/Sasuke/

Egyre több dolgot nem értek. Az a kisfiú Sakura házában és anyám… Mit keresett vajon ő ott? Persze mindig is tisztában voltam azzal, hogy sokkal jobban szereti azt a lányt, mint Karint, ezt tudtomra is adta évekkel ezelőtt. Apám volt az, aki mindenáron azt akarta, hogy ez a házasság megtörténjen. Persze akkor fiatalon bele is mentem.

A nászéjszakát egy bárban töltöttem és csak arra emlékszem, hogy reggel a szállodai szobában ébredtem fel. Semmi kedvem nem volt lefeküdni vele. Nem vitt rá a lélek. Magamban azt gondoltam, hogy nem kívánom eléggé ezt a nőt. Bár az is lehet, hogy valaki más után sóvárgott a szívem.

Sakura kedves kalandnak indult az elején. A pápaszemes büdöske az osztály strébere. Amikor megtudtam, hogy ő fog engem tanítani bizony undorodtam tőle. Még törölközőt is tettem a kanapéra, bár látszott rajta, hogy zavarja elfogadta a döntésemet. Nem mintha más választása lehetett volna. Itt jön a képbe édesanyám. A kedves és bűbájos Uchiha Mikoto. Mindenáron szeretett volna egy kislányt, de mikor apám előtt felhozta a témát, ő elzavarta. Egy Uchiha nem szülhet lányt! Ezzel a kifogással élt.. Fogalmam sincsen mit csinált volna velünk, vagy esetleg anyával, ha nem fiúknak születünk.

Ő volt az, aki megváltoztatta a Sakuráról való véleményemet. Első nap láttam a csillogást a szemeiben, annyit foglalkozott vele, és annyit szeretgette, hogy emberrel nem törődtek annyit, mint ezzel a lánnyal. Ruhákat vett neki, enni adott és foglalkozott vele akárcsak egy jó anya. Szebbnél szebben öltözködött és látszott rajta a változás szele.

Amikor Karint a házunkba hoztam, persze teljesen más szándékkal, mint eddig Sakurával összebalhéztak, aminek anya vetett végett. Apám irodájában közöltem, hogy nem szívesen venném el ezt a lányt, főleg azért mert nem akarok nősülni. Ideges lett, összebalhéztunk, ami azzal járt, hogy fölszakadt a szám. Visszamentem a szobába és az a rózsaszín hajú törékeny lány aggódó pillantásokat vetett felém. Gyöngéden kezelt, akárcsak egy kisbabát, én pedig egész életemben feléje nyújtott bántásomat megbántam. Ittam, rengeteget, majd rámásztam. Tudtam, hogy nem fog nemet mondani, már csak a viselkedéséből is. Először csókolózhatott, olyan kis ügyetlen volt. Viszont hevességével engem nagyon is feltüzelt. Egy érintetlen gyöngyszem volt.

Másnap megkérdeztem tőle a mosdóba, miután Karinnak betörte szinte az orrát, hogy mi történt ezelőtti nap. Ő büszkén letagadott mindent. A tekintete elárulta, hogy csalódott volt, de senki nem tudta volna rábizonyítani, hogy hazudik. Végül is, inkább csak kihagyott pár részletett. Igazi nőnek tartottam, a felemelt fejjel járt az úton, és megszépítette mások mindennapját. Idővel mindenki megszokta új külsőjét és többen felfigyeltek rá. Többen oda akartak menni hozzá udvarolni és sorolhatnám milyen mocskos dolgokkal álltak elő, de akkor szépen, vagyis ördögien közöltem velük, ha kedves az életük nem foglalkoznak vele.

Többször is akadt, hogy többet ittam a kellenél már csak azért is, mert tiszta fejjel képtelen lettem volna a közelében maradni annyira kíváncsivá tett, mit rejthet a csendes külső mögött.

A bál napján Peinnel jött. Az elején is elárulta, hogy meg akarja dönteni Sakurát. Közöltem vele, hogy az életével játszik, ha akár egy mocskos ujjával is hozzá mer érni. De nem értette meg. A kocsinál letámadta és olyat akart vele tenni, amire ő még nem készült fel. Vagyis vele biztosan nem! Szétvertem a gyerek fejét, majd úgy éreztem, nekem kell ennek a lánynak megadnom azt, amit kell. Persze lelkem mélyén mindig is tisztában voltam vele, én leszek az, aki bevezeti őt ebbe a világba. A gyönyör világába. Kaland? Nem ez annál sokkal több volt, vonzalmat éreztem iránta, és csak is magamnak akartam kisajátítani, még ha tudtam nősülnöm kell.

Az aznap éjszaka számomra felejthetetlen marad. Kéjes sóhajai, amikor megölelt, igazi férfinak éreztem magam mellette. Nem olyan volt vele, mint másokkal. Már akkor többet éreztem iránta, csak saját magamnak is alig mertem bevallani. Elvittem Bankokba, fogalmam sincs milyen indokból, csak ideges voltam, hogy el kell válnunk. Hányt, sírt majd eltűnt. A hotel bárjában odajött az a recepciós lány. Rám mászott, én pedig meg akartam leckéztetni Sakurát. Nem úgy sült el, ahogyan akartam. Dolgom végeztével láttam, amit megkeseredve iszik az üvegből. Elkergette a lányt olyan mérhetetlen féltékenységgel, hogy már sajnáltam egyéjszakás kalandomat. Ő viszont meg akart halni. Talán a csalódástól? Szégyentől? Sosem jöttem rá.

A kórházban kimosták a gyomrát a doktor megkérdezte tőlem, hogy én vagyok e a lány barátja. Bólintottam. Közölte velem, hogy a leleteket, csak Sakura olvashatja el, viszont nem bánná, ha én is ott lennék. A benne leírtak megváltoztathatják mind kettőnk jövőjét. Idővel teljesen elfelejtettem, és amikor visszatértünk az országba közöltem vele, vége van. Tudtam, hogy belül majd meghal, de nem tehettem mást. Apám biztosan megölte volna, hiszen szegény, és ő az Uzumaki cég élére akart engem állítani, hogy még gazdagabb legyen.

Beállítottam, hozzá piásan. És akkor tudtam, hogy ez több mint barátság. Én nem csak a barátja akarok lenni ennek a lánynak, hanem az élete részévé akarok válni. Úgy volt, hogy este átmegyek hozzá, és én kész voltam lemondani érte mindenről. Órákon át vártam rá, majd amikor hazaértem apám és Karin közölték velem, hogy kórházban van, ugyanis egy másik férfinél hált, majd részegen elcsapták. Jegygyűrűt is vettem neki, amely ott pihent a zsebemben. Nem szóltam egy árva szót sem, a szobámban jól berúgtam. Az aprócska dobozt pedig bedobtam a szekrény háta mögé. Azóta is ott lehet.

A legénybúcsúmat azzal ünnepeltem meg, hogy azt sem tudtam hol lehetek. Naruto elvitt a lányhoz, akit szívesebben elvettem volna Karin helyett. Mindent a szemére hánytam, majd egy boldog és örömteli éjszakát töltöttünk együtt. Ekkor az ágya alá csempéztem egy nyakláncot és egy levelet, amire azt írtam ”cseresznyevirágom”. Ezzel akartam jelezni felé, hogy ő örökre hozzám tartozik.

Most pedig minden erőmet arra akarom szentelni, hogy elváljak. És új életet kezdhessek. Mindig is gyanakodtam arra, hogy a feleségem nem lehet tőlem terhes. De addig, ameddig nincs meg a gyerek, nem tudom rábizonyítani a hűtlenségét. De ha azon kellene vitatkoznunk, kicsalta meg többször a másikat, én nyernék. Már csak azért sem lehetne tőlem a gyerek, hiszen mi nem sűrűn feküdtünk le. Az utóbbi időben pedig annál inkább. Egykezemen meg tudom számolni. Külön hálószobánk is volt Angliában.

Mindenféleképpen beszélnem kellett anyámmal, hogy megtudjam mi az igazság Sakura gyerekével kapcsolatban. Lehetséges, hogy én lennék az apja? Ez érdekelt most a legjobban, hogy minél hamarabb megtudjam.

A szobámba akartam belépni, amikor meghallottam, hogy feleségem telefonál.

-          Igen. Nem tehetem mást, sosem akart velem lefeküdni, mert biztosan azt a kurvát szereti! – idegességében belerúgott valamibe. – Igen! Jól gondolod, nem ő az apja a gyerekemnek! De ha azt gondolja, magamhoz láncolhatom. Ezért is estem teherbe mástól, hogy az enyém legyen! – valamiért hálás voltam az élettől, hogy így alakult a sorsom. Akkor még sem csalódtam az érzelmeimben és nem tőlem terhes.

Anyámat kerestem a házban. Hallottam, hogy a bejárati ajtó csapódik. Gyorsan lesiettem a lépcsőn, és megláttam az oldalán azt a kisfiút. Sakura fiát.

-          Csókolom. – leguggoltam elé és kezet nyújtottam neki.

-          Sasuke vagyok. Neked mi a neved? – Anyámra nézett, ő pedig bátorítóan rámosolyodott. Felém nyújtotta kicsinyke ujjait, hogy kezet fogjunk.

-          Uchiha Sousuke vagyok. – akár a villámcsapás, mikor belecsapódik a földbe, úgy tudatosult bennem a hír. Apa vagyok! Anyámra néztem, aki csak jót nevetett rajtam.

-          Nos, Sousuke. Gondolom hallottál már rólam. – ő bólintott.

-          A mama nagyon sokat mesélt rólad. Te vagy az apukám.  – Tehát ilyen érzés az, amikor rájössz, hogy belőled, és abból a nőből, akihez vonzódsz, egy új élet jött világra. Hogyis nem vettem észre már akkor? A haja, a szeme színe, orra, szája, bőre színe, minden arra irányul, hogy az én vérem. Tagadhatatlan. Bár beszélőkéje az édesanyjáé. Fölkaptam a gyereket karjaim közé, és szorosan magamhoz öleltem. Anyámra pillantottam, aki a meghatottságtól sírni kezdett. Öt év. Ennyi idő pazaroltam el, amikor boldog is lehettem volna. Magamat hibáztatom, amiért nem voltam elég erős, hogy Sakurát válasszam. Nem voltam ott a születése pillanatában, amikor megtanult menni, vagy beszélni. Nem lehetem ott, amikor beteg volt, és sírt. Most vettem csak észre, hogy a nyaklánc ott volt a nyakában.

-          Ezt honnan kaptad? – simogattam meg arcát.

-          Anya azt mondta, ha ezt mindig nálam lesz, tudni fogom hová tartozom, és ahová tartozom, ott van az én családom és otthonom. – el sem hiszem, hogy ilyen bölcs fiam van.

-          Ez meg mit jelentsen? – Karin hisztérikusan szaladt le a lépcsőkön, majd gyűlölködve nézett hol anyámra, hol pedig Sousukéra.

-          Menjetek fel a szobámba, és hívd fel Sakurát, hogy hazaviszem a fiút. – bólintott, majd elsiettek.

-          De Sasuke!

-          Elhallgass! Elegem van már belőled, Karin! Itt vinnyogsz és sikítasz, már nagyon unom! Mindig is utáltalak, és egy ócska kis ribancnak tartottalak! Most pedig megyek az ügyvédemhez és beadom a válási papírokat.

-          Nem teheted! Az apám felbontja a családoddal való szerződéseket!

-          Azt hiszed, ez érdekel engem? – megragadtam a karját – Rohadtul nem érdeklesz! Te és a mihaszna apád sem! Ugyan azok a semmirekellők vagytok, és maradni is fogtok!

-          Te is többször megcsaltál!

-          Okom is volt rá, mert bottal nem érnék egy ekkora kurvához, mint ami te vagy! Most pedig szedd össze a holmid és takarodj! – sírni kezdett.

-          De hiszen gyerekünk lesz!

-          Az sem az enyém! Átvertél, hogy magadhoz láncolj! De ennek vége van! Húzd el a csíkot, amíg még szépen mondom! Ha jót akarsz magadnak, mire hazaérek, nem leszel itt! – otthagytam. Világéletemben utálni fogom. Anya a fiammal játszott az ágyamon. Összevissza ugrándozott benne. Nagyon tetszett neki a szobám, ahogyan láttam. Mikor meglátott, szégyenlősen elbújt a kanapé hátam mögé. Odamentem hozzá, majd leguggoltam.

-          Mi lenne, ha azt mondanám, hogy hamarosan egy család leszünk? – Leültem a kanapéra, és az ölembe ültettem. – Szeretnéd? – semmit nem szólt, csak fogta magát és megölelt amilyen erősen csak tudott. Anya magunkra hagyott bennünket.

Az egész napot együtt töltöttük. Elvittem vásárolni, vettem neki nadrágot, felsőt, cipőt, játékokat, csomó autót, fegyvert, legót. Elmentünk vacsorához bevásárolni, aminek az lett a vége, hogy vagy tíz kiló paradicsomot vettünk, ugyanis mint kiderült fiam imádja. „Én büszkeségem, akár az apja.” És fölvásároltuk az összes csokit. Sakura szereti. Fogalmam sincsen, milyen húsból szeret főzni, ezért mindegyikből vettem, amit itt kapni lehetett. Borsót, kukoricát, rizst, instant rament, ha esetleg barátom és családja betévednének valamikor.

Amikor már úton voltunk hazafelé, bealudt az anyósülésen. Csokis arcán jót mosolyogtam és a nyálcsíkon, ami a szája sarkából folyik. Egy zsebkendővel megtöröltem, ő pedig ennek hatására mocorogni kezdett, de hamar visszaaludt. Egyedül őt vittem be először a házba, majd utólag fölviszem a csomagokat. Sakura mintha érezte volna, hogy érkezünk, az ajtóban állt, és mosolygott. Megmutatta hová fektethetem le a kis álomszuszékot. Sárga falak, és focista ágyhuzat. Szép. Levettük róla a felsőt és a nadrágot, majd betakartuk. Halkan becsuktam magunk utána az ajtót.

-          Mindjárt jövök, csak felhozom, amiket vettünk.

-          Segítsek? – megráztam a fejem. Legalább tíz kört biztosan tettem. Annyi hülyeséget összevásároltunk, bár nem bántam. Ez volt az első közös pillanatunk úgy, hogy csak kettesben voltam vele. – Gondolom nem vagy éhes. – jól kinevetett.

-          De az vagyok. – leraktam az utolsó szatyrot is, majd elindultam feléje. Ujjainkat összekulcsoltuk, majd homlokon pusziltam. – De nem ételre.

Sokat gondolkodtam. Ez a nő maga a tökély, és nagy mázlim van, hogy az évek során nem ment férjhez. Vajon rám várt? Vagy csak minden férfiból elege lett?  

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés