Eltelt egy hét mióta Sakura visszatért fiával az udvarba. De még egyszer sem találkozott férjével. Nem is keresték egymást.

Hinata volt náluk szinte mindig látogatóban. A vérnyomása nem a legjobb. Sokat betegeskedik. Neji úgy döntött visszavonul egy időre és a városban marad.

Itachi nem adta fel, bizonyítékokat gyűjtött, és már minden meg van ahhoz, hogy lebuktassák Hitomit és Izumit valamint a minisztereket.

Daisuke a kertben beszélgetett nővérével, amikor megjelent egy piros kimonós férfi. Mindenki meghajolt, a fiú pedig nem értett semmit sem.

-          Miniszter úr! – szaladt oda hozzá.

-          Miről beszélsz? – csodálkozott Hana.

-          Be szeretnélek mutatni az anyukámnak, biztosan örülne neked. – Sasuke nem szólt semmit, fia megfogta a kezét, majd maga után rángatta.

-          Édesanyád jól van? – kérdezte rekedtesen.

-          Igen. Alig várja, hogy láthassa apukámat. Csak nekem nem beszél ezekről a dolgokról. De én látom a szemeiben, hogy mennyire szereti őt. Mit gondolsz miniszter? Szerinted apukám is szerelmes belé? – lassított léptein. – Szerinted apukám szeretni fog engem? – megálltak. Daisukénak eleredt a könnye.

-          Menjünk. – Sasuke előre indult, gyermeke pedig követte. Nami, amikor meglátta apját és fiát elmosolyodott, majd beszólt Sakurának aki gyors léptekkel ki is jött.

-          Felségek! – hajolt meg mindenki. Sakura halványan elmosolyodott.

-          Menjünk be! – Daisuke nem értett semmit sem. Épp hogy csak leültek, amikor a fiú megszólalt.

-          Anyukám! Ő az! Akivel voltam, a miniszter úr! – Az ágyas pupillái kitágultak.

-          Miről beszélsz gyermekem? – akadt ki.

-          Hagyd. Majd én! – fia felé fordult. – Sajnálatos dolog volt, hogy összefutottunk. De nem vagyok miniszter. A fivéremnek adtam ki magamat, én is öregszem, mint mindenki, és úgy véltem, hogy hosszú idő után ideje lennem felkeresni benneteket.

-          Mi?- állt fel Daisuke. – Anyám éveken átszenvedett miattad! Minden egyes nap össze volt törve! És persze balesete is volt nemrégiben, amiről senki nem tudott csak mi négyen! Felséged sosem keresett fel miket! És hazudott is! Aljas kifogásokkal akarja kihúzni magát a csávából! Még, hogy hiányoztunk! Akkor felkeresett volna bennünket! Fogalma sincs milyen érzés egyedül lenni!

-          Daisuke! – parancsolt rá anyja.

-          Te pedig elviseled, mert szereted! Most jöttem csak rá igazán, hogy mennyiire is megvetni való szánalmas is ön!

-          Elhallgass! – a császár mély és érzelemmentes hangja hallatán fia megremegett. – Fogalmad sincs, miről beszélsz! Tudd hol a helyed!

-          Minél távolabb nekem is és anyukámnak is! – Sakurának összeszorult a szíve. A herceg nem szólt semmit, kiviharzott. Sasuke feleségére nézett.

-          Kérem, bocsásson meg neki. Gyermek még, nem tudja, miket beszél. Majd beszélek a fejével. – Az uralkodó nem mondott semmit. Fölállt, majd távozott.

Az ország hercege egymagában sírt a tó partján. Szégyellte magát, azért amit tett.  Komoly büntetésre számított vétkéért. Már sötétedett, amikor is valaki leült mellé.

-          Fölösleges volt az a hiszti, amit pár órával ezelőtt levágtál. Olyan vagy, mint anyád.

-          Miért milyen legyek? Mint más anyja? – törölte meg szemeit.

-          Ez a feleselés is fölösleges. Régebben ezért egy nagy büdös pofont adtam volna.

-          És most mi lett? Miért nem ad?

-          Ellágyultam. Öregszem. Már nyolc éve nem láttam édesanyádat. Ez idő alatt nagy űrt éreztem idebent – tette kezét szívéhez – most, hogy itt vagytok, nem érzem.

-          Nem értem.

-          Idővel megérted. Az, amit odabent műveltél büntetésre méltó! – sóhajtott.

-          Tudom. Vállalom!

-          Anélkül is megkapod! Méghozzá most!

-          Hogy? – lepődött meg.

-          Jól hallottad.

-          Egyáltalán miért van olyan ruhában, mint a közemberek?

-          Ez is a büntetésed része.  – Daisuke meghagyva a tisztes távolságot követte apját. A Nyugati főkapuhoz mentek. Édesanyja ott állt Narutóval és Namival az oldalán halványzöld kimonóban, és virágos obival megkötve.

-          Ezt nem értem. – csóválta meg a fejét. Sasuke odalépett Sakura mellé, összekulcsolták ujjaikat, és elindultak.

-          Gyere Dai! – szólt kedves bársonyos hangján édesanyja. A kisfiú fintorgott, majd követte szüleit.

Ott bandukolt mögöttük, és minden kirakatott megnézett. Tetszett neki, hogy ilyen szépen ki van díszítve a város. Az egyik bódé előtt megállt és a lampionokat figyelte.

-          Ma tavasz ünnep van. Ilyenkor az a szokás, hogy erre ráírod a kívánságodat, és ez a lámpás elviszi neked, hogy teljesítse. Mások az új kor eljövetelének tartják, és a rossz távozójának.

-          Mennyibe kerül egy ilyesmi? – nézett hátra, de sehol sem látta családját.

-          Két jen.

-          Megkeresem anyukámat. – azzal elszaladt. Hatalmas volt a tömeg. Sehol sem találta szüleit.

-          Anyukám! Anyukám! – kiáltotta. Véletlenül meglökött egy idősebb férfit, aki nem volt elragadtatva az előbbitől. És egy kés esett ki a zsebéből.

-          Tolvaj! Meg akartál lopni? Most ellátom a bajodat!

-          Én? Én nem! – rázta meg a fejét.

-          Most megkapod! Te hazug! – Daisuke futásnak eredt. Majd megbotlott, sírt és nem bírt felállni. A férfi előrántotta a kését, és a hercegnek szegezte.

-          Apa! – kiáltott fel. Becsukta a szemeit és kezeit maga elé emelte, hogy tompítsa fájdalmát. Eltelt egy perc, de semmit. Óvatosan kinyitotta szemeit, majd egy erős testalkattal találta szembe magát.

-          Te meg ki vagy? – kérdezték a férfi.

-          Mit képzelsz, te féreg? Hordd el magad innen, ameddig még szépen mondom!

-          Most félnem kellene, te csicska? – nevettek fel.

-          Naruto, add a kardod! – nyújtotta barátja felé karját.

-          De felség! – hebegett-habogott.

-          Nem hallod! – a férfi átnyújtotta a császárnak a fegyvert.

-          Uchiha Sasuke vagyok! És te az én véremnek rontottál neki! Van öt másodperced, hogy elhúzd innen a beledet vagy kiskanállal szednek téged össze! – hátra lépett pár lépést. – Nem hallottad? Takarodj! – majd elfutott. Visszaadta a kardot Narutonak, és letérdelt fia, és felesége mellé. - Mi történt?

-          Felszakadt a térde, és erősen vérzik! – Sasuke megvizsgálta gyermeke vérző testrészét, majd megcsóválta a fejét. Egy darabot letépett ruha újából, majd bekötötte vele a sebet.

-          Ne hívjunk orvost? – kérdezte Nami aggodalommal.

-          Felesleges. Akárcsak az anyja. – sóhajtotta, majd felkapta fiát a földről, és karjaiba vette.

-          Hogyan? – sziszegte Sakura.

-          Te is eljátszottad ezt velem nem emlékszel? Amikor Madara után indultunk, és elestél, ugyanaz a lábad sérült meg, mint Daisukénak.

-          Aljas rágalom! – akadt ki, majd egy lágy puszit, nyomot fia homlokára.

-          Ahol a nő, ott a baj.

-          Hogy? – Dai erre felnevetett

Leültek egy étkezőnél és rendeltek rizses gombócot, három tál zöldséges ráment.

-          Ezeket meg sem hallottam! – a Haruno nőnek már vörös volt a feje.

-          Dehogynem. Vagy amikor elmentem érted? Az Isten háta mögé, hogy megkérjelek légy a hitvesem és elküldtél a francba? – dőlt előre.

-          Komolyan anyu? 

-          Bizony Daisuke! Szóltam Sasorinak, hogy mondja meg a kedves húgának, várok rá még egy ideig, de ha nem jön, itt hagyom.

-          És ott hagytad? – a fiú élvezte a beszélgetéseket, mintha moziban lenne.

-          Elindultunk vissza, de akkor meghallottam, hogy valaki sír, visszamentem, és elmondta, hogy megbánta, meg, hogy szeret és velem jön.

-          Van Hanan kívül is testvérem? – nézett hol az egyik, hol a másik szülőjére.

-          Amint tudod, most született meg Sai. És régebben, mielőtt kiadtam volna az ítéletet halt meg a bátyád. Kanyaróban vesztettük el.

-          Sajnálom. – hajtotta le a fejét.

-          Daisuke. Ez már a múlt kisfiam. Fáj, de itt vagy te nekünk. – simogatta meg édesanyja gyermeke hátát.

-          Szemtelen vagyok.

-          Anyád sem volt jobb a te korodban. – köszörülte meg a torkát Sasuke.

-          De felség! Hogy mondhat ilyet a gyerek előtt? – csapott az asztalra.

-          És amikor játszottunk és keresztül kellet volna ugranod egy kis patakot? Te meg beleugrottál, és derekadig elmerültél a sárban. Naruto két órán keresztül nevetett, nem lehetett vele beszélni.

-          Aljas rágalom!

-          Vagy amikor már az ágyasom voltál, és fájt a lábam, te meg egy éjszaka folyton rugdostad álmodban.

-          Aljas rágalom! Nem rugdostam meg felségedet, elégszer. – kuncogott.

-          Valóban? – sütötte le a fejét, majd felállt az asztaltól.

-          Ö-ö most mit tervez? – tette szája elé a jobb kezét.

-          Fuss! – Sakura felugrott a padról, majd ahogyan csak bírt futott. Alig néhány perc után, Sasuke felkapta karjaiba, majd megcsókolta.

-          Sokat változott. – suttogta Naruto a hercegnek. – Régebben sosem csinált volna ilyet. Örülök, hogy végre boldogok. – mosolygott, szemei pedig könnyekkel teltek meg.

-          Gyere fiam! – invitálta Sasuke gyermekét. Nem kellet kétszer mondani. Már lassan éjfél volt. Vettek lampiont, majd ráírták a kívánságaikat és az egész piac egyszerre eresztette égnek sajátját. A sötétségben csodálatosan világítottak a kis lámpások. Daisuke nagyot ásított.

-          Fáradt vagy kicsim? – kérdezte édesanyja.

-          Én? Ugyan, dehogy! – tiltakozott, és kezeivel megsúrolta szemeit.

-          Menjünk haza. – Sasuke felkapta karjaiba Dai, majd elindultak haza. Közben a kis herceg apja nyakát átkarolva elaludt.

A palotába visszaérve, halkan lefektették szobájában, adtak neki egy-egy puszit, majd Saku rezidenciája felé vették az irányt.

-          Mit gondolsz, meg tud nekem bocsátani? – ölelte magához hitvesét.

-          Ő lehet, de én nem.

-          Ugyan miért?

-          Csak. – majd benyitott a szobájába. – Jó éjt! - Hajolt meg.

-          Éjt? – ajkait kaján mosolyra húzta és megfogta az ajtót, belépett a szobába, majd bezárta. – Korán van még. – csókolt bele a nő nyakába.

Sakura ironikusan felnevetett, majd a császár éjsötét szemeibe nézett. A férfi lehajolt és lágy csókot hintett annak ajkaira. Saku átkarolta férje nyakát és vad csókot váltottak. Sasuke lassacskán levetkőzette a nőt és saját magát is. Már az ágyban feküdtek, csókokkal hintették egymás testét, ahol csak érték. Mély sóhajok szakadtak fel mindkettejükből, és az Uchiha elmerült a szeretett nőben. Az aktus nem tartott sokáig. Hosszú forró csókkal pecsételték meg az estét, amit annak ad az ember, akit igazán szeret.

Egymás mellett feküdtek, szívük gyorsan vert, levegő után kapkodtak.

Későre járt, amikor mind a ketten elaludtak.

Sakura hajnali három tájt ébredt meg. Felült, Sasuke a hasán feküdt haja arcára hullott. Meztelen felsőteste világított a sötétben olyan fehér volt. A nő kikelt a meleg fekvőhelyéről, és kiment friss levegőt szívni.

Félóra telhetett el, amikor is visszament a szobába. Sasuke ekkor már a hátán feküd. Egyik keze Sakura helyén másik, pedig a hasán pihent. A lány át akarta lépni a férfit, de ő megfogta a nőt és magára ültette.

-          Az ilyen szökésekért, büntetés jár. A nő csak elmosolyodott, és megcsókolta a császárt. Sasuke magukra húzta a takarót, a nő pedig a férfi merev hímvesszőjére ült. Sóhajok törtek föl, mind kettőjükből. Sasuke Saku csípőjére tette kezeit, és mozogni kezdett, hogy minél jobban érezhesse partnerét. A Haruno nő is mozgásnak indult. Sasuke érezte, amint magja szétfolyik a nőben. Szeretkezésük végeztével átölelték egymást, majd mély álomba merültek. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés