Már csak egy hét volt év végéig. Egy hónap telt el azóta, hogy nem beszélünk. Utálom magamnak beismerni ezt a tényt. Senkivel sem voltam azóta, és ha rajtam múlik nem is leszek.

A suliban lévő időszak olyan furcsán zajlott. A végzősök balja végül is jól zajlott, mindenki jól érezte magát. Hinata egész szünetben azt ecsetelte, hogy Naruto féltékenységi rohamot kapott és összeverekedett érte Gaaraval. Csókolóztak is. Örültem neki, hogy barátnőm ilyen jól elvan a kis szertőjével. Hiszen titkon már járnak.

Látta, hogy nem stimmel valami, elmeséltem neki tömören ezt a három napot.

-          És megnézted az orvosi papírokat? – a falnák támaszkodott és néha-néha az Uzumaki felé lesett.

-          Nem is érdekel. – zárom le ennyivel a témát. Elegem volt mindenből. – Tegnap találtam egy új albérletet és ma nézem meg. Van kedved eljönni velem? – néztem levendula szemeibe.

-          Persze. – majd kicsattant az örömtől, hogy együtt megyünk el valahova. Mint egy bezárkózott szellemi fogyatékos, olyan fejet vághattam. Semmihez nem volt kedvem. Elhagytam a szemüvegemet, ezért reggel vettem helyette az optikában kontaktlencsét, színtelent. Egész jónak bizonyult.

Sasukéval csak az órákon találkoztam. Ugyanúgy viselkedtünk, mint annak idején. Furcsa volt a beismerés, tényleg ez volt a legjobb megoldás. Még ha a szívem mélyén többször is meghaltam, amikor rágondoltam.

-          Akkor mehetünk? – kérdezte barátnőm az órák végeztével.

-          Persze. – mosolyogtam, majd elindultunk. Sasukéval pont találkoztunk az ajtóban. Úgy tettünk, mintha életünkben soha nem beszéltünk volna.

-          Messze van innen? – kérdezte Hinata, amikor már a járdán koptattuk cipőnket.

-          Pár saroknyira.

-          Látszik rajtad, hogy mennyire megviseltek a történtek. – akkor nagyon rossz álcám van.

-          Elbasztam.

-          Dehogy basztad! – ölelt meg. Egy kocsi lassított le mellettünk, és pár csávó szállt ki belőle.

-          Hé, lányok, nincs kedvetek eljönni velünk egy körre? – Hinata ijedten bújt a hátamba én pedig azzal az aszalt megsavanyodott képemmel néztem feléjük. Éppen kinyitottam volna a számat, de megtette más.

-          Nem nincs kedvük!- egy ismeretlen kart éreztem a nyakamban. Oldalra néztem és Naruto volt az. Hinata nyakát is ölelte közben komoly arcot vágott.

-          Ugyan ki lennél te, hogy megmond? – jöttek közelebb. Valaki beállt elém.

-          Süket vagy baszd meg? Azt mondta nem!  Kotródjatok innen! – fogalmam sincsen miért, de olyan gyorsan, ahogyan csak tudtak visszaültek az autójukba, majd elhajtottak. Naruto elengedett minket, mi pedig kérdően néztünk rájuk. Hírtelen zsibbadni kezdett a lábam, és muszáj voltam leülni a járdára.

-          Sakura! – guggolt le ijedten mellém barátnőm. – Jól vagy?

-          Fázom. – jegyeztem meg. Nem értem mi a baj velem.  Fölsegített, majd Narutóra néztem. – Megszánt a szentlélek? – érdeklődtem. Gondolom Hinata miatt tette.

-          Eljössz velem rámenezni? – hidegen hagyta kérdésem. Inkább barátnője felé nézett.

-          Nem lehet. Sakura új albérletet akar magának keresni és megígértem, hogy elkísérem. Nincsen valami jól mostanában.

-          Azt vettem észre. – előre indultam ugyanis nem volt kedvem hallgatni a hülyeségüket. Nagyjából, ha öt lépést haladtam előre, neki dőltem a fának, előre hajoltam, és kihánytam a reggelimet, sőt szerintem mind a kétnapi kaját.

-          Jézusom! – Hinata azonnal mellettem termet és zsebkendőt nyújtott felém. – El kell menned orvoshoz! – adta ki parancsba.

-          Először nézzük meg azt az albérletet. – kaptam fejemhez ugyan is azt éreztem nyomban elvisz a mentő.

-          Nem lehet, hogy…

-          Mehetünk? – léptek oda hozzánk. Hinatára néztem, hogy fejezze be a mondatot, de csak megrázta a fejét.

-          Jönni akartok velünk? – néztem kék szemeibe.

-          Persze. – bólintott. Megvontam a vállam, majd elindultunk. Én mentem legbelül a járdán már csak azért is, hogy barátnőm legyen mellettem.

Egy négyemeletes tömbház előtt álltunk meg. A legfelső emeleten becsöngettem a megadott címre, majd kijött egy harmincas éveiben járó nő.

-          Az albérlet miatt jöttem. – válaszoltam egyből. A nő bólintott, majd bemutatkoztunk egymásnak. Kinyitotta a mellette lévő ajtót, majd beengedett bennünket. Egy kis előszoba ahol föl lehet akasztani a kabátot, meg cipőtartó. Onnan egy nappali, ami egyben van a konyhával. Innen három ajtó nyílik, egy kisebb és egy nagyobb szoba. És a fürdő. A kilátás is tetszett. Elmondta, hogy víz, gáz, villany minden be van kötve, télen egész hamar kimelegszik.

-          Mennyibe kerül havonta? – tértem a lényegre.

-          Rezsivel mindennel együtt négyszáz jen. Télen emelem föl négyötvenre. – egész korrekt ár.

-          Rendben. Elfogadom. – a többiek még nézelődtek, mi pedig aláírtuk a papírokat. – Mikor költözhetek?

-          Amikor csak szeretnél. – mosolygott.

-          Rendben. És mikor szeretné, hogy odaadjam a pénzt?

-          Annak nem szabok határt, csak minden hónapban megkapjam. – látszott, hogy eltelt az idő nála is. Rövid barna haja és kék szemei voltak. Vékony alkat.

-          Köszönöm.

-          Én köszönöm, hogy bérled. – megkaptam a kulcsokat, majd távoztunk.

-          Hallod Sakura, szerintem tök fasza! – ölelte magához barátnőjét Naruto.

-          Igen, nekem is tetszik. – mosolyogtam.

-          Akkor most már ráérsz?

-          Azt hiszem.

-          Srácok én hazamegyek. Köszönöm, hogy velem jöttetek. – megöleltem barátnőmet, majd a másik irányba vettem az utamat. Naruto értetlenül nézett rám. Sasukéra pedig, hátra sem néztem. Minek? Úgy is fölösleges lenne minden szó.

A számlámon háromezer nyolcszáz jen volt. A múlt havihoz képest sokkal többet kaptam. Hívtam egy költöztetőt, aki száz jen értékében elszállította a dolgaimat az új albérletbe. Még aznap beköltöztem.

Estefelé járt már az idő, amikor pakolás közben megtaláltam a levelet. Úgy voltam vele, hogy elolvasom, lehet, megtudom, miért vagyok ilyen rosszul.

Olvasásközben le kellett ülnöm, ugyanis majdnem elájultam. Ez a sor lebegett a szemem előtt: A vizsgálatok alapján és az ultrahangos tükrözés keretében megállapítottuk, hogy várandós.”

-          Terhes vagyok? – tettem föl magamnak a kérdést. Nem tudtam, hogy most mit csináljak. Sírjak vagy nevessek. Szomorkodjak, vagy boldog legyek. Azonnal a mobilom után nyúltam és fölhívtam Hinatát. – Ráérsz most?

-          Éppen vacsorázunk. – szomorkodott.

-          Megtudtam valamit.

-          T betűvel kezdődik.

-          Igen! – vágtam rá, és muszáj voltam inni egy pohár vizet.

-          Ezt akartam mondani ma. Most mit fogsz kezdeni?

-          Nem tudom.- sóhajtottam – De ne mond senkinek!

-          Dehogy mondom! – akadt ki.

Letettük a telefont, ugyanis teljesen hihetetlennek tartottam ezt az egészet. Egyszer fekszem le valakivel és akkor is terhes leszek.

Lefeküdtem aludni, mert annyira fájt a fejem, és annyira össze voltam zavarodva, hogy nem tudtam, mit kéne tennem.

El sem hiszem. Anya leszek.   

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés