Hinata Sakuráéknál vacsorázott, majd olyan este hétfelé haza ment.

A Haruno lány a szobájában éppen a holnap estére nézegette a ruháit, mikor hírtelen valami szöget ütött a fejében:

-          Hinata komolyan magabiztos volt? – mondta ki jó hangosan. – Ez lehetetlen! Mindig kis szende és félénk! – az ágyához botorkált, majd ráült, és a fejét fogta. – Mi lelhette? Fel sem tűnt először, mert annyira el voltam foglalva magammal, hogy nem is vettem észre a változást. – csodálkozott – Ezt holnap biztosan kiderítem, hogy mi történhetett vele! – Pár percig még bambult maga elé, aztán visszament a szekrényéhez, kiválasztott, egy bordópiros koktél ruhát, amit fölakasztott egy fogasra. A cipő természetesen egy fekete tűsarkú volt. Olyan tizenöt centi magas, más biztosan kitörné benne a lábát, de Sakura féltékennyé akarta tenni Sasukét, és így még arra is képes volt, hogy felvegyen egy combja közepéig érő ruhát, és egy olyan lábbelit, amiben kitörik a bokája.

 Másnap reggel a rózsaszín hajú sietve pakolta össze a holmiit, mert már nem volt sok ideje, hogy oda érjen az iskolába. Ha késik egy másodpercet is, azt azonnal felírják, és őt keményen lecseszik.

A nagy kapkodás miatt, majd nem papucsba indult el, éppen idejében tűnt fel neki, hogy nem a megfelelő lábbelit viseli, gyorsan fölkapta a topánkáját, és már otthon sem volt.

   Az egyetemben már hatalmas volt a nyüzsgés, hiszen hétperc és becsöngetnek, ami azt jelenti, hogy a Haruno számára megkezdődik a matematika óra. A folyosón sietve meglátta legjobb barátnőjét Hinát. Oda sietett hozzá, fel sem tűnve, hogy a lány éppen kivel beszél.

-          Ebédszünetben találkozunk a szokásos asztalunknál jó? Kérdezni akarok valamit! – Hinata csak lesett, mint borjú az újkapura, nem vágta, hogy mi lelte a Harunot. Sakura sietve indult el, majd olyan gyorsan állt is meg. – Naruto, ha nem tévedek? – lépett vissza hozzájuk. A fiú a lányt látva eléggé megijed, és nem szólt inkább semmit, csak bólintott, hogy ő az. – Remélem, semmi rosszat nem tervezel csinálni a barátnőmmel! – nézett rá úgy, mint aki gyilkolni készül.

-          Ö-ö nem … mi-mi csak beszélgettünk.. – hebegte-habogta, majd tett két lépés távolságot tőlük.

-          Remélem is! Mert, ha igen, akkor kasztrálni fogok, és te azt nagyon nem szeretnéd! – Jelent meg a rózsaszín hajú arcán, egy ördögi mosoly.

-          Saku nyugodj meg kér-kérlek. – Lépett barátnője mellé, és kezét a vállára tette. – Nincsen semmi baj, Naruto csak azt kérdezte nem megyek e el vele moziba. – hajtotta le a fejét zavartan. Még el is pirult. Sakura szemei boldogan csillogtak fel, mert megnyugodott, hogy a szőke csak randit kérte.

-          És mit válaszoltál? – kíváncsiskodott.

-          Még nem mondtam rá semmit… - súgta.

-          Akkor mondj igent! – Bátorította. – Naruto! – fordult a fiú fel, aki idegességében verejtékezni kezdett. – Hinata szívesen elmegy veled moziba. Mondjuk holnap este félhétre legyél ezen a címen. – Adott át a fiúnak egy cetlit, aki nehezen, de elvette a papírt. – Ez Hina címe. Szeretném, ha a barátnőm kikapcsolódna. De figyelmeztetlek, ha valami baja lesz, jobb, ha  nevet változtatsz és a föld alá bújsz jó mélyre, mert én megtalállak bár hol is legyél világos? – emelte fel a hangját. 

-          Per - persze… - dadogta. Sakura elmosolyodott, majd köszönt nekik és elhúzta a csíkot az órájára. Abban a percben mikor beért a terembe, be is csöngettek, és megjelent Anko.

Az órák gyorsan teltek, és Sakura alig várta, hogy végre eljöjjön a randi.

Sietősen szalad fel a szobájába, még az anyukájának sem köszönt. Bement a háló körletébe, és bezárta az ajtót, a táskáját pedig a sarokba dobta. A szekrényen lévő órájára pillantott, már majd nem 16 óra volt.

-          Te jó ég! – fogta a fejét a lány. A fürdőszobába sietett, le zuhanyzót, majd visszament a szobájába. Tegnap este kiválasztott egy ruhát, de az nem igazán raggatatta el magát tőle, így keresett egy másikat. Tízperc kutakodás után megszületett a választása. Egy pántnélküli, combközépig érő kicsit habos babos krémszínűt választott. Világosbarna zárt orrú kb. nyolc centiméter magas sarkút választott mellé. Egy ugyan olyan színű hosszú ujjú bolerót hozzá, a retikül pedig olyan színű volt, mint a ruhája. 

Újra ránézett az órájára, ami most 17:19-et mutatott. Leült a tükör elé, gyorsan megszárította a haját, majd felkötötte a fejetetejére. A sminkét nem túl kihívóan készítette el. Fülbevalót rakott a fülébe, egy szép arany nyakláncot kapcsolt a nyakköré, pár darab gyűrű, egy szép karlánc. Megint az órájára nézett, 17:46-ott mutatott. Felvett egy bőrszínű nejlonharisnyát, a ruháját, cipőjét, és végül a kardigánját. Még egyszer utoljára megnézte, hogy néz ki a tükörben, elvette a retiküljét, vett egy mély levegőt, és abban a pillanatban csöngettek az ajtón. Kicsit bátortalanul, de kinyitotta az ajtóját, előre sétált pár lépést, és a korlátra rakta a kezeit.

-          Á Itachi, mi szél hozta önt hozzánk? – kérdezte Tsunade, majd beljebb tessékelte a fiút.

-           Sakuráért jöttem asszonyom. Tegnap este megbeszéltünk egy vacsorát, nem említette önöknek? – az arcán semmilyen érzelmet nem lehetett látni, de a hangja még is selymes volt.

-          Már értem, hogy délután miért zárkózott be a szobájába szó nélkül. – kuncogott.

-          Anya… - az idősebbi Uchiha mikor rápillantott a rózsaszín hajúra, szemei felcsillantak, nem mindig látni egy ilyen tiszta lelkű szépséget. Tsunade szemei könnyben úsztak. Az ő kicsi lánya felnőtt. Sakura lassan indult el lefelé a lépcsőn, a ball kezével kapaszkodott a korláton. Úgy sétált, mint egy igazi hercegnő.  Mikor oda ért hozzájuk illedelmesen köszönt, a vele szemben álló férfinak.

-          Anya, ne haragudj, hogy nem szóltam, de annyi minden történt. Remélem nem haragszol, ha most pár órára elmegyek? – a lány szülőjére nézett.

-          Nem haragszom, de Itachi kérlek, ne maradjatok túl sokáig, holnap iskola van, és nem szeretném, ha holnap elaludna. – a fiúnak persze ezt mondania sem kellett, hiszen sajátmagától is tudta mi az illem.

-          Persze asszonyom, ezt kérnie sem kell, a lányát kilencre hazahozom. – az Uchihán smokking volt, a haja hátul össze volt kötve és pár tincs kilógott belőle.

-          Köszönöm. Akkor jó szórakozást nektek. – azzal a két fiatal elhagyta a házat. A fiú a háztól nem messze parkolt le. Egy fekete Porsche-ja volt. Itachi kioldotta a riasztót, majd kinyitotta Sakunak az anyós ülés ajtaját. Ő megköszönte és beült, majd az ajtó becsukódott. Az Uchiha megkerülte a kocsit, és ő is beült, természetesen a volán mögé. Beindította a motort, és párperc múlva már a főúton koptatták az autó kerekeit.

-          Kapcsolja valami zenét? – nézett a lányra.

-          Nem szükséges köszönöm. – Sakura kicsit kényelmetlenül érezte magát, randizott már jó párszor, nem ez az első esete, de Itachi valahogy teljesen más, minta többi férfi, kedvesebb udvariasabb. 

-          Kérlek, ne viselkedj így. – a Haruno ezt nem nagyon értette, kíváncsian várta a magyarázatott.

-          Miért, hogy viselkedek? – kuncogott.

-          Mint, aki még soha sem randizott. Te egy széplány vagy, biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az első, aki elhív valahova. – a rózsaszín hajú előre nézett és pár percig szótlan maradt.

-          Tudod – hatásszünet – én még soha sem randiztam hozzád fogható fiúval. - Itachi ezt nem nagyon értette, csak összeráncolta a szemöldökét. – persze nem rossznéven gondoltam. Úgy értem, hogy nem minden nap akad ilyen hal a halpiacon. Te egy intelligens fiú vagy, fogalmam sincs, hogy miért engem választottál.

-          Hogy érted azt, hogy választottalak? – tűnődött el.

-          A legtöbb fiú, aki eddig elhívott valahova, csak dugni akart velem, vagy esetleg a pénzemre pályáztak. Amikor megkértél tegnap, hogy mennyünk el valahova, egyből éreztem, hogy te más, vagy mint ők. – Sakura egy kicsit bele is pirult.

-          Ezt most bóknak veszem. – kuncogott. – De viccet félre téve. Tudom, hogy csak kedvességből mondod ezt. Az első pillanattól kezdve láttam, hogy az öcsém valahogy közelebb áll a szívedhez.

-          Ezt, hogy értsem? – akadt ki a lány.

-          Nincs igazam? – csuklott el a hangja.

-          Nem, nincs. – aztán nem szólaltak meg egész úton többet.

Összesen félóra kellett, míg megérkeztek Okajama-ba. A város közepe felé található egy igen jó hírű étterem a Kusiage. Itachi leparkolt, majd mind a ketten kiszálltak a kocsiból, de mielőtt még bementek volna, a fiú bekapcsolta az autó riasztóját. Sakura, bár nem mutatta ki, de dühös volt, mert tudta, hogy valahol Itachinak igaza van, és lehet tényleg érez valamit az öccse iránt. De erről ő nem tehetett, szeretné elfelejteni a fiútól kapott csókokat, így most önmagában megfogadta, hogy a sarkára áll, és bebizonyítja Uchiha Sasukénak, hogy nem ő a világ közepe, és igen is nem minden nő róla álmodozik.

A Haruno, belekapaszkodott az Uchiha balljába, és együtt mentek be az étterembe. Sakura épp, hogy beért egyből elkezdte felmérni a terepet. Méregdrága párpult, a mennyezett valami hihetetlenül csodálatos, üvegtető borítja, és a kilátás is pazar látványt nyújt. Az étteremben nagyjából úgy tízen öten lehettek. Kiválasztottak egy kisebb asztalt, majd helyet foglaltak mind a ketten. Alig telt el két perc megjelent az egyik pincér.

-          Mivel szolgálhatok? – a hangja érdekesen csengett, nem volt idevalósi, francia akcentussal beszélt.

-          Én még nem igazán tudom, hogy mit szeretnék. – tűnődött el a lány, és az étlapról a tekintete átvándorolt a szembe lévőre.

-          Egyenlőre csak egy üveg szakét szeretnénk, köszönjük! – a pincér bólintott, majd elment.

-          Te mit eszel? – kérdezte a lány.

-          Mi lenne, mondjuk, ha a séf ajánlatát kérnénk. Olyan lenne, mint egy meglepetés kaja, és nem kellene azon gondolkodnunk, mit is együnk. – a fiú letette az étlapot az asztalra, és Sakurát kezdte el bámulni. A szemeit, a száját, majd tekintete lejjebb vándorolt, mind addig, amíg a vele szembe lévő meg nem szólalt. Sakura kissé előrébbdőlt, alig harminc centi volt közöttük

-          És mi lenne, ha elfogadnánk? – a szavakat olyan csodálattal ejtette ki, hogy Itachi beleremegett. A fiú intett a pincérnek, aki azonnal oda sietett hozzájuk.

-          A séf ajánlatát szeretnénk, ha lehet.

-          Persze uram! Nemsokára feltálalom a vacsorát. – azzal elment.

-          Na és, te mivel foglalkozol? – Sakura egyenesen a lényegre tért.

-          Apám cégénél dolgozok, én vagyok a jobb keze. És te? – kacsintott.

-          Én tanulok, és keresem az észt. – mosolygott.

-          Mindig Konohában laktatok? – a pincér akkor érkezett meg a szakéval. Letett egy - egy poharat eléjük, öntött bele egy kevés bort, majd távozott.

-          Nem mindig. Itt születtem Japánban, de egy ideig laktunk Olaszországban is, ha jól emlékszem olyan két évet. – És te?

-          Á, mi tősgyökeres Japánok vagyunk, mi innen se ki sebe. – a rózsaszín hajú nem nagyon értette.

-          Mármint, a mi klánunk, ellenzi, hogy más országba telepedjünk le, és más népből válaszunk feleséget. – majd beleivott a szakéba.

-          Értem. Jó is az, ha a család összetart. – ivott egy kis kortyot ő is.

-          Hát, nekem nem sok rokonom él. A szüleim, az öcsém, Madara, Obito, én ennyiről tudok.

-          Ők kik? - Kíváncsiskodott a lány.

-          Madara papámnak a testvére Obito pedig a nagybátyám. Ők szinte mindig üzleti úton vannak, így évente. kb. ha négyszer látom őket. És a te rokonaid? – Sakura elfintorodott.

-          Nem ismerem egyiket sem.

-          De csak tudod mi lett velük nem?

-          Nem. – Itachi látta, hogy a Harunonál egy igen kényes témára tapintott, így inkább mellőzte a dolgot.

-          Na és, a jövővel kapcsolatban mik a gondolatait. – váltott témát.

-          Hát elvégzem ezt az iskolát, aztán dolgozni szeretnék, majd különköltözni anyuétól, aztán gondolom, ha minden jól megy, és van pénzem, akkor jöhet a családalapítás, csak ahhoz, még találnom kell egy normális fickót, aki elviseli a hülye hóbortjaimat, és, akit szeretek, és ő is engem. Nem iszik, nem cigizik, szereti az állatokat ilyesmi. Nem kérem azt, hogy jól nézzen ki, mert idővel úgy is megöregszünk, és a kutyát sem fogja érdekelni, én csak azt szeretném, ha én lennék neki a legfontosabb.- majd ivott egy kicsit a borból – ne haragudj, nem akartalak untatni, a hülyeségeimmel.

-          Ugyan már, ezek miért lennének hülyeségek? – emelte föl a szemöldökét. – Mindenki álmodozik ilyesmiről. Én például, úgy képzelem az életem, hogy egy saját vállalkozásba kezdek. Egy ideig még élni szeretném az életemet, és olyan két év múlva szeretném, ha elvehetném azt a lányt, akit szeretek. Elköltöznénk valami nyugis helyre, lenne egy szép házunk, majd mikor már minden simán megy és jól állunk anyagilag, jöhetnek a gyerek. Mondjuk kettő kisfiú, de lány is lehet, teljesen mindegy igazából. Én nem vagyok híve annak, hogy mindenképpen kell az örökös. Mi baj van a lányokkal? – aztán a pincér meghozta a vacsorát. Sakura még sosem evett ilyet, és azt sem tudta megmondani mi van a tányérján.

-          Tudod, tetszik a felfogásod. – a vacsorát félóra alatt elpusztították. Itachi az órájára nézett, ami 20:15-öt mutatott.

-          Lassan ideje lesz indulnunk, ha nem szeretnék anyukáddal galibát. – intett a pincérnek. A számla nem volt olcsó, de ő megengedhette magának. Megköszönték a finom falatokat, a pincér kapott borravalót, majd távoztak. Odakint, már hűvös volt az idő, és Sakura reszketett. Itachi gyorsan feloldotta a riasztót, majd mind a ketten beültek a kocsiba. A fiú beindította a motor, és bekapcsolta a fűtést is.

Sakura eddig még meg sem figyelte, hogy a fiúnak milyen méreg drága autója van. Minden tiszta bőr, olyan, mint egy mini limuzin.

Hamar haza értek. Itachi az ajtóig kísérte a lányt.

-          Köszönöm a remek estét, nagyon jól éreztem magam veled. – a lány adott egy puszit a fiú arcára.

-          Tudod, te egy remek lány vagy Sakura. Akárkit is válasz, az a férfi megfogja az Isten lábát. – a Haruno elpirult, és kedvesen mosolygott.

-          Te rendes srác vagy Itachi. Vigyázz magadra.- majd most a fiú adott neki egy puszit a szája szélére. Hálás volt neki a lány. – Jó éjt. – benyitott a házba becsukta maga mögött az ajtót, és neki dőlt. Még hallotta, ahogyan a fiú is jó éjtett kíván, majd pár másodperc után elhajt a kocsijával.

- Nem vagyok normális. – fogta meg a fejét. Kiengedte a haját, levette a magas sarkúját, és szép halkan elindult a szobájába. Óvatosan becsukta maga mögött az ajtót, ledobta magáról a ruháját, és befeküdt a pihe puha ágyába. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés