Itachiéknál hatalmas volt a nyüzsgés. Mindenki a délutáni keresztelőre készülődött. Hatvan valahány ember lesz jelen, ha minden igaz a templomi és az esti vacsorán. Az étterembe már elhordták az italokat, a teríték is készen van. Már csak arra vár az egész kóceráj, hogy ők oda érjenek. Sakura éppen egy doboz pálinkás poharat vitt a kezeiben a raktárba, amikor meghallotta az egyik ajtó mögött Nimerát és Itachit, amint aggodalmasan vitatkoznak.

-          Miért? Miért kell neki is olyannak lennie, mint nekünk? – aggodalmas hangja egyenesen Sakura szívébe hatolt. – Ő még túl kicsi ehhez az egészhez. Kérlek Itachi.

-          Te is tudod! Mi, lesz, ha nem megy át ezen! Én nem akarom elveszíteni a fiamat! – Nimera sírni kezdett.

-          De miért pont mi? – szipogott. – Sakura is. Fogalma sincsen az egészről. Utálom azt amik vagyunk! – a Haruno egy árva szót sem értett az egészből. De idegességében inkább gyorsan elsietett. A konyhában letette a dobozt és öntött magának egy pohár vizet. Elgondolkodott a hallottakon. Fogalma sem volt arról, hogy még is, mit jelent ez az egész. Mibe keveredhetett. Vagy ők mibe keveredtek?

-          Sakura. – hallotta háta mögül Nimera hangját. Ijedtében elejtette a poharat, ami darabokra tört a pulton. A feketehajú nő ellépet a háta mögül, és összeszedte a darabokat, majd beledobta a kukába. – Jól vagy? – tette a nő vállára kezeit. Egyenesen a szemeibe nézett.

-          Persze. – rázta meg a fejét. – csak elbambultam. – mosolyt erőltetett az arcára. A z előtte álló nő bólintott.

Délután egyre már mindent bepakoltak a helyére a templom készen állt a keresztelőre. Már csak nekik kellett kicsinosítaniuk magukat.

Sakura fehér térdig érő ruhát viselt. Az alja kicsit csipkés. Ugyan olyan színű magos sarkút viselt. Kisminkelte magát, ékszereket rakott föl, majd beült az autójába és meg sem állt a templomig. Már szinte mindenki ott volt, vagyis szerinte, még Naruto, Hinata, Ino, Sai, és Karin is eljött bár arról fogalma sem volt, hogy ők honnan ismerik Itachit.

Odabent már mindenki kellően elfoglalta a helyét. Ő az oltárhoz lépett, és meg állt a szélén. Szétnézett, de sehol sem látta Sasukét, vagy Hanát. Önmagában megörült, mert arra gondolt először, hogy az is megeshet, hogy elválltak, csak a férfi nem szólt neki erről. De aztán csalódott egy nagyot, magában is és a kegyetlen sorsban is. A főajtón Hana Sasukéba karolva léptek be együtt. Akár az esküvőn úgy haladtak végig a padok között. A nő szabad kezét gömbölyű hasán pihentette. Feketés fehér csipkézett ruhát viselt. Haját feltűzte. Mindenkinek köszönt, és bájosan mosolygott, akár egy úri nő úgy viselkedett. Amikor odaértek hozzájuk még Sakurának is adott három puszit, Sasuke még arra sem méltatta, hogy rápillantson. Meg is sértette, hiszen közölte vele még az elején, hogy három évvel ezelőtt teljesen igaz volt. Jobb, ha még barátok sem maradnak.

Itachi, Nimera és San léptek be az ajtón. Végighaladva az oltárnál középen álltak meg a pappal szemben. Sasuke és felesége Itachi oldalánál álltak, míg Sakura Nimerenál. A pap megkezdte a szertartást, és valami furcsa nyelven kezdett el hadoválni. Egyáltalán nem hasonlított arra a keresztelőre, amit ő ismert. A meghívottak, amikor kellett ugyan olyan nyelven válaszoltak. Még Hana is beszélt így. Amikor egymásra nézetek látta a nő szemeiben a féltékenységet, és azt a mérhetetlen gyűlöletet, amelyet évek óta magában hordoz. A gyilkos ösztönt.

Sakura teljesen elbambult már csak arra lett figyelmes, hogy a pap maguk elé hívatja őket, Sasukét és őt. Letérdeltek az idős Istent szolgáló férfi elé, Sakura a ball, Sasuke pedig a jobb kezét nyújtotta. A pap egy selyemből készült szalaggal kötötte össze a kezüket, de ellőtte még közölte velük, hogy a tenyerük nézzen az ég felé. Miután ez a szalag összekapcsolta őket, a nap egy tőrt vett elé, és egy kelyhet. Valamit kántált, majd egy ámen után Sasuke tenyerébe vágott, majd az övébe. Fogalma sem volt arról, hogy mégis mi folyik itt. Teljesen megrémült, föl akart állni, de nem tudott. A lábai nem engedelmeskedtek. A pap a kehelybe csurgatta mindkettőjük vérét, majd megáldva San kezébe adta. A kisfiú megfordult, meghajolt a meghívottak előtt, akik azon a furcsa nyelven válaszoltak. Végül szülei felé fordult, és beszélni kezdett hozzájuk. Sasukéhoz, és Sakurához is intett pár szót, majd megállt előttük, és megitta a vért a kehelyből. A semmiből hatalmas szél kerekedett. majd nem elrepítettet a Harunót. Sasuke belemarkolta a lány karjába, és magához szorította.

-          Nem kell félned. – suttogta a lány hajába.

-          Mi folyik itt? Kik vagytok? – felnézett a férfira, és ekkor olyan dolog történt, amire nem számított. Fekete szemei vörösen izzottak. Egy fekete kör és azon valami furcsa három jel jelent meg. El akarta lökni magától, de ő nem engedte. Szétnézett a tömegen, és mindenki maga elé nézett ugyan olyan szempárral. – Mi folyik itt? – kiáltotta el magát.

-          Transzban vannak. – válaszolt Sasuke – San most már a mi vérünk is.

-          Még is miről beszélsz? Le akarta szedni a kezéről a fura selymet, de az nem engedett.

-          Ez a kötelék az, amely örökre összeköt bennünket. Szerinted Hana miért nem akarta, hogy a keresztanyja legyél az unokaöcsémnek? – bökött fejével felesége felé – Mert tudta, hogy akkor örökre elválaszthatatlanok leszünk. Akármi történjen, én meg fogom érezni. ÉS te is. Ha szomorú vagy, ideges, csalódott, féltékeny, magányos, mindent át fogok érezni. Mindaddig, amíg meg nem szűnik ez a kötelék.

-          Hogy lehet ezt megszüntetni. – ekkor Sanra nézett. – csak nem? – kapott szabad kezével szája elé, és könnyei hullottak akár a záporeső.

-          Az ő vérével. Ahhoz, hogy ez a kötelék megszűnjön, a vérét kell ontani.

-          San. – suttogta.

-          Érted már Sakura? – emelte föl a lány fejét állánál fogva, és egyenesen a szemibe nézett.

-          Mik vagytok ti? – ekkor a kisfiú hangos ordítozással fetrengett a földön. Sakura oda akart szaladni, de Sasuke miatt nem tudott.

-          Most, majd megtudod. – a földön fetrengve, verejtékezve, nyüszítve szenvedett. Eltört pár csontja, majd amikor keresztanyja felé pillantott olyan fogsora jelent meg, minta kutyáknak. Nem telt el sok idő, és végül teljesen farkassá változott. A végén már, mint egy szelíd kiskutya úgy simult keresztanyja combjához. Ő fájdalmasan elmosolyodott, és megsimogatta fejecskéjét, majd egy puszit lehelt buksijára.

-          Légy bármi, én mindig szeretni foglak.

Ezek után képszakadás, már csak arra eszmél föl, hogy az étteremben van, és éppen vacsoráznak. Mindenki úgy tesz, mintha misem történt volna. Sakura tekintetével Sant keresi, de sehol sem találja. Meglátja Nimerát, amit az egyik pincérrel beszélget. Odasiet hozzá, és Ijedten szólal meg.

-          Hól van San?

-          Alszik. – mosolygott rá, barátnője.

-          De hiszen ő, és ti, és itt mindenki. – mutatott minden felé zavarodottan.

-          Tudom, mire célzol. Sajnálom, hogy nem mondtam el. De féltem. Itachival nagyon tartottunk, attól, hogy esetleg,, hülyeséget csinálsz.

-          Miféle hülyeséget? – szorította ökölbe ujjait.

-          Mi mások vagyunk Sakura. Ők mind, ugyan azok, mint mi, csak más klánbeliek. – Régi barátaira nézett.

-          Erről én miért nem tudtam?- suttogta.

-          Sok mindenről nem tudsz. De esküszöm a fiam életére, ha ennek az egész ünnepégnek vége van, mindent elmagyarázok neked. – a nő vállára tette kezeit. Kérlek, most te is csatlakozz, és ne félj, senki sem fog bántani. Mulass! – majd elsietett.

Ezt az egészet egy rossz álomnak gondolta. Most akkor mi van? Elfintorodott. Már odakint sötét volt. Páran elkezdtek táncolna, és egyre többen csatlakoztak hozzájuk. A világítás nagy részét lekapcsolták. Egyedül állt a tömeg közepén. Se kép, se hang. Itt mindenki teljesen más, mint ő, és már nagyon nem szeretett volna itt lenni. Lassan sétált ki az ajtón odakint asztalok, voltak megterítve. Egy pincér sietett oda hozzá, hogy megkérdezze, kér -e valamit. Ő egy üveg konyakot kért. Alig pár perc telhetett el, a pincér visszatért a kért üveggel. Kinyitotta neki, még poharat is adott, de Sakura jobban kívánkozott afelé, hogy az üvegből fogyasszon.

Magányosan telhetett el pár óra. Még az üveg alkoholt is megitta. Az asztalra borulva feküdt. Érezte, hogy a szesz elérte a kívánt hatást. Berúgott. Még saját magát is kinevette, amiért ilyen szerencsétlen egy ember. Levette a cipőjét, és a kezeiben szorongatta, majd fölállt, és elindult, még saját maga sem tudta, hogy merre, csak minél messzebbre innen. Ettől a helytől. Úgy sem tűnne föl senkinek sem, hogy nincs közöttük. Magányosan sétált a járdán, a kihalt utcán. A szál is föltámadt. Ekkor megállt, majd fölnézett az égre. Arcára esőcseppek hullottak, amelyek végül lemosták róla az összes sminket. Jó ideig állt így, mert arra vágyott, hogy minden bűnét, és vágyát elmossák ezek a cseppek. De nem így történt. Tovább sétált, majd a parkon keresztül haladva, lefeküdt a fűben. Összekucorodott, mintha félne valamitől. Nem aludt el. Várta, várta a jól megérdemelt, halált.

Az eső egyre jobban szakadt, biztos volt benne, hogy ezek után, ha nem is villám fog beléje csapni, akkor, majd kap egy jó tüdőgyulladást, és kész vége mindennek. Hiszen csak addig él az ember, amíg céljai vannak.

Csend.

Egyedül csak az esti zápor az amely hallatszódik. Léptek. Sakura nem foglalkozott még azzal sem. Részeg volt, fáradt, magányos, elhagyatott, szomorú, stb. Valaki óvatosan felültette, ráterítette a zakóját, majd fölkapta karjai közé. Ismerte ezt az illatatot. Ő volt az. Szorosan hozzábújt, és megmarkolta az ingjét, hogy véletlenül se veszítse el.

Sakura teste ellazult, a védelmező karok között, majd úgy aludt el. Pihe puha ágyában ébredt fel. Persze, semmi nem volt rajta. Megijedtet, azt gondolta, hogy valaki bántotta. A kandallóba égett a tűz. Az előtte lévő fotelban pedig valaki békésen szunyókált. Maga köré tekerte a takarót, majd elindult az alvó oroszlán felé. Elmosolyodott. Sasuke békésen pihent. Leguggolt, végigsimított a férfi hófehér bőrén, fekete tincsein. Fájt a balkeze. Egy seb éktelenkedett rajta. Fogalma sem volt arról, hogy honnan szerezte. Sőt az egész napjára nem emlékezett. Annyit tudott, hogy elindult San keresztelőjére azután pedig képszakadás.

Hírtelen sajdult meg a feje. Ismét Sasukéra nézett, aki már őt figyelte.

- Ki vagy te? – majd hátrálni kezdett. 

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2015.12.08. 15:05 Ildi-chan Hát sokkolta a tudat amit megtudott Sanról :) És e kifolyólog begolyózott. :D

2015.12.03. 17:49 Gou Najo elöször is Mivaaaaaaaaaan,?????? Mársodszor MEEEEEEEEEEEEEEEEEEEVAAAN?????????????? GYAAAAAAA>< nem értem miért kérdezte ezt ezt ???mármint hogy kiő?? ezt most amolyan kötöi kérdés volt vagy elrabolták az ufok amig illuminált állapotban keringett mint golyafos alevegőben???és kiszivták az agyát, ellopták az emlékeit jol kimosták és visszaatettek egy kiborg velejét?? vááááááááááá miakaki e ne érteeeeeeeeeeeeeem >< helppppp !!!!! ne márvalaiudatmodositot ivott? vagybedzsinázott??? nem értem e komolya !!! remélem csaköltöi kérdés volt!!!