- Nemnemnemnemnem... NEM! Vagy de. Vagy nem? - fel és le járkáltam a szobámban. - Urghhh. - szorosan az arcomra szorítottam kezeimet, miközben nyugalmat próbáltam magamra erőltetni.
- Sakura minden rendben? - szólt fel a nagyim. NEM! Semmi nem volt rendben. Három nappal ezelőtt voltam odaát, amikor is Uchiha papa egy igazán zavarbaejtő dolgot kért tőlem. Erre most csak úgy huss. Derült égből villámcsapás egy kis baba fejlődik a pocakomban. Az enyémben! Nem is tudtam, hogy atyai áldás által, meg lehet termékenyülni.. (persze ezt most nem a Bibliai Atyára értettem). Bár nagyon úgy tűnt, hogy ez bizony így működik. Mert, amint hazajöttem a szomszédból, kiadtam az ínycsiklandozó sütemények tömkelegét, amiket Mikoto készített... bár a wc-ben már kevésbé tűntek ínycsiklandozónak. Két napig folyamatos hányinger, aztán nagyi előállt, azzal a remek ötlettel, hogy halat készít ebédre. Ezzel nem is volt, gond addig a pillanatig, amíg meg nem éreztem a szagát. Akkor a reggelimnek köszöntem vissza a wc csészében. Darált omlett.. nyami. Összegezve: Ha áld az atya, megszáll a szentlélek és csiribi csiribá, terhes Saku.
Hogy a macska rúgja meg!
Ráaadásul az apja még csak nem is sejti. Te jó ég! Még, hogy az apja..! Az a gyerek még csak tizenkilenc éves. Nem vagyok normális, hogy eshettem teherbe egy fiútól? Még is mit fog mondani majd ha megtudja? Mivan akkor, ha megutál? Ez a gondolat, még egy vödör hideg víznél is józanítóbb hatással volt rám. A hisztériás rohamom alább hagyott, helyét átvette a tetemes nagyságú mélabú. Lerogytam az ágyra.
Hát persze.. Könnyek szöktek ki szemeimből, amiket azonnal letöröltem, amint meghallottam nagymamám lépteit a lépcsőn. Felpattantam, magamra kaptam piros kabátomat, a zsebébe tömtem a tesztet és lerohantam, ezzel majdnem elsodorva őt.
- Hé!
- Bocsi. Most el kell mennem. - kiáltottam fel, majd magamra cibáltam a cipőm és kifutottam a házból. Ötletem se volt hova megyek, csak szaladtam a hideg utcán.
"A fehér szín a béke és tisztaság jelképe. A fehér rózsa tökéletes ajándék, ha ki szeretnénk békülni valakivel, vagy örömet és békességet szeretnénk sugallni. A fehér rózsa már ránézésre is nyugalmat és derűt sugároz, és lényegében ez a nyugalom és derű a fehér rózsa jelentése."
Egy interenetes oldalon találtam ezt a bejegyzést a Fehér rózsa jelentése címmel. Ott álltam Itachi sírja felett és csak néztem a gránitból készült nyughelyet, amin még mindig ott volt a virág, bár már teljesen elszáradt.
"Miért pont fehér?" - kérdeztem meg akkor. Nem kaptam választ. Én azonban utána néztem és épp ez miatt most szemeimből potyogtak a könnyek. Sasuke valójában, hibásnak érezte magát a bátyja halála miatt...
- Ahh. Te jó ég. Mit bőgök itt, mint egy hülye? - azt se tudom miért jöttem ide. Csak arra eszméltem fel, hogy már itt vagyok. Ám a mondatommal ellentétben, nem álltak el könnyeim sőt ha lehet még inkább kiborultam. Csendben zokogtam, miközben leguggoltam a sír mellé.
Vajon mit fog szólni Sasuke, ha megtudja, hogy babát várok tőle? Szinte rettegtem attól, hogy ez miatt ő majd.. Nem! Sakura nem adhatod fel! Nem törhetsz meg! Bárhogy is dönt, azt el kell majd fogadnom. De ameddig csak lehetett, muszáj volt eltitkolnom. Hogy még egy kis ideig érezzem magamon karjait, meleg leheletét, édes csókjait. Istenem, most mi lesz?
Nem tudtam mennyi ideig lehettem ott, de egy idő után elszenderedtem. És bármilyen furcsán is hangzik, nem fáztam. Mintha valamilyen erő körül fogott volna és az takart volna be, melegével. És addig vigyázott rám, amíg az én sötét lovagom meg nem jelent. Ekkor, ragadott ki az álomból.
- ..ra! Sakura! - az ismerős hang hallattára pilláim megrezzentek. Mikor felnyitottam, dühös fekete szemekkel találtam szembe magam. Pulzusom egyből az egekbe szökött. Istenem. Akárhányszor belenézek a sötét ónixokba, úgy érzem, hogy elkaptak, bebörtönöztek és örökre azok tulajdonosához láncoltak. - Elment az eszed?! - rivallt rám. Húhú de mérges volt itt valaki.. de miért is? Szép lassan, mint a homokóra szemcsés kövei, eljutott a tudatomig, hogy hol vagyok, és hogy mit csinálok, meg persze, hogy Sasuke miért volt, olyan nagyon dühös. O-ó. - Komolyan mondom téged gumi szobába kellene zárni. - éles szavaival ellentétben, azonban lehajolt és olyan szorosan magához ölelt, amennyire csak mert. - Amikor megláttam, hogy itt fekszel... - szaggatottan fújta ki a levegőt. Szorosan belekapaszkodtam kabátjába. Kérlek maradj velem! Szemeimet összeszorítottam, miközben magamban könyörögtem neki. - Hallottam, hogy beszéltél apámmal. - elhúzta a száját. - A szüleim nem mondták el, addig amíg a nagyid át nem jött hozzánk, hogy megkérdezte ott vagy-e. - miközben beszélt segített felállnom. - Nagyon megijesztettél. Az apám mondott valamit? - kérdezte, és szépen ívelt szemöldökét összehúzta. Azonkívül, hogy megkért fogjunk bele egy közös baba projektbe a fiával? Pff. Dehogy, semmi komolyat.
Mikor kihúztam magam, valami tompa puffanással, leesett a földre. Naná, hogy a teszt volt az.. Az arcomból rögtön kifutott a vér. Sasuke pedig már nyúlt is le érte.
- NEEEEE!! - akkorát löktem rajta, hogy hanyatt vágódott. Hoppá. - Ó, te jó ég. Jól vagy? - kérdeztem aggódva, miközben leguggoltam hozzá, a tesztet pedig mélyen a zsebembe nyomtam.
- Megzakkantál? - nézett rám hitetlenkedve, miközben nevetett. Tenyeremet, mellkasomra szorítottam, miközben megkönnyebbülten kifújtam a levegőt. Felé nyúltam, hogy felsegítsem de lerántott magához, mire felsikítottam és rá estem. Azonban fölényes helyzetemet, nem sokáig tarthattam meg, mert fordított a helyzeten és alá szorultam. Összehúzta szemeit. - Mit rejtegetsz előlem. - ajkaimról rögtön lelohadt a mosoly. Nagyot nyeltem. De megráztam a fejem. Közelebb hajolt, tekintete most komorabb lett, eltűnt belőle a játékos pajkosság. - Nem bízol bennem? - egy ideig farkasszemet néztem vele, mire szemeim megteltek könnyekkel. Felnyúltam és megérintettem az egyik, puha holló fekete hajtincsét. Éreztem, ahogy kiszalad az első nehéz könnycsepp.
- Félek, hogy ha elmondom akkor.. - alsó ajkam megremegett, de ráharaptam még mielőtt torkomból felszakadt volna a zokogás. - azzal elrontok mindent. - folytattam - És tudom, nem ezt kellene gondolnom, de nem akarlak elveszíteni. - Sasuke figyelmesen végig hallgatott, majd egy puha csókot hintett ajkaimra.
- Szeretlek, Sakura, és ebben semmi sem ingathat meg! - azok a bizonyos lepkék újra felreppentek hasamban. Vajon a baba is érzi őket? Gondolatban megráztam a fejem. Nem ez a legmegfelelőbb idő, ezen morfondírozni. Főleg, hogy most vallottak nekem újra szerelmet!
- Biztos vagy benne, ho.. - össze csipentette számat.
- Ezeken az édes ajkakon, már csak az igazság bújhat ki. - mondta, miközben lágyan elmosolyodott. Jó pár percig, csak bámultam rá. Hihetetlen milyen intenzív érzések, kavalkádja lüktetett fejemben. És csak is iránta! Szinte alig fogtam fel őket. Sasuke anélkül, hogy észrevettem volna, mindig lopott egy darabot, szívemből. Míg végül már az egészet, tenyerében tartotta, és óvón körbevonta ujjaival. Vigyázott rá, hogy ne ejtse le és ne törje szét. Ez a gondolat, újabb és újabb könnyeket szült. Így lett végül ez a lusta macska a mindenem. Szívem, lelkem és testem őrzője. Olyan pihe könnyen, mint egy lepke szárnya végig simított arcomon.
- Kisbabát várok. - a cirógató ujjak, megdermedtek. Szemeiben egy egész, érzelmi sorozat játszódott le. Döbbenet, értetlenség, mélyen gyökerező birtoklási vágy és hideg komor sötétség, amikor feltette kérdését.
- Kitől? - szegezte nekem a kérdést. Először, majdnem felkacagtam . De amikor láttam rajta, hogy nem viccel meglepetten, pislogtam rá. Éreztem, ahogy rám nehezedik. Ha azt tervezte, hogy kipréseli belőlem a választ, akkor nagyon jó úton haladt.
- Tőled, te majom. - keserű mosolyt küldtem felé - Rajtad kívül, nem volt senki más. - suttogtam. Majd egyik kezemet átvetettem fejemen, ezzel eltakartam arcomat. Nem akartam látni, mit reagált. Féltem. Egész teste megdermedt, a percek közben kínzó lassúsággal teltek, miközben vártam az ítéletet. Még levegőt sem vett, amikor tudatosult benne az, amit mondtam. Majd... ujjait csuklóm köré fonta, és elemelte kezemet az arcomtól, egyenesen szájához húzta és belecsókolt tenyerembe. Aztán lehajolt és homlokomnak, döntötte, homlokát.
- Soha.. - hangja kellemes mélysége beleivódott pólusaimba. - még csak eszembe se jutna, elhagyni téged, valamiért, ami belőled és belőlem fog majd megszületni. Ez egy, olyan kincs számomra, ami felbecsülhetetlen. Ennél jobban, ki se fejezhetnénk mások felé, hogy mi egymáshoz tartozunk. - itt szünetet tartott, lehajolt és belecsókolt a nyakam és a vállam közötti kis mélyedésbe. Jóleső borzongás szaladt végig rajtam. - Nem áll szándékomban elengedni téged. - egy pillanatra minden elnémult körülöttem, szinte úgy éreztem, mintha sípolna a fülem. A szívem kihagyott, a kezeim remegtek. És én újra, beleszerettem ebbe az emberbe, aki annak ellenére, hogy idősebb vagyok nála és még a tanára is engem választott.
Nem sokkal később az Uchiha házban..
- Szentséges ég!! - kiáltott fel, Mikoto. Ami a kezében volt, most mind a földön hevert.. apró pici darabokban. A gyönyörű teáskészletnek, befellegzett. Ha kalapáccsal rohantam volna neki, sem végezhettem volna alaposabb munkát. Nagyon reméltem, hogy nem egy ükük ükükükükükősanya hagyatéka volt. A nőt mintha hipnotizálták volna, a hasamra meredt és a férje ruhájának gallérját rángatta. - Unokánk lesz! Hallottad?! Unokánk! - miután, jó alaposan megrázta Fugakut (aki, bambán meredt maga elé azóta, hogy bejelentettük a dogot) felénk vette az irányt. Mikoto, olyan anyásan szorosan "te már a családunk része vagy" öleléssel ajándékozott meg. Elszorult torokkal viszonoztam azt, és próbáltam nem elbőgni magam.
Lassan kezdtem azt gondolni, hogy ha beülnék egy barbi mesét megnézni, azon is úgy zokognék, mintha a világ legszívszorítóbb története lenne.
Végül odasettenkedtem, Uchiha papához és felnéztem rá. Hatalmas szemeket meresztettem, hátha végre észhez tér, bár igazán nem reménykedtem semmiben. Azonban egyik pillanatról a másikra, karjait körém fonta és magához vont.
- Lehet, hogy te vagy a megváltója a családunknak? - ez elég viccesen jött ki azok után, hogy milyen gondolatok kavarogtak fejemben néhány órával ezelőtt.
Később otthon, azt hittem a nagyim belehal a sokkba. Olyan sápadt lett, hogy még a fehér fal is megirigyelte volna.
- És az ordítása mellett, hogy fogom hallani a kedvenc sorozatom?! - rivallt rám. Éééés ennyi. Ennyi volt a reakciója kész semmit több. Hát az biztos, hogy nem egy átlagos nagyi. Vajon, nekem is ennyire örült?
Elérkezett a november és eljött a Halloween napja a suliban. Mindenki lázasan készülődött egész nap. Az utolsó simításokat rendezgették. A mi osztályunk is ehhez hasonló szorgos kis hangyák módjára szervezkedtek. Annyira meghatódtam ettől, hogy a gagyi kis (még szinte kőből kovácsolt) telefonommal ezer darab képet csináltam róluk. A jelmezek mindenkire tökéletesen illettek, és igen rám is. És persze mindenki tudni akarja Sasukénak mi volt a reakciója.. hát. Arra senki nem tudott volna eléggé felkészülni.
Először is, olyan mély vággyal teli sötét tekintete, senki másnak nincs ezen a világon. És ami a legdurvább, hogy ez csak rám irányult!! Szinte hihetetlen. Tehát amikor meglátott (éppen velem szembe jött a folyosón) és, amikor egymás mellé értünk, megfogta és berántott magával az egyik kidíszített üres terembe. Olyan vad éhes csókkal vette birtokba ajkaim, hogy azt hittem ott helyben szerelmeskedni fogunk. Komolyan egy hajszál választott el tőle, minket. Ám sajnos az iskolában voltunk.
Végül a mi cukink, hatalmas sikert aratott, azokkal az ijesztő bevezető folyosókkal együtt. Tökéletes kombináció volt. Az összes süti elfogyott. És még a tanárok is megfordultak nálunk. Nagyon élvezetes volt a nap, mindenki rengeteget szórakozott és nagyon sok képet csináltunk (persze végül a kezembe nyomtak, valami érintőképernyős(?) téglafont, hogy azzal fotózzak).
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia! Nagyon tetszik a történeted és a további fejezeteket is nagyon várom!!