- Ez nem igazság! – morgolódom elégedetlenül, mert Sasuke határozottan nem enged. Csuklóimat béklyóban tartja, hogy ne tévedhessenek illetlen helyre a kezeim. 
- Próbálj már meg aludni végre és fejezd be a ficánkolást! – kéri immár sokadszorra.

Szorosan egymáshoz simulva fekszünk a sötétben, máshogy el se férnénk a keskeny ágyon. Rám már visszakerült a hálóing, de így is érzem a bőréből áradó forróságot, ahogy mellkasával a hátamhoz préselődik. Végtelenül türelmes. Egyértelműen remekül szórakozik rajtam, amiért én is érinteni akarom, viszonozni szeretném azt a gyönyört, amit tőle kaptam, de makacsul ragaszkodik az elképzeléséhez, hogy ez az éjszaka csak az én boldogságomról szóljon. Nem tudom ezt megérteni!
- Olyan hülyén érzem magam. Úgy csinálsz, mintha meg akarnálak erőszakolni! – fakadok ki. 
- Ki tudja! Jobb az óvatosság – feleli pimaszul, és jobban szorít, hogy még annyit se bírjak mozogni.
- Megfulladok! – panaszkodom.
- Majd ha alszol, elengedlek – válaszolja halálos nyugalommal. 
- Így nem lehet aludni! – feszengek tovább.
- Dehogyisnem! 
- Te képes vagy jóízűen nevetgélni más szenvedésén? – csattanok fel, mert bosszant a tehetetlenségem.
- Úgy tűnik, igen – bólogat. - Egyébként senki se kérte, hogy szenvedj. Inkább aludj! –mondja el újra, körülbelül századszorra.
- Ez nem igazság! – morgolódom tovább, és nagyon igyekszem, hogy kiszabadíthassam a kezem.
- Akkor mit szeretnél? – enged el váratlanul, amin meg is lepődöm. Nem haragból kérdezi, mintha megunta volna a nyafogásom, hanem kíváncsian. Zavarba hoz a hirtelen változás, mert majd egy órája nyávogom már, és eddig olyan hajthatatlannak tűnt.
- Én csak… - dadogom, de magam se tudom, mit akarok kinyögni kínomban.
- Tessék, elengedtelek. Mit szeretnél velem csinálni? – kérdi kihívóan. Már nem nevet. A hangja arról árulkodik, hogy valóban tudni akarja. 
- Én… - dadogom újra, mint egy béna, elakadt lemez. Lángolni kezd az arcom. Óvatosan felé fordulok és megfogom a vállát. – Csak azt akarom, hogy te is boldog légy – motyogom megsemmisülve. 
- Ez nem a nászéjszakánk, és nem szeretnék a szüleid bizalmával visszaélni – mondja komolyan. 

Mintha leforráztak volna… Természetesen megértem, és szégyellem magam a viselkedésemért.

Nemrég még a mellem csókolta és ujjai a bugyim alá siklottak. Addig simogatott, míg egy felfutó érzés robbanássá nem erősödött az ölemben. Nem éreztem még ilyen gyönyört, ismeretlen volt számomra az a csoda, amivel megajándékozott. Hihetetlen, felfoghatatlan és nagyon szép, nagyon kellemes. Természetesen arra vágytam, hogy ezt ő is érezze. Még nem velem együtt, de valahogy viszonozni akartam. Miért baj ez?

Összezavarodva pislogok rá a sötétben és mérhetetlenül szánalmasnak érzem magam. 

- Túlkombinálsz mindent – sóhajt, aztán magához von és megpuszilja a homlokom. – Hidd el, hogy neked akarok jót – suttogja.

Mélyen magamba szívom bőre illatát. Valószínűleg neki is nehéz. A szíve hevesen lüktet, de próbál lecsitítani mindkettőnket. Érzem, hogy ágyéka még mindig követelőzve feszül közénk, ennek ellenére határozott, és egyértelmű, tehetek én bármit, ma éjszaka már nem fog történni más köztünk. 

Beletörődve adom fel a harcot. A korábbi jóleső érzésre próbálok koncentrálni, ami meglepő, de segít jobb színben látni a dolgokat. Már értem, miért hajszolják annyira az emberek a testi szerelmet. Bár számomra elképzelhetetlen élmény lenne érzelmek nélkül, de tagadhatatlan, hogy az egyik legnagyszerűbb élmény a világon. 

Reggel egyedül ébredek, de egyből meghallom szerelmem hangját, mert a szobám ajtaja félig nyitva van. 

Beszélgetnek a nappaliban. Nevetés csattan, mire megkönnyebbülök. Gyorsan a fürdőbe sietek, hogy rendbe szedjem magam, és mire kimegyek közéjük, egy jókedvű társaságot találok az asztal körül, akik éppen az én gyerekkori fotóimat nézegetik. 

- Anya, ezt igazán nem kellett volna! – kiáltom rémülten. Próbálom elvenni előlük, mielőtt kínosabb képek is előkerülnének, de Sasuke határozottan rátenyerel a vaskos kötetre, nehogy elbírjam húzni, és élvezettel lapoz tovább. Anyukám egyből magyarázni kezd neki, hogy melyik hol készült, nekem pedig a fejem kínomban céklavörössé válik. 
- Ne bosszankodj már, hiszen aranyosak! Szerencsés vagy, hogy neked megmaradtak ezek az emlékek – nyugtat szerelmem.
- Hogy?
- Nekem egy képem se maradt a családomról – néz fel az albumból Sasuke. Nem szomorú a hangja, de mégis elkomorul mindenki. 
- Reggelizzünk! – vált témát anya. 

Sasuke átül az albummal a kanapéra, míg megterítünk. Látom, hogy hosszan időzik mindegyik fotónál, és nem csak engem néz. Tekintete közben mintha a múltba is révedne. 

Kinn verőfényes meleg az idő újra. Reggeli után elbúcsúzunk és sétálni indulunk. Az éjjel történtek után szívesen hozzábújnék, hiányzik a teste melege, az érintése, de tiszteletben tartom, hogy mások előtt láthatólag nem szívesen viselkedik velem bizalmasan. 

- Menjünk a piac felé! Veszek néhány dolgot az ebédhez – jut eszembe a reggeli forgatagban.
- Most ettünk!
- Tudom, de gyorsan dél lesz. Vagy nincs kedved feljönni hozzám? – bizonytalanodom el. 
- Dehogynem, csak nem akarlak terhelni. 
- Szerinted ez nekem teher? – nevetem el magam. Megragadom a kezét és a halárusok felé kezdem vonszolni. Nem ellenkezik, amit jó jelnek veszek. 

Egy órán belül felvásárolom a fél piacot. Még jó, hogy ketten cipekedünk, mert ennyi mindent egyedül el se bírtam volna. 

- Biztos, hogy ilyen sok dolog kell egy ebédhez? – töröli meg Sasuke a homlokát. Igazán könnyebb lenne, ha nem viselné ebben a hőségben is a köpenyét, de tuti nem kritizálom soha többé az öltözékét, tőlem viseljen, amit akar. 
- Természetesen marad ebből vacsorára is, meg még reggelre, és… - Hirtelen zavarba jövök, mikor rádöbbenek, hogy én már úgy terveztem tudat alatt, mintha itt maradna velem örökre.
- Rég főztek már rám. Ha neked nem teher, hogy a napot a konyhában kell töltened miattam, rajtam nem múlik! Biztos, hogy el fog fogyni minden – villan rám várakozóan a sötét tekintet, hogy veszem-e az üzenet lényegét. Kiesik a kezemből a szatyor, és hangosan koppannak a krumplik a lépcsőház kopottas kövezetén.
Szóval egyelőre marad!

Nem érdekel, ha meglátnak a szomszédok. Olyan vehemenciával préselem Sasukét a falhoz, hogy az ő kezéből is kiesik a táska, de nem zavarja különösebben. Egyből átöleli a derekam és úgy csókol, olyan szenvedéllyel, mint múlt éjjel.
- Csak szólok, hogy a hal megszökött a szatyorból – Naruto jókedvű hangja ugraszt szét bennünket. Zavartan követjük példáját és szedegetni kezdjük a krumplikat, a halat meg visszaszuszakoljuk a zacskóba. – Ebéd készül? Akkor éppen jókor jöttem! – rikkantja a szöszi vidáman.
- Gyere nyugodtan, neked is jut – invitálom, legalább elfoglalja Sasukét, míg főzök.

Végül mindketten segítenek, otthonosan mozognak a szűk konyhában, közben felszabadultan beszélgetnek, és ekkor döbbenek rá, mennyire hiányzott is ez nekem.

- Jó étvágyat!
- Sakura-chan, ez tényleg finom! – dicsér az első falatok után Naruto.
- Kösz, de biztos Hinata is jól főz – szerénykedem.
- Amit eddig készített, az finom volt, de te azért már többet főztél rám az elmúlt évek során. 
- Gondolom, hamarosan ez másként lesz.
- Remélem – vigyorodik el boldogan. – Szeretnénk Hinatával mihamarabb megtartani az esküvőt. Ráértek mondjuk mához három hétre?
- Ilyen gyorsan? 
- Mondom, hogy sietünk! – Elégedetten nevet meglepettségünkön.
- Részemről rendben – bólintok, majd várakozva Sasukéra nézek.
- Én valószínűleg már nem leszek a faluban – mondja két falat közt. 

Hirtelen megfagy körülöttünk a levegő. Olyan csend telepedik ránk, hogy Sasuke végül kénytelen felnézni.
- Ezt nem mondod komolyan! – csap az asztalra Naruto elkeseredetten. – Nem tudnál legalább addig itt maradni?

Az Uchiha csak rázza a fejét. Én jobban össze vagyok törve a hírtől, minthogy képes legyek megszólalni, de a szöszi kiabál helyettem is – úgy tűnik, hiába. Aztán a másik makacsságát látva végül feladja.
- Bocs, Sakura-chan, de elment az étvágyam! 

Nagy csörgéssel kitolja a székét és távozik, hatalmasat csattan mögötte az ajtó. Én is hasonlóan érzek, de nincs erőm ilyen szenvedélyesen kimutatni, inkább csendben szenvedek vele együtt. Gépiesen felállok és kikaparom a szemétbe a maradékát, majd mosogatni kezdem a tányért. Már nekem sincs kedvem tovább enni, ezért Naruto tányérját követi az enyém is. Sasuke viszont komótosan befejezi az ebédet. Addig fel nem áll, míg el nem tüntet mindent, amit kiszedtem neki.

- Köszönöm – mondja illedelmesen, és mellettem támasztja a konyhapultot, míg minden edény a helyére nem kerül. Fullasztónak érzem a jelenlétét, mert sírni szeretnék – egyedül -, de nem ad rá lehetőséget.
- Mikor indulsz? – préselem ki magamból a kérdést, közben nem tudok ránézni, mert félek a választól.
- Jó lenne minél hamarabb. Igazából azt se terveztem, hogy eddig maradok. Hidd el, nagyon nehéz elmennem már így, hogy te meg én… De az, hogy van hová, van kihez hazatérnem, az nagyon sokat jelent nekem. 

Hitetlenkedve nézek rá, mert úgy gondolom, el se menne, ha valóban így érezne. Aztán eszembe jut, milyen gyorsan megszegtem a saját fogadalmam: Még én bizonygattam anyának nemrég, hogy nem számít, hányszor hagy el.
- Vársz rám?
- Persze – vágom rá azonnal, mert tulajdonképpen így is gondolom, de nagyon kell erőlködnöm, nehogy kibuggyanjon egy keserű könnycsepp.
- A falu érdekében fontos, hogy menjek. Valaminek utána kell járnom, mert veszélyeztetheti a biztonságotokat. Megérted?
- Sasuke, nem kell magyarázkodnod! Én csak… adj egy kis időt, hogy megnyugodjak. 
- Sajnálom!
- Én is.
- Gyere ide! – von magához, és megpuszilja a homlokom.

Zaklatottan bújok hozzá, szorítom, mivel már most fáj az elválás gondolata.

- Még nem válaszoltál – suttogom rekedten.
- Mire?
- Hogy mikor indulsz.
- Hétfő. Hajnal.

Ne már! Most tényleg eltörik a mécses. 

Türelmesen vár, míg újra a szemébe tudok nézni, addig ölel és gyöngéden simogatja a hajam. 

- Visszajövök, és akkor összeházasodunk. Talán már egy hónap múlva… - dünnyögi bizonytalanul. Látom, hogy maga se hiszi, csak vigasztalni akar, de legalább próbálkozik. Lábujjhegyre állok és a nyakába csimpaszkodva lehúzom egy csókra. Viszonozza, és addig játszik az ajkaimmal, míg a keserűség el nem párolog a szívemből.
- Akkor már csak egy napunk maradt?
- Egy nap és a mai délután… esetleg két éjszaka is, amit szeretnék, ha nálam töltenél.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés