A napok, a hetek, a hónapok rohamosan teltek. Egyre jobban telt az idő, úgy éltem, mintha soha az életemben nem találkoztam volna Uchiha Sasukéval. Bár közös gyermekünk minden nap bebizonyítja és tudtomra adja a tényt, miszerint valóban nem csak egy vad álom volt az együtt töltött időnk.
Ez a nap is ugyan úgy kezdődött, mint az összes többi. A nap meleg sugarai ébresztettek fel, na meg persze az óra, ami hatot ütött. Időközben visszanövesztettem a hajam, bár fogalmam sincsen, milyen okból. Felvettem egy fekete farmert és magos sarkút meg egy rózsaszín inget. Korán reggel be kellett mennem a rendezvényszervezési irodába. Azt a megbízást kaptam, hogy Fugaku telkén lévő éttermet minden mértékben dekoráljam ki. Zenekar, étel vendéglista minden az én dolgom. Persze kisfiamat nem hagyhattam magamra. Fogmosás közben kopogtak az ajtón, és Mikoto lépett be rajta.
- Köszönöm, hogy vigyázol rá. – persze ekkor már végeztem a fogmosással. Megöleltem bementem az alvó kisfiú szobájába, adtam a kis pofijára egy puszit, majd kisiettem az ajtón. Beültem a kocsimba, majd elhajtottam.
- Jó reggelt asszonyom! – lépett elő titkárnőm Ai. – Itt van a reggeli kávéja. – nyújtotta a kezembe.
- Köszönöm, de nem kérek. Nyugodtan megihatod, ha szeretnéd. – mosolyogtam rá. Beléptünk a már ismerős helyre, majd az igazgató lépett elém.
- Yamanaka Inoichi vagyok! – mutatkozott be. Hosszú szőkehaja copfba volt felkötve.
- Haruno Sakura. – kezet fogtunk.
Elmondta, hogy Uchiha Fugaku rendezi ezt a nagyszabású partit. A költségektől is tájékoztatott, hogy mennyi áll rendelkezésünkre. Ötmillió jenre három napig mulathatnak. Nem semmi.
Elintéztem pár telefont a ma esti rendezvényre, majd elégedetten dőltem hátra az egyik asztalnál.
- Hozhatok önnek valamit? – kérdezte Inoichi.
- Nem köszönöm már megyek haza. – felálltam és már alig vártam, hogy hazaérjek, majd magamhoz ölelgessem kisfiamat. A kijárat felé vettem az irányt Ainak hátra hagytam, hogy a maradék tennivalókat intézze el, én szabadnapos vagyok a ma estére.
Kiléptem az ajtón, és egy fekete Toyota a parkolt le előttem. Elfintorodtam gondolom Fugaku jött megnézni, milyenlett a helyszín. Megvontam a vállam. Kinyílott az ajtót és ekkor láttam meg, hogy nem Fugaku érkezett a kocsival.
Semmit nem változott. Erősebb testalkatú lett rajta is látszott, hogy eltelt öt év. Haja már nem az a feltüskézve volt, mint tízen éves korában. Kék inget és fekete csőfarmert és sportcipőt viselt. Csuklóján karóra díszelgett. Innen is észrevettem a gyűrűt, amely arról árulkodott, hogy nős. Halványan elmosolyodtam már csak, a viszont találkozás örömére is. Milyen rég is volt már.
Becsapta a kocsi ajtaját, majd elindult felém gondolom az étterembe akart bejutni. Megállt előttem én pedig legszívesebben a nyakába ugrottam volna. Fájdalmasan elmosolyodtam, majd elindultam a lépcsőn lefelé.
- Sakura. – szólt utánam. Nem fordultam meg.
- Örülök, hogy hazatértél. Remélem jól vagy. – majd leszaladtam a lépcsőn. A szívem hevesen dobogott. Most is ugyan úgy szerettem, mint akkor régen.
- Várj! – sietett utánam. Kinyitottam a kocsi ajtaját ő pedig visszacsukta. – Ebédeljünk együtt. – ajánlotta föl.
- Nem szeretném, ha bajba keverednél a feleségednél.- alig hittem el, hogy tényleg itt van előttem.
- Gyere. – bökött fejével az étterem felé. Leültünk egy távoli sarokban lévő asztalhoz, majd rendeltünk. Nem találtam a szavakat. – Megnőtt a hajad.
- Valóban. – helyeseltem. – Te is nagyon más lettél.
- Valóban. – Most komolyan utánozol? – Gondolom férjhez mentél és gyerekeid lettek. – megráztam a fejem.
- Nem. Nem áll szándékomban összekötni az életemet senkivel sem. – tiltakoztam indulatosan.
- Ugyan miért?
- Az élet keményen megszenvedtetett. Tanultam a hibámból. – a pincér kihozta a kért ételeket, mi pedig neki láttunk enni. – De mindegy is már. Mit számít már ez az egész? – kuncogtam.
- Van terved a hosszú hétvégére? – értetlenül néztem rá. Letettem a villát és a kést az asztalra.
- Még nincs. – megfogta a kezem. Az ismerős érintésétől úgy éreztem, hogy pillangók repdesnek a hasamban.
- Lemehetnénk a tengerpartra.
- Feleséged van és én…
- Csak lemegyünk. Érted megyek. – bólintottam.
- Most mennem kell. – egyszerre álltunk föl az asztaltól. – Köszönöm az ebédet. – amilyen gyorsan csak tudtam kisiettem az épületből. Szívemhez szorítottam a kezem és nagyot szippantottam a friss levegőből.
Mikoto fogadott a házamban. Idegesen toporzékolt gondolom nem számított rá, hogy ilyenkor érek haza.
- Csak, hogy itt vagy! – ő ugyan az a gyönyörű és kedves asszony maradt, mint tini koromból.
- Történt valami? - letettem a táskám a kanapéra.
- El kell jönnöd az esti rendezvényre.
- Tudod, hogy nem szívesen találkozok a férjeddel.
- De muszáj!
- Sasuke miatt? – meglepődve pillantott rám. Nem tudhatta, hogy ma találkoztunk. – Összefutottunk az étteremben és együtt ebédeltünk. – ő elmosolyodott és szemei csillogtak a kíváncsiságtól.
- Eljössz este? Muszáj, hogy ott légy!
- Nem szeretnék. Karin miatt sem. – ekkor arcvonásai eltorzultak. – Mi az? – dőltem előre a kanapén – Mit titkolsz? – nagyot nyelt. – Mikoto! – erőteljesebben felszólítottam arra, hogy válaszoljon.
- Karin – kezdett bele – várandós. – nem mert a szemeimbe nézni. Ekkor nyitódott az ajtóm. Naruto, Hinata és a két gyerek jött be rajtuk.
- Baj van? – kérdezte barátnőm. – Boruto kicsim, menjetek be Sousukéval a kisszobába játszani. – megpaskolta fia fenekét, ők pedig nevetve beszaladtak. Naruto elfordította a fejét, és védekezően átölelte szerelmét.
- Ti tudtátok? – álltam fel.- Ti tudtátok, hogy Sasukénak gyereke lesz? – ordítottam.
- Kérlek, nyugodj meg drágám!- Mikoto megfogta a kezem és nyugtatott.
- Nem akarok megnyugodni!
- A felesége! – jegyezte meg Naruto. – Kötelességeik vannak egymással szemben, még ha ez gyerekkel is jár.
- Ezt én is tudom! – ültem vissza a kanapéra. Arcomat kezembe temettem. – Hagyjatok most magamra, kérlek. – lágyult el hangom. Hinata és Uchihané megölelték, majd Borutóval együtt távoztak.
- Anya? – farmernadrágot és pólót viselt. A nyakán ott díszelgett a nyakában. Akár Sasuke ikertestvérének is mondhatta volna magát. – Miért vagy szomorú? - Felmászott mellém és megölelt.
- Nincs semmi baj, kincsem. – adtam a homlokára egy puszit. – Mit szólnál ahhoz, ha megnéznénk a kedvenc mesédet? – szorosan átölelte a nyakamat. Tényleg fantasztikus dolog anyának lenni.
Ai-nak szóltam, hogy ezen a héten semmilyen munkát nem vállalok el. Nincsen szükségem senkire sem. Főleg nem a stresszre. Igazából senkit nem okolhatok a kialakult probléma miatt. Sasuke kötelességét teljesítette azzal, hogy megnősült. Persze megint fölöslegesen rágom magam dolgokon, hiszen közöttünk soha sem volt szerelem. Egyedül én tápláltam a másik felé bármilyen vonzalmat is. Ez egy viszonzatlan szerelem volt mindig is. Az is maradt.
A boltból tartottam hazafelé, amikor az ajtóm előtt megláttam gyermekem apját kezében hatalmas virágcsokorral. Volt abban mindenféle szebbnél szebb növény.
- Mit akarsz? – szúrós tekintettel méregettem.
- Megbeszéltük, hogy együtt töltjük a hétvégét. – fogta meg a kezem.
- Menj haza! – parancsoltam rá. – Családod van! – elengedett. Kinyitottam az ajtót, és kisfiam szaladt velem szembe.
- Anya! – ölelte meg a lábam. Mikoto pont akkor jött ki a fürdőből.
- Anya? – értetlenkedett. Aztán édesanyjára nézett. – Anya? – majd rám. – Mi folyik itt? – nem állt szándékomban magyarázkodni neki. – te beszélsz itt nekem családról?
- Elvinnéd kérlek, sétálni? – néztem Uchihanéra. Ő bólintott, fölvette a magos sarkúját, fiamra is adott lábbelit, majd kiléptek az ajtón.
- Semmivel nem különbözöl tőlem!
- Valóban? – fintorogtam. – Én nem hazudtam.
- Akkor őt a gólya hozta? – felnevettem. Bementem a házba ugyan is nem volt kedvem magyarázkodni a szomszédoknak miért ordítottam egy ismeretlen férfival. Becsuktam magunk után az ajtót.
- Semmi közöd hozzá! – pakoltam le a szatyromat a konyhapultra.
- Régebben is mással voltál. Mennyi lehet ez a gyerek? Négy-öt? Biztos nem több!
- Hallgass! – csaptam a pultra. – fogalmad sincs, miről beszélsz! Én sosem hazudtam neked! Te kérsz számon engem? Mindig is tudtad mit érzek irántad és csak kihasználtál, majd megvádoltál olyan dolgokkal, amit sosem tettem! Megnősültél és már családod van! Csak tudnám, hogy akkor mi a francot keresel itt? Menj innen!
- Ezt még nagyon meg fogod bánni!
- Már megbántam! – a csokor kiesett a kezéből, amely szanaszét esett a földre. Keresztüllépett rajta, majd még mielőtt eltűnt volna a szemem elől megállt. – Tudod mi a cink? - Fintorgott.
- Nem érdekel a mondanivalód.
- Már nem az a lány vagy, akivel régebben kavartam.
- Te csak kihasználtál, ahogyan mindenki mást is! Hülye voltam, mert szerettelek! – felkaptam egy tányért, majd feléje dobtam. Hangos becsapódással ért földhöz, majd összetört. – Menj innen! – még mindig nem mozdult. Kiviharoztam a pult mögül, majd löktem rajta egyet, de ő megragadta a karom és a földre zuhantunk. Változtatott a pozíciónkon úgy, hogy ő legyen felül. – Szállj le rólam! – próbáltam szabadulni, de nem ment. Évek teltek el azóta, de még most is pont ugyan olyan hevességgel csókolt meg, mint annak idején. Végig simított a combomon, a derekamon, majd az arcomon. Miután ajkaink elválltak Fölsegített a földről. Szóhoz sem tudtam jutni. Mint egy rakoncátlan kisgyerek úgy irultam-pirultam. Fölszedte a földről a virágokat egy csokorba rakta, majd felém nyújtotta. Nem tudom milyen szándék vezérelt, de elvettem. Görcsösen szorítottam, nehogy elveszítsek belőle akár egy szirmot is. Magához rántott, keze a derekamon pihent. Mélyen egymás szemeibe néztünk. Apró puszit kaptam a homlokomra, majd a számra.
- Te is tudod, én is téged. – majd összeszedte a sátorfáját, és elhagyta a házam. Fogalmam sincsen, meddig állhattam egyhelyben, csak kisfiam hangos nevetése törte meg a csendet és Mikoto aggódó tekintete, miközben összeszedte a földről a törött tányér darabjait.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia! :)
Hatalmas nagy önbizalmat adtak nekem szavaid! :) Nagyon örülök anank, hogy tetszik az írásom :) és persze igyekezek küldeni a folytatást, csak mindig elfelejtem küldeni :) A a héten beküldöm :)
Üdv.
Csildi