Uchiha Sasuke, már tizenkilenc éve uralkodott népe felett. Mindenki szerette és tisztelte. Sokat szenvedett, és rengeteg áldozatot hozott életében. A császári udvarban lévő tavat elnevezték Sakura tónak, amikor csak tehette ott volt kedvesével és olykor fiával.

Daisuke tizenkét évesen lépett a trónra, nagyon félt attól, hogy apja eddigi munkája kárba vész, hiszen ő még nagyon fiatal és tapasztalatlan

A tóparton sétálgatott, amikor megjelent Naruto.

-          Felség! – hajolt meg. – Hogy érzi magát? – a fiú az Uzumakira emelte tekintetét.

-          Parancsnok úr! – mosolyodott el. – Annyira tartok ettől az egésztől. Nem nekem való az uralkodás. – szomorkodott.

-          Még, hogy nem! Tudja, én tisztán emlékszem arra, amikor apja került a trónra. Ő már akkor elmúlt húsz éves. Nem mutatta ki sose, de szerintem ő is tartott a nagy felelősségtől. – a fiatal uralkodó fintorgott.

-          Mit akarsz ezzel mondani?

-          Hogy természetes az aggodalma. Én hiszem, hogy szülei büszkék önre. – meghajolt, majd távozott. Daisuke felvett a földről egy kavicsot és a tóba dobta. Az apja miután édesanyjával visszatértek a palotába, megtanította őt kacsázni. Sokat játszottak. A palota dolgozói elmesélték neki, hogy édesapja rengeteget változott az idő alatt, amíg ő és Sakura a fővárosban lakta. Ez is bizonyíték arra, hogy az apja szándékai komolyak voltak. Szerette Sakurát, és gyermekeit.

Az évek alatt, Izumi halála óta, Sakura ikreknek adott életet. Tadakinak és Aoyinak. Daisuke és testvérei között kilenc év van. Sasuke már nem élte meg, hogy láthassa őket. Az ifjú uralkodó örült testvéreinek, és minden szabad idejét rájuk szentelte.

Annak idején Sasuke uralkodása alatt Hana szerelmes lett Sasoriba a kínai dinasztia uralkodójába. Apja ellenezte a dolgot, lánya makacs volt akárcsak édesapja, még a szökést is megpróbálta bár elkapták. A hercegnő ellátogatott édesanyja sírjához, hogy segítsen rajta. Szerelmes és a szívére kell hallgatnia.

Sakura távolról figyelte a lányt, nem ment oda, nem akarta megzavarni édesanyjával való beszélgetésében.

Este a császárné ellátogatott férjéhez, aki mint mindig most is boldogan fogadta.

-          Kedvesem! Ily későn itt? – mosolygott fel az irataiból. 

-          Lenne egy kis megjegyzésem Hannával kapcsolatban. – Sasuke sóhajtott. – Én úgy gondolom, hogy felséged túlságosan is szigorúan kezeli ezt az ügyet. Hana már nagylány hagyjad, hadd élje az életét. – győzködte.

-          Nem! Sasori alapból idősebb tőle tizenhatévvel!

-          De ez még nem elég ok arra, hogy ne szeressék egymást! Éppen mi vagyunk erre az élő példa, hogy nem számít semmi sem, ha két ember szereti egymást. Emlékszik, amikor eljött hozzám, és arra kért legyek az ágyasa? Először nemet mondtam, de az ön iránt táplált szerelmemnek nem tudtam határt szabni. Rengeteg mindenen keresztülmentünk, de még is együtt vagyunk. – vett egy mély levegőt és várta a választ. Zöld szemei fényesen csillogtak a magabiztosságtól.

-          Ez más!

-          Még is miért lenen más? – ráncolta össze a homlokát.

-          Mert ő a lányom. - dőlt hátra székében.

-          Én ismerem a testvérem, sosem bántana senkit, azt meg végkép nem, akit szeret. – felállt az asztaltól. – Gondolkodjon el azon, hogy ez nem az ön élete, nem védheti meg mindentől, az élettől meg pláne! – azzal távozott.

Sasuke fintorgott, majd halványan elmosolyodott. Sakura világ életében hajthatatlan volt. Ha egyszer elszánta magát, csak azért sem tágított, hogy igazat adjon az igazságra. Makacs egy nő. Gondolkodott a beszélgetésükről, de döntését nem akarta megváltoztatni. Ahhoz túlságosan is féltette gyermekét. Persze, ha itt élnének, áldását adná a házasságra, de Kína nem itt van.

Hana sokat szomorkodott, ráadásul apja megtiltotta neki, hogy elhagyja rezidenciáját. Haragudott szülőjére. Persze, Sakura teljesen más volt. Ő megértette, támogatja, nem csak azért mert a bátyjába volt szerelmes. Ismerte őt, amióta a világra jött, és anyja ként vigyázott, és trónra kerülése után sem bánt vele másképpen.

-          Hercegnő! A császárné őfelsége van odakint! – lépett be a szobába Yu.

-          Enged be. – felállt, de Sakura legyintett, hogy nyugodtan üljön vissza.

-          Beszéltem apukáddal. – tért egyből a lényegre. – Tudod én már sok mindent megéltem, és szeretném, hogy boldog legyél, hiszen megérdemled.

-          Miért hozz mindig annyi áldozatot értem? – sütötte le a fejét, majd könnyei hullani kezdtek szemeiből.

-          Megígértem édesanyádnak, hogy mindig vigyázni fogok rád, és ennek ellenére is a szívemhez nőttél, azóta amióta a világra jöttél. – mesélte boldogan.

-          Az úrnő nagyon kedves. Örülök, hogy anyának ilyen barátnője volt, mint ön. – hálálkodott. – Köszönöm.

-          Hinata-sama sosem ítélt el, és mindig mellettem állt, én vagyok az, aki hálával tartozik.

Sasori sokat gondolkodott és saját maga látogatott el országából Japánba.  Sasuke már várta a találkozásukat.

-          Nem azért jöttem, hogy győzködjelek, ha nem mert meg akarom tőled kérni a lányod kezét. Igen, tudom nagy az életkor, bízz bennem Sasuke szerelmes vagyok belé!

-          Ez még nem elég indok, hogy bele egyezzek.

-          Írjunk egy szerződést.

-          Hogy?

-          Ha a lányod egyszer is arról panaszkodik, hogy rosszul bánok vele, akkor haza engedem, és soha többé nem keresem fel.

-          Inkább fejedet veszem!

-          Rendben. Akkor mit mondasz? Áldásod adod? – kínos csönd.

-          Legyen hát. – bólintott.

Az esküvőt két hét múlva tartották meg. Hana hálás volt Sakurának amiért közbenjárt érdekében.

Az évek alatt született egy kisfiú gyermekük, akit Painnek neveztek el. Sokszor látogattak el Japánba és Hana minden héten levelet írt édesapjának.

-          Milyen hamar eltelt tízen kilenc év. Suttogta az éjszakába. Sakura férje vállára tette kezét.

-          Helyesen döntött. Nem halt meg, csak szerelmes. Az élet természetes velejárója a búcsúzás. – nevetett fel. – És tudja miért? – a férfi a nőre nézett. - Mert ez ad reményt, egy szebb és jobb találkozáshoz.

-          Valóban.

Sasukét jó ideje köhögő rohamok gyötörték. Néha még az is megesett, hogy vér is vele járult. Nem foglalkozott vele pedig kellet volna.

Sakura ekkor már hat hónapos terhes volt. A császár úgy döntött elviszi családját egy kirándulásra a tengerhez. Nem sok időre, úgy három napra, a kötelességük miatt csak ennyire futotta.

-          Még sosem láttam az óceánt. – csodálkozott Daisuke.

-          Nyugodtan belemehetsz, csak ne menj messzire. – Sasuke leterített egy pokrócot ahova feleségével helyet foglaltak. Juugo, Naruto, Gaara, Cho, Konan és Nami a távolból figyelték őket.

-          Tudod, sosem volt rá alkalmam, és a makacsságom sem engedte, de már idős vagyok és az élet sem tart örökké. – tette jobb kezét felesége hasára, majd mélyen szemeibe nézett. – Hálás vagyok mindazért, amit értem tettél, és a családomért, amit megteremtettél nekem és a sok szeretetért. – Aznap amikor megkértelek gyere hozzám, aznap tudtam, hogy te vagy az, aki mindig mellettem lesz és viszonzás nélkül szeret. Én köszönöm neked ezt a csodás életet Sakura. – a nő elsírta magát, majd megcsókolta férjét.

-          Én köszönöm, hogy szerethettem önt! – szipogott.

Itachi mindig az országot járta csak akkor tért haza, amikor értesítették őt arról, hogy öccse haldoklik.

-          Sasuke. – ült testvére mellé és megfogta kezét. A császárban már nem volt sok életerő. Ott feküdt ágyában, lassan már élettelenül.

-          Bátyám. – suttogta.

-          Ne ad fel! Itt vagyok, meg fogsz gyógyulni! – hulltak könnyei.

-           Vigyázz a családomra. – Itachi végig simított testvére arcán.

-          Hallod magad? Mi ez a búcsúzás? – nyomott egy puszit a homlokára. Sasuke elmosolyodott. Bátyja szorosan átölelte, majd megszorította a kezét, így búcsúztak el egymástól.

1691. szeptember 30.-án az ősz beköszöntekor, este huszonhárom óra ötvenkét perckor távozott el Uchiha Sasuke.

Sakura rosszullett a hír hallatán, nem telt el nap, hogy ne gondolt volna szerelmére.

Itachi úgy döntött, hogy megállapodik és beköltözött a palotába, ígéretét élete árán is megtartja.

-          Úrnő! – hajolt meg. Yibin elmosolyodott.

-          Nehéz az élet, és mulandó. – ekkor már az ikrek harminc naposak voltak..

-          Sasuke halála előtt egy levelet adott át nekem, amiben arra kért, hogy az ikrek világra hozása után egy hónapra rá adjam oda önnek. Akkor még nem értettem, de biztos nyomos oka volt erre.

Először nem merte elolvasni, csak ült előtte. Késő estére járt, amikor kiment friss levegőt szívni és vitte magával a levelet.

Már érezhető volt, hogy hamarosan beköszönt a tél. Hűvös szellő csapot arcába.

„Sakura…

Emlékszel arra a napra, amikor lementünk a partra? Már akkor tudtam, hogy meghalok.

Egy ideje szörnyű köhögő roham gyötört, ráadásul vért is felköhögtem. Egy éjszaka folyamán az orvost hívattam, ő közölte velem, haldoklom. Tüdő rákom volt.

Annyi tervem volt még, de a sors így hozta. Szerettem volna, hogy együtt öregedjünk meg.

Őszinte leszek féltem ettől a naptól, féltem a haláltól.

Kértem az Istent, hogy távozásom után vigyázzon rátok.

Megkaptam az élettől mindent, amire csak vágytam, ennél még sokkal többet.

Már akkor, amikor kicsik voltunk éreztem, hogy te más vagy, mint a többi lányok, és vágytam, akartalak. Titkon sóvárogtam utánad.

Még magamnak is nehezen vallottam be, de szerelmes lettem. Olyan gyönyörű voltál, egyszerűen nem bírtam betelni veled. El sem hiszem, hogy ezt mondom, de szerettelek annyira, de annyira!

Mindig emlékezni fogok rád, és a közös időkre. Emléked örökké velem marad, és a gyermekeinké.

 Mindent Köszönök!”

Miután elolvasta a neki szánt borítékot nem sírt. Ő sem értette, de legbelül boldog volt. Felnézett az égre, és az egyik csillag pont megvillant, ő értette és úgy vélte az ott szerelme.

Nyáresti csillag miért vagy vörös?

Múlt éjszaka szomorú álmot láttam.

Sírtam, és beszéltem

Ó azok a vörös szemek.

Nyáresti csillag miért választottál más utat?

Egy elhagyott gyermeket keresek.

Ezért oly szomorúak az álmaim.

Énekelt, és közben örömkönnyeket hullajtott.

Éppen, visszatette a levelet, amikor egy másik is volt a borítékban.

-          Egy vers. - suttogta.

Virágzott a cseresznyefa,

Hollófekete volt hajam,

Táncoltam gondtalan.

Virágzott a cseresznyefa,

De a hajam már szürke lett,

Csak a virágok fénylenek.

Virágszik a cseresznyefa

Ma is, amíg a szem elér

És a hajam fehér.

Ki no Tomonori

Talán jobban is végződhetett volna, de ahogyan mondani szokás az élet nem kívánság műsor. Sokat kell szenvednie az embernek, hogy valamit elérjen az életben.

Nem a legbölcsebb dolog, amikor valaki azt mondja neked, hogy az álmok valóra vállnak, hiszen a rémálmok is álmok.

Megértek sok jót, és rosszat, de ha valaki képes kitartani az érzelmeit, és szerettei mellett képes arra, hogy rátaláljon a boldogságra.

A szerencse forgandó, és ha bízol magadban, könnyedén túl jutsz minden akadályon. Mert a szeretet, ha tiszta szívből fakad, elkísér egy életen át. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés