Egy hideg téli napon, karácsony előtt egy nappal Sakura kislányával éppen mézeskalácsot sütött. Saradának nagyon jól ment, kész háziasszony. Édesanyja elmesélte neki, hogy igen valóban Sasuke az apukája, és attól, hogy külön vannak, nem azt jelenti, hogy sosem láthatja. Csak most a férfinak rengeteg dolga van, és nem tud velük lenni.
- Anya. – kezdett bele – Apa eljön holnap? – Sakura nem tudta mit mondjon.
- Nem tudom kicsim. Sok dolga van. De nem felejtett ő el téged, csak most nem ér rá. – megint ugyan azok a kifogások.
- Értem. – suttogta, majd tovább folytatta munkáját.
A Haruno hatalmas fenyőfát vett, amit közösen díszítettek föl. Szebbnél szebb gömböket akasztottak rá. A tetejére pedig a csillagot.
Estefelé ellátogattak Hinatáékhoz, ott vacsoráztak. Ekkor jelentették be, hogy ismét babát várnak. Megkérték Sakurát, hogy ennek a kis csöppségnek is ő legyen a keresztanyja. A nő egyből igent mondott rá.
A munkahelyét is imádta. Azokkal az emberekkel dolgozott, akikkel még tanonc korában.
Ino nemrégiben adott életet Irina nevű lányának. Összeházasodtak Sai-val, ás boldogan éltek. Karin a nagy nyomás ellenére is igent mondott Suigetsunak. Ikergyermekeik fognak születni a nyár elején.
Mindennek jó a vége, ha jó. Persze semmi nem ad arra garanciát, hogy az emberek együtt maradnak, és mindig szeretni fogják egymást. Sakura azóta sem jött össze senkivel sem, pedig nem egy férfi csapta neki a szelet, mégis mindegyiket elküldte melegebb éghajlatra. Eldöntötte, történjen bármi is, mindig hűséges lesz gyermeke apjához.
Elismerte nagy hibát követett el, hogy nem közölte Sasukéval: apa lesz. De más nő mit tett volna a helyében? Egyből a férfi karjaiba szaladt volna, amikor az már elküldte őt melegebb éghajlatra? Úgy, hogy kiderült, családja van? Már bő három hónap telt el az este óta, és még egyszer sem találkoztak. Nem tudja, mit kellene neki mondania. Nem fog neki könyörögni. Ha önszántából nem fog eljönni, akkor ő sajnálja, de ez ügyben nem tehet semmit sem.
Szenteste. Ez az a nap, amire mindenki vár egész esztendőben. Odakint nagyon hideg volt. A házban pedig kellemesen meleg. Szépen megterítette az asztalt, és ameddig Sarada odabent játszott, Sakura a fa alá csempészte kishercegnője ajándékait.
- Gyere Sarada! Azt hiszem valaki járt itt! – fekete haja a válláig ért. Amikor meglátta mennyi minden van a fa alatt, ugrándozni kezet örömében.
- Ez mind az enyém? – csodálkozott el.
- Igen kicsim. – szürke toppot és fekete melegítőt viselt egy pár meleg zoknival. Saradán pedig a kis angyalkás jelmez volt. Az ablakhoz szaladt és elhúzta a függönyt.
- Nézd anya! Hull a hó! – mutatott a kinti tájra.
- Igen, fantasztikus! – majd bekapcsolta a nappaliban lévő tévét, és karácsonyi zenéket hallgattak. Megszólalt az ajtó csengője. A nő nagyot sóhajtott. Nem tudta elképzelni ki lehet az ilyen késői órán. Hiszen már este kilencfelé járt az idő. Kinyitotta az ajtót, majd meg kellett dörzsölnie szemeit, hogy biztos legyen benne, nem kápráznak szemei.
- Ö… – kezdett bele. – Te itt? – tűnődött el.
- Bemehetek? – kezei tele voltak csomagokkal. A nő beengedte a férfit, majd visszazárta az ajtót.
- Apuci! – szaladt oda apjához Sarada. – Azt hittem már sosem jössz el hozzánk. Abban a tudatban voltam, hogy nem szeretsz. – bújt az édesapjához.
- Ne haragudj. Sok dolgom volt, de már itt vagyok, és nem hagylak el sohasem. – majd megpuszilta a homlokát. – Nézd ezeket mind neked küldte a Jézuska! – mutatott a rengeteg holmi felé.
- Komolyan? – szemei kíváncsiságtól csillogtak, majd anyukájára nézett.
- Nyugodtan kibonthatod őket. – Sasuke letette a gyereket, majd Sakura mellé sétált, és együtt figyelték, ahogyan Sarada kibontja az ajándékokat.
- Hogy-hogy itt vagy? – kezei maga előtt tartotta keresztbe fonva.
- Ott van a helyem ahol nektek is. – átkarolta a nő derekát.
- Mire véljem ezt a hirtelen változást? – kíváncsiskodott.
- Benőtt a fejem lágya. És, ami azt illeti, karácsony van. Neked is hoztam valamit. – nő értetlenül figyelte, ahogyan a férfi kivesz a zsebéből egy kis dobozt. – Nézd meg jól! – hangja kellemesen lágy volt. A nő kibontotta a dobozt, még a lélegzete is elállt.
- Ezt nem értem. – sütötte le tekintetét.
A férfi megfogta a nő bal kezét, majd megpuszilta.
- Rengeteget gondolkodtam és ráébredtem rohadtul hülye volta, hogy hagytam magamat manipulálni annak idején. De én tényleg azért tettem, hogy megóvjalak. Majd itt van ez a kislány, aki a mi testünk és vérünk. Úgy érzem, hogy boldog tudnék lenni veletek. Fontosak vagytok a számomra, és nem akarok nélkületek élni.
- Akkor ez most egy szerelmi vallomás? – a nő szemei megteltek könnyekkel.
- Úgy is mondhatjuk. – néztek egymás szemibe. – Szóval, mit mondasz? Hozzám jössz feleségül? – a nő szája tátva maradt.
- Igen! - a válasz egyértelmű volt. A férfi fölhúzta a nő gyűrűs ujjára a fehéraranyból készült gyűrűt, ami tele volt rakva aprócska gyémánt darabokkal.
- Szeretlek! – csókolták meg egymást.
- Fúj! Ti mit csináltok? – a két felnőtt Saradára nézett. A kislány éppen fintorgott.
- Szerintem vacsorázzunk. – mosolygott Sakura.
- Oké! – bólintott Sarada. Ő volt az első, aki leült az asztalhoz. Sasuke az asztalfőre ült, Sakura pedig melléje.
- Apropó! Jut is eszembe! – az asztalra tett egy kulcsot.
- Ez meg minek? – értetlenkedett a nő.
- Ez a közös házunk lakáskulcsa. Építettem egy családi házat számunkra. Szóval az ünnepek után szeretném, ha odaköltöznék. – fogta meg jegyese kezét.
- Nem is tudom…
- Még szép! – Sarada anyja helyett is válaszolt. A nő felnevetett.
- Legyen. – egyezett bele.
A hetek nagyon gyorsan teltek. Az esküvő napja is közeledett. Január 27, egy szerdai napon kötötték egybe életüket. Hinata pocakja már hatalmas volt, az ultrahangos vizsgálat kimutatta, hogy lány lesz.
Sarada habos-babos fehérruhában állt szülei oldalán hatalmas vigyorral az arcán.
Nem csináltak nagy felhajtást, csak a közeli barátok, és családtagok. A pap kimondta az utolsó szavakat.
- Haruno Sakura! Fogadod, hogy Uchiha Sasuke mellett leszel, jóban és rosszban, egészségben, és betegségben, szegénységben, és gazdagságban, míg a halál el nem választ?
- Fogadom. – A nőn hosszú testhez simuló hófehér mennyasszonyi ruha volt. Haja kontyba volt felkötve, és a földig érő fátyolt tűztek hajába.
- Uchiha Sasuke! Fogadod, hogy Haruno Sakura mellett leszel, egészségben és betegségben, szegénységben, és gazdagságban, míg a halál el nem választ?
- Fogadom!
- Megcsókolhatja a mennyasszonyt – e szavak elhangzása után, közelebb hajolt a nőhöz, és ajkaik találkoztak. Amikor kisétáltak a templomból a nők virágokat szórtak rájuk. A kirendelt fotós képeket készített az ifjú párról és barátaikról. A csokrot Sarada kapta el. Mindenki hangosan fölnevetett, amikor meglátták, hogy Borutóval elpirultak.
- Na, még mit nem! – Sasuke idegesen nézett barátjára. – Istenem! – sóhajtotta.
Nászútra a tengerpartra utaztak el. Saradára addig keresztszülei vigyáztak. Egy hatalmas nyaralóban szálltak meg, ami bőven távolabb volt a várostól. Este volt már, amikor megérkeztek. Sakura levette a magas Sarkurát, és a fátyolát a földre dobta. A tenger hűs szellője, arcába csapott.
- Csodálatos igaz? – kérdezte férje, amikor hátulról átkarolta és belecsókolt a nő nyakába.
- Elképesztő. – suttogta. A férfi fölkapta feleségét, majd elindult a ház felé. – El sem hiszem, hogy elvettél.
- Sok mindent megbántam életemben, de azt, hogy a sors összehozott veled, nem fogom.
Az évek jönnek, az évek mennek. A boldogan élnek, míg meg nem haltak persze kimarad ebből a kategóriából. Hiszen ez a mendemonda egyáltalán nem igaz. És tudjátok miért? Mert az élet így is úgyis elválasztja az embereket egymástól. De van, ami összeköti.
Sasuke a munkája miatt kevés időt töltött családjával. Felesége kérésére viszont egy nap hazatért, európai munkájából.
- Alig látlak! Ez nem mehet így tovább! – mosogatás közben adta ki mérgét férjének. – Elegem van!
- El kell fogadnod!
- Megint a munkád az első. – ekkor Sarada lépett be a szobába, majd leült a kanapára.
- De - kezdett bele – ennek ellenére ott vannak nekünk az emlékeink és az érzéseink…- Sakura leült a kanapéra lánya mellé. – És ami a legfontosabb, hogy ezek az érzések összekapcsolnak minket… Papa! –nézett édesapja szemeibe. A férfikérdően nézett rá.- Te is úgy gondolod… hogy az érzéseid, tényleg összekapcsolnak téged anyával? – szemei könnyekkel teltek meg.
- Igen.- bólintott.
- De, hogy lehetsz ebben ennyire biztos? – csodálkozott. Sasuke fölkelt, majd lánya elé sétált leguggolt, majd megfogta Sakura és az ő kezét.
- Mert te itt vagy nekünk Sarada. – a kislány boldogan mosolygott, majd megölelte apukáját.
Uchiha Sasuke úgy döntött visszavessz, és többet fog a Tokió cégüknél dolgozni. Félt, hogy esetleg tényleg komolyabb problémái akadnak családjában. Egy este, amikor a vacsorával végeztek, Sarada pedig Narutoéknél aludt, nagy levegőt vett, majd férje sötét szemibe nézett.
- Van valami, amit el szeretnék neked mondani. – pirult el.
- Mondd.- csókolta meg hitvesét. A nő megfogta férje egyik kezét és hasára tette.
- Második hónap. – kuncogott. Sasuke halványan elmosolyodott, majd hozott egy pokrócot, és betakarta magukat vele. A kanapén feküdtek a sötétben.
- Köszönöm! – Sakura arcán könnynek folytak végig, miközben boldogan mosolygott. Alig hitte el, hogy tényleg valóra válik legtitkosabb álma. Egy saját család.
Sarada nagyon jól fogadta hírt, hogy kistestvére lesz. Egy szeptemberi napon született meg Itasuke. Itachi, és apukája nevéből alkották meg nevét. Rózsaszín hajú és fekete szemű kisfiú. Nővére rengeteget foglalkozott vele és szeretgette.
Naruto és Hinata, hát, hogy is szokták mondani? A boldogság ott lapul azokban a bűvös szemekben. Nagyon szerették egymást, és az Uchiha családdal sosem szakították meg a kapcsolatot.
Nos, Itachi végül csak visszaköltözött Tokioba, családja házába összeházasodott egy Yumi nevezetű lánnyal, aki két fiút szült neki. A lány és Sakura nagyon jól kijöttek. Az Uchiha fivér folytatta a családi vállalkozást és a rendőrség élére állt.
Azt, hogy sok más emberrel mi történhetett? Nos, mindenki elnyerte méltó büntetését avagy, jutalmát.
Ha megvágod magad, folyhat a véred és biztosan érzed a kínt. De ahogy telik az idő, a seb beheged és a fájdalom megszűnik. Sőt, ha gyógyszert teszel rá, akkor még gyorsabban elmúlik. Az az igazán borzasztó seb, amely a szívedet éri, mert az nagyon lassan és nehezen gyógyul be. A bőrödön és a szíveden ejtett sebek nem sokban különböznek, de amíg a vérző ujjadat bekötöd, a szívedet nem tudod, és sohasem lesz a régi azután, hogy megsérült. Azért ne félj! Létezik gyógyír, amely segít helyre hozni az összetört szívet, de ez a gyógyulás nagyon összetett és csak más adhatja meg neked, egyedül nem hat. Az összetört szív csak egyre vágyik, méghozzá a szeretetre.
/Naruto manga/
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Méltó véget ért a történet. Bár Sasut fejbe vertem volna felháborodása miatt... de egyébként korrektül ért véget !! :D tetszett mint mindig imádtam ez egy jo kis sztori volt :)) :333333