Imádom a rózsaszínt. Olyan puha, és meleg. Teljesen magával ragad ez a szín, bár a hajam lehetne más árnyalatú is, de ez van. Ilyenkor mit tehet az ember? El kell fogadnunk a sorsunkat.
Huszonnyolc éves vagyok. Gyerekkorom óta keresem az igazit, de eddig sem ő nem talált meg engem, én pedig pláne nem őt.
Barátnőimmel közösen tartunk fönt egy könyvesboltot, virágos és kávézó üzlettel. Elhiszem, hogy furcsán hangzik, de én imádom.
Amikor egy vevő belép az ajtón, egy kisebb pulttal találja szembe magát, ahol süteményeket, kávét, teát, szolgálunk föl és itt fizetheti ki a választott könyvet. Utána kicsivel bentebb, jelennek meg a könyvespolcok. Maga az épület mellett van Ino virágos boltja, de legtöbbször itt van velünk és az anyukája tartja a frontot helyette.
Szeretem a finom teasüteményeket, sőt igazából minden édességet imádok. Hinatával, amikor nincs nagy forgalom, főzünk két bögre teát és sütemény mellett elpanaszkodjuk szomorú szerelmi életünket.
- Lányok! - Teszi tönkre a mi kis relaxunkat Ino. Idegesen kivágja az ajtót, mint, aki lefutotta a maratont, úgy liheg.
- Kérsz teát? – feléje nyújtom a rózsaszín alapú lila virágos csészémet, de ő megrázza a fejét, majd kihúzza magát.
- El sem hiszitek, kikkel találkoztam! – örömében elkezd ugrálni. Néha ilyenkor elgondolkodom azon, vajon, mit érezhet. Hinatával egymásra nézünk. Csípőre teszi kezeit, majd a jobb lábára nehezíti súlyát. – Két oltárian helyes pasi! Adonisz mindkettő, én mondom! – sokra megyünk az információval. Minek kellenénk mi nekik? Cselédnek?
Ekkor ismét kinyitódik az ajtó, és két velünk egyidős férfi lépik át a küszöböt. Az egyik feketehajú és szemű, de nagyon bárgyú mosolya van, szerintem, drogozik. Ki a franc ez? Magamban felnevetek. Ino barátnőmnek még a nyála is csorogni kezdett. Fintorogtam, majd a másik jövevényre nézek. Szőke haj, kék szemek, ismerős nekem ez a gyerek. Vajon honnan?
Mire elhessegetem gondolataim, arra leszek figyelmes, hogy a két férfi bőszen udvarol barátnőimnek. Végül még randi meghívást is kapnak. El sem hiszem, ilyen mázlistákat!
Egyedül rám marad a bolt. Úgy vagyok már vele, hogy ez a nap már nem okozhat számomra nagyobb csalódást. Az órára nézek, és rájövök, hogy milyen hamar sötétedik. Odakint elkezdett esni az eső, az ablak bepárásodott. Mintha már tél lenne. A falon lévő ketyegő pontban hat órát üt. Fölsóhajtok, majd az ajtóhoz sétálok, és elfordítom a táblát, hogy az el re járók lássák, mára bezártunk.
Elhúzom a sötétítőket, amikor hírtelen kivágódik az üzlet ajtaja. A férfi, aki belépett rajta becsukja maga után az ajtót, majd nedves tincsei közé túr.
Megköszörülöm a torkom, jelezve, hogy nem otthon van, és már amúgy sem vagyok nyitva.
- Elnézést! - Fordul felém, majd ismét hajába túr.
- Már bezártam.
- Ne haragudjon kisasszony, kérem! Két barátommal találkoztam volna ma itt, de késtem egy kicsit, úgy látom nem is olyan kicsit. – néz szét a boltban. Elgondolkodok. Az öltönye tiszta mocsok, vajon mi történhetett vele? Elhúzom a maradék sötétítőt, majd a könyves résznél lekapcsolom a lámpákat. Ő mintha meg sem hallotta volna szavaim, leül az egyik fotelba, és leveszi a zakóját.
- Na, de uram! – hebegek-habogok. Szeretnék már hazamenni, még ha, ez a férfi baromi helyes is.
- Tudja hölgyem – egyenesen a szemeimbe néz – Ön házas? – pupilláim kitágulnak és még a számat is kitátom, úgy meg vagyok lepődve.
- Az én életem nem megy olyan jól. – arcvonásaimat rendezem, majd összepakolok pár dolgot.
- Én nem rég váltam el. Vagyis a feleségem megcsalt, és így szétváltak útjaink. – látom rajta, mennyire fáj neki erről beszélni. Vajon miért nekem mondja ezt el?
- Sajnálom. – suttogom. Nem lehetett könnyű számára feldolgozni, pedig jó embernek tűnik.
- Nincs kedve mellém szegődni? – mutató újával a vele szembe lévő fotelre mutat.
- Miért is ne. – válaszolom. Kényelmesen elhelyezkedem, és, amikor nem szól semmit, a csönd kezd egyre nyomasztóbbá válni. – Nos – kezdek bele – akar róla beszélni? –izzadni kezd a tenyerem, ezért gyorsan beletörlöm nadrágomba, bár figyelmét nem kerüli el tettem.
- Igazából már féléve vége, csak az új barátjával eddig Párizsban nyaraltak, meg teleltek, ezért jött most a holmijáért. – Azért én nem lennék meggyőződve arról, hogy ilyen könnyen elfelejtette. – És ami a legviccesebb, hogy nekem dobott egy cserepes virágot, a saját házamban, mert azt mondta, minden az én hibám. – felnevet és elbambul.
Fölállok, eléje sétálok, előre dőlök, és bátorítóan belemosolygok azokba a szép szemekbe. Ajkai enyhén elválnak egymástól.
- Nem lesz semmi baj. – paskolom meg a fejét.
Gondoltam összekaparok valamit. Csinálok forralt bort, tartogatok pár üveggel ilyen alkalmakra. Na jó, ez nem pont igaz, de mindig van tartalékba, ha szükségem van rá. Pár sós süteményt, készítek egy tálcára, majd kiöntöm a bort, és leteszem az asztalra. Az egyik bögrét az újai közé adom.
- Köszönöm. – majd belekortyol a gőzölgő lébe. Arca enyhén kipirosodik. – Régen éreztem már magam ennyire nyugodtnak.
Felnevetek.
- Mi olyan vicces? – harap bele egy sósrúdba.
- Nem vicces, ha nem furcsa. – kérdőn rám néz.
- Amúgy, nem szeretem az édességet, de ez kifejezetten ízlik. – melegség járja át a testem, és legszívesebben megölelném.
- Későre jár már. – leteszem a bögrét a tálcára, fölállok, nagy levegőt veszek, és hátat fordítva neki, az ablakhoz sétálok. Hallom, amit ő is leteszi, saját bögréjét. Elhúzom a sötétítőt, és a kivilágított utcát bámulom. Kezemmel megtörlöm az ablakot, hogy jobban lássam a kinti tájat.
Hideg ujjakat érzek a nyakamnál, amitől feláll a szőr a hátamon, és a hideg is kiráz. Rövid hajamat elsöpri nyakamtól. Keresztbe font karjaim, elgyengülve hullnak magam elé. Szemeimet lágyan becsukom.
- Mit csinál? – kérdezem inkább csak magamtól. Ajkaim kiszáradnak, testem megfeszül.
- Ahogyan beléptem, és megláttam azokat a gyönyörű zöld szemeit, biztos voltam abban, hogy ön egy angyal. – majd ajkaival megérinti nyakam. Puszikkal borítja be, én, pedig oldalra döntöm a fejem.
- Nem szabadna ezt tennie. – ekkor maga felé fordít, egyik kezével megemeli állam.
- Ugyan, sehol sem írja elő egyetlen egy törvény sem, hogy a vágy az bűn. – beleharapok alsóajkamba, és ismét átjár az a bizonyos melegség. Válla felet átnyúlok, és beletűrök éjfekete hajába. Végig simít a combjaimon, majd térdem hajlatába nyúlva fölkap. Lábaimmal szorosan közre fogom derekát.
- Várj! – szakítom félbe. Ködös tekintettel fürkészi arcomat. – Villany. – bököm ki végül. Gyorsan a kapcsolóhoz sietünk, majd lekapcsolom. Teljes sötétség. Egyedül a kinti fény, ami enyhén, éppen, hogy csak valami világítást ad a sötétítőktől. Nekinyom a falnak, és pólóm alá nyúlva belemarkol a mellembe. Görcsösen próbálom megkeresni ingjének gombjait, és amilyen gyorsan csak tudom, lehámozom róla. – Istenem! – sóhajtok föl, amikor arra eszmélek föl, hogy mellbimbóimat nyalogatja.
- Gyönyörű vagy. – suttogja, lefektet a szőnyegre és már csak egy apró bokszer és az én vörös csipkézett tangám választ el bennünket egymástól. Pozíciót cserélek és én leszek felül. Végig csókolok egész testén és alsó ajkába harapok. Amikor már mindkettőnket teljesen elborít a vágy, férfiasságára ülök, és mozogni kezdünk. Mindketten. Karjaival simogat, és ölel. Testünk megfeszül és érzem, ahogyan magja belém áramlik. Hátra dől és a sötétben is tisztán kiveszem tekintetét. Simogatni kezdem hasfalát és ujjaim tökéletesen kidolgozott felsőtestét fedezik fel. Pillanatok alatt kerülök ismét a szőnyegre, ő felém magasodik, és szenvedélyes csókban forrunk össze. – Sosem fogom megbánni, hogy erre vezetett az utam. – suttogja fülembe. Görcsösen markolássza melleimet, amelyek tökéletesen beleillenek kezeibe. – Gyere hozzám. – csókol végig hasfalamon.
- Hogy? – túrok bele hajába.
- Elveszlek, és sosem engedlek el. – egyenesen a szemeimbe néz. – Boldoggá akarlak tenni.
- Miért engem? – teszem föl a költői kérdést.
- Sosem találkoztam ilyen csodálatos nővel, mint te. Téged képes lennék szeretni. – gyöngéden végig simít arcomon, és már kósza könny folyik végig kipirosodott bőrömön. Soha, senki nem mondott még nekem ehhez foghatót. – Mi a válaszod? Hozzám jössz feleségül?
- Igen! – ölelem magamhoz. – Tudom, hogy sokszor hallottad már, de én akkor beléd szerettem, amikor beléptél ezen az ajtón.
- Ahogy én is beléd. Te vagy az én rózsaszín vattacukrom. – csókolt meg ismét.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Hahaha <^örülök, hogy tetszett, igyekeztem :D Bár irhatttam volna hosszabbra is, majd legközelebb :D