Borzalmasan éreztem magam a tegnapi nap után. Hagyom, hogy játszadozzon velem, de én még így is annyira boldog vagyok, hiszen érzem foglalkozik velem, bár nem szeret. Milyen ironikus nem? Több mint barátság, de kevesebb, mint szerelem.
Éppen suliba indultam, amikor Hinata felhívott, hogy hatalmas gáz van, és nem tartják meg az iskolában a bált, helyette Uchiha Fugaku tóparti telkén lesz az összejövetel. A tó hatalmas. Ha jól emlékszem a kerülete legalább kétszáz kilométer. Erdős rész, a háttérben pedig hatalmas sziklák törnek az ég felé. Akár egy érintetlen paradicsom.
Ha jól tudom egy óriási nagy vendéglő is működik ott. Gondolom most a mai nap zártkörű rendezvény lesz, így nem fogadnak más vendégeket a bálozókon kívül.
Takarítottam, elmentem a mamához, aki úgy tűnik eléggé beteg lett. Elmentem a bankba, hogy megnézzem mennyi pénz van a kártyámon. Majd nem hátraestem amikor kimutatta az összeget. Kétezer jen. Te jó ég! Kirabolt egy bankot, vagy mi van? Ennek levettem a felét és hatalmas bevásárlást kezdeményeztem. Zöldség, gyümölcs, különféle húsfélék, édességek, háztartási cikkek minden ami nem volt otthon.
Ruhára és cipőre nem volt szükségem hála Mikoto asszonynak. Vettem egy újságot amiben albérleteket néztem. Muszáj volt egy új helyre költöznöm ugyanis a régi házunk hát, már nagyon régi, az a lényeg.
Főztem pár finomságot, de csak csínján ettem belőle, ugyanis még bele kell férnem a ma esti ruhámba. Úgy döntöttem, elmegyek egy sminkeshez és fodrászhoz. A boltokban összesen alig költöttem el ötszáz jent így még maradt abból, amit levettem.
Elmondtam a fiatal nőnek, hogy milyen ruhám lesz és, hogy milyen eseményre szeretnék eljutni. Ő bólintott, majd megkezdte az átalakulásom. Szemöldök szedés, sminkelés, manikűr és pedikűr, már csak azért is, hogy lássam, Sasuke vajon józanon is olyan-e mint részegen.
A fodrászatban levágattam a hajamat a vállamig. Úgy voltam vele, kell egy kis újítás és ha annyira akarom, akkor, majd visszanövesztem, de egyenlőre nagyon jó nekem így is.
Meglepődtem, hogy mennyire olcsón dolgoztak. Alig költöttem el negyven jent. Elég mondjuk az is.
Megnéztem az időt a mobilomban és ijedten tudatosult bennem, hogy már hatóra is elmúlt. Hazasiettem, megfürödtem olyan óvatossággal, hogy a fejemhez semmi ne érjen. Felöltöztem és már háromnegyed nyolcat mutatott az óra. Még egy ideig nézegettem magam a tükörben. Ha nem lenne ez a szemüveg…
Odakintről dudálást hallottam, majd észrevettem, hogy Pein megérkezett. Nagy levegőt vettem, bezártam magam után az ajtót, majd beszálltam mellé az autóba.
- Nagyon csinos vagy! – jegyezte meg. Éreztem, hogy minden porcikámon végig nézett.
- Te is. – bár nem néztem rá. Beindította a járművet, majd elhajtottunk. Meglepődtem, hogy mennyire pontos, hiszen tényleg nyolcra jött.
Fugaku telkéig negyedóra volt az út kocsival. Külön egy parkoló rész is szolgált, hogy legyen hol elhagyni az autókat. Innen még tízperc séta volt az étteremig. Belékaroltam, hogy tényleg úgy tűnjön, együtt érkeztünk ide.
Barátnőm messziről integetett. Odasiettem hozzá és szorosan megöleltük egymást.
- Nagyon gyönyörű vagy. – még a szája is tátva maradt én, pedig szégyelltem magam, hogy többek is felénk pillantottak.
- Te sem panaszkodhatsz! – kacsintottam rá. Hasonló ruha volt rajta, mint rajtam, csak pántos és az ő uszálya sokkal rövidebb volt. Na meg persze az egész kollekciója kék. Sötétkék. Nagyon illett hozzá. – Magadban jöttél? – néztem szét hátha látok valakit a közelben.
- Igen. – sütötte le tekintetét. – Naruto megint átvert. – szomorkodott. Ilyenkor adnék annak a csávónak egy büdös nagy pofont. Ekkora bunkót.
- Sajnálom. – öleltem meg. Ő pedig a vállamba fúrta arcát. Miután elengedtük egymást, az emberek összesúgtak és az étterem bejárata felé néztek. Pein mellém lépett, majd átkarolta a derekamat. Karin Sasukéba karolva lépett ki a bejáraton. Fekete koktélruhát viselt, amiből, szinte kiesett a melle és éppen, hogy csak eltakarta a hátsóját. Tűsarkújában ide-oda tipegett, én meg már azt vártam, hogy mikor töri ki a bokáját. Ha nem tud benne menni, akkor minek veszi föl?
Sasukéra néztem, aki szmokingot viselt, ott díszelgett rajta családja címere. Tekintetével végigmért, és lábaimon többször elidőzött.. Inkább barátnőmre néztem, akit már a sírás kerülgetett. Naruto Inoval nagy boldogan nevetett. A lány lenge nyári estélyit viselt, rózsaszínt. Nem értem Hinatát. Hogy szerethet egy ilyen gyökeret? Jó mondjuk, én is egy gyökeret szeretek. Akkor magamat sem értem.
Meglepődtem, mert amikor úgy voltunk vele, hogy itt hagyjuk őket, mert nem érdekel a kihívóságuk, megállt előttünk Temari ikertestvére.
- Ne, ne haragudj, Hinata. – kezdett bele. Arca pipacs piros volt. – Szabad egy táncra? – barátnőm pupillái kitágultak, akárcsak az enyém. Rám nézett, én pedig csak bíztatóan mosolyogtam rájuk.
- Pe-persze. – adott választ, majd távoztak. Kellemes lassú számon táncoltak.
- Megyünk mi is? – meg sem várta a válaszom eltolt utánuk. Szorosan magához vont, és csípőmre tette egyik kezét, a másikba pedig belehelyeztem ujjaim. Lassúztunk, de annyira zavart, amikor néha-néha a keze más utakra tévedt. Ekkor mindig visszaraktam a derekamra. Mit gondol ez? Nem is ismerem, és majd lesz közöttünk valami?
Ez egész bagázs leült vacsorázni. Sasukéék a másik asztalnál ültek, velünk szemben. Párszor rájuk néztem és észrevettem, hogy ő is többször felém pillantott.
Evés után ismét táncra perdültünk. Ifjú tanítványom is ugyanezt tette. Akárhányszor rájuk néztem, egymás szájában kutakodtak. Remek. Legszívesebben orrba vertem volna, azután pedig hazamentem volna. Nem sokra rá leléptek, gondolom dugnak egy jót, majd visszajönnek. Az emelet felé vették az irányt.
- Mi lenne, ha visszamennénk a kocsihoz? – súgta a fülembe Pein. Fölnéztem az emeletre, és láttam amint visszanézz rám azokkal a sötét, semmitmondó szemeivel. Bólintottam, majd elindultunk.
Szerintem nekem teljesen elmentek otthonról. A parkoló üres volt, sehol egy lélek. Kezdtem kicsit parázni, főleg amikor a sötétben nekilökött az autónak, és csókolni kezdte a nyakamat.
- Mit művelsz? – löktem el magamtól. Teljesen új volt számomra ez a tette.
- Ne ellenkezz! Hagyd, hogy megtörténjen! – majd ismét rám vetette magát és csókolgatni kezdett. El akartam tolni magamtól, de nem ment.
- Engedj el! – sikítottam. Ekkor befogta a számát, és lelökött a földre. – Segítség! – sikítottam ismét. Akaratom ellenére is szétfeszítette a lábam, majd közéjük fészkelődött. Kezével még mindig a számat szorította.
Már ott tartottam, hogy mindennek vége van, és itt helyben megerőszakol, de valami Isteni csoda folytán leszállt rólam. Arra lettem figyelmes, hogy a kocsinak vágódik és a fejét fogja.
- Szerezz magadnak! – hallottam szerelmem hangját. Mit keres ő itt?
- Az enyém! – majd ő is bevert egyet Sasukénak. Végül az Uchiha nyert miután laposra verte a képét. Én még mindig meggyötörve, és megtörve ültem a földön. Leguggolt hozzám, és egyből megvillant, fölszakadt szája.
- Jól vagy? – kérdezte és életemben először azt éreztem fontos vagyok a számára. Bólintottam, majd fölsegített.
- Nem a barátnőddel kellene lenned? – nem válaszolt, csak gyöngéden megfogta a kezem, és az erdő felé vettük az irányt.
Egész úton egy szót sem szóltunk egymáshoz. Most az egyszer józan volt és nem részeg, amikor kettesben voltunk. Ez is nagy dolog a részéről.
Nagyot lestem, amikor megláttam, hogy hol vagyunk. A hegy lábánál, egy kisbarlang előtt. Innen csodálatos látványt nyújtanak a csillagok és a víz visszatükrözi őket, és a sötét erdőt. Alattunk puha homok, levettem a magos sarkúm, elengedtem szerelmem kezét, majd beleléptem a tóba, persze csak bókáig. Ránéztem, ő megint csak zsebre dugott kézzel nézett rám. Lehajoltam, és belenyúltam a vízbe.
- Jobb, ha nem teszel semmi meggondolatlant. – tanácsolta. Én csak elmosolyodtam, majd lefröcsköltem. – Mondtam. – ledobott magáról mindent ami felsőtestét takarta, majd felém vette az irányt. Én szaladni kezdtem a partszélén a vízben, ő pedig utánam. Fölkapott, majd beljebb sétált a vízben addig amíg már térdig nem ért a víz. Én csak nevettem, mint egy bolond kisgyerek.
- Miért nem a barátnőddel vagy? – kérdeztem rá ismét. Szemeim csillogtak a kíváncsiságtól.
- Vele vagyok. – majd megcsókolt. Még időt sem hagyott, hogy megértsem, egyre bentebb ment velem a vízben.
- Én nem tudok úszni. – adtam a tudtára, amikor elengedett. Szorosan kapaszkodtam a nyakába, mert attól tartottam megfulladok.
- Tudom. – adott egy puszit a homlokomra. Szétveszítette a lábam, majd közrefogtam derekát és úgy csimpaszkodtam rajta, mint egy kisbajom. – Ne engedj el! – suttogtam, és öleltem, ahogyan csak tudtam. – Ígérd meg, hogy sosem engedsz el! – megsimogatta az arcom, majd az égre néztünk föl. Pár hullócsillag pont akkor száll el fölöttünk.
- Megígérem!
Akár a romantikus filmekben, karjai között vitt ki a partra, miközben szánk nem vált el egymástól. A homokba fektetett, majd simogatni kezdte a térdhajlatomtól fel a derekamig. Megérintettem a vállát, és ujjaimat végighúztam felsőtestén egészen nadrágjáig.
- Soha többet nem vehetsz fel ilyen ruhát! – adta tudtomra, amikor leszedte rólam.
- Miért? – Értetlenkedem.
- Elég nekem magammal harcolnom, nem kellenek vetélytársak. – csókolt meg, Felkuncogtam, mert sosem gondoltam volna, hogy ezt gondolja magában.
Belecsókolt a nyakamba, amitől belőlem sóhaj tört fel. Végigsimított hasfalamon, és beleremegtem, amikor lehámozta rólam a melltartót és az apró bugyit. Telt ajkaimba harapott, és éreztem, hogy vér buggyant ki belőle. Csókolgatni kezdtem egész testem, fülem tövétől a köldökömig, ahol belenyalt.
- Várj! – húztam fel magamhoz. Ő kérdőn tekintett rám. – Ugye tudod, hogy én még sohasem…
- Tudom. – majd megcsókolt. – Viszont, ha legközelebb rákérdezek, mi történt aznap, akkor ezeket is mond el, ne csak azt, hogy összevesztem az apámmal. – Tehát emlékszik! Villant be tudatomba a felismerés.
A csókok, amikkel beborította egész lényemet, a mennyekbe repített. Éreztem, amint hűvös nyelvével ismét kincsemet borítja be szebbnél szebb pillanatokkal. Innentől kezdve egyetlen egy szót sem váltottunk. Izzott a levegő közöttünk. Ekkor lopott egy lágy puszit, majd visszatért oda, ahol elkezdte. Fölfelé haladt a csókokkal, majd a jobb és a bal mellbimbómat is körbenyalta. Kéjes sóhajok törtek fel belőlem. Fölém magasodott, megsimogattam az arcát. Levette magáról a nadrágot és a bokszert is. Lábaim közé feküdt. Megemelte a csípőm, majd óvatosan belém hatolt. A fájdalomtól felszisszentem, és amikor ott tartottam, hogy már fölsikítok, a szája az én ajkaimra tapadt. A karommal körbefontam a nyakát és magamhoz szorítottam. Könnyek szöktek a szembe az új fájdalmas érzéstől. Ahogyan egyre gyorsabban mozgott bennem én is úgy mozogtam vele, majd már egyre jobban élveztem. Belőle is feltört pár sóhaj, akár csak belőlem. Azokba az ónix szemekbe néztem és izzadt ujjaimmal csapzott hajába túrtam. Ő is annyira izzadt és forró volt, akár csak az én testem.
Már a beteljesülés pontján álltam, amikor mindketten elmentünk. Magja szétfolyt bennem, és ekkor pattant be, hogy nem is védekeztünk. Bár őt ez egyáltalán nem érdekelte. Én, pedig azzal foglalkoztam ami történt. Rám nehezedett és mindketten ziháltunk. Életem legszebb pillanatát kaptam attól az embertől akit mindig is szerettem.
Csókkal pecsételtük meg az éjszakát, majd így aludtunk el.
Hajnalban, amikor fölkeltem ő sehol sem volt. Meztelen testemet megvilágította a fák mögött előtörő nap sugarai. Fájdalmasan tudatosult bennem, hogy itthagyott. Tehát ő akkor semmit nem gondolt komolyan az estéből. Tudhattam volna. A zakója itt maradt a homokban. Fölvettem, és a vizes ruhát, amit Mikotótól kaptam kitettem száradni.
Mozgást hallottam az egyik bokor felől. Nem tudtam oda menjek-e vagy innen a távolból odadobjak egy botot.
- Felébredtél? – jött a válasz a sövény mögül. Tehát akkor csak ő volt. Előlépett, én pedig felnevettem. – Hoztam reggelit az étteremből. Én akartalak felébreszteni, de úgy látom az idő megelőzött. – tele volt mindkét keze, közelebb jött, adott egy puszit a homlokomra, majd leült a homokba. Értetlenül néztem rá. – Mi az? – kérdezte, amikor beleharapott a rizsgombócba.
- Én azt hittem, hogy te - kezdtem bele, majd leültem mellé, és a zakóját szorosan magköré öleltem.
- Mit hittél? – éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége. – Hogy itt hagylak?
- Igen. – bólintottam. Mély levegőt vett, letette a gombócot a tányérra, majd térdére helyezte karjait és a tavat bámulta, ami visszatükrözte a nap fényét.
- Sokat gondolkodtam rajta, és lehet ez lenne a legjobb megoldás. – nagyot nyelt, de nem nézett rám. Szívem megsajdult a beismeréstől. Én azt gondoltam számítok neki valamit. – Karinnal muszáj járnom. Nem szakíthatok, az apám megölne! – nézett most már rám.
- Értem. – az apja tényleg nagyon rossz ember.
- Sajnálom, ha reményt ébresztettem benned. De...
- Nem, nem! Nincsen semmi baj. – elmosolyodtam, de ekkor egy kósza könnycsepp folyt le sápadt arcomon. – Úgy is tudtam, hogy ez lesz a vége. Tisztában voltam vele nagyon is, hogy te nem úgy vagy ezzel, mint én.
- Várj. Te most miről beszélsz? – állt fel. Én is követtem a reakcióját.
- Haza megyek. És azt hiszem az lesz a legjobb, ha nem tanítalak többet. – a vizes ruháért nyúltam, és beljebb sétáltam a barlangban. A sírás már utolért, leültem, nekitámaszkodtam a hideg kőnek és próbáltam minél csendesebb lenni. Meleg érintést éreztem a térdemen.
- Hallgass meg. – beleharapott az alsó ajkába.
- Nem szeretném. – suttogtam. Letörölte a könnyeket kipirult arcomról.
- Gyönyörű szemeid vannak. – egyenesen beléjük nézett és úgy éreztem belém lát. Közelebb hajolt, majd kellemes lágy csókokkal halmozott el. Kinyújtotta a lábam, és közéjük feküdt. Kezeivel szorosan támaszkodott körülöttem. Homlokon puszilt. – Meg kell értened. Ha az apám rájönne erre, bajod eshet.
- Ugyan miért? – nem kell válaszolnia.
- Nem vagyunk egy szinten. Azt mondaná, nem vagy hozzám való.
- Te is így gondolod? – vágtam szavába. Nem szólt semmit. – Értem. – eltoltam magamtól, majd fölálltam. – Vigyél haza. – fordítottam neki hátat.
Egyetlen egy szót sem szólt, én pedig nem is erőltettem. Kilépett a barlangból, belerúgott az ételes tányérokba, amelyek jól messzire repültek. Felvettem a vizes ruhámat és vissza rá a zakót, majd visszamentünk, a kocsiba beültünk, és elhajtottunk. Éreztem, hogy feszült, ugyanis úgy ment, mint egy őrült. Arra eszméltem föl, hogy elhaladunk a házam előtt, ő pedig ügyet sem vett arra, hogy én ki akartam szállni.
- Hová viszel? – néztem rá. Az ülése alá nyúlt, és kivet egy üveg számomra ismeretlen alkoholt. Kibontotta, majd meghúzta. – Elment az eszed? – fogtam meg a kezét és aggodalmasan rápillantottam.
- Ellenkezőleg, pont most jött meg! – majd mit sem törődve vele, ismét beleivott az üvegbe. Elhagytuk Konohát. – Hová megyünk? – kezdtem félni a kialakuló helyzet miatt. De nem válaszolt. Beértünk egy másik városba gondolom Hangrejtekbe, megállt, kiszállt és rám zárta a kocsit. Pár perccel később visszatért és a kezembe nyomott egy dobozt.
- Ez mi? – kibontottam, és egy póló rövidnadrág tornacsuka, melltartó és bugyi volt benne. – Minek ez?
- Öltözz át!
- Mégis hol? – tettem föl a költői kérdést.
- Hátul. Mássz át! – úgy tettem a hogyan mondta. A visszapillantó tükörből többször is rám pillantott. Már az autópályán haladtunk, amikor visszaültem.
- Hová megyünk?
- Ne kérdezz annyit! – majd ismét ivott a whiskeyből.
- Tokió? – néztem az ismerős táblára. Ismét nem válaszolt, leparkolt a reptérnél.
- Várj meg itt! – azzal eltűnt. Legalább félórát vártam rá vagy többet, amíg visszatért. – Gyere! – nyújtotta felém a kezét, de én csak követtem inkább.
- Hova megyünk?
- Bankokba. – Megálltam és kérdőn néztem rá. – Már indul a gépünk.
- Haza akarok menni! – fontam keresztbe a karomat magam előtt.
- Utána hazaviszlek! – majd amikor látta még sem mozdulok, megölelt.
- Megint részeg vagy. – adtam tudtára állapotát.
- Ne foglalkozz azzal. - majd becsekkoltunk és azonnal elindultunk a gépre. Pár perccel később, miután elfoglaltunk a helyünket fölszállt a gép.
- Mennyi idő míg odaérünk? – néztem ki az aprócska ablakon.
- Három óra.- olyan nyugodtan ecsetelte, mintha csak az időről beszélnénk.
Úgy döntöttem inkább alszok, és nem vitatkozok vele. Egyáltalán nem értem őt. Mik ezek a hangulatingadozások nála? Inkább azt akarom, hogy haza repüljünk.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia!
Nagyon örülök, hogy tetszik a történetem. Igyekeztem meghagyni a személyiségüket magából a NArutoból. De egy kis változtatás az soha sem árt. :) A következő részben, mindnekiderül :D Az is, hogy Hová viszi, az is, hogy együtt maradnak e avgy sem. Hiszen tudod, hogy szokták mondnai? :D Egyszer minden elválik, az utuk is. :3 Számomra amikor irtam a 8.-fejezetet kicsit kitértem magamból, ezzel azt akarom mondnai, hogy Elképzeltem, hogy egy féltékeny nő valyon mit tenne :D Bár a fantáziámra szükségem volt mert olyna jellem vagyok, hogy nem igazán tudok féltékeny lenni :D én ennek nagyon örülök :D Na szóval, küldöm a folytit, még ma szerintem :D
Puszii:*
Csildi