Sasuke elmondása szerint Karin nem fogja könnyen beadni a derekát. Az apja biztosan meg fog tenni mindent, hogy a házasság érvényben maradjon. Bár ő megtesz mindent, hogy örökre megszabadulhasson tőle, ez nem lesz ilyen egyszerű.

Mikoto vacsorapartit rendezett, hogy bemutasson a baráti társaságuknak, mint Sasuke új barátnője és elsőszülött unokájának az anyja. Tudtam, hogy Fugaku nem fog örülni a hírnek. Még mindig nem mertem elmondani Sasukénak, hogy mi történt öt évvel ezelőtt azon a bizonyos éjszakán. Még ha el is mondom, mi garancia van arra, hogy elhitt volna bármit is a szavaimból? Semmi!

Felöltöztettem kisfiamat, én már hamarabb elkészültem, és vártuk együtt az apukáját. Adtam neki egy lakáskulcsot, hogy bármikor feljöhessen hozzánk. Hét napból hármat legalább nálunk aludt, és amikor ideje engedte, mindig Sousukéval foglalkozott. Gondolom be szerette volna pótolni vele azt a pár évet, amit kihagyott, persze nem az ő hibájából.

Krémszínű, pántnélküli egyberészes ruhát vettem fel. Semmi cicoma! Egy pár fehér magassarkúval és táskával. Hajamat levágatattam ismét, vállig érő lett.

Nem sokra rá nyitódott az ajtó, éppen kisfiamnak kötöttem a csokornyakkendőjét, amikor elszaladt és apukája kapta föl. Hatalmas puszit nyomott szülője arcára.

-          Igazad van drágám, velem már ne is foglalkozz. – nevettem, hiszen a kis krapek fogta magát és itt hagyott. Szégyenlősen odatipegett hozzám, leguggoltam megpuszilta a homlokom, én pedig rá adtam a csokornyakkendőjét. Akár egy kis daliás herceg, úgy festett.

A nyomrom görcsbe rándult, amikor beértünk az Uchiha villába. Naruto és Hinata is ott volt Borutóval. Semmi esetre sem engedtem el Sousukét mellőlem, hiszen nagyapja nem beszámítható, az biztos. Mikotónak viszont megengedtem, hogy elvigye. Nagyon szerette, és sokat segített nekem az évek alatt.

Sasuke is eltűnt, én pedig nem tudtam, hogy mit kellene kezdenem magammal. Ma olyan furcsán viselkedett, mintha aggasztaná valami, vagy én nem is tudom. Még csak egy puszit sem adott az arcomra. Talán lehet valami baj?

Elindultam az emeletre, tisztán emlékeztem merre van kedvesem szobája. Arra gondoltam, hogy esetleg odabent van és telefonál. Már majd nem az ajtónál jártam, amikor valaki elkapott hátulról, be fogta a számat és egy sötét szobába húzott. Elengedett, majd elém állt.

-          Mit akar? – védekezően magam elé tartottam a kezem. Szemei megteltek mérhetetlen gyűlölettel. Nem szólt semmit, az asztalához sétált, és öntött magának egy pohár alkoholt. Belekortyolt, majd letette a poharat vissza az asztalra. Ekkor az ajtó becsapódott, és Karin állt meg mellettem.

-          Emlékszel még az öt évvel ezelőtti ügyünkre? – hátrálni kezdem, de a vörös hajú nő erősen megszorította a karom. Mindig is pszichopatának tartottam.

-          Mit akar? – kérdeztem ismét. Nagyon nem tetszett nekem ez a játék. Elém sétált, majd megszorította az állam, hogy egyenesen azokba a sötét szemekbe nézzek.

-          Ez a fattyad is ugyanúgy fog járni, ha nem tűnsz el Sasuke életéből örökre! Add be neki azt a históriát, hogy nem tőle van a gyerek!

-          Nem! – elegem volt abból, hogy Sousukénak apa nélkül kell nevelkednie. Egy kést rántott elé a zsebéből, majd a torkomnak szorította.

-          A fiam életében csak egy kaland voltál, egy senki! És az is maradsz örökre! Ócska kis ribanc vagy!

-          Mit csináljunk vele? – kérdezte Karin agresszívan. Fugaku a kezébe adta a kést.

-          Vágd el a torkát!

-          A helyedben nem tenném! – ekkor egy ismeretlen férfi lépett elő a sötét sarokból. Hosszú fekete haja copfba volt megkötve, hátul úgy nézett ki, mint Sasuke.

-          Te meg mit keresel itt fiam? – mindannyian értetlenül meredtünk az új tagra társaságunkban. Tehát akkor ő Itachi? Nagyon megváltozott. A sötétben megvillant fegyvere a kezében, amit apjára szegzett.

-          Sasuke! – ordította el magát. Kivágódott a szoba ajtaja és az említett lépettbe rajta.

-          Mi folyik itt? – értetlenkedett Fugaku. Karin egy szót sem mert szólni. Éreztem, hogy remeg. Sasuke elindult felénk.

-          Maradj ott vagy megölöm! – sikítozott. A férfi először megtorpant, majd ismét felénk vette az irányt. – Nem viccelek! – ekkor hangos puffanást hallottunk. Láttam, mindenkit, amint értetlenül merednek rám. – A hasamhoz kaptam a kezem, és minden csupa vér volt. A fiam nagyapja lelőtt. A földre zuhantam. Még egy lövés, ekkor Fugaku teste is a földre zuhant. Élettelenül.

Kavarogtak bennem a dolgok, és azon tűnődtem, jót tettem-e azzal, hogy hagytam a sors összehozzon ismét Sasukéval. Együtt voltunk, majd elváltunk és idővel ismét összetalálkoztunk. Te vagy az én végzetem. Ha most hagyom, hogy meghaljak, akkor a fiam anya nélkül fog felnőni, Karinnak és a többieknek, akik sosem fogadtak el, számukra hatalmas boldogságot fogok okozni. Nem adom fel! Még ha mások Szerethetetlennek is tartanak!

Hallottam, amit barátnőm és férje idegesen csacsognak a történtekről. Nem nyitottam ki a szemeim kíváncsi voltam miről beszélgetnek.

-          Karin neki rontott a késsel Sasukénak. Le akarta szúrni, és hiába akarta kivenni a kést a másik kezéből nem tudta. A földre zuhant és a kés átdöfte a tüdejét. Megfulladt. - Ezt nem gondoltam volna.

-          Sasuke magát hibáztatja. Hiába, hogy nem az ő gyereke volt, még is csak egy ártatlan babáról beszélgetünk. Sikerült idejében kiműteni és most az inkubátorban fekszik. Egészséges. Nevelőintézetbe kerül. – kinyitottam a szemeimet, és alig hittem el, amiket hallottam.

-          Én tudok valakit, aki örökbe fogadná. – mind a ketten furcsán és értetlenül néztek rám.

Ino és Sai szívesen örökbe fogadná, hiszen kiderült, hogy nem biztos, hogy lehet gyerekük. Felhívták őket, és a válaszuk igen volt. A kisbaba amint kikerült a kórházból, hozzájuk került. Pár napig még bent tartottak. Sousuke nem értette mi bajom, de nem is kellett tudnia. Fugaku meghalt, önvédelemnek állítottuk be. Sasuke vette át a rendőrséget, és úgy döntött jobbá teszi ezt a várost. Sokkal jobbá.

Az Uchiha villába költöztünk. Mikoto nagyon örült nekünk és kivette a részét életünkben. Sosem felejtem el ezt a kedves nőt, és hálám örökké üldözni fogja, mindazért, amit értem tett.

Naruto és Hinata összeházasodtak és rá nemsokára egy kislánnyal bővült családjuk. Nagyon örültem neki, hogy ismét minden a helyére került. A hálószobánkban éppen beszélgettünk, amikor én teát ittam kedvesen, pedig wiskyt, hogy ezek után mit kezdjünk az életünkkel.

Nem szólt semmit a szekrényhez lépett, amit kijjebb húzott. Lehajolt, majd fölvett a földről valamit, amit gyorsan zsebébe tett nehogy meglássam. Visszarakta a szekrényt a helyére.

-          Mit dugdosol? – nem engedte, hogy megnézzem.

-          Az még titok. – kacsintott. – Este elmondom. – majd megpuszilt és magamra hagyott kétségek között.

Mégis milyen estére célzott? Semmit nem értek. Mikoto egész nap elrángatott otthonról. Ebédeltünk, vásároltunk, kávéztunk, stb. Mielőtt hazamentünk volna elvitt, fodrászhoz, sminkeshez, majd ott át kellett vennem egy fekete koktélruhát, amely tökéletesen passzolt alakomhoz. Ugyan olyan színű cipőt és táskát kaptam melléje. Gyászolunk valakit?

Hazafelé menet, izgatottnak és kíváncsinak tűnt. Nem értem, hogy mi lesz most itt. Leparkoltunk, majd gyorsan kiszálltunk a kocsiból. A ház belülről üresnek tűnt. Mondta, hogy Sasuke a nappaliban lehet, mert onnan látszott némi fény kiszűrődése. Ő lépett be előttem, majd a feldíszített asztalhoz lépett és megállt az egyik szék mögött. Az asztal egyik végénél Sasuke, a másiknál Itachi állt. Sousuke apukája lábát ölelgette. Naruto és felesége meg persze a gyerekeik, mint izgatottnak és kíváncsinak tűntek. Egy ismeretlen, kedves lány állt Itachi közelében. Gondoltam a barátnője lehet. Hosszú sötétbarna hajú, és szemű lány, tökéletes testalkattal. Első látásra szimpatikusnak tűnt.

Az asztal hemzsegett finomabbnál finomabb ételektől. Valakinek születésnapja van?

-          Mi folyik itt? – értetlenkedtem. Sasuke elém sétált Sousukéval a karjai között. Letette a földre, ő pedig úgy állt, mint egy kis testőr.

-          Tartozom egy vallomással – kezdett bele – annak idején semmit sem azért tettem, mert részeg voltam. Hazudtam. Csak rá akartam fogni. Azért ittam annyit, mert pont akkor tudtam megtenni azokat a dolgokat, amiket nem mertem. Sokat változtál, és én egyre kíváncsibb voltam ki lapul a szemüveg lencséi mögött. – kezet csókolt. – Sok mindenen keresztülmentünk. Szeretők voltunk, sírtunk, nevettünk, elváltunk, majd ismét egymási lettünk. – térdre ereszkedett – Én sosem lehetek neked elég hálás. Családot adtál, még ha nem is lehettem veletek, te vártál rám szíved mélyén. Én pedig szívem mélyén mindig rád, rátok vágytam – alig hittem el a szavakat, amiket mond- Az a lány, aki akkor régen voltál, még most is ugyanaz vagy, csak szebb, önbizalom telibb. Már régen, még akkor is, amikor te nem láttad rád pillantottam. A szavak, amiket feléd küldtem, bár bántóak voltak, azért tetem, hogy észrevedd, nem kell sokat tenned azért, hogy változtass magadon. Változtattál és gyönyörű nővé értél. – most akkor nem értem. Azt akarja mondani, hogy csúnya voltam. Bár igaz.

-          Akkor csúnya voltam?

-          Ne forgasd ki a szavaimat. – sóhajtott.  A kisfiunk elővett a zsebéből egy dobozd, majd kinyitotta, és felém tartotta. – Szeretném, ha ez az érett, gyönyörű nő, minden egyes nap, az én karjaim között ébredne, és feküdne. Hozzám jössz feleségül? – hírtelen alig kaptam levegőz. Még a sírást is elkezdtem.

-          Igen! - vágtam rá egyből, majd lehajoltam és megcsókoltam. Kisfiam arcára pedig hatalmas cuppanóst adtam.

Együtt vacsoráztunk. Én nagyon boldognak éreztem magam. Sokat köszönhetek ezeknek az embereknek.

Kéthétre rá tartottuk meg az esküvőt. Nászútra pedig a Kanári szigetekre mentünk két csodálatos hétre. Felejthetetlen marad számunkra.

Sasuke álmában egyszer azt mondta, hogy kisbabát akar csinálni, halkan kuncogtam, és hasamra raktam a kezem. Alig vártam, hogy közöljem vele a jó hírt. Huszonhatodik születésnapján fogom meglepni. Ez lesz az ajándéka holnap este.

Persze a buli fergetegesen sikeredett. Nagyon ürült neki. Pezsgővel a kezemben oda léptem melléje, és megpusziltam.

-          Most az én ajándékom jön. – Mikotóra néztem, aki Sousuke fejét simogatta. – November hetedikén már egyel több személyt köszönthetünk a családunkban. – pupillái kitágultak, majd szorosan magához ölelt. Mindenki hangosan tapsolt.

-          Ezek szerint, terhes vagy? – hasamra tette kezét, majd megpuszilta. A pezsgőspohárra nézett kezemben – Adod ide! Még bajotok lesz! – felnevettem.

-          Az enyém nem alkoholos.

-          Nem számít, igyál teát! – Sousukét is oda hívta hozzánk, majd megölelt bennünket. Mikotót is odahívta, és ismét megöleltük egymást.

Eltelt az idő, és pontban a kiírt napra este félkilenc előtt négy perccel hoztam világra a lányomat. Saradának neveztük el. Most már így éltünk boldogan,

Kiderült, hogy Mikoto elmondta Sasukénak az igazat, mi is történt öt évvel ezelőtt. Ő hívta vissza Itachit, mindketten bosszúszomjasak voltak. Megértem mindkettőjüket és átérzem a fájdalmukat. De én egyszerűen inkább börtönbe küldtem volna. Bár megérdemelte a sorsát. Sajnálatos ügy!

Odakint ültem a lócán és a csillagokat figyeltem. Eszembe jutott az első közös éjszakánk. Milyen rég is volt már. Vajon, a következő életben is összesodor bennünket a sors?

-          Mit ülsz idekint így egymagadban? – kedves mosolya mindig is elcsábított engem.

-          A csillagokat néztem. – Az égre tekintett, majd mellém telepedett. Egy ideig kábán bambultam magam elé.

-          Min töprengsz ennyire? – simogatta meg az arcom.

-          Ha te választhatnál, minek születnél ujjá? – elgondolkodott a kérdésemen.

-          Talán, varjúnak, vagy fának, és minden évben a kertedben virágokat teremnék, te pedig ott üldögélnél alattam. Miért kérdezed?

-          Én ugyan így képzelem el minden életem. Szeretnék újra az a lány lenni, és mindig veled lenni. – megöleltük egymást.

Este, amikor már csak a baglyok huhogása, és a szél suhogása, törte meg a csendet, férjem átkarolt, majd a fülemhez hajolt.

-          Mi sosem fogunk ujjá születni. Örökkön örökké, még a halál után is fogni fogom a kezed és sosem hagylak el. Mert szeretlek, szerethetetlen cseresznyevirágom! – a szívem hasadt meg és legszívesebben elkiáltottam volna a világnak mennyire boldog is vagyok. Melletted.

Nem panaszkodok, mindent megkaptam, amire életem során vágytam. És ezzel a kis idézettel mindent elárulok életemről.

„Nem is él, aki sosem érezte még, hogy milyen gyorsan jön az alkony, és utána az éj.”

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés