- Sakura ébredj, el kell menned a kórházba – mondta Kirakishou.
- Rendben kelek.
Ekkor vettem észre, hogy nemcsak Kirakshou fekszik az ágyamban, hanem az összes baba és egy fiú, aki velem egyidős lehet, akinek cica fülei és mancsa van. Egy pillanat álmodok vagy mi?
- Te… te ki vagy és mit keresel itt?
- Szia, az én nevem Cheshire, bár azt hittem emlékezni fogsz rám, hiszen kicsi korod óta együtt játszottunk, de, aztán nem, mert te eltűntél.
- Mi történt, miért sikított úrnőm? – lépet be az ajtón hírtelen Claude.
- Ja, már értem. Cheshire a kisasszonynak nincs semmilyen emléke a régi dolgokról, az emlékei csak a Konohaban töltött időről vannak.
- Értem – mondta csüggedten.
- Na, nekem mennem kell a kórházba, mert ma nekem kell megvizsgálnom a betegeket.
- Mi az a kórház?
- Az egy olyan hely, ahol a betegeket gyógyítják meg Cheshire.
- Értem köszönöm, hogy ezt elmondtad nekem, Sakura. – majd fogta és megnyalta az arcomat.
- Ez a macskáknál a hála.
- Értem, de nekem most már rohannom kell.
- Rendben, indulhatunk – mondta Claude.
- De te nem jössz velem!
- Nem csak én, hanem Sebastian és Hannah is.
- Nem, ők sem. Egyedül megyek.
- De mi van, ha valami baja esik?
- Nem lesz semmi bajom Claude, ne aggódj.
- De…
- Ez parancs, Claude – mondtam most már dühösen.
- Igenis my lady.
- Helyes. – mondtam. Majd kisétáltam a szobámból és kiléptem az utcára, és elindultam a kórház felé.
- Kit látnak szemeim, csak nem Plakáthomlok?
- Neked is, szia, Ino régen találkoztunk.
- A kórházba mész?
- Igen, ma van Tsunade-sama napi edzése.
- Értem akkor sok szerencsét! – majd megölelt és ment tovább. Amióta Sasuke-kun elment, a barátságunk nagyjából visszatért a régi kerékvágásba.
De mire ezeket a gondolatok elmondtam, már a kórházban is voltam.
- Elnézést, merre találom Tsunade-samat?
- A 201-es kórteremben van.
- Köszönöm.
Odaértem, ekkor ordítást halottam a kórteremből és gyorsan berohantam és megláttam, ahogy egy férfi vértől fulladva az mondja neki:
„El fognak jönni érte, nem tudják ki az, de tudják, hogy életben van, a nőstényt akarják!” – majd megfulladt.
Ekkor azt vettem észre, hogy Tsunade-sama szívének a dobbanásait hallom, pedig nem vagyok mellette.
- Sakura ne is foglalkozz azzal, amit ez az ember mondott, sajnos nem tudom miről beszélt, de mi történt a szemeddel? – kérdezte meglepődve.
- Mert mi a baj? – kérdeztem.
- A szemed, ami általában zöld most vörösebb akár a vér.
- Tessék?? – A szemeim vörösek hogy lehetséges ez?
- Ne aggódj, ez egy természetes reakció a szemeid reagáltak arra, amit ez a férfi mondott. – ismerem ezt a hangot.
- Sebastian? Mit keresel itt?
- Nem hagyhatunk őrizet nélkül.
- Sakura kik ezek? – kérdezte mester.
- Hogy is mondjam, hosszú és bonyolult lenne elmagyarázni
- Rendben, akkor egy óra múlva találkozunk az irodámban és szépen elmesélsz mindent. – mondta dühösen Tsunade.
- Rendben. Akkor én most haza is megyek – majd meghajoltam és távoztam.
- Így rövidebb - mondta Sebastian. Felkapott és kiugrott az ablakon.
Igaza van, sokkal rövidebb, de elég feltűnőek vagyunk.
Hazaértünk, rögtön kérdőre vontam:
- Az mondtam Claudenak, hogy egyedül megyek a kórházba és ez nem csak rá vonatkozott, hanem rád és Hannahra is.
- Azok után, amit hallottam, kizárt, hogy egy percre is egyedül hagyjunk.
- Tessék?
- Az, amit az a férfi mondott, konkrétan téged ír le.
- Micsoda?
- Ahogy mondom, te vagy a „nőstény” azaz a klán egyetlen élő női tagja és egyben a legerősebb.
- Ez már nekem is sok.
- Nem ez a lényeg, bár ez is fontos. Mihamarabb meg kell találnunk a klán többi tagját.
- A többit? Úgy érted, többen is vagyunk?
- Igen szétszóródtunk, mivel ha egyben maradtunk volna, nagy lett volna a kockázat arra, hogy megtalálnak minket és nem lesz, aki megvédjen téged.
- És mikor akarod megkeresni a klánom tagjait.
- Akár most is, ha készen állsz rá, úrnőm.
- Akkor induljunk és szólja többieknek. Addig én írok két levelet –mondtam.
- Igenis! - majd elment.
- Felrohantam a szobámba és megírtam a levelet a szüleimnek.
„ Kedves anya és apa, úgy döntöttem megkeresem a klánom. Tudom, hogy nehéz lesz, de muszáj találkoznom velük. Hogy mennyi időbe fog telni, az nem tudom. Mondjátok meg Tsunade-samanak, hogy hamarosan visszatérek. Sok szeretettel, Sakura”
A másik levelet Tsunade-samanak írtam
„Most egy időre kell mennem, de ígérem, visszatérek és büszkén nevezhet a tanítványának. Arról, amiért elmegyek, a szüleim részletesen beszámolnak. Ígérem, hamarosan visszatérek. Szeretettel, Sakura.”
- Indulhatunk? – lépett be a szobába Cheshire.
- Igen. Szerinted jól döntöttem? – kérdeztem, hiszen úgy érzem, minden további nélkül megbízhatok benne.
- Én az gondolom azt tetted, amit a szíved diktál, és amit a szív diktál, az sose rossz.
- Értem, akkor induljunk.
Mire kiértem már mindenki készen állt. A fegyverek, amik az enyémek és ott voltak készen a babák is a koporsóikkal együtt. Mind arra vártak, hogy mondjak valamit. Nagy levegőt vettem és elkezdtem mondani azt, amit a szívem diktált
- Nem hiszem, hogy jó vezető lennék vagy ilyesmi, de most jelenleg két célom van:
1. Megtalálni a klánunk tagjait.
2. Megerősödni annyira, hogy meg tudjam védeni magam és a szeretteimet.
Ekkor fogták magukat és meghajoltak előttem
- Nos, ha ebben egyetértettünk, akkor induljunk. – mondtam már magabiztosabban.
Ekkor kezdettét vette az életem változása.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia. Miért nem jelöltél be facebookon, mikor az előző fejezethez írtam? Pedig belinkeltem oda, ahol betudsz jelöni :(