„Madách Imre: Nem az idő halad, mi változunk.”
Sakura munkából sietett San-ért az óvodába. Holnap lesz a kisfiú keresztelője. Itachi és Nimera rengeteg embert hívott meg. Legalább hatvanan lesznek az étteremben. Egy könnyed vacsora, majd isznak, beszélgetnek, táncolnak.
Amikor belépett az épületbe fölsietett a második emeletre ott jobbra fordult és a harmadik ajtónál belépett. Ez volt San csoportja. A hetes csoport. Egyből kiszúrta a nevelőnőt. Odasietett hozzá.
- Jó napot! – köszönt illedelmesen. A nő tíz évvel lehetett idősebb tőle. Egy kislánnyal beszélgetett, kiegyenesedett…
- Üdvözlöm. Csak nem a kis San-ért jött? – mosolygott rá kedvesen.
- De. – bólintott Sakura. Gyorsan vette a levegőt, mert szinte már szaladt. Az öltözőben van. Egyik rokona érte jött.
- Rokona? – kérdezett vissza. – Hát jó. Akkor szép napot. – majd távozott. Sakurának fogalma sem volt arról, ki jöhetett a kis gyerekért. Az is lehet, hogy valaki el akarta rabolni? Minden keresztül futott a gondolataiban.- Gyorsan besietett a 7-es csoport öltözőjébe. – San! – egy férfi guggolt előtte háttal. Szmokingot viselt, fekete haja enyhén tüskézett. A gyermekre adta föl éppen a cipőjét. A kis herceg elmosolyodott, majd miután cipője lábán volt, odaszaladt Sakurához, és szorosan megölelte a lábát.
- Sakuja! – bújt hozzá örömében. A férfi fölállt, majd megfordult. A nő nagyot nyelt. Még három hosszú év után is fölismerte azt a srácot, akivel régebben titkon találkoztak. Mind a ketten végig mérték egymást. Sakura fehér farmert, barna magos sarkút és ugyan olyan színű blúzt viselt. A táskája is fehér volt. Haja még mindig a válláig ért.
- Te? – lepődött meg. A férfi semmit mondó tekintettel a nő mellkasát figyelte. Már, nem a rohanástól kalapált annyira a szíve. – Menjünk San! Anyukádé várnak minket. – Megfordultak, majd kiléptek az ajtón.
- Sakura. – szólt utána megrögzött nyugodtsággal. A nő megtorpant, de nem fordult meg.
- Sakuja néni, minden rendben? – suttogta San. A nő keserűen bólintott, majd tovább indultak. Fogait összeszorította úgy tartotta vissza a sírást. Lábai remegtek, minta nyárfalevél. Alig tettek pár métert, amikor meg kellett állniuk. Neki dőlt a falnak, és úgy kapálózott levegő után. Sasuke ugyan ezt a távot alig pár lépésből megtette. Fölemelet a nő fejét állánál fogva, és azokba a zöld szemekbe nézett mely már akkor régen elvarázsolták. Sakura becsukta a szemeit, mintha csak arra várna, hogy azok a hűvös, de szenvedélyes ajkak az övéhihez érjenek. De nem történt semmi. Sasuke fölkapta karjai közé.
- Mi a…? – kapaszkodott meg régi szerelme láttán.
- Gyere San!- parancsolt rá nagybátyja. A kisherceg követte keresztszüleit. Sasuke beültette a nőt az anyósülésbe, még az övet is bekapcsolta neki. Ismét összenéztek, akkor, pedig homlokon puszilta. Még szemeit is becsukta. Sakura percekig mozdulatlan maradt már csak arra lett figyelmes, hogy elindultak az autóval. San hátul dúdolt, ők pedig elől ketten a nyomasztó csöndben figyelték az utat. Sakura a férfi kezeire pillantott, amelyek görcsösen fogták a kormányt. Pár verejtékcseppet vélt felfedezni annak homlokán. Ismét szaporán vette a levegőt, és ökölbe szorította ujjait. Kezei izzadtak. Enyhén szétnyitotta a száját, majd nagyot nyelt.
Leparkoltak az ismerős ház előtt, majd kiszálltak az autóból. A nap még mindig erősen sütött. San semmit sem gyanítva, kiugrotta járműből, majd beszaladt a házba. Sakura óvatosan lépkedve indult be. Most nagyon nem szeretett volna ott lenni. Már, majd nem a kapunál járt, amikor visszarántották a karjánál fogva. Értetlen tekintettel nézett bele a másik ónix szemeibe.
- Gyere. – suttogta szinte már a lány ajkaiba, majd miután lezárt a kocsit, gyalog indultak el a park felé. Semmit sem mondtak egymásnak. Pedig mindkettőjükben ott lappangott a kimondatlan kérdések özönvize.
A park bejáratánál pár büfésstand volt található. Rengeteg mindent árultak, és nem is olyan drágán. Megálltak az egyik előtt, Sasuke pedig, kérdés nélkül is tudta mit akar.
- Kétszer két deci jégkását a trópusi gyümölcsösből! – az eladó bólintott, majd odaadta a kért terméket. Az Uchiha fizetett, majd Sakurával tovább álltak. A lány kezébe nyomta az egyik poharat. Sakura mindig is rajongott az ilyesmiért. Szerette a gyorskajákat, a jégkása nyáron, pedig nagyon kellemesen esett számára. Ő már a felénél járt, a mellette sétáló férfi, pedig ivott a sajátjáéból. Kellemetlenül érezte magát, hogy ennyire behabzsolta, pedig megígérte saját magának, hogy visszafogja magát. Enyhén elpirulva fordította el a fejét másfelé, és már kezdett nagyon nyomasztóvá válnia számára ez az egész. A park egy olyan részébe sétáltak, ahol nagyon kevés ember járkált. Egy-kettő elvétve. A nő végül megtorpant. Nem felejtette el, ahogyan régebben ez a férfi közölte vele, hogy sosem akarja, hogy találkozzanak, most pedig jégkását vesz neki, és együtt sétálnak. Sasuke kérdően nézett az előtte álló nőre.
- Még is miért vagyunk itt? – kérdezte kicsit idegesebben a kelleténél.
- Sétálunk. – válaszolta nemes egyszerűséggel.
- Sétálunk? – tette föl a kérdést inkább saját magának. – Hana meg kikaparja a szemeim, ha meglát. – vonta föl a szemöldökét.
- Nem fogja. – lépett közelebb a nőhöz, de ő hátrált.
- Tudtommal házas vagy. – rázta meg a fejét jelezve, hogy semmi sincsen rendben és nekik nem itt kellene lenniük.
- Nem csaltam meg! – nos, igen ez volt Sasuke. Az örök hűség. Az a fajta ember volt, aki sosem lépett félre. Vagyis házasságban biztosan nem. Már csak azért is nem, mert elkötelezte magát egy nő mellett és nem akarta megalázni azzal, hogy lefekszik mással. Akkor már inkább dobja.
- Nézd…- kezdett bele, majd eldobta az üres poharat és a szívószálat a kukába – Igazad volt, annak idején. Hiba volt minden. A barátságunk, az a csók. Én nem akarom azt, hogy problémáig legyenek Hanával. Felnőttek, vagyunk, és mind a kettőnknek a saját útján kell járnia. – a férfi elé lépett igaz, hogy még így is, ebben a cipőben is sokkal alacsonyabb volt nála, de kellően kinyújtózkodott, homlokon puszilta, majd hátrált egy lépést. – Legyen szép estéd. – majd elsietett.
Sasuke hazafelé menet is magán érezte a lány ajkainak érintését. A melegség, amit magából árasztott, a hideg is kirázta tőle. Elég volt csak belegondolnia, és már is teljesen magával ragadta a gondolat, hogy ő és Sakura.
Ketten.
Egy szobában.
Egy ágyban.
Egy máson.
A vágytüzétől égve. Amint szenvedélyes csókok, és kéjes sóhajok között nyöszörög alatta, hogy még többet kaphassanak egymásból.
A hálószobájában a franciaágy szélén ült, combján könyökölt, majd beletúrt éjfekete hajába. Belefújt a levegőbe, majd kisétált a teraszra és rágyújtott egy szál cigire. A város, sőt szerinte minden ilyenkor volt a legszebb. Este, kivilágítva, a csillagos, és a hold fénye alatt. felnézett az égre, és a hold visszatükrözte, azokat a zöld szemeket.
Sakura nem találta a helyét. Föl s alá járkált az egész lakásban. Szégyellte magát a ma történtek miatt, pedig semmi rosszat sem tett. De neki sem esett volna jól, ha ő lent volna most Hana helyében, és az ő férje tett volna ilyesmit.
- Vajon Sasukénak van már gyereke? – tördelte ujjait. Még belegondolni is rossz volt, hogy az a férfi, akire szíve mélyén mindig is várt, másnő adhassa meg neki az első utódot. Tudta, hogy semmilyen vele kapcsolatos gondolat helytelen.
Ilyen forró nyári estén meleg teát főzött magának, majd fölkapta a kanapéján lévő pokrócot, maga köré tekerte, és teájával együtt ki ült a teraszra. Belekortyolt a forró lébe, és a csillagokat figyelte. – Vajon, ő is rágondol? – futott át az agyán. Fújta a meleg folyadékot, majd bele-bele kortyolgatott.
- A viszontlátás örömére. – fölemelete a bögrét, mintha csak koccintana az éjszakával, fintorgott, majd ivott belőle.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
mondom remélem HANÁN átmegy egy traktor!!!!!!!!!! ha sakun áátmegy egy traktor és képes vagy vvelem elolvastatni megverlek!!!!!! xd