Sakura a szokásos ellenőrzésen járt a kórházban. Minden tökéletes rendben van a kicsivel. Hamarosan mér itt az ideje, hogy megmozduljon. Sakurának nagyon jól állt a terhesség. Nem volt nagy hasa, de már így is kivehető volt, hogy bizony állapotos.

Vett pár dolgot a sarki boltban, majd úgy gondolta főz valami finomat, süt süteményt, és délután, amikor már San is haza ér az óvodából, akkor átmegy hozzájuk. Sosem szeretett a parkon keresztül járkálni. Ilyenkor mindig az az eset jutott eszébe, amikor megtámadta őt az a vámpír. Tudta jól, hogy ez már a múlté, de semmit sem bízott a véletlenre.

Egy nő görcsösen szorította össze újait. Apja próbálta nyugtatni, de nem sikerült.

-          Azt akarom, hogy még ma meghaljon!

-          Megfog. Efelől ne aggódj.

-          Sasuke visszament Japánba! Ebben biztos vagyok!

-          Az ő sorsa már akkor eldőlt lányom, amikor összefeküdt azzal a lotyóval.

San nagyon megörült, amikor meglátta, hogy keresztanyukája mivel lepte meg. Egyszerűen sosem bírt betelni a nő süteményeivel. Most is boldogan lakmározott a nem rég sült meggyes pitéből.

-          Lassabban egyél kisfiam, mert meg fog fájdulnia a hasad. – tanácsolta neki anyukája. A gyermek boci szemekkel szülőjére nézett, majd nagyot harapott a tésztába.

-          Mit mondott az orvos? – kérdezi Itachi két falat között.

-          Hamarosan itt lesz az ideje, hogy először megmozduljon. – tetet hasára egyik kezét, közben boldogan mosolygott. Nimera emlékezett erre az arckifejezésre. Ő is ugyan így viselkedett, amikor várandós volt.

-          Rosszullétek? – fekete hajába túrt.

-          Elviselhetőek. – kuncogott.

-          Akkor te most anyuka leszel Sakura? – a nő kellemes melegséggel mosolygott Sanra.

-          Igen. – az asztalra könyökölt, és megpróbált, minden egyes mozdulatot, amit a gyermek csinált, az agyába vésni.

Hűvös volt a november. Sakura bő pulcsit vett föl, amely eltakarta hasát, így már nem lehetett azt hinni, hogy anyuka lesz. A parkon keresztül sietett haza Itachiéktól, amikor beleütközött valakibe. Hátra esett a lendülettől. A sötét alak föléje magasodott, ekkor a nő hatalmasat sikított.

-          Cicám! – kacagott föl hangosan a férfi. Sakurát a hajánál fogva emelte föl a földről.

-          Eresz el! – ordította, de az nem tágított. Megragadta a nőt a tarkójánál fogva, megfordult, és két vörösen izzó szempárral találta szembe magát.

-          Uram! – elengedte a nőt, majd térdre rogyott.

-          Kiküldött? – megragadta a nyakánál fogva. Sakura annyira félt, hogy négykézláb mászva próbált elmenekülni.

-          Uram! – hallatszódott ismét. A férfiból mérhetetlen düh áradt szolgájára.

-          Ki küldött?! – ordított bele a férfi arcába, aki egyre lassabban vetet a levegőt.

-          Fang úr! – vallotta be. Sakura oda sem mert nézni, már csak arra lett figyelmes, hogy támadója hangosan fölkiáltott, aztán csönd telepedett rá. Egy fa mögött bújt el. Lépteket hallott. Összekucorodott, és remélte, hogy a férfi, aki megmentette nem egy újabb támadója. Leguggolt elé, és térdkalácsára tetet erős kezeit.

-          Sakura. – suttogta a nő nevét. Zöld szemeit óvatosan rámeresztette. Meglepődött.

-          Mit csinálsz itt?

-          Annyira aggódtam! – jegyezte meg, majd szorosan magához ölelte a rózsaszín hajút.

Fölsegítettet a földről, megigazította a ruháját, mit sem sejtve, hogy mi van az alatt. Ujjaikat összekulcsolták, majd úgy indultak vissza Itachiék házába. Ott Nimera ugrott a nő nyakába, már ott tartott, hogy elbőgi magát annyira aggódott miatta. Itachi kezet fogott öccsével és bólintott jelezve örül, hogy jól vannak. Levették a kabátjukat, majd leültek, mind a nappaliban lévő kanapéra.

-          És mi lett vele? – Nimera aggódva fürkészte sógora arcát. Alig hitt a fülének, hogy Fang meg akarta ölni Sakurát. Nem akart rákérdezni, de akkor ezek szerint Hana is rájött, hogy mi történt. És biztos tudja, hogy Sakura állapotos.

-          Megöltem. – dőlt hátra az ifjabbik Uchiha. Itachi felnevetett.

-          Ezt az iróniát testvérem. – majd beleivott a kitöltött vörösborba. Sakura egy szót sem mert szólni. Kezei hidegek voltak, akár a téli időszak. Összedörzsölte kezeit, majd nyomasztóan érezte magát, ezért fölállt és San szobájába kukucskált be. Ő éppen békésen játszadozott. Fogalma sem volt arról, hogy a külvilágba miféle szörnyűségek zajlanak. De ez így is volt helyén.

-          Elmondod neki? – suttogta Nimera. Sakura feléje fordult, kezeit keresztbe fonta maga előtt.

-          Nem szeretném. – rázta meg a fejét, majd keserűen elmosolyodott.

-          Sajnálom. – ölelték meg egymást. Visszaültek a helyükre.

-          Honnan tudtad hol vagyok? – nézett a vele szemben ülőre.

-          Nimera felhívott telefonon, hogy tisztáznunk kéne sok mindnet. A hangja nyugtalannak tűnt, és attól tartottam, hogy baj van. Ezért minél hamarabb visszajöttem. Követtelek a házból, hogy beszélgessünk, ekkor támadt rád az a szerencsétlen. – vonta meg a vállát.

-          Mi lenne, ha vacsoráznánk? – tárta fel az ötletét Nimera.

-          Jó ötlet. – Itachi és felesége elvonultak a konyhába magukra hagyva a két „szenvedőt”.

-          Azért köszönöm. – tördelte ujjait. Nem mert az előtte ülőre nézni. Félt, hogy ez is csak amolyan ötperces álom. Holnap már úgy is visszamegy a családjához. Ez a helyes.

-          Tudod – Sasuke fölállt, majd letérdelt a lány elé. Megfogta a kezeit, de nem nézett a nő szemibe. – a szívemet követve jöttem vissza. Fogalmad sincs róla, mennyire féltettelek Mindig is. – megcsókolta a törékeny ujjakt. Sakura szemiből könnyek kezdtek el potyogni.

-          Ne most szomorítsd el. – azzal elrabolta a Harunót Nimera. Sasuke halványan elmosolyodott, majd föltápászkodott, és követet a többieket.

-          San! – szólt fiának Itachi.

Sakurának hatalmas kételyei voltak afelől, hogy mi a helyes. Elmondja Sasukénak az igazat, és talán a férfi őt választja. De akkor mi lesz Hanával, és az ővele alkotott családjával? Nem teheti ezt azzal a szerencsétlen gyermekkel. Ő nem hibás semmiért sem. Saját magát okolta mindenért. Lefeküdt Sasukéval. De szerelemből. Szerelmes volt belé, és mindig is az marad. Az élet ismét összesodorta őket. De ha nem mondja el, hogy babát vár, és Sasuke visszamegy Németországba, akkor vele mi lesz? És a kicsivel? Vagy mi a garancia van arra, hogy örülne egyáltalán egy gyereknek?

Két óra tájt járhatott az idő, amikor a tengerpartos sétálgatott. Barna bokacsizmát, fekete farmert, vastag pulcsit, és szürke kardigánt viselt. Összehúzta magán, mert egyáltalán nem volt olyan jó idő, mint ahogyan azt a hírekben bemondták. A tengert figyelte. A hullámok fölcsapódtak a  zikláknak, vagy kavicsokat, mostak a partra. Tetszett neki a látvány. Innen nagyjából öt perc a barlang ahol régebben találkozgatott barátaival. A régi szép idők. A tábortűz, Naruto hülyeségei. A sok nevetés. Óvatosan lehajolt, és fölvett egy követ a homokból, majd beledobta a vízbe. Hasát simogatta. Tetszett neki, hogy terhes. Különlegesnek érezte magát.

-          A mi kis végtelenünk. – suttogta maga elé. Valaki egy pokrócot terített a hátár, majd maga felé fordította.

-          Nem szeretném, hogy beteg légy. – Sakura fintorgott. A férfi, csak egy vékony inget viselt. Megfogta a nő kezét, majd elindultak oda ahova már évek óta nem tették be a lábukat.

Sakura szája elé kapott szabad kezével. Szinte már a sírást is elkezdte, annyira meghatódott a látványtól. A kinti alkonyat, és a benti meleg, amit a barlang magából árasztott, teljesen elvarázsolta őt. Lámpások világították be az egészet. Egy kis asztal, amelyen fonom meleg étel várta arra őket, hogy megegyék. Vörösbor. Gyertyafényes, vacsora. Hatalmas tűz, amely finom meleget adott számukra. És kicsivel távolabb a tűztől egy sátorféleség. Sasuke felfújható matracot rakott be alá, rengeteg pokróccal takaróval, és párnákkal, hogy még véletlenül se fázzanak meg. Rózsaszirmokkal kirakodott út vezette őket az asztalig, és a sátorig.

-          Még is miért? – nézett föl a férfira. Sasuke rámosolygott, lehajolt hozzá és megcsókolta.

-          Mert, ez a mi kis végtelenségünk. – suttogta a nő ajkaiba, majd ismét birokba vette annak ajkait.

A vacsora nagyon ízletesnek bizonyult. Sakura imádta a zöldségeket, és a csirkemellet. . Lassan ízlelgette a finom bort. Az ő állapotában ez nem helyes. Pedig tudta. Sasuke ma rájön, mindenre. Alig szóltak egymáshoz egy szót is. Miután befejezték mind a ketten az evést a férfi fölállt az asztaltól, és halk zenét kapcsolt.

-          Szabad? – kérte fel táncolni a nőt. Sakura a férfi kezébe nyújtatta ujjait, majd egymáshoz simulva mozogtak a számukra nagyon is jól ismert dallamra.

-          Honnan tudtad, hogy itt vagyok?

-          Sejtetem, hogy itt leszel. Otthon nem találtalak. Ez az egyetlen hely, ahová elmenekültél, régebben is.  – Sakura eltávolodott a férfitól.

-          Miből gondolod ezt?

-          Akár hányszor történt veled valami, mindig ide jöttél. Követtelek. És addig maradtam itt, ameddig te is.

-          De miért?

-          Attól tartottam butaságot csinálsz? – túrt bele a nő hajába.

-          Kicsoda? Én? – fintorgott.

-          Hajlamos vagy rá.

-          Na persze. – duzzogott be. Sasuke magához ölelte a nőt, és megpuszilta a haját. – Haza kell mennünk. Neked is haza kell menned. – a szavak hallatán, amiket kiejtett darabokra tört a szíve.

-          Ezt akarod? – emelte föl a fejét állánál fogva. Szemiben keresve a választ.

-          Igen. –közben a férfi mellkasát simogatta. – Mindent köszönök. – érezte, ha most nem szabadul el innen, akkor elsírja magát. Már éppen ellépett volna Sasukétól, de ő nem engedte.

-          Nézz rám - de ő csak megrázta a fejét – Kérlek, nézz rám. Látni akarom. Látni akarom, hogy csillognak a szemeid, miközben engem nézel. – fejét a lány válla gördültébe helyezte.

-          Ne játssz velem!

-          Miért játszanék?

-          Annak idején is pont ezt tetted! Majd leléptél. – lökte el a férfit magától.

-          Hallgass meg. Elmagyarázok mindent. Sok mindent nem értesz. – kapott a nő karja után.

-          Csak mond azt, hogy nem akarsz velem többet beszélni, és nem akarod, hogy bármi is legyen közöttünk! És én olyan gyorsan eltűnök az életedből, hogy annyi időd se lesz, hogy annyit mondj „tévedtem”.- a könnyek csak úgy hullottak a szeméből.

-          Hallgass már meg! – szorította meg a nő csuklóját.

-          Családod lesz Sasuke! Ez nem elhanyagolható tény! Én nem akarok az örök második lenni! Nem akarok a szeretőd lenni, akihez, ha úgy tartja kedved fölmész. Egy kedves kis vacsorával még nem jön rendbe semmi sem.

-          De a könnyeid…

-          A hormonjaim. – vágta rá. És már meg is bánta. Sasuke végig mérte a nőt és alig tudta elhinni. Hogy nem vette észre. Hiszen ott volt a szeme előtt. Közelebb lépett, hozzá, és levette róla a vastag felsőt. – Haza megyek.

-          Nem mész sehová! – megragadta a nő derekát, és magához húzta. Szabad kezével óvatosan megérintette a gömbölyödő hasat. Kérdően nézett Sakurára.

-          Ez az, amire gondolok?

-          Nem! – vágta rá egyből. Sasuke kigombolt a vékony inget. A nő bőre libabőrös lett. Valóban várandós.

-          Na és… - kezdett bele. – Jól van?

-          Jól! – nyomasztotta a bűntudat. Most sajnálta leginkább, hogy nem mondta el neki már az elején. 

-          Most nem tudom, hogy haragudjak-e és soha többet ne keresselek, vagy pedig végig csókolgassalak minden hol, és soha többet ne engedjelek el. – kérdően nézett a nőre, de ő csak megvonta a vállát.

-          Ne feledd mit mondtam. Én csakis az örök második maradok mindig is neked. Ezen még az a tudat sem változtat, hogy gyerekünk lesz.

-          Hogy mondhatod ezt? – lépett el a nőtől. – Ez itt egy gyermek. Test a testünkből, és a vér a vérünkből! Hát nem érted?

-          De! Csak az a baj, hogy én szerelemből akartam gyereket vállalni! – ordította a férfi arcába – Ehelyett csak annyit tudok, majd nyújtani neki, amennyi az erőmből fakad! Hiszen te sosem szerettél, sosem akartál…

-          Ez nem igaz!

-          Dehogy is nem! És ezt te is tudod.

-          Fogalmad sincs, mit miért ettem.

-          Nem érdekel! Ez nem fog változtatni azon, ami közöttünk van!

-          Már, hogy ne változtatna. – Sakura már csak arra lett figyelmes, hogy Sasuke ledönti öt a sátorban. – Hát nem érted – csókolt bele a nyakába – Te vagy az, aki megadja nekem, amire vágyok. – egyenesen a nő szemibe nézett – Megmutatom neked, hogy igen is ő – Sakura hasára tetet erős kezét – a szerelmünk gyümölcse lesz! – azzal birtokba vette a nő ajkait. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés