Arra keltem, hogy Sasuke szólongat. Én nem válaszoltam, inkább követtem őt. Bankok hatalmas városnak bizonyult. Mindenfelé felhőkarcolók, butikok, éttermek stb. Leintettünk egy taxit, majd útitársam közölte, hová is szeretne eljutni.

-          Nem akarok itt lenni. – Durcáskodtam. Valójában tényleg nem akartam itt lenni.

-          Az engem nem érdekel. – a sofőr hülyének nézhetett bennünket, de nem szólt egy szót sem. Kirakott minket a megadott címnél, majd fizettünk.

Egy hotelhez érkeztünk. A recepciós lány, mindent megtett, hogy kielégítse szerelmem kívánságait. Én úgy tettem, mint akit nem érdekelt, de legszívesebben, közöltem volna, vele, hogy nézzen másfelé.

A lift felé vettük az irányt. Ötvenkettedik emeleten szálltunk ki. Sasuke úgy járt-kelt, mint aki már betéve ismeri a járást itt. Beléptünk az ajtón, majd bezárta mögöttem.

-          Minek vagyunk itt? – néztem szét. Kanapé, sarokpult, konyha és a nappali egyben volt. Parketta borította a padlót.

-          Üljünk le. – ő egyből az alkoholos rész felé vette az irányt. Ideges lettem, majd odamentem és lekevertem neki egy nagyot.

-          Azt gondolod, ez megold bármit is az életedben? Ez méreg! – majd kivettem a kezéből és visszatettem a helyére.

-          Ha még egyszer megütsz – megragadta a két karom – olyat teszek, amit egy életre megbánsz! – sziszegte. Megijedtem, majd elengedett.

-          Kegyetlen vagy, akárcsak apád. – majd az ablakhoz léptem. Tényleg gyönyörű a látvány innen, de én egy szebb pillanatban jobban érezném magam itt. De mégis. Ahogyan itt voltunk, és a tegnapi este. A szívemhez kaptam és ismeretlen melegség járt át. – Sasuke – fordultam meg. Ott állt szorosan mögöttem és engem nézett. – Mondd csak - kezdtem bele. A gerincemet simogatta, és a karomat – más lányt is hoztál már ide? – fájó volt a kérdés számomra, de úgy éreztem tudnom kell. A szemeibe néztem és vártam a választ.

-          Igen. – úgy éreztem egy világ dől össze bennem, pedig valójában semmi közöm ahhoz, hogy kiket hozott föl magához.

-          Értem. – sóhajtottam. Elléptem tőle, majd a fürdő felé vettem az irányt. Bezártam magam után az ajtót.

Forró zuhanyt vettem, hogy kitisztuljon a fejem. Végiggondoltam az elmúlt napok eseményeit és fájóan tudatosult bennem az érzés, hogy olyasvalakinek adtam oda magam, aki sosem fogja viszonozni az érzéseimet. Fogat mostam, belebújtam az előkészített köntösbe, majd kiléptem az ajtóm. A pára velem együtt távozott odabentről. Sasuke a kanapén ült és cigizett. Vizes hajam az arcomra tapadt.

A konyhapulthoz léptem és tettem föl vizet főni, majd kivettem az egyik szekrényből a teás filtereket és egy citromízűt raktam a vízbe. Nekidőltem a konyhapultnak, hírtelen vesztettem el az egyensúlyomat. Hangos csattanással terültem el a padlón.

-          Jól vagy? – rázogatott Sasuke. Pár perccel később kinyitottam a szemem, és ködös tekintettem mérgedtem.

-          Ja. – majd felültem. Minden bajom volt. Úgy éreztem, hogy hányni fogok. Gyorsan beszaladtam a fürdőbe és a tegnapi vacsora mind kijött belőlem. Lehúztam a vécét, és a mosdókagylónál néztem magam. Levettem a szemüvegem, és arra gondoltam mi lehet a baj? Majd ismét felraktam a keretet, hogy normálisan lássak.

Amikor kinyitottam az ajtót, Sasuke kérdően nézett rám.

-          Hánytál? – nem szóltam semmit csak leültem a kanapéra. Úgy éreztem széthasad a fejem… Már elbőgtem magam ugya is, azt éreztem, ha nem adom ki magamból, meghalok. Ránéztem és vártam, hogy odajöjjön és megvigasztaljon. De nem tette. Csak ott állt és engem nézett. Mindent értettem. Gondoltam, hogy csak azért hozott el ide, hogy megdugjon, majd szépen közölje velem: „Ennyi cica, vége mindennek. Szevasz!”

Nicholas Sparks „Vissza hozzád” című könyve Hinata kedvenc olvasmánya. Én ajánlottam neki, amikor már négyszer elolvastam, hogy ő is tegye ezt. Ezek után folyton a kedvenc részét hallottam belőle, amit minden egyes nap elmondott.

„Mindenki hinni akar az örökké tartó szerelemben. Amanda is hitt benne (…), de tudta, hogy a szerelem éppolyan zavaros, mint maga az élet. Olyan fordulatokat vehet, amelyeket az emberek nem láthatnak előre és nem is érthetnek meg, és amelyek csak vége láthatatlan megbánást hagynak maguk után”

Szép és igazat adok neki. Én is hinni akarok az örökké tartó szerelemben. És hiszem, hogy én örökké szeretni foglak téged, még ha te gyűlölsz, vagy megvetsz engem.

Olvastam egy hasonló könyvet, vagyis a szerelem téren. Annyi különbséggel, hogy ez igazán perverz témákat lepnek a lapok.

E. L. James: A sötét ötven árnyalata című könyvében egy igen érdekes témát ír le benne. A trilógia, ha jól emlékszem három kötetből áll. Egy gazdag férfi és egy szegény lány. Nagyjából ez a lényege. Ha Sasukéra nézek, ezek jutnak eszembe. Ezek a szavak:

„Ha elhagysz, az olyan lesz nekem, mint a világ fény nélkül. Sötétben élnék. Nem akarlak elhagyni. Csak félek, hogy te hagysz el engem.”

Ránéztem, de ő még mindig ott állt, ahol eddig is. Igen, valóban félek attól, hogy elhagysz, bár tudom ez lesz a legjobb, mindkettőnknek.

-          Sokáig maradunk itt? - próbáltam megnyugodni, és mély levegőket vettem.

-          Holnap délelőtt indulunk vissza. – bólintottam, majd többször az alsó  ajkamba haraptam, és közben szipogtam. Fájdalmasan elmosolyodtam, majd fölálltam.

-          Elmegyek sétálni. – adtam a tudtára döntésemet. Sok időm volt még estéig. Visszamentem a fürdőbe felöltöztem, megfésülködtem, és a bejárati ajtó felé vettem az irányt. – Sasuke – ránéztem ő pedig az alkoholt töltötte magának Inkább nem szóltam semmit. A séta is annyiból állt, hogy beültem egy kávézóba. Még szerencse, hogy hoztam magammal pénzt. Beváltottam euróba, vettem egy könyvet azt olvastam egy kávé mellett. Este tíz felé járt az idő, amikor visszatértem a szobába. Hatalmas csöndben csak egy ágy nyikorgása törte meg a csöndet. Óvatosan nyitottam ki az ajtót, és keserűen mosolyogtam. Sasuke azzal a recepciós lánnyal kefélt éppen. Hiába. Magamnak kerestem. Visszacsuktam az ajtót, és úgy tettem ahogyan ő. Elvettem a lehető legnagyobb százalékos löttyöt meg egy poharat. Leültem a kanapára kapcsoltam valami siratós számot, és közben a csillagokat bámultam. Már az első pohár megütött. Könnyek folytak végig megkeseredett arcomon. Levettem a szemüvegem és az asztalra tettem. Hátradőltem és elhatároztam addig nem alszom el, amíg meg nem ittam ezt az üveget. Pedig én voltam az, aki azt tanácsolta Sasukénak, hogy méreg. Hát akkor most megölöm magam.

Nagyon idegesített a lány sikolya meg sóhaja, ezért amennyire csak tudtam fölvetettem a zenét. Izzadtam, nagyon melegem volt. Miután végeztek, kinyitódott az ajtó és a csaj azokkal a zöld szemeivel engem nézett.

-          Mi van? - Vontam vállat. – Az enyémek amúgy is szebbek! – olyan részeg voltam, hogy nem jutott el a tudatomig mit csinálok. – Takarodj! – ordítottam, és feléje dobtam a poharat. Majdnem eltaláltam. Sasuke értetlenül nézett rám. – Minek vagy még itt? Húzd el már a csíkot te ribanc! – a lány magára kapta egyenruháját és ijedten húzta el a csíkot.- Mit bámulsz? – ugráltam, és fölkaptam az üveget, majd nagyot húztam belőle. Találtam nyugtatót az egyik gyógyszeres dobozban, a felét a markomban tartottam.

-          Vegyél egy hideg zuhanyt! – parancsolta. Elém sietett megragadta a kezem, amelyikben az alkohol volt.

-          Nem! – löktem el magamtól úgy, hogy, majdnem én is fölestem. – Ha te megdughatsz akárkit, akkor én annyit ihatok, amennyit akarok! – majd megint ittam az üvegből.

-          Sakura!

-          Ne közelíts! – kiáltottam, majd ismét hullani kezdtek a könnyeim. – Tudod mi a legrosszabb az egészben? Az, hogy hagytam magam kihasználni. Nem te vagy a hibás – dőltem neki – Én, amiért érezni kezdtem egy olyan ember iránt is valamit, mint te! – majd ellöktem. Megemeltem az üveget, és a nyugtatót lenyeltem, majd meghúztam az üveget. A magasba tartottam, majd földhöz vágtam. Nem érdekelt az sem, hogy darabokra tőrt, és kifolyt belőle a lé. Csak a halálra vágytam.

-          Mit nyeltél le Sakura! – rántott magához. Meglátta a gyógyszeres dobozt, majd lekevert egy pofont. – Idióta!

-          Nem ezt akartad? – kezdett halványodni minden. Fölkapott, majd úgy, ahogy volt elindult velem a legközelebbi kórházba.

Semmire sem emlékszem. Álmodtam minden hülyeséget, és magam előtt láttam az együttlétünket. Mégis mit csináltam?

Párórával később mikor fölébredtem, mindenem fájt. A fejem sajgott, a torkomban, pedig hihetetlen fájdalom társult. Kábultan néztem szét a kis helyiségben ahol voltam. Kórház. Tudatosult bennem. A falon lévő órára néztem, hajnali hármat mutatott.

Hülyének tartottam magam. Úgy viselkedtem, mint egy meggondolatlan kislány. Az utóbbi napokban nagyon is az voltam.

Sasuke jött be az ajtón, és leült az ágy melletti székre.

-          Mindig így fogsz viselkedni, ha más nőkkel látsz? – megráztam a fejem.

-          Hazamegyünk? – úgy tettem, mintha nem stimmelne velem semmi sem.

-          Itt vannak az orvosi papírjaid. Nézd meg őket. Nekem nem engedték. Itt az orvosi dolgok másképpen mennek, mint nálunk. – majd homlokon puszilt és kisétált az ajtón. Rohadtul nem érdekelt semmilyen lelet, csak haza akartam már menni.  Visszaaludtam, majd reggel hét körül keltem fel. Reggelivel kínáltak a nővérek, de elutasítottam.

Nem tudom megmondani, hogy mi zajlott bennem, mert magam sem értettem.

Sauske a repülőtér felé elmesélte, hogy gyomormosást végeztek ugyanis, beszedtem fél doboz nyugtatót. Az alkohol hatására pedig meg is halhattam volna. Alig bírtam ülni a repülőn. Alig vártam, hogy az ágyikómban legyek és elfelejtsem, ami történt.

Konoha parkjában sétáltunk. Szép nyárias időnek ígérkezett a mai nap. A gyerekek játszottak a játszótéren, volt, aki biciklizett, más futott, vagy anyák, akik a kisbabájukat tologatták a babakocsiban idekint, esetleg kutyát sétáltattak.

Leültünk az egyik padnál és magamban már éreztem, mit akar mondani.

-          Szóval, el kell felejtened, ami történt. Ezt a három napot.

-          Tudom. – vágtam rá egyből.

-          Nem jöhetsz többet tanítani sem. Anyám egyből észrevenné a viselkedésedet. – valahogy ezt is sejtettem. Bólintottam. Fölálltunk, ő zsebre dugta a kezeit és gondolom arra várt, hogy mondjak valamit. De nem tettem. Helyette megfordultam és elindultam haza. Szám elé kaptam a kezem, hogy véletlenül se hallja meg, hogy mennyire kiakadtam.

Én tudom, hogy hülyeséget csináltam, azzal a gyógyszeres esettel. De megbántam. Hirtelen fordultam meg, de akkor ő már sehol sem volt. Nagyot nyeltem, majd gyorsabbra vettem a lépteimet.

Ez egy soha vissza nem térő álom marad. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés