuke házában egy szobalány mutatta meg a számomra már előkészített szobát. Tágas, francia ágy, vadiúj bútorok, parketta, pihe puha szőnyeg, és saját erkély. A világos szoba, nagyon jól illett hozzám. Szerettem ha beleolvadhatok a környezetemben. Sosem voltam az, aki kitűnt a tömegből. Szerencsére.
Óvatosan járkálgattam az új úgymond otthonomban. A többieket kerestem, de nem találtam senkit sem. Az egyik szoba előtt viszont hangos veszekedésre lettem figyelmes. Megálltam az ajtó előtt.
-Választanod kell! – csapott az asztalra Naruto.
-Nem tudok!
-Elhagyott téged barátom, és te még így is képes lennél visszafogadni őt, csak mert fölkeresett?
-Azt mondta megbánta. – suttogta Sasuke. Ilyedten kaptam a szívemhez, és hátraléptem pár lépést. Úgy éreztem, mintha egy tőrt döftek volna a szívembe, és akaratom ellenére is fájdalmas könnyek törtek elő szemeimből. Nem voltam képes ezt hallgatni tovább. Elszaladtam.
Görcsösen tördeltem az ujjaim, és föl alá járkáltam abban a szobában amit kaptam. Még, hogy nem engedi azt, hogy bajom essen. Na persze! Csak kihasznált, és biztos vagyok most már abban is, hogy csakis azért jöttem ide, hogy helyettesít sem őt. Azt a lányt…
De én nem leszek senki pótlékja sem!
Magabiztosan nyitottam ki szobám ajtaját, amikor észre vettem valamit furcsát úgy mond a levegőben.
Amit úgy hívtak.
Ideg összeroppanás.
Elindultam a Sasuke szobája felé, biztos voltam abban, hogy ott találom. Résnyire nyitottam ki az ajtót, és akkor hallottam meg miket válaszolt a telefonba.
-Gondolkodásra van szükségem. A te döntésed volt. Megbántad? Ezerszer hallottam ezt a részt! Értem. Gyere nyugodtan. – én lehajtott fejjel hallgattam a szavakat amelyeket kiejtett ajkain. – Mit csinálsz itt? – tágra nyitotta az ajtót, és fölemelt szemöldökkel nézet szemeimbe. – Nem tanítottak meg arra, hogy zárt ajtó mögött nem illik hallgatózni? – a szavak amiket kiejtett sértően hangzottak.
-Csak szólni akartam, hogy másképpen döntöttem. Elmegyek! – azzal sarkon fordultam és elindultam a szobámba.
-Most mi van? – szólt utánam ingerülten.
Hangosan csaptam be maga után az ajtót, és úgy éreztem menten megfulladok, ha nem kapok friss levegőt.
Az este gyönyörű csillagokat rejtett az égen, amelyek szebbnél szebben világítottak. A Félhold Narancssárgásan izzott. A korlátra könyököltem, és a messzeségbe bámultam.
-Nem mondták, hogy nem illik hallgatózni? - feléje fordultam, és kíváncsian fürkésztem tekintetét, de semmit sem tudtam kiolvasni belőle.
-Hallottál mindent igaz? – bólintottam – Sajnálom. – felnevettem.
-Ugyan miért? Hiszen nem járunk, semmi sincsen közöttünk Sasuke, engem hozol kellemetlen helyzetbe, hogy ezt mondod. – azzal elsétálva mellette kivettem a szekrényből a bőröndjeim, majd elkezdtem belepakolni azokat, amiket hoztam.
-Tényleg elmész? – fogta meg a kezem.
-Azt hiszed viccelek?
-Most miért vagy ideges?
-Én nem vagyok ideges!
-Miért kiabálsz?
-Én nem kiabálok! – szorítottam ökölbe ujjaim, és rá kellett jönnöm, hogy ez az elválás lesz életem legfájdalmasabb döntése.
-Sakura. Beszéljünk.
-Nem szeretnék veled beszélgetni, mert minden szó fájdalmas lenne. - ültem le az ágy sarkára, félbe hagyva a pakolászást.
-Sosem akartalak áhítani. - leguggolt, és erős kezeit combomra tette, és gyöngéden simogatni kezdett.
-Szereted ő igaz?
-És te szeretsz engem? - fölemelte az állam, hogy egymás szemeibe nézhessünk.
-Én kérdeztem hamarabb! - kezdtem el terelni a témát. Egyre jobban feszengtem. Ahogyan simogatott nem tudtam eldönteni, hogy mitévő is legyek. A számat vizslatta miközben egyre közelebb és közelebb merészkedett. A levegő izzadt körülöttünk. - Akkor én megyek is. - eltoltam magamtól, és gyorsan a szekrényhez siettem, hogy összepakoljam a holmim.
-Ne menj! - a szekrénynek nyomott, én pedig nem találtam a szavakat. Mély levegőt vettem, hogy ezzel is nyugtassam magamban a feltörő indulatot, és vágyat. Simogatni kezdte a derekam, a hátam, én pedig legszívesebben a karjai közé ugrottam volna, csak azért, hogy elmondjam neki mennyire szeretem. De nem tehettem.
-Kérlek Sasuke - megfordultam, és kezeimmel eltoltam magamtól. - én tiszteletben tartom a döntésedet, ezért kérlek te is tegyél így. Ha visszaszeretnéd fogadni a régi barátnődet semmi akadálya. De te is tudod, hogy akkor közöttünk megszűnik minden.
-Miért m volt közöttünk? - irónikusan fölkacagott, amitől nagyon rosszul éreztem magam. megbántott. - Önként adtad oda magad nekem, nem kértem. - arcvonásai rendeződtek,
-Elmész a francba! - lettem ideges. Nem szólt egy szót sem, csak kisétált a szobából ezzel magamra hagyva, a kétségeimmel.
Napok nagyon gyorsan teltek. Szörnyen óvatosan viselkedtem már csak azért is, hogyha az a szemét előkerül, megtudjam magam védeni. Vettem borssorét, és arra gondoltam megtanulok lőni is.
Egy nap nagyon későn értem haza a suliból. Inot kerestem, de nem volt a kollégiumban.
Sasuke lakásában lepakoltam a holmim a szobámban, és éppen elhaladtam a szobája előtt, amikor kinyílt az ajtó, és volt szobatársam állt meg előttem.
Mindketten értetlenül meredtünk egymásra. Ő, és én sem értettük, mit keres itt a másik.
- Azt hittem nem látlak többé! - ugrott a nyakamba. Megsimogattam a hátát, majd eltávolodott tőlem. - Elakartam neked mesélni, hogy hála neked kibékültem a volt barátommal. - ezt most nagyon nem értem. És akkor tudatosult bennem, miről beszél. A köntös amit viselt Sasukéé.
- Sakura - megfordultam és szemeim megteltek mérhetetlen dühvel. Tehát ezért volt annyira távolságtartó az utóbbi időben. Legszívesebben jól megrugdostam volna. Csak kihasznált akkor, én hülye meg bedőltem. Azok a szép szavak, mind csak manipulálás volt.
- Itt sem vagyok. - megfordultam, és elindultam vissza a szobám felé.
- Várj - ragadta meg a karom.
- Eressz el! - szűrtem ki fogaim között. Majd kirántottam bal karom fogságából.
Nem is néztem vissza, sőt még az ajtóm sem csaptam be, úgy tettem mintha természetes dolgok történtek volna az előbb. Csak gyedül azt sajnálom, hogy nem vettem észre mennyire is egy álszent dög.
Egy óra telhetett el amikor valaki halkan kopogtatott az ajtómon.
-Szabad! – adtam.
-Szia. – volt szobatársam lépett be rajta. Én kimásztam az ágyamból, és kezeimet magam előtt keresztbe fontam.
-Mit szeretnél? – tértem a lényegre. Sosem voltunk annyira jóban, hogy szeressem.
-Pár dolgot elszeretnék mondani. – magabiztosnak és határozottnak tűnt. – Egy az, hogy nem szeretném, hogy Sasuke közelében legyél. Ismerem őt, és biztos vagyok abban, hogy lefeküdtetek, még, ha tagadja is. Kettő. Innentől kezdve mi ketten riválisoknak számítunk. Soha többet nem leszünk jóban. Nem engedem át neked ő az enyém! – emelte fel a végére hangját.
-Nos babám. – kezdtem bele – Egy, az hogy nekem nem is kell tartsd csak meg magadnak azt az álszent nyomorultat magadnak, úgy is olyan jól összeilletek. Kettő. Föl kell, hogy világosítsalak, mi eddig sem voltunk, jóban, és nem is leszünk, Három, ha ennyire megbíznál a te kis szerelmedben akkor most nem jötté volna ide, hogy követelőzz, és kioktass. – úgy látom, most ugrik csak ki a nyuszi a bokorból. Ez a lány nem is annyira pláza cicás mint gondoltam. Irigy dög!
-Nem hagyom, hogy egy ilyen szánalmas kis ribanc elvegye tőlem!
-Nem is értem, miből gondolod azt, hogy kellene nekem? És csak, hogy tud, sosem volt közöttünk semmi sem, ez a te berögződésed az agyadban. És csak, hogy tud, kettőnk közül nem én vagyok az aki fasz károsult.
-Még nem végeztünk Haruno! – hangos csapódással zárult ajtóm a Yamanaka mögött. Nem akartam hazudni, de Sasukénak biztosan oka volt azért, hogy eltitkolja, mi történt az éjszaka.
Bár nekem eléggé furcsa ez a hirtelen váltás. Vajon történt valami amiért úgy döntött visszafogadja ezt a lányt?
És azt is tudom kitől tudhatom meg.
Másnap reggel korán keltem. Éppen, hogy kiléptem a ház ajtaján, amikor egy vörös boríték hevert a földön, nekem címezve. Se feladó, sem bélyeg. Az, aki küldte saját maga hozta le ide.
Csak nem…? Daichi.
Visszamentem a lakásba, és a konyhában kezdtem el olvasni a papírt tartalmát.
„Sakura. már nem bírok a véremmel. Eljövök érted, még a holdtölte előtti éjjelen, és végre egymáséi lehetünk cseresznyevirágom.
UI: Ha bárkinek is szólsz, mindenkit kegyetlenül kivégzek!”
-Jól vagy? – egy ismeretlen kezet éreztem a vállamon. Gyorsan összegyűrtem a lapot, és beledobtam a kukába. – Minden oké? – ekkor vettem csak észre, hogy Naruto az.
-Persze, csak egy rosszul sikeredett beadandóm. Ne aggódj. - mosolyogtam biztatóan. – De apropó, kérdezni akartam tőled valamit. – összeráncolta a homlokát. – Pár napja még azt mondtad nekem, hogy Sasuke talán érez irántam valamit, vagyis erre utaltál. Most pedig még is Inoval van. Nem értem mi történik.
-Én pedig nem értem a kérdésed.
-De! Te ismered legjobban a haverod. És a dolgok annyira összekavarodtak bennem, és minden olyan gyorsan zajlott, hogy mire észbe kaptam Ino bejött a szobámba, hogy kioktasson arról, hol a helyem. – ültem vissza az asztalhoz.
-Sok minden nem az, aminek látszik. Most pedig mennem kell. – figyeltem tekintetét, és Sasuke a falnak dőlve hallgatta az eseményeket. Naruto magunkra hagyott bennünket. Az Uchiha becsukott szemekkel, és egyenletes légzéssel támaszkodott.
Ekkor megszólalt a mobilom. Előkotorásztam táskámból, és egy ismeretlen számot jelzett ki.
-Halló? – alig mertem beleszólni.
-Hol vagy már Sakura? – hallottam Hinata ideges szavait. – Tenten kórházba került, egy vad barom elütötte a zebránál!
-Micsoda? – álltam fel az asztaltól. – Azonnal ott vagyok!
-Mi történt? – ütköztem neki. Észre sem vettem, mikor került mögém. Ekkor újra megszólalt a mobil.
-Hahahahaha! – akár a horror filmekben olyan érzés volt hallani annak a szemétnek a nevetését. Gyorsan kinyomtam, és úgy tettem, mintha nem is történt volna, semmi sem.
-Várj! – jött utánam.
-Mit akarsz? – fordultam vele szembe. – A barátnőd ott van fent a szobádban! Menj és boldogítsd!
-Csak nem féltékeny vagy? – lépett közelebb felém.
-Egyáltalán nem! – duzzogtam be. – Amikor kiakartam nyitottam ki az ajtót a járda másik végéből észrevette m őt. Ledermedtem. Hátra fordultam Sasukéhoz, aki érdeklődve várta mi történt. – Most mennem kell… - suttogtam, majd kiléptem a magányosság küszöbére.
Szerencsére sehol sem bukkant fel. Már kezdtem megnyugodni, amikor a kórházban közölték velünk az orvosok, hogy barátnőnk, nagyon rosszul van. A baleset lehet az életébe is kerül.
Későn értem haza, talán már éjfél is elmúlhatott. Ledobtam a táskám a nappaliban lévő kanapéra, és elterültem mellette.
Engem minden utolér!
A levél szerint holdtölte előtt egy nappal jön el. Addig még van két napom. Nem tehetem ki a többieket akkora veszélynek, hogy bármi bajuk is essen. Én nem érek annyit.
-Kifizettem Tenten kórházi számláját, és hozattam neki egy specialistát. Jobban lesz. – suttogta.
-Mikor jöttél le? – temettem kezembe arcomat.
-Nem rég. – dőlt hátra.
-Felmegyek aludni...
-Maradj itt. – feküdt bele az ölembe – Magadnál vagy? – kérdeztem kicsit indulatosabban.
-Maradj csöndbe! – parancsolt rám.
Hosszú néma csönd.
-Sasuke…- suttogtam – Két nap múlva elköltözök, Amerikába. – erősen belemarkolt a combomba, amitől felszisszentem.
-Itt maratsz, hogy megvédjelek! – beletúrtam éjfekete hajába, és tincseivel játszadoztam.
-Mindent köszönök, és örökké hálás leszek neked azért a sok jóért, amit tőled kaptam. De így látom jónak. Szükségem van egy kis egyedüllétre. Ino is..
-Mi van vele?
-Azt kérte tőlem, hogy ne álljak az utatokba, és én nem is akarok.
-Ezt nem ő dönti el, hogy mi lesz, ez a ház az enyém.
-Igen. De ő az a nő akit szeretsz, ezt ne feled.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Sziio! :D Egyem a szívedet, nagyon szépen köszönöm! :D Már meg írtama történetet egy ideje, demivel most nem otthon tartókook, nem tudok küleni folyatást. leghamarabb péntek éjszaka, vagy pedig szombaton!
Ui: Úgy vettem észre, hogy szeretitek, ha ehez hasonlókat írok.Így úgy öntöttema köeljövőben jó sok ilyesztős, terroros, romantikus, szenvedős, fordulatokkal teli fanficceket fogok írni! :)
Jó éjt!
Csildi