Daisuke éppen az iskolája felé vette az irányt, amikor a kapu előtt neki ütközött valakinek.

-          Elnézést. – nézett fel az idegenre. – Te? –csodálkozott el. Könyveit magához szorította.

-          Van kedved sétálni?

-          Anyukám meg fog haragudni, ha ellógok. – néztek egymás szemeibe.

-          Gyere velem. – ment előre.

-          Nem hallod? Nincs kedvem a büntetéshez. Még csak azt sem tudom, ki vagy! – emelte fel a hangját, és az előtte álló férfi hátát bámulta.

-          Uchiha Itachi vagyok. Biztosan nem emlékszel rám, mert régen találkoztunk. Az országot jártam, a császár parancsára. Most, hogy itt vagyok, gondoltam felkereslek. Édesanyád jó barátja vagyok. – a herceg sóhajtott.

-          Nos. Hát legyen. – lépett a férfi mellé. – De ajánlom, hogy ne verj át!

Sasuke elvette fiától a könyveit, majd elindultak egy ramenes felé. Vettek ételt, amit lassan elfogyasztottak.  Az idő egyre jobban hűvösödött, feltámadt a szél, és elkezdett esni az eső.

-          Gyere! – állt fel a császár. Megragadta Dai karját, és beszaladtak az eresz alá.

-          Eláztunk. – nevetett fel a fiatal herceg. –Erre a fordulatra nem számítottam. – nézett vizes ruhájára.

-          Valós.

-          Az anyukám nem fog ürülni ennek. – sóhajtotta. – Bár lehet, hogy most ahhoz túlságosan is maga alatt van, hogy ilyesmivel foglalkozzon.

-          Ezt, hogy érted?

-          Anyu sokat szomorkodik az utóbbi időben. Biztosan megint apukám miatt ilyen.

-          Haragszol rá?

-          Nem igazán. Csak megvetem, azért amit velünk tett. Biztosan elvan az új feleségével és a trónörökösével. Engem meg még csak nem is látott életében sem. Szánalmasnak tartom, mint, hogy utáljam. Édesanyám szerint ő jó ember, és ezzel a tettével, hogy elzavart minket a palotából, értünk tette. De még ha így is történt volna, legalább egyszer az életben felkereshetett volna. De ő gyáván megfutamodott. Ő nem apa. Csak egy félős nyúl. Szerintem még arra sem emlékszik, hogy anyukám létezik…

-          Ez nem igaz. – szakította félbe. Daisuke kérdőn nézett Sasukéra. – Sasuke szerette édesanyádat, csak nem tudta kimutatni neki eléggé. Így akarta őt megvédeni attól a veszélytől, ami rávárt az udvarban. Ő sosem felejtett el titeket. De úgy vélte ez lesz a legjobb számotokra. Az már egy másik indok, hogy megbánta. – leguggolt, és gyermeke vállaira tette kezeit.

-          Honnan tudjam, hogy mindez igaz? – folyt végig arcán könnyei.

-          Ezt már neked kell eldöntened. Én az igazat mondtam, és remélem, hogy a szíved megsúgja neked a helyes választ.  

Itachi bizonyítékokra lelt, édesanyja halálával kapcsolatban.  És egy ápolóra, aki tanúja volt annak, amikor Izumi elkészítette a mérget. Azonnal Sasuke elé vitette, aki megbüntetett mindenkit, aki az összesküvésben részvett. Az ápolóra halál várt, Izumit pedig a gyermek érdekében életben hagyták.

Sasuke újra feleségül vette Hinatát. Elnézést kért tőle, hogy hamis vádak miatt kellet szenvednie. A nő megbocsátott neki, és visszatért trónjára.

Egy hónap elteltével, beindult a szülés és megszült egy fiúgyermeket, akit Sai-nak neveztek el. Mindenki megörült az udvarban, hogy ismét egy herceg született.  Izumi első ágyasként élt tovább az udvarban. A császár azzal a feltétellen engedte meg, hogy életben marad, ha jó anya lesz, és még a hírét sem fogja hallani az udvarban, különben mehet a holtak világába.

Izumi idegesen toporzékolt szobájában. Nagyon nem tetszett neki ez az egész, hogy Daisuke itt volt a palotában. Mi van akkor, ha találkozott apjával, és rávette, hogy engedje őket vissza az udvarba? Nem, az ne lehet! Nem engedheti meg, hogy az a fattyú, és a mihaszna anyja betegyék még egyszer a lábukat ebbe a palotába. Hívatta is apját, aki hamar meg is érkezett hozzá.

-          Azt akarom, hogy öljék meg őket! – szemei szikrákat szórtak.

-          Biztos vagy ebben lányom? – kérdezett vissza apja.

-          Igen! Még ma este! Holnapra holtan akarom tudni, mindet!

Fuschida követte a parancsot. Felbérelt pár embert, hogy este, amikor már mindenki alszik, gyújtsák fel Sakura házát.

Sasuke sötétedéskor ellátogatott hitveséhez, mert valamiben ki akarta kérni a véleményét. Úgy gondolta, hogy megkérdezi szerinte jó ötlet e, ami eszébe jutott.

-          Komolyan mondja ezt, nagyuram? – szinte már örömében ugrándozott.

-          Igen. Úgy vélem ez a helyes. – bólintott.

-          Akkor előkészíthetek mindent? – csapta össze tenyerét.

-          Várj még ezzel. Még nem biztos, először, még a minisztereket is meg kell erről győznöm.

-          Hiszem, hogy sikerrel fog járni. – szíve hevesebben dobogott. – Akkor végre megkaphatja a hitvesi nevet?

-          Igen. A Yibin rangra emelem. – vett mély levegőt.

-          Ez remek hír. – mosolygott.

Sakura éppen fiának vitte be a vacsorát. A kisfiú, már az ágyában feküdt. Fáradt volt, mert egész délután tanult.

-          Mondd csak kisfiam, hogy nézett ki az a miniszter úr? – tette gyermeke elé az ételt. – Jó étvágyat!

-          Köszönöm! Hát magas, erős testalkatú, feketehajú és szemű. A bőre fehér, és letegezett. Nagyon magának valónak tűnt nekem. Szerintem ez az ember nem szeret másoknak megalázkodni. És ami a legérdekesebb, hogy egyhangúan beszélt. Ridegen.

-          Értem.- bólintott. Felállt, majd elindult az ajtó felé.

-          Anya. – Sakura megfordult. – Tudom, hogy már nagyfiú vagyok meg minden…

-          Alszom veled Daisuke. – mosolyodott el. A fiú erre csak elpirult.

-          És énekelsz is? – csillogtak szemei.

-          Persze. – azzal kiment az udvarra.

Egy óra elteltével, már a herceg az ágyban feküdt. Édesanyja, pedig csatlakozott melléje. Oldalra fordult, és megsimogatta gyermeke arcát.

- Nyáresti csillag miért vagy vörös?

Múlt éjszaka szomorú álmot láttam.

Sírtam, és beszéltem

Ó azok a vörös szemek.

Nyáresti csillag miért választottál más utat?

Egy elhagyott gyermeket keresek.

Ezért oly szomorúak az álmaim.

Daisuke mosolyogva aludt el. Ő maga pedig halkan sírdogált. A legjobban az egészben a gyereket sajnálta, hiszen ő nem tehetett semmiről sem, és még is ő bűnhődött a legjobban.

Elmúlt tíz óra, amikor halk léptekkel pár férfi Sakura házának udvarára lépett. Elzárták egy vasrúddal az összes ajtót, hogy ne lehessen azokat kinyitni, majd azt a szobát, ahol a Haruno és gyermeke aludt, felgyújtották. A munka végeztével, gyors léptekkel távoztak.

Sakura arra ébredt, hogy füst van. A szobába már oxigén alig volt. Felébresztette gyermekét, és kezébe nyomott egy rongyot és mondta neki, hogy lassan vegye a levegőt.

Az ajtóhoz sietett, de nem tudta kinyitni. Az asztalhoz lépett, majd többször neki ütötte az ajtónak.

-          Segítség! – Hall valaki? Segítség! – kiáltotta. Daisuke köhögött, mert belélegezte a füstölt. – Fiam! – lépett oda hozzá, de ő összeesett. – Segítség! – kiáltotta sírva. Az ajtóhoz lépett, hogy kinyissa. Egy bottal, ami a szoba sarkában pihent ütött egy lyukat a vékony ajtón, de amikor a vasat akarta kiszedni, az megégette a kezét a húsáig.

Konan és Nami egyből felriadtak a kiabálásra. A lilahajú nő, ideges lett, és összevissza káromkodott. De azután kinyílt az ajtó.

-          Maga meg ki? – kérdezte Nami. Egy maszkos férfi állt meg előtte.

-          Elnézést kérek a késésért! – azzal távozott. A két udvarhölgy sietve lépett ki a szobából, mert a füst, mindent ellepett.

Sakura fia mellé ült, és magához szorította.

-          Kérlek, bocsáss meg, hogy nem tudtalak megvédeni. – simogatta fejét, miközben könnyei patakokban hulltak. De akkor az ajtó kinyílt, és pár maszkos férfi lépett be. Az úrnő tartott az előtte állóktól, ők felkapták a gyermeket és anyját, majd az udvarra vitték őket.

A maszkos katonák megálltak Sakura előtt, majd egyszerre hajoltak meg.

-          Kérem, bocsásson meg úrnőm! Későn vettük észre, hogy baj van! – az említett nem érett semmit sem.

-          Kik vagytok ti? – ekkor egy orvos jelent, meg aki elvitte Daisukét, hogy megvizsgálja.

-          Mi az ANBU harcosok vagyunk. Őfelsége a császár alakította ezt az osztagot az úrnő védelmére. Amióta felséged elhagyta a palotát, azóta figyeljük minden egyes lépésüket. – Sakura alig hitt a fülének.

-          Sasuke arra kért titeket, hogy ránk vigyázzatok? – sápadt el.

-          Igen! Ez volt az uralkodó személyes parancsa!

Sasukét késő este riasztották fel, amikor éppen, hogy elaludt volna.

-          Felség!- rontott be Jugo a szobába.

-          Mit akarsz? – fordult a férfi felé.

-          Most értesítettek, hogy Sakura úrnő rezidenciáját felgyújtották! – hajolt meg.

-          Miket beszélsz? – állt fel.

-          Valaki felgyújtotta az úrnő házát.

-          És mi lett velük? – tért a lényegre.

-          Azt nem tudom, de állítólag bezárták őket, az ANBU kiszabadította, de Daisuke herceget vizsgálják.

-          Készítsd elő a lovamat!

Hinata is értesült a hírről, egyből tudta, hogy ki tehet a történtekről. Felöltözött, majd gyors léptekkel Izumihoz vette az irányt, be sem jelentette magét, egyenesen berontott a szobába. A nő csak nézte az előtte állóra.

-          Miben segíthetek ilyen későn? – Hinata lehajolt, és egy pofont kevert le a lánynak.

-          Mit képzelsz te magadról, azt hitted, hogy nem jövök rá, hogy te vagy az, aki felgyújtotta Sakura-chan házát! De ki kell, hogy ábrándítsalak ugyanis, életben maradtak!

-          Nem értem miről beszél? - sajnáltatta magát.

-          Még, hogy nem! Egy semmirekellő vagy! Ha megtudom, hogy egy rossz szóval is bántani merészedet, kiveszem a nyelvedet a szádból és a kezedbe adom! – azzal távozott.

Sasuke alig negyedóra elteltével ért a leégett házhoz. Sakura hátul volt a kertben, és a kis tavat nézte, amint visszaveri a hol alakját. A császár végig sétált a hídon, majd megállt a nőtől egy méterre.

-          Sakura. – suttogta. Ez említett felállt, elmosolyodott, majd meghajolt.

-          Rég volt már, hogy utoljára találkoztunk. – mosolygott, szemei fájdalomtól csillogtak.

-          Sajnálom, hogy nem tudtalak megvédeni titeket. – lépett a lány elé, majd megfogta kezeit, de ő felszisszent. Sasuke látta, hogy milyen állapotban van a finom kis kezecske. Letépett ez darabot ruha újából, majd beközözte vele az éget sebet. – Megtalálom, aki ezt tette, és az életével fizet érte!

-          Fölösleges ezt tennie!  Csak bajt hoz magára, miért jött ide? Ha ezt megtudják, nagy bajt csinálnak belőle a nagyurak! – sírta el magát.

-          Itt egyedül én vagyok az, akinek jogában áll döntéseket hozni. Többet nem engedem meg, hogy ilyesmi előforduljon! – kellemes meleg volt az idő. A nő csak elmosolyodott.

-          Nem tehet ellene semmit. – suttogta.

-          De!

-          Asszonyom! – vágott közbe Konan. A császár láttán meghajolt. – Az ápolónő azt üzeni, hogy nyugodjon meg. Daisuke úrfi jól van, semmi baja. – fújta ki magát.

-          Valóban? – mosolyodott el.

-          Igen! - hajolt meg, majd távozott.

-          Nekem, van egy kis dolgom, de te menjél. – bökött fejével az udvarhölgy után.

-          Köszönöm. – indult el. De a férfi visszarántotta, majd egy lágy csókot nyomott annak ajkaira. Nem mondtak semmit sem, mindenki ment a dolgára. Sasuke érezte, hogy ez az, amit annyira hiányolt, a lány csókját és érintését.

A tüzet eloltották, bár az épületből nem sok maradt. Daisuke is jól volt. Az aznap estét, Narutoék házában töltötték.

Másnap Sasuke összehívta a minisztereket egy tárgyalásra, a történtek miatt.

-          Olvassa fel a parancsom!

-          Uralkodásom tizenkettedik évének nyolcadik hónapjának tizenkettedik napján úgy határoztam, hogy Haruno Sakurát visszahívom a palotába gyermekével együtt! – a Jogo – frakció tagjai mind kiakadtak.

-          De nagyuram, mire véljük ezt! Megszegi az adott szavát? – akadt ki Fuschida.

-          Én? Nem inkább ti vagytok azok, akik megszegtétek a parancsomat? Nem meg mondta, hogy hagyjátok őket békén?

-          De erről nem mi tehetünk!

-          Engem rohadtul nem érdekel, ki miről tehet! Ezért valaki bűnhődni fog! Daisuke már hét éves, jogában áll az udvarban tanulni, és az örökömbe lépni! Az anyja pedig, mint tudjátok egyáltalán nem szolgáló! Mától kezdve Daisuke az ország hivatalos trónörököse Sakura pedig elsőszámú ágyasommá léptetem elő! – mindenki, mindenkire nézett, és várták a csodát, hogy ez csak egy rossz tréfa.

-          De, de!

-          Semmi de, miniszter! Ez a parancsom!

Sakura és Daisuke aznap visszatért a palotába. Voltak, akik szívesen, és voltak, akik undorodva fogadták őket.

-          Nézd anya! – mutatott hol ide, hol pedig oda a fiú.

-          Igen látom - mosolygott. Az ágyas élet nem könnyű, mert rengeteg mindennel, és mindenkivel szembe kell szállni, hogy életben maradhassanak. Ez még csak a kezdet, hiszen sok ellenségeik vannak, főleg az udvarban.

-          Az a gyermek lenne Yibin gyermeke? – fintorgott.

-          Igen felség! – az udvarhölgy akit Ai helyére kapott a Yuki néven volt ismert. Kedves és hűségesnek ismerték a palotában.

-          Nyomorult fattyú!  

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés